Főldiekkel játszóÉgi tűnemény,Istenségnek látszóCsalfa, vak Remény!Kit teremt magánakA boldogtalan,S mint védangyalának,Bókol úntalan.Síma száddal mit kecsegtetsz?Mért nevetsz felém?Kétes kedvet mért csepegtetszMég most is belém?Csak maradj magadnak!Biztatóm valál;Hittem szép szavadnak:Mégis megcsalál. Kertem nárcisokkalVégig űltetéd;Csörgő patakokkalFáim éltetéd;Rám ezer virággalSzórtad a tavasztS égi boldogsággalFűszerezted azt.Gondolatim minden reggel,Mint a fürge méh,Repkedtek a friss meleggelRózsáim felé.Egy híjját esmértemÖrömimnek még:Lilla szívét kértem;S megadá az ég. Jaj, de friss rózsáimElhervadtanak;Forrásim, zőld fáimKiszáradtanak;Tavaszom, vígságomTéli búra vált;Régi jó világomMéltatlanra szállt.Óh! csak Lillát hagytad volnaCsak magát nekem:Most panaszra nem hajolnaGyászos énekem.Karja közt a búkatElfelejteném,S a gyöngykoszorúkatNem irígyleném. Hagyj el, óh Reménység!Hagyj el engemet;Mert ez a keménységÚgyis eltemet.Érzem: e kétségbeVolt erőm elhágy,Fáradt lelkem égbe,Testem főldbe vágy.Nékem már a rét hímetlen,A mező kisűlt,A zengő liget kietlen,A nap éjre dűlt.Bájoló lágy trillák!Tarka képzetek!Kedv! Remények! Lillák!Isten véletek!
Főldiekkel játszóÉgi tűnemény,Istenségnek látszóCsalfa, vak Remény!Kit teremt magánakA boldogtalan,S mint védangyalának,Bókol úntalan.Síma száddal mit kecsegtetsz?Mért nevetsz felém?Kétes kedvet mért csepegtetszMég most is belém?Csak maradj magadnak!Biztatóm valál;Hittem szép szavadnak:Mégis megcsalál. Kertem nárcisokkalVégig űltetéd;Csörgő patakokkalFáim éltetéd;Rám ezer virággalSzórtad a tavasztS égi boldogsággalFűszerezted azt.Gondolatim minden reggel,Mint a fürge méh,Repkedtek a friss meleggelRózsáim felé.Egy híjját esmértemÖrömimnek még:Lilla szívét kértem;S megadá az ég. Jaj, de friss rózsáimElhervadtanak;Forrásim, zőld fáimKiszáradtanak;Tavaszom, vígságomTéli búra vált;Régi jó világomMéltatlanra szállt.Óh! csak Lillát hagytad volnaCsak magát nekem:Most panaszra nem hajolnaGyászos énekem.Karja közt a búkatElfelejteném,S a gyöngykoszorúkatNem irígyleném. Hagyj el, óh Reménység!Hagyj el engemet;Mert ez a keménységÚgyis eltemet.Érzem: e kétségbeVolt erőm elhágy,Fáradt lelkem égbe,Testem főldbe vágy.Nékem már a rét hímetlen,A mező kisűlt,A zengő liget kietlen,A nap éjre dűlt.Bájoló lágy trillák!Tarka képzetek!Kedv! Remények! Lillák!Isten véletek!
Százévente, ha születik egy ilyen hanggal és tehetséggel megáldott színész. aki a legrégebbi (archaikus szavakkal szőtt) szerelmes verset is átélhetővé varázsolja még a XXI. század ifjai számára is.
