Igei tanítások, felekezeti irányultságok nélkül. Célunk Krisztus egyházának helyreállítása. Lerombolni a felekezetek közötti falakat, eltörölni az ellenségeskedést és helyreállítani a közös célt. Sokan többféle elhívást kaptunk erre különböző szolgálatokban.
Mi a célunk?
A cél a valódi ellenség ellen harcolni, és nem a megváltott testvéreink ellen. Ideje mindenkinek felismernie, hogy az Isten igéje örök, és ez az a kőszikla (Jézus), amelyre építkezve megmenekülhetünk. Éppen ezért az Isten igéjét kell olvasnunk, megélnünk és azt hirdetnünk. Megannyi felekezet és megannyi Jézus, és e zavarodott korban csakis Isten igéje lehet a segítségünkre ahhoz, hogy valós Istenképünk legyen az Atyáról, és a Fiáról, Jézusról. Tartsatok velünk!
Az Emberfia volt az egyetlen, aki egy emberi élet alatt (leszületés) eljutott az emberi földi életcél megvalósításához, visszatérni az Atyához. Ehhez jó eszközének kellett lennie Istennek, hogy megnyilvánulhasson benne az Atya szeretete, jósága, irgalma, részvéte. Ezt úgy érte le, hogy 100%-ig megvalósította a "legyen meg a te akaratod"-at. Krisztus maga jelentette ki az Atya cselekszik általa, az Atya beszédeit mondja. Jézusnak nem volt sorszerűsége sem, hiszen a Világosságtól jött, így bűntelen volt. A kereszten azt mondta: bocsáss meg nekik Atyám, nem tudják mit cselekszenek. Ahogy ezt kimondta megjelent a földön az Isten ember iránti részvéte. Tehát mindez egy emberi élet alatt. Akkor nézzük a "sima" embert, aki egész életében test tudatos, fogalma sincs a lélekről, hogy kitől származunk, akinek egy cseppje a szívünkben lakozik. Aki egész életét a test kivánságainak rendeli alá, "én enyém" szemléletű, stb. és a teste így hanyatlik el. Eltelt az élete úgy, hogy semmit nem tett azért, hogy a küldetését teljesítse, magyarán amit egyéni lélekként igért Istennek az induláskor. Akkor ő kárhozatra jut? Ha belegondolunk, elenyésző azoknak a száma is, akik valamellyest, Istennek tetsző életet tudnak megvalósítani. Akkor a teremtmények zömében "mennek a levesbe"? Isten örömében, tiszta szeretetben és igazságban teremtett minden élőlény. Mivel szeretete tiszta, mindet azonosnak tekinti, nem részrehajló és nem személy válogató. Azért gondoljunk bele, Isten abszolút igazságába, hogy illeszthető az bele, hogy az örömében létrehozottak zöme vonul a kárhozatra. Hogy fér ez bele a megbocsátó szeretetbe. Hogy fér ez bele abba, amit Jézus kijelentett, akiket nékem adtál, azok közül nem hagytam elveszni senkit. Nem stimmel valami, de nem Istennél és Jézusnál. Lehetetlen, hogy ne adjon további lehetőségeket. A tiszta szeretet önzetlen, feltétel nélküli, és mindenkire kiterjed. Az emberi szeretet az, ami korlátolt, meg az emberi elme. Visszatérve a több lehetőségre, barátkozzatok a lélekvándorlás fogalmával. Azzal magyarázható, a több esélyadás, a több lehetőség, és igazságosnak is mondható. Attól még, hogy nem tudod hányadszor vagy itt a földön, az nem jelenti azt, hogy először. Mivel egyéni lélek vagy (egy csepp az Isten-óceánból), örökéletű vagy, mint a Forrás ahonnan származol. Istennek pedig van ideje kivárni, hogy felébredj és a kérdéseket feltedd magadnak: Miért vagyok itt; Kitől származom; Mi a földi életem valóságos célja?; és végre elkezdjél elindulni Felé, tudakozódni, Isten ismeretet szerezni, kapcsolatba lépni Vele a szeretet szolgálattal felérő imádsággal, megtanulni Jézustól a "legyen meg a Te akaratod" megvalósítását. Befejezem: ha azt mondod, hogy csak egy lehetőséget kapsz Istentől, akkor ezzel azt is mondod, hogy Ő egy teljesíthetetlen munka elvégzésével küldött ide téged, és akkor Isten nem lehet a Tiszta Szeretet, hanem Ő a kegyetlen Isten! Mondhatod ezeket, Isten akkor is szeretni fog, de te maradsz a tudatlanságban (Isten ismeret a tudás), maradsz a test tudatnál, jó hosszú lesz visszatérésed az Atyához.
