Köszönöm ezt a videót is! Pont egy olyan kérdés, amiben megint nem lehet könnyen kiigazodni. Évekkel ezelőtt egy tanfolyamon az előadó kategorikusan kijelentette, hogy a kritika önmagában rossz, és senki ne engedje meg magának, sem magával szemben... mindegy, hogy pozitív vagy negatív módon fogalmazzuk meg; hogy direktbe sértegetni, becsmérelni akarjuk a személyét/viselkedését/eredményeit, vagy "csak" valamivel kapcsolatos kifogásainkat mondjuk el, hiányosságokra mutatunk rá, esetleg valami előnyösebb alternatívát tudnánk javasolni (mint a stylist a példában) - a kritika minden esetben annak a jelzése, hogy valami nem megfelelő a számunkra az adott személlyel kapcsolatban, annak éreztetése, hogy nem engedjük meg neki, hogy az lehessen, úgy cselekedhessen, ahogy szeretne. Meg akarjuk változtatni, nem akarjuk elfogadni annak, aki, vagy ahogy valamit csinál. Kb egyenlőségjelet tett a kritika és a leszólás, becsmérlés között. Valahol értem, hisz a kritika bizonyos értelemben nem adja meg a lehetőséget az illetőnek, hogy szabadon az legyen, azt tegyen, amit és ahogy szeretne. Ha előnytelen frizura helyett előnyösebbet ajánlana, akkor sem, mert az előnyössel érzi magát jól, ne akarjuk megváltoztatni. Másrészt viszont, ahol kell valamilyen szintet teljesíteni, pl. munkahelyen, szükségesnek látom, hogy elhangozzon az építő kritika. Már ha az is annak számít, hogy a jelentés hiányos, kell még bele ez meg az... vagy valami nem felel meg a cég követelményeinek... Vagy egy tapasztaltabb kolléga elmondja, hogy miként lehetne valamit jobban, hatékonyabban, gyorsabban csinálni. (És most nem a személy konkrét sértegetésére gondolok, pl. "sokadszorra sem érted már meg, hogy mit kérek?!" "hogy lehet valaki ilyen hülye?" "egy majom jobbat csinál" stb.). Nem tudom, ez azért lehetőséget ad, hogy valamilyen visszajelzés hatására többek lehessünk valamilyen szempontból. Azt a fajta végtelen tiszteletet sem tartom jónak, hogy nem adok tanácsot, ha nem kérték; akkor sem, ha ebből az illetőnek konkrét hátránya származik (pl. ügyetlenül sminkelte ki magát, és móka tárgya lett). Nyilván azért ahol a kötelezettségek szükségessé teszik, valamelyest kell változtatni. De egyébként, talán érdemes legalább meghallgatni, már ha nem direktbe becsmérelnek; és fenntartani a jogot ahhoz, hogy szabadon dönthessünk, élünk-e vele, vagy sem. Mert akár előbbre is vihet. Sokszor sztem tényleg nem könnyű megmondani, hol a határ a teret adó tanács, a kifogás, személyi szabadságtól való megfosztás, a megmásítási szándék, leszólás, sértegetés között... Talán, hogy mekkora tisztelettel mondjuk a másiknak, és mennyi teret hagyunk aztán neki a megfontoláshoz...? Kényes téma. Szintén nagyon örülök a személyes vagy akármilyen példa felhozásának itt is, más videóban is, mert van, amikor példákon keresztül jobban érthető egy eset, mint ugyanaz, szakkifejezésekkel elmondva. Lehet, hogy elkerülte eddig a figyelmemet az ilyen témájú videó, de pl. szívesen hallanék érettség, felnőttség témában gondolatokat. Vannak kötelezettségek, ezt értem - na de milyen jogok? Hogyan lehet határt szabni magunk számára? Talán hülye kérdés... Köszönöm a gondolatokat!
Fantasztikus tema, nagyon osszetett, de annyira jol volt talalva, mint egy epito jellegu kritika mindenki fele. En elgondolkodtam azon, hogy sokszor milyen negativan fogadok egy epito kritikat is azoktol akikrol tudom hogy szeretnek...de azon is elgondolkodtam, hogy en milyen formaban szoktam masnak "velemenyt" mondani. Ez jo tukor, mert rajottem en sokkal lerombolobban fogalmazok masok fele, mint amit en el tudnek viselni. Hatalmas lecke volt es remelem megtanultam. Koszonom ezt a videot is kedves Kitti :)
Tisztelettel megjegyzem, hogy ez a videó is szuper lett tartalmilag is,és barmit vesz föl kedves Kitti, mindenben ugyan olyan csinos. Köszönöm a munkásságát és hogy mindig újabb és újabb videokat oszt meg. Izgatottan várom a következőt 😊 további nagy sikereket kívánok és minden jót ❤️
Nagyon vékonyak a határok és sajnos jómagam gyakran belecsúszom abba a hibába, hogy építő kritikát szeretnék megfogalmazni, ám az végül bántóra sikerül. Jó lenne elsajátítani egy stabil módszert! Köszönet az emlékeztetőért!
Érdekes kérdés a fogadói oldal is. Háromféle esetet kell megkülönböztetni: - A nyilvánvalóan romboló (esetleg lejárató) célú, érzelmi alapú kritikát kezdetben nehéz jól kezelni (az embert könnyen felzaklathatja), de gyakorlással ki lehet fejleszteni a megfelelő kezelési mechanizmusokat. