Családias hangulatban teszteljük és mutatjuk be nektek a legújabb modelleket. Nincs szponzoráció, nem hajtunk újságnak, sem tv-nek, sem cégeknek ... a saját utunkat (dolgozunk és tanulunk) járjuk! Köszönjük azoknak, akik eddig mellettünk álltak ! Jó szórakozást kívánunk! Olivér, Ákos és Attila
Köszi a tesztet, de azért néhány tárgyi tévedés van a videótokban. Először is, ha bör bevonatot látsz egy i3-ban, az műbőr. Valódi bőrrel ezt sosem gyártották. Ebből következően inkább kerülendő a bőrből lévő vagy részben bőrből lévő ülések, műszerfalak, mivel a műbőr hamar tönkremegy. A második, hogy sajnos a kormány bevonata is műbőr, ez viszont sajnos mindegyiken az, kivéve azokon a régebbieken, amelyikeken a gazdái már kicseréltették egy szervizzel valódira. A harmadik, hogy a fa utánzat az nem fa utánzat, hanem valódi bambusz. Talán ez az egyetlen az autón, ami tényleg természetbarát anyag. Amit a csomagtartó alatt mutogattál az nem a motor volt. Az a motor, a hajtás és a hozzá tartozó vezetékezés, elektronika felső fém burkolata volt. Ha a motorra vagytok kíváncsiak, azt a kocsi alatt, alulról tudjátok megnézni, egy kicsi, kézben is elférő henger alakú kis cucc. Azután ott van még az, hogy az s változat és a sima változat között mindössze a szélességében, az akku kapacitásában és a lóerőben van eltérés. A szélessége az autónak úgy 2 cm-rel nagyobb mindkét oldalon, a lóerőben meg úgy 10-15 közötti az eltérés. Ezek igazából semmit sem jelentenek. Viszont az aksija, na az sokkal nagyobb kapacitású és itt a lényeg. Minden más elhanyagolandó. Ugyanakkor a magassága semmivel se nagyobb, a kerekei pedig ugyanolyanok mint a sima i3 kerekei. Persze létezik különböző átmérő méret, 19, 20 illetve 21"-osak, de ezek bármelyike rátehető bármelyik verzióra. A szélességükben viszont semmi eltérés nincs. Mikor kijöttek vele a németek, azt hangoztatták, hogy ez egy teljes mértékben környezetbarát anyagokból összerakott autó, ami viszont egy hazugság. Hiszen a kasznija karbon szálas, ami semmilyen módon sem természetközeli, hiszen karbonszállal megerősített műgyanta. A belső tere sem természetbarát, hiszen a műbőr az lényegében műanyag, ahogyan az alcantara is, az egyéb szövet amiből az ülések készülnek pedig műszálasak. Az ajtókárpit és a műszerfal gyantával kevert kenderből van, ami szintén nem természetközeli, illetve csak a kender, a műgyanta az semmilyen módon sem. Szóval a természetvédelemhez semmi köze az autónak, de amúgy nem egy rossz kis kocsi. A legjobb benne az, hogy könnyű és keskenyek a kerekei, emiatt nagyon energiatakarékos, a menet tulajdonságai viszont valamivel rosszabbak emiatt. Ezt kompenzálták a komoly elektronikával és a fordulóképesség növelésével, ami valóban jobb a többi autóhoz képest. Más kérdés, hogy strapabíró a cucc és viszonylag kevés a meghibásodás esélye, plusz nagyon költséghatékony az üzemeltetése, de ez is főleg abból adódik, hogy elektromos. Viszont ennek ellenére is, a tudásához és a képességeihez mérve erőteljesen túlárazott, mint majdnem mindegyik BMW. Szerintem is ostobaság volt a gyártását befejezni. Ráadásul a Minit gyártják ugyanott helyette, ami sem nem energiatakarékos, sem nem elektromos, sem nem jó, semmilyen szempontból sem. Még csak szépnek sem nevezhető szerintem. Nem is értem miért tették. Talán a BMW vezetőinek kezd teljesen elmenni az esze, akárcsak a német politikusoknak.
Én tegnap vettem egy ugyanilyet . Teljes szervíz + kuplung szerkezet cserém lesz . A fordulókörével nem vagyok elégedett , viszont az egyenesfutása példás és van benne 7 légzsák is . Az első szélvédőt nem érem el a beállított vezetőülésből ami óriási passzív biztonsági javulás az elődökhöz viszonyítva . Jah és az 5 csillagos törésteszt magáért beszél .
Üdv! Idáig általam látott videotokban,csak a subaruban fértetek el kényelmesen. Ami egy igazi családi autó. Ez egy nagy bódé és nincs lábtér? A subaru outback mindet magasan lekörözi,és még sem kell a magyar családoknak. Nem is értem. A video most is jó lett 👍
Köszönjük György! A Subaru az más liga. Árban és minőségben is teljesen más. Ha igazán kényelmes autóról akarsz hallani tőlünk, akkor pl. KIA EV9, Sportage, Hyundai Tucson, Nissan X-Trail, BMW XM, 2 Active Tourer, i5, Ssangyong Torres , Peugeot 5008, 408, Citroen C5, Opel Grandland, MG HS,.... stb
Ezt így hallva jól hangzik"!! Komolyan. Nekem kell és van is (több,nagyobb,erősebb). X3-as BMW-hajtok, dieselt.;185LE;400NM. Városban csupán 5,9-es fogyasztassal. Kell.
@@AutoBabbo Valóban nincs benne sebességváltó, mert a benzinmotor nem része a hajtásláncnak, csak generátorként működik. Ezért is lehet ennyire takarékos az autó, hiszen a nem vész el energia a sebességváltó és a kapcsolódó mechanikus elemeken. Az XTronic váltó a nem E-Power hajtású hybrid modellekben van.