Szóval Azazel, akiért a pusztában bakot áldoztak nem a Sátán, viszont a hazánkban is tanfolyamon elsasátítható mágia pránanadi néven bizonyítottan tőle és a többi Őrző angyaltól származik !
Ne feledjük Énok könyvét használja, elismeri az ősi keresztény Etióp egyház ! Tóbiás könyve és Énok könyve szerint az Őrző angyalok egyrésze Sátán alá került, kiváltva az Úr haragját !
Engesztelés napjának hátterében az Úr szent haragja áll. Hogyan tud Isten együtt élni a bűnös néppel, amellyel szövetségre lépett, és hogyan maradhat életben Isten előtt egy nép, amely tisztátalan és vétkes? A válasz: engesztelésre van szükség, amely tisztává teszi a népet Isten előtt, hogy Isten haragja ne sújtsa őket halállal. A rendelkezés szerint ennek kellett történnie Izráelben minden évben az engesztelés napján. Az Istennel való békesség ára a kecskebak vére. „A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat” - mondja a Zsidókhoz írt levél szerzője, a főpap által végzett engesztelésre utalva. A 3Móz 17,11-ben azt olvassuk, hogy maga Isten adta a vért engesztelésül az oltárra, a vér pedig az életet jelképezi, amelyet a vétkesért cserébe adnak. A kecskebak hal meg, hogy az izráelieknek ne kelljen meghalniuk vétkeik miatt. Ezután következett a másik kecskebak, amely azt jelképezte, hogy az engesztelés napján az izráeliek vétke tényleg el lett távolítva. Miután a főpap kijött a szentek szentjéből, a bika vérével megkente az oltár szarvát, hogy a templomot is megtisztítsa a nép tisztátalanságaitól, majd elébe vezették a másik kecskebakot, amely még élt. A rendelkezés az volt, hogy Áron tegye rá mindkét kezét az élő bak fejére, és vallja meg fölötte Izráel fiainak minden bűnét és minden vétkes hitszegését. „Helyezze azokat a bak fejére, azután küldje el egy odarendelt emberrel a pusztába, hadd vigye magával a bak minden bűnüket egy távol eső földre. Így küldje el a bakot a pusztába.” (16,21-22) A két kecskebak együtt jelképezte, hogy az engesztelésre a bűn miatt volt szükség. Ezt a második bakot bűnbaknak is nevezik, kifejezve, hogy a nép bűneiért kergetik a pusztába, hogy ott elpusztuljon. Mindkét bak a helyettes bűnhődés jelképe, csak az egyik a helyettes halált jelképezi, a másik a bűn hordozását és eltávolítását. Minden áldozat, minden ünnep, Krisztusra mutatt. Krisztusban teljesdet be. Mindkét bak előképe Krisztusnak, Krisztusra mutat és Krisztusban teljesedet be. Krisztus az aki meghalt helyettünk, bűneinkért. Életét adta, hogy nekünk életünk legyen, elszenvedte az ítéletett, hogy mi ne kerüljünk ítélet alá. Bűneink benne let megbüntetve. Ugyanakkor, a másik Bak ugyancsak jelképe krisztusnak, és Krisztusra mutat. Krisztus aki hordozta (neki tulajdonított) bűneinket, a mi bűneink reá let vetve és ő volt az aki hordozta azt égész a Táboron kívűlre, ahol Istennek áldoztatott engesztelő áldozatúl. A démonként való azonosítás, értelmezéssel szemben két megfontolandó érv hozható fel. Az egyik ellenérv az, hogy éppen a 3Móz következő fejezete tiltja meg az izráelieknek, hogy a démonoknak bármilyen felajánlást adjanak: „Ne áldozzák ezután véres áldozataikat a gonosz szellemeknek, akikkel paráználkodnak. Örök rendelkezés legyen ez náluk nemzedékről nemzedékre.” (17,7) Elvileg lehetett persze az Azázélnak elküldött bak egyszerűen csak annak a jele, hogy Izráel bűneit a „szerzőjükhöz” küldik vissza, de a gyakorlatban ezt mégis könnyű lett volna a démonnak adott ajándékként értelmezni, ami egyértelműen szembemegy a 17,7 tiltásával. A zsidók életet