RU-vid csatornánkon közérthető videókat láthattok a legkülönbözőbb építkezési, felújítási témákban, melyek egyformán lehetnek hasznosak építkezőknek és az őket segítő szakembereknek.
Köszönjük ezt a hasznos videót. Rendkívül fontos problémát taglal, amivel megítélésem szerint a tervezési fázisban nem foglalkoznak megfelelő mértékben még a szakemberek sem. Pedig a túl magas páratartalom komoly kellemetlenségeket tud okozni egy lakásban, pl. vetemedő bútorok, felpúposodó és recsegő laminált padló stb. A túl alacsony pedig a komfortérzeten ront, de extrém esetben akár pl. fából készült burkolatok tönkremenetelével is járhat.
Miért nem esett szó az entalpiás, hőcserélős központi szellőztetőkről? Nem pont az alapvetésre megoldás (legalább valamilyen szinten, hiszen nyáron nem engedi be a kinti magas párát, télen meg nem engedi kiszáradni)?
@bigzolee79 Kovács István szakértő válasza a kérdésére: Az entalpia hőcserélő nem egyirányú, azaz nyáron a bentről elszívott párát (fürdés, főzés stb) feleslegesen átadhatja a frisslevegőnek. Mindezek mellett a téli előnyök többet nyomnak a latba ezért nagyon is hasznosak. Felülethűtések esetén amikor ez problémás, ha a benti pára magasabb, lehet pl. bypass - azaz hőcserélés nélkül - üzemet kapcsolni és akkor nem történik meg a páraátvitel. Cserébe arra az időre nincs hőcsere, de ez általában este/reggel fordul elő, amikor remélhetőleg már/még nincs odakint nagy meleg.
Biztos vagyok benne hogy István Úr, szavait nagyon sokan értik. Sajnos én nem mindegyik részét értettem de ez az én tudás hiányosságomból adódik. Ezért azokhoz szólok akik gondolkodnak hőcserélő visszanyerős szellőztető rendszeren és ettől a videóból nem tudják eldönteni hogy "igen vagy nem" . Na hozzátok szólok: Igen!!!!!!! Ne gondolkodj rajta, megéri!! Nincs penészesedés, nem kell szellőztetéssel beengedned a port, bogarakat. Friss A levegő mindig. Nem megy ki a meleg, és nyáron hideg levegőt enged be. Hellios gépem van és tényleg működik. Az egyik, hanem a legjobb döntés volt hogy legyen központi , hőcserélős szellőztető rendszererem.
Jól látom én már, milyen típussal van dolgom, így segítő szándékkal: 1. A víz használata külső területek ápolására javallott, tusfurdővel vagy szappannal. A tepertőből kifőzött padláson talált 50 éves háziszappantól ugyanolyan büdös marad valaki, vagy még büdösebb lesz, annak ellenére, hogy a kedves 4nyuk4'd mindig azt mondta, hogy jó illatod van tőle. De igazából 10 méteres körzetben menekülnek az emberek előled, sajnos ez az igazság MORE. 2. mielőtt kommentel valaki, alapnak kéne legyen,hogy valaki kiszedje a körme alól a retket. 3. Lerakja a kannásbort meg kiveszi a cigit a szájból, persze tőled nem lehet sokat kérni, de legalább úgy 4-5 nappal előtte már ne... Itt kezdődik a kommunikáció és akkor nem írogatsz zagyvaságokat össze-vissza.
A körbe rakott káva szigetelésnek a falsíkjából kicsit kijjebb kellene lógnia, hogy a homlokzati szigetelést mikor rakják akkor összeérjen. Egyébként nagyon jó videó!
én is építtetek.a vállalkozóval megállapodtunk egy árban.igaz egy éve.most azt mondja,hogy nem számolt semmit,csak felszorzott és ennyi az ár.az lett,hogy a korábbi netto árat felszorozta az áfával,ez lett az új netto ár,és kéri erre az áfát.így 54%-al emelkedett az ár..ok.de nem csak a munkadíj,hanem az anyag ár is.komplett..én mondtam neki,hogy a munkadíj rendben,de az anyagot így én intézem,mert az nem felfelé tendált,hanem a covid óta lefelé.azonnal felmondta a munkát.igen..nekem is van egy épületgépész szakmám is korábbról..