Ez a motor is a rengeteg hibát generáló 1,2T Pure Tech? Olajban futó gumi vezérműszijjal? Ami miatt Franciaországban már perelni akarják a Stellantist?
Építő kritikaként írom hogy ez a gopro így nem elég. Ugrál összevissza nézhetetlen. Sokan behánynak ettől. A külföldi csatornák akiket néztetek ebben a műfajban azok vettek a goprora egy kiegészítő mod-ot. Ami a horizontot fixálja. Vegyetek olyat és jó lesz.
Kedves Auto Babbo Team, a "városi közlekedés"-ben mindig 10-15 km/h -val közlekedtek....hosszú perceken át.......nem lehetne kimenni / elhagyni a "szokásos" környéketeket és TÉNYLEG egy életszerű városi részen autózni? Legalább elmondhatnátok közben / utána, h 50-el közlekedve hogy alakul a fogyasztás, stb....
@@TBGabor Kedves Gábor! Budapesten (sajnos) ez az életszerű. Ha kicsit gyorsabban akarunk, vagy tudunk menni, akkor a Wekerlén vesszük fel. Szerintünk ezeken a helyeken aránylag gyér a forgalom és nem akarunk senkit veszélyeztetni azért mert éppenséggel mi forgatunk. Ez így biztonságos úgy is elmondjuk a tapasztalatokat a városi vagy országúti használatról. A videók utolsó 7-8 perce az autópályán telik, az is életszerű. Mi is megtehetnénk, hogy valamelyik vezetés technikai pályán vennénk fel, vagy a Hungaroring parkolójában ( van kapcsolat), de inkább nem. Szép a környezet és biztonságos. U.i: Egyébként forgattunk tesztet pl. a Mátrában, Nagybörzsönyben, Balatonfűzfőn, Salgótarjánban, Bánkon, Székesfehérváron, Bécsben ....stb.
A következö autom ez lesz.kipróbáltam __ egy nagyon jó kis városi japán autó. Nagyon szép a belseje is,a váltó kart 2 ujjal is lehet használni,annyira könnyü.A kuplung pedál hihetetlenül könnyü..Suzuki Wagon r+ után tőkéletes választás lesz.
@@barnabasbacso17 Nem értünk egyet! Szép, tágas és nyomatékos az új 1.2 MHEV. Ezerszer jobb mint az 1.0T(3h) vagy az 1.5T (3h). Benzinesből már csak ezek vannak....sajnos
Szerintem nagyon ütős lett! 1.2 miért nem jó? Pár év és ezek sem lesznek... a 2.0 es x lovas motorral is csak 50, 90, 110, 130 a megengedett km/h. Nekem 1.0 100lovas "motorom" van, bőven elég nyomatékkal és bőven elég ahhoz hogy A ból B be elvigyen biztonságosan, 5 literes fogyasztással. Ha ezt barátságos áron kínálják, valószínű népszerűbb lesz mint a konkurens márkák típusai...
@@csaml0Kerdesmennyi idore vetted. Ha 5-6 ev vagy 120 000 km utan megvalsz tole akkor talan meg jo is lehet, de nem tul jo sikerult motor. dehat izlesek es pofonok.
Az a baj, lassan mindenki ilyeneket gyárt, 3 henger 1.0, vagy 1.2 jobbik esetben. Kicsi cm³, sok lóval, nem motorbarát igy igaz. Aztán csak az elekrotomos marad pár év múlva mindez elérhetetlen árakon.
egy dolgot sehol nem mondanak el én leírom Az olajszivattyút ékszíj hajtja meg ami olajba fut Nem szeretjük ha az ékszíj olajba fut( Ez az atlantis csoportnál sok bajt okozott az olajban futó szíj Igaz az vezérműszíj volt )
Jó bemutatàs,köszi a videót. Nem vagyok nagy SUV rajongó,de családinak pont most gondolkodom,hogy T Cross,Taigo,vagy esetleg Fiat 500X Sport....? Ti mit gondoltok? Vélemény?
@@AutoBabbo Szia Olyat ajánlanál amelyik motorban a motorolajban ékszíj fut ? és az valamilyen egységet meghajt? az ékszíj nem barátja az olajnak! az atlantiszos autók nem véletlen hagyják abba az olajban futó vezérműszíjas hajtású motorokat Sok autót teszteltél Jók a tesztjeid Aki hosszú távra szeretne autót az nem tud választani az új autók közül 23 éves 108km es felíciám van láncvezérlés négy henger Újra megvenném ! Ma nem tudok olyan új autót amire azt mondanám hogy újra megvenném 2mill 150ezerért vettem 2001 ben Nincs a piacon ár értékben jó autó Üdv:Sándor
8 évig volt ASX-em, 240ezret raktam bele és SOHA nem volt szervizben, csak kötelezőn. SKODÁM 40 ezernél befecskendező csere... kb 20 autóm volt eddig. Negatívum: küszöb rohadni kezdett 8 évesen amikor eladtam, törve soha nem volt.
@@petertakacs3402 Elég sok rajongója van a Yarisnak (vagy akár a Mazdának), ők megveszik, mert tudják, hogy ez egy nagyon jó és tartós mechanizmus. Ezt meg kell fizetni.
Szia gyere ki dél Francia o ba rengeteg új hybride Yaris közlekedik itt én egy gr corolla ts hybride 2.0 196 le boldog tulajdonosa vagyok évente 250.000 yarist gyàrtanak tehàt minden évben el is adjàk öket
@@davidnagy2894 Igazad van Dávid, de gondolj bele, hogy nem mi vagyunk a fő piaca ennek a technikának. Ahova ezt az autót szánták, ott dübörög és csúcsokat dönt.