csak Istennek áldoztak, démonnak soha. Ezért az izraelita kommentárok többsége elutasítja az Azazél = démon hipotézist. Sem Isten, sem az ember nem tartozik a gonosznak semmivel. Az ember az aki vétkezet, a bűn az emberé nem másé, és az ember Isten felé tartozik elszámolással, Istennek tartozik, Isten ellen vétkezet. A másik ellenérv etimológiai jellegű: az Azázél szó nem tulajdonnév, hanem konkrét jelentéssel bíró szóösszetétel. Hogy pontosan mit jelent, azzal kapcsolatban azonban vita van. Etimológiai alapon a szó egyik lehetséges jelentése: teljes pusztulás. Ennél elterjedtebb jelentés az, hogy az azázál köves hely. Ez volt a középkori zsidó Rási magyarázata, az arab azázu szóból eredezteti a héber szó jelentését, ami azt jelenti: köves, durva talaj. Ha a 22. verset a 10. vers fényében olvassuk, akkor a kivágás helye (גְּזֵרָה) azonos lehet a köves hellyel, ahova a bakot a táboron kívülre száműzik. A „kivágják Izráel táborából” kifejezés máskor is ítéletet jelentett (pl. 3Móz 7,20-27; 17,4.9-14; 18,29; 20,3.5-6.17-18; 22,3; 23,29), ez tehát összecseng azzal, hogy a bakot Izráel táborából a köves, kivágott helyre száműzik, ami az ítéletre utal, amely az izráeliek helyett a bűnbakot érte. Az azázél összetett szóként egyszerűen azt is jelentheti, hogy távozó kecske. A 16:8 szerint a két kecske közül egyet ’az ÚR-nak’ (l-JHVH), egyet pedig ’Azazélnak’ (l-‘zazl) sorsolnak. A szófejtés szerint azonban éz = kecske, ázal = elmenni, távozni, tehát nem ’egyet Azazélnak’, hanem ’egyet távozó kecskéül’; a görög nyelvű zsidó fordításban (LXX) is “hena tó apopompaió” = “egyet az elvivőnek”. Tehát a kecske, amelyik eltávozik. A szöveget ebben az esetben tehát félrevezető úgy fordítani, hogy „az Azázélnak küldött bak”, hiszen egyszerűen csak arról van szó, hogy ez a bak az, amelyik jelképesen elviszi a pusztába Izráel bűneit. A szöveg azt mondja, hogy amikor ez a bak kiűzetik a táboron kívülre a pusztába, magán hordozza a nép minden bűnét (וְנָשָׂ֙א הַשָּׂעִ֥יר עָלָ֛יו אֶת־כָּל־עֲוֹנֹתָ֖ם). A bűn (ávón) és a hordozás (nászá) közti héber szókapcsolat több más előfordulása egyértelműen a büntetés hordozását jelenti (pl. 1Móz 4,13; 3Móz 5,17; 4Móz 5,31; 14,34), és szerepel felcserélhető párosításban a חֵטְא (chét) és סָבַל (szávál) szavakkal is, amelyek együtt szintén a bűn büntetésének súlyos terhét jelentik, amit valaki hordoz (pl. JerSir 5,7). Mit jelent tehát az, hogy „Azázélnak” (לַעֲזָאזֵֽל) sorsolták az egyik bakot? Arról a bakról van szó, amelyet „távozó kecskéül” választottak, hogy jelképesen hordozza Izráel bűneit és büntetését, amikor kiűzetik a táborból. Így vágatna ki minden vétkes zsidó Izráel közösségéből, ha nem lenne helyettes áldozat (a két kecskebak), amelyet az Úr adott nekik engesztelésül és a bűnök eltávolításának előképeként. Nagyon fontos megérteni, hogy minden áldozat, minden ünnep, az egész Törvény, krisztusra mutat, Krisztushoz vezet, Krisztusban teljesedet be, Krisztus töltött be. Maga Jézus tet aról bizonyságot, hogy Mózes es a Próféták róla beszéltek. Énók könyve, egy apokrif irat, az hogy Júdás hivatkozik rá, nem jelenti azt, hogy Istentől ihletett könyv lenne, sőt hitelességét még a zsidó rabbik nagyrésze sem fogadta el. Meg van álapítva, hogy kb. Kr.e. 200 ban íródot, leg régebbi datálása is kb.Kr.e. 600 - tehát semi féle képpen nem írhatta Énók. Nem helyénvalo egy nem hiteles könyv miat Bibliai igazsagokon csorbát ejteni, s megfosztani a legfontosabb jelentését még pedig a Krisztusban valo befteljesedést.