Én a bütyökkel a fal felé tenném. Hiszen ha bele gondolunk miért van rajta a bütyök? Szerintem azért hogy a faltól egy kissé eltartsa a lemezt és maradjon a fal és a lemez között egy kis légréteg ahol majd szép lassan a fal vagy beton alap ki tudjon fölfele száradni. Mivel ugye egy kicsikét szellőzni tud. Ha a bütyök a föld fele van akkor minek is lenne bütykös a lemez? Hiszen mögötte úgyis zárt lesz. Tehát akár használhatnánk egy sima fóliát is az is zárja a viztől a betont vagy falat. És az sem szellőzik. Én legalábbis így látom logikusnak. Hogy légrés maradjon az alap vagy pince fal és a föld között. Persze ameddig be nem kúszik oda valahogy a föld. 😂
Üdv! 70 es évek végén épült ház stukatúr mennyezetét szeretnénk szigetelni,ami jelen állapot szerint a padlás felől le is van betonozva. Elgondolás alapján: Belül minden helység kapna gipszkarton mennyezetet párazáró fóliával,a padlás felől pedig 30cm üveggyapot szigetelést. Ez így jó lehet? Köszönöm!
Azon gondolkodtam, hogy ha vízzáró betonra tesszük fel, a csupasz bütykös lemezt befelé fordítva, hogy a kapillárisokat megtörje, akkor régi házaknál a kemény téglára is fel lehet tenni ami anno az alapot helyettesítette és közte "500-as" cementből készült habarcs volt, amely nem eresztette át a vizet. Viszont ha továbbgondolom, akkor egy ilyen üreg a fal előtt a hangyák és kisebb egerek mozgását megkönnyíti, hogy az alap alatt bejussanak. (Sajnos a régi házak csak kívülről voltak habarcsolva, a belső oldalon a téglák között sár volt, amin aztán szívesen átjut a hangya és egérke.
Az építtető azt mondta beleszerettek a házba. Én csak 1-szer építkeztem, de már akkor tudtam, hogyha ilyen adottság mellett veszem meg a telket/felújítandó házat, akkor csak bosszúság lesz egy házépítés és sokkal költségesebb. Ilyen szempontból mi sokkal átgondoltabban keresgéltünk, nem csak az érzelmek vezettek. 1 év alatt felépült, pedig volt, hogy eltűnt az egyik alvállalkozó. Mindig kalkuláltunk B vagy C opcióval is.
Érdeklődnék hogy 18:30-nál az ajtó alján a kefés részt hogy hívják? Nekünk lehagyták :(
2 месяца назад
Ez a videó nagyon el lett baszva, nem a kezén kellene mutogatni, hogy merre álljon, hanem egy normális rajzon ahol látszik a beton, a föld, a szigetelés. Ja és feliratozva is! Én a sima geotextília nélküli drénlemezt használok hosszú évek óta fából készült magaságyásba a belső oldalra azért hogy elválassszam a betöltött földet a fától. Ezért a bűtyköknek kell a fa felé néznie, hogy ki tudjon szellőzni a fa és a drénlemez közül a pára.
Télen hőkamerával ellenőriztem a fűtött ház gerébtokos nyílászáróinak hőképét, amin jól látszott, hogy annak a régi ablakszerkezetnek a legrosszabb hőszigetelő része a tok maga. Tehát ha valaki azon törpöl, hogy bent hagyná a tokot és abba építi be az új nyílászárót, tudjon róla hogy egy fantasztikusan jó hőhíd gyűrűje lesz az ablaknak. Szánják rá azt a plusz munkát, az évek alatt megtérül.
Kedves Fruzsina! Az Építem a házam 5.2. kötete először 2019-ben jelent meg (azóta lett egy második kiadás), és teljesen aktuális ma is. Az Építem a házam könyvek egyébként is alapelvekről szólnak, melyek nem változnak. Ha ezeket valaki megérti, akkor ennek alapján értékelni tudja az újabb és újabb megoldásokat is. (Ezeket igyekszünk megmutatni a videókban és pl. az őszi Építem az otthonom konferenciákon.) Csak példának hozom fel, hogy ha pl. az emberek megértették volna (akár a könyvből) a szaldóelszámolás lényegét, akkor sokkal megfontoltabban építették volna napelemekre az elektromos fűtésüket. A könyvről egyébként bővebben: hazepites.epitemahazam.hu/5-2-kotet-konyvaruhaz/ Üdvözlettel Bodnár György
A szálas szigetelésekre vonatkozó elvárások többszintes épületek szigetelésénél jelentkeznek a szintek között, céljuk elsősorban a homlokzati tűzterjedés akadályozása. Családi házaknál semmilyen ilyen korlát nincsen. Üdvözlettel Bodnár György
10:00 -nél még nem hallottam semmi infót a témában legalább akkor emlegették fel az értékes időt,aztán kikapcsolnám a bazinagy monitort talán legközelebb...