Így lehet elcsavarni az újszövetségi írásokat is, hogy bár több helyen is az apostolok idéztek belőle, ettől számodra még nem hiteles. Akkor az apostolok sem lennének hitelesek, ha egy nem hiteles könyvből idéznének. Inkább hiszel az emberek általi kannonizálásnak, mintsem azoknak az apostoloknak, akik Jézustól tanultak.
Köszönöm a tanítast. Isten új szívet adhat, amikor megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek. Ebből tanulni lehet, megbocsájtani. ( Nem problémánk van, hanem Istenünk van. )
Még egy tanács, ha elfogadod... az Igeverseket pontosan idézd vagy olvasd. Ha fejből mondod pontatlanul veszít a tanításod a hitelességéből. Ezek a témák elég fontosak ahhoz, hogy ezekben a részletekben is helyes legyen.
Jó volt hallgatni a fejtegetést, még akkor is ha rövid volt. Egy megjegyzés: a Csel.2-ben a tűzes nyelvek, nem "mint tűzes nyelvek" szerepelnek, hanem valóban láttak kettös tűzes nyelveket. Természetesen ennek nem sok köze van a karizmatikus tűzkeresztséghez.
Gondolom erre a kommentre bizti nem fogsz válaszolni! De azért leírom! Szerintem nem az igeismeret a probléma forrása, hisz minden tanító kívülről ismeri a Bibliát. Inkább az igéhez való hozzáállás, mert mindenki afféle szemüvegen, az egón keresztül értelmezi a Szentírást. Ezért int Jézus az alázatra,az önnmegtagadásra, ami legyőzi az egót, becsvágyat, és segít a helyes úton járni, ahol az igazság, és az élet!
Bár csak minden tanító ismerné kívülről a Bibliát. Pont hogy nem ez a helyzet. Előfordul, hogy teológiára járnak ateisták is, akik pénzkeresési lehetőség miatt választják. A legtöbb tanító az újszövetségi írásokat olvassa, a Tanach-i (ószövetségi) könyvekbe pedig csak bele olvasgatnak. Ha el is olvasnák néhány alkalommal a teljes Szentírást, akkor sem ismernék kívülről. Személy szerint annyiszor kiolvastam már, hogy nem emlékszem a számára, de még mindig nem mondanám magamról azt, hogy kívülről ismerem a Szentírást.
Igazat adok helyes az érvelésed! Belátom ebből a szemszögből jól látod a dolgokat! Sokan Pál, Evangéliumok, Tanach, sorrendet favorizálják. Az ószövetségből néhány kevenc részt emelnek ki pl. Zsoltárok, Dávid, vagy a Messiás próféciák. Pedig a három egy bizonyos értelemben, az oda-vissza utalások egymásba kötik az egészet! Pl. Pál levelei televannak Ószövetségi utalásokkal, Az evangéliumokat nem is említve. Sokan csak a kedvenc részeiket szajkózzák mert ezeket fejből bemagolták. Most elgondolkoztattál lesz min elmélkednem, a Biblia olvasása mellett. Köszi!
Igen, önmagában próbálják értelmezni az Újszövetséget, pedig nem érthetik meg helyesen, ha nem ismerik jól a Tanach-ot. Mert az apostolok is a Tanach-ból tanítottak, nem egymás leveleiből vagy evangéliumaiból.
Krisztus istensége és a Szentháromság Tisztelt Előadó! Beollózok néhány részletet egy protestáns teológiai főiskolán megírt szakdolgozatomból. Isten nem 1, vagy 1+1+1 kérdés. Remélem, sikerül kicsit segítenem. Üdv György. "A háromság legfontosabb bizonyítékai a következők: a Szentlélek személyiségjegyei az Írásokból, Jézus Krisztus istenségét bizonyító igék és az „egy Úr” kifejezés az Ószövetség lapjain. A Szentlélek személyiségjegyei a következők: „megbántható, megszomorítható, tanít, elvezérel az igazságra, mond, beszél, vizsgálja az Isten mélységeit is”. Mindezen tulajdonságokkal kizárólag személyiség rendelkezhet. Jelenések könyvében is utalás van mennyei látomás alatt az isteni fenség látványáról és mind az 1. fejezet 4. versében, mind a 4. fejezet 5. versében az Atyától, mint aki a királyi székben ül, különálló, látható részként emlékezik meg a hét lélekről az apostol. S hogy ez csak a Szentlélek lehet, igazolja az 5. fejezet 6/b verse, amely szerint ő küldetett el Jézus mennybemenetele után az egész földre. Jézus Krisztus istenségét döntő módon az alábbiakkal lehet igazolni: Imádat sem embernek, sem angyalnak nem adható teremtményi részről, kizárólag Istennek. Mind a hívő emberek, mind az angyalok elhatárolták magukat és visszautasították azt. Jézusról viszont azt olvassuk, hogy mind földi és mind mennyei életében az imádat tárgya volt, még úgy is, hogy leborultak előtte. Bizonyíték erre Zsid. 1:6, Luk. 24:52 és Ján. 9:38. Az istenségnek járó legmagasabb tisztelet kifejeződése, a leborulás pedig az alábbi igéknél egyértelmű: Márk 1:40, 3:11, 5:6, 33, 7:25, Luk. 5:12, 17:16, Mt. 2:11, 8:2, 9:18, 14:33, 15:25, 20:20, 28:9, 28:17, Jel. 5:8. Mindezen cselekedeteknél Jézus egyszer sem mondta a jelenések könyvbeli angyal szavait: „Meglásd, ne tedd, szolgatársad vagyok néked, az Istent imádd!” ( Jel. 19:10 és 22:9 ) Pedig Jézusnál tisztább Isten-fogalma senkinek nem volt a Földön! Krisztus tulajdonságai is mutatják, hogy Ő Isten: Jézus Krisztus mindentudó (Ján. 1:48, 2:25, 6:64, 16:30, 21:17) öröktől foga való (Mik. 5:2) mindenható (Mt. 28:18, Zsid. 1:3), bűntelen (Ján.8:46) és változhatatlan (Zsid.13:8). Mivel mindezekkel a tulajdonságokkal csak Isten rendelkezik, mutatják, hogy Krisztus Isten. Krisztus bizonyos cselekedetei is bizonyítják, hogy Ő Isten, mivel hatalma van arra, hogy bűnöket bocsásson meg (Mk. 2:57, Ef. 1:7), hatalma van a természet felett (Mt. 8:25), örök életet ad (Ján. 10:28, 17:2) és megítéli a világot (Ján. 5:22,27). Mindezt csak Isten cselekedheti meg. Az Isten-egység igazolása az ószövetségi „egy Úr” kifejezésen belül: „Halld, Izráel, a mi Istenünk egy (echad) Úr (JHVH)!” Ugyanez a szó van a házasság szerzésénél is: „Annak- okáért elhagyja a férfiú az ő atyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy (echad) testté”. Ebből láthatjuk, hogy a férj és feleség voltaképpen egy egység, pedig a valóságban két különálló, megkülönböztethető személy, akik egységet alkotnak. Akkor milyen értelemben nevezhetjük őket „egynek”? Egyek szándékban, természetben, a párban való közös munkában, hogy családi életüket fenntartsák. De mégsem válnak egyetlen emberi személlyé, lénnyé. A héber echad szó használata mindig egynél több dolog „egységét” határozta meg. Tehát az echad összetett egységet jelez! Mintha feltétlen egy lenne, és nem pusztán egy dolog. A héber jachid szó az egyedre helyezi a hangsúlyt. Isten azt mondta Ábrahámnak: „Vedd most a te fiadat, a te egyetlenedet (jachid) Izsákot, akit te szeretsz.” (I.Móz. 22:2). Ez biztosan az abszolút egyet jelenti, mert az ígéretnek egyetlen fia volt, Izsák. Mózes nem azt írta: „Halld, Izráel, az Úr, a te Istened egy (jachid) Úr”, vagyis egyetlen személy, illetve lény: „Az Úr, a te Istened egy (echad) Úr (JHVH).” Tehát három változatban, de egy egységet alkot. A Szentírásnak bizonyítani kell a többszemélyű istenséget. Már az első lapon ezt írja: „Kezdetben teremtette Isten /(Elohim) az eget és a földet.” A héber főnév, Elohim az Eloah többes száma. Mózes írhatta volna azt, hogy JHVH vagy Eloah, mindkettő egyes számban van, de ő azt írta: „Elohim bara” Isten (többes számban) teremtett. Mindezek alapján meg kell állapítanunk, hogy sarkosan fogalmazva a háromság tagadók szinte nem engedik meg, hogy az Istenség létének magasabb fokát is kinyilatkoztassa az embernek. Ezeket a tényeket Isten közölte velünk, de teljes megértésének ideje csak az örökkévalóságban jön el, addig a „de most el nem hordozhatjátok” jézusi kategóriában marad, és jobb hittel elfogadni, mint túlmagyarázásokba bocsátkozni. "
Az 1Korintusz2:11-ben párhuzamban van téve az ember szelleme Isten Szellemével. Ez pedig azt jelentené hogy az ember szelleme is egy rajta kívül lévő személy. Egy személynek a szelleme ugyanaz a személy de egy másik dimenzióban vagy helyen, mint ahogy Pál is mondja hogy szellemben jelen van egy másik helyen ahol ítélet tett(1Korinthus5:3). Isten mint Személy/Atya a teremtésen kívül/ felett van, a Szelleme által pedig a teremtésben.
A Bibliában benne van ,hogy Jézus is tud teremteni. A Frigyládánál meg szeríntem a Szentszellem volt és az apostolok is istenként tisztelték a Szentszellemet.
Ha így tekintünk a teremtésre, akkor az emberek is tudnak teremteni, mert felruházott Isten nem egy személyt olyan csodatettekre. A Teremtő alatt azt értettem, aki teremtette a mindenséget, neki van hatalma arra, hogy felruházzon másokat hatalommal. Az Örökkévaló a semmiből teremtette a mindenséget, más teremteni így, és más teremteni meglevő dolgokból (ami inkább helyreállítás). Az apostolok sosem imádták a Szentlelket Istenként.
@@BibliaTanitasok A Frigyládánál a Szentszellem volt és ott aki nem úgy viselkedet ahogy kell az meghalt. Ananiás és Szafira története alapján szeríntem az apostolok is félték a Szentszellemet.
Én nem vitatom a Szentlélek nagyságát és szükségességét, vagy a tiszteletét. A videóban arról van szó, hogy nem Mindenható teremtő Isten, mert az az Atya, és nem is született tőle, mert csak Jézus született tőle. Tisztában kell lenni ezzel, hogy ne tulajdonítsunk neki olyat, ami amúgy nem az övé.