@SzakiEllenor fogná a fejét látva, hogy a régi gerébtokos ablak tokját benthagyják, és ezt mutogatják, mint követendő példa. A mai technológia már nagyon meghaladta a régit. RAL szalagos beépítéssel védekezünk a levegő, és pára vándorlása ellen, míg régen csak a téglára volt szinte szárazon ráállítva az ablaktok. Ezt bennhagyni egy hatalmas pocsékolása a pénznek, és az anyagnak, egyszersmind kókány munka. Kíváncsi lennék, milyen vastag hőszigetelés van abban a beépíthető redőnyszekrényben, amely így belső oldali szigetelésként funkcionál. Mindezt egy oktató jellegű videóban...
Már a video elején sejtettem,hogy ez a beszámoló hosszú és unalmas lesz.Volt is nyögdécselés a hölgy részéről bőven,csak a tartalom is uncsi volt.Tessék máskor inkább a főzésről beszélni,az talán jobban megy. Pistabácsi
@marscal Szia! Gratulálok a házhoz, nagyon ügyes/ek vagytok!! Azt szeretném kérdezni, ahol a terasznál becsatlakozik a fűtött részbe a vasbeton koszorú, ott hogy lesz megoldva a hőhidasság? Nekünk is hasonló lesz, előre is köszönöm a válaszod!
Alsó lakó vagyok és valószínűleg ilyen kerül beszerelésre, legalábbis ezt beszélték a házban, mert nyilván több lakó nem akarja lecserélni, de van akinek már nagyon a végét járja a kazánja. Mire kell figyelni a kondenzvíz elvezetésekor a legalsó lakásban? például nem lesz állandó csöpögés, csöpögő hang alul? hiszen több kazánból mind oda folyik majd. Mindig tartok az ilyentől, mert nem beszélnek a problémákról, aztán a lakó meg így járt és meg a szívás utána.
3:24 ez csak szellőzettés után 1-2 óráig szükséges. kb ennnyi idő alatt kiszür minden pm 2.5-10 részecskét utána már teljesen feleslegesen zúg. ha télen folyamatosan köhögsz, stb akkor az a helytelen szilárdtüzelés által generált korom miatt van. ezzek ellen elég jo védelmet adnak a h13-as szűrők. de ez csak a kisebbik rossz. a nagyobb rossz a voc amit gyakorlatilag nem lehet kiszűrni és nemcsak folyamatosan termelődik, de kiegészül a szellőzettéskor bejutó midenféle égéstermékkel amik pl műanyag, fáradt olaj, stb tüzelésekor keletkezik. hiába van ezekben a szűrőkben aktív szén semmi se érnek. egyrészt azért, mert 50-120g van bennük maximum ami még ha működne is pár hét alatt telítődik. a probléma az hogy az aktív szén a kémiai szennyezés kis részét képes megkötni. mindeféle egyéb anyagra is szükség van, pl magnéziumoxid, aktivált aluminium, stb. ami egyrészt nagyon drága és nehezen beszerzhető másrészt mikroport bocsájthat ki ami karcinogén lehet. a másik probléma, hogy 2-3 havonta cserélni kell a szűröket, mert a kiszürt szerves anyag elkezd bomlani a felületén és pl formaldehid is keletkezik. ami voc alkotó. és egy "nemkinai" hepa betét 25-30.000ft kb kéthavonta egy havi fűtésköltség. csak mert valaki nem tudja kifizetni a gázt. a megoldás az lenne ha az állam ellenőrizné a szilárd tüzeléssel fűtőket havi szinten és csak fa tüzelést engedéylezne vagy azt se. (itt a lignit is engedllyezett ami még romániában is be van tiltva...) de nemhogy ellenőrizné még a kötelező évenkénti kéményellenörzést is eltörölte. az usában sok államban csak 18:00 és 6:00 közöttlehet fával fűteni nappal nem. ez is megoldás lehetne. a gázáremelkedés miatti mindennel fűtök mozgalom miatt a városok levegője egyenesen gyilkos.
Felháborító hogy egyesek ironikusan "KÁDÁR KOCKÁZNAK" Kádár idejében épültek az igaz,de még a háború előtti években lett tervezve ez háztipus.Úgy,hogy el kellene felejteni a gunyoros kádár kocka elnevezést.Mert a Horthy idejében épült vályogviskókat sem nevezzük Horthy házikónak! Úgy bizony tisztelt szerkesztő! ISTVÁN