Valóban ez az igazság ,,szentháromság" nem létezik! Az istentriádok imádata az ókori Babilonból származó, pogány tanítás, aminek igaz keresztények körében semmi helye. A Szentlélek vagy Szent szellem, Istennek a tevékeny ereje. Mi fizikai lények, az izomerőnkkel tudunk munkát végezni, a Teremtő pedig a Szellemével. Az Írásból nekem úgy tűnik, hogy ez a felfoghatatlan nagyságú energia, kicsit olyan mintha valamiféle önálló intelligenciával is bírna. Egy biztos, Isten a szellemét bárhová oda tudja küldeni, és az, az összes létező dimenzióban tud munkát végezni, és egyszerűen nem létezik számára akadály. Ahová a szellem kiárad, ott tuti hogy megvalósítja Isten akaratát, bármi legyen is az. Ugyanakkor a Szent Szellem semmiképpen sem egy személy, nem olyan mint például Isten vagy Jézus! Ja és a háromsághoz hasonló Írásellenes tantételeket valóban az egyházi zsinatokon vezették be, épp ugyanott ahol például az Énok a Jásár vagyis az Igazak illetve a Jubileumok könyvét is ,, apokrifnak " minősítették és kitörölték a kánonból. Persze ez az ő szemszögükből logikus lépés, hiszen az említett iratok brutálisan leleplezik az igazi ,,főnökségük" származását és Isten és ember, illetve életellenes ténykedését. Ennek az Isten szava ellen elkövetett gaztettnek pedig attól tartok, hogy a közeljövőben igen csúnyán meglesz a böjtje.
Áldás és békesség fivérem a Krisztusban! Örülök az új videónak,sőt a témának is amit érintessz. Sok "keresztyén" jár sötétségben az adott témában sajnos. Beszélhetnél még a babák gyermekek megkereszteléséről is. Békesség!
Ha már említetted, számomra a Gyehenna (mint örökké tartó sínylődés) képzete az, ami nem összeegyeztethető sem Istennel, sem a Bibliával, sem egyáltalán a józan ésszel. Miért jó Istennek életben tartani olyan teremtményeket, akik semmi mást nem csinálnak, csak szenvednek a megváltás reménye nélkül? Szerintem ezek egyszerűen csak példázatok. Ahogy a Gyehenna egy valós szemétégető volt Jézus korában, más példázatokat is használt az Istentől elszakadt állapotra. Nem csak a gyümölcsöt nem termő fát, ami semmi másra nem jó, mint hogy kivágják. Úgyhogy a Jelenések könyve által említett "második halál" szerintem akár azt is jelenti, hogy Isten végleges halált biztosít ezen emberek számára, vagy teljes mértékű újjászületést (és akkor a reinkarnáció gondolata is kapna értelmet a kereszténységben), vagy lényegében bármit azon kívül, hogy valaki értelmetlenül sínylődjön az örökkévalóságig.
Vagy akár azt, hogy végül is mindenki eljut a mennyországba, mert még maga Hitler is (most csak mondok egy példát, akit általában elítélnek az emberek) rájön Isten előtt, hogy gonosz dolgokat tett. Tegyük fel. 24 Amikor Jézus ezt látta, így szólt: „Milyen nehéz bejutni a gazdagnak az Isten országába! 25 Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” 26 Erre hallgatói megkérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” 27 Ezt felelte: „Ami az embernek lehetetlen, az az Istennek lehetséges.” (Lukács 18.)
Arra nincs utalás a Bibliában, hogy létezne szentháromság. Isten lélek, ahogyan Jézus is megmondta (Jn. 4,24). Ez lebegett kezdetben a vizek felett. A Szentlélek pedig egy lélek, mint ahogyan van például féltékenységnek lelke (4Mózes 5,30), vagy szeretetnek és józanságnak lelke (2Timóteus 1,7). Azok nem tudnak elvonatkoztatni a szentháromság tanától, akik inkább követnek egy megszokott irányt ahelyett, hogy megbizonyosodnának a Bibliából.
Ez mind rendben van,de ki van elmelve a ige saját kontextusából,így aztán bármilyen adott témára ráhúzhatjuk. Sajnos ez is a helyettesítő theológia egyik hozadéka.
Jelentős év volt a Kr.u. 321. év, amikor Konstantin császár a legtöbb római számára a vasárnapot munkaszüneti nappá tette. Pál azt is írja, "aki ügyel a napra, az Úrért ügyel, aki pedig nem ügyel, az Úrért nem ügyel." Baál (Ba`al, héber: בעל) nevének jelentése: 'úr, uralkodó, férj'. A név a Bibliában 90 alkalommal fordul elő különböző kontextusokban.[5] Wikipédia Itt értettem meg a két jelentését. Az egy Úr , Izrael és az én Istenem is.
Kedves Testvérem, érdekes témát feszegetsz, sajnos erről nem beszélnek a közösségekben. A magam részéről és a tanulmányozásaim alapján úgy látom és vélem, hogy az a valódi, mennyei Tűz, amely alá kell merítkezni és Jézus hozza el megegyezik a Dániel 2. rész kősziklájának a tűzével, mely be fog csapódni a Föld légterébe és ráesik Babilon lábfejére. Miközben ez e kőszikla megegyezik az Úr áldozati napjával (Sof 1/7-8), mert maga az Úr készíti el azt a napot, mint kairoszt, ami meghatározza az emberi történelem további sorsát és a nagy nyomorúság kezdetét. Ha igazán érdkele, hogy mi lehet eme égi kőszikla és égi tűz, ajánlom figyelmedbe a közelgő "Apophis" névre keresztelt űrkősziklát, égi kősziklát, mennyei oltárt (Even), amely választ adhat minden bibliai prófécia eddig ismeretlen és érthetetlen üzeneteire. A becsapódás tűzének várható napja: 2029.04.13, péntek éjfél előtt, újhold napján, a kürtök megfújásakor, az Úr sabbat napján. Vajon nem ez lesz az igazi és valós tűzkeresztség? Ez alá kell merítkezni? Ez lesz a megbotlás és botrány kősziklája, szegletköve (Máté 21/42--46)? Nem ez lesz a mindennapi áldozatunk (Jézus) esti tűzáldozata? Nem ekkor nyitódik meg az ég kapuja? Nem ez lesz az a kőszikla (Petra), melyre az ekklézsia is felépítettik? Áldott további tanulmányozást, az Úr vezessen az Ő igazságában... Maran atha, Marana tha!
EZ IGY IGAZ .A HIT CSELEKEDETEK NÉLKÜL HALOTT.GYÜMÖLCS BÜNELHAGYÁS BÜNBÁNAT.MEGTISZTITJA MAGÁT AKIBEN MEGVAN A KR.JÉZUS IRÁNTI SZERETET ,,J VÉRÉBEN,,.VAN A TISZTULÁSUNK.KÖSZÖNET AZ ÜZENETÉRT ÁMEN.
Egyedül a Szentlélek tudja megadni azt a szeretetet az ember szívébe ami az újjászületés, hogy képes legyen az ember megtartani Isten kívánalmait, ami a teljes önzetlenség! Ezért magammal állandó harcban vagyok, és imádkozom a Szentlélek kitöltéséért, mert anélkül mégha meg is teszi az ember, még sem ér semmit! Ha viszont a szeretet ül a szív trónján, "magától" és könnyen megy, hiszen akit szeretünk annak nem akarunk rosszat, legyek az én magam ( étkezés, ivás cigaretta) akár bárki más embernek akiért ugyan úgy meghalt Jézus, mint értem :-)
A harc ami benned dúl, a küzdelem a régi és az új ember között. Ez egy normális, mindennapos jelenség az újjászületett ember életében. Akkor aggódnék, ha a lelkiismereted nem " működne". Míg az újjászületés egy pillanat alatt megtörténik, a megszentelődés egy FOLYAMAT.A Szent Lélek pedig benned van, elpecsételt Krisztus tulajdonaként. A Szent Lélek soha nem fog úgy megjelenni, mint az első Pünkösdkor. Ezért ne is imádkozzunk, csak tévelygés lesz a vége.A Szent Lélek manapság az Egyházban van. Szent Lélekkel CSAK Jézus Krisztus keresztel, ( ahogy Keresztelő János is mondta ) nem elöljárók.Jézus Krisztus a megtérés pillanatában keresztel be a testébe.
Nem mindenki érti ugyanazt az állatkinzás alatt. Ha számára örömet okoz, ha egy állatnak fájdalmat okoz, akkor az nincs rendben. De ha céllal okoz fájdalmat egy állatnak, hogy például megvédjen valakit, akkor azzal nincs gond.
@@BibliaTanitasok üdvözlöm ,szóval nem esküdtünk templomban és így csak névadó lehetett ,az unokáim sincsenek megkeresztelve templomban, és így csak névadó volt a községházán. Köszönöm hogy válaszolt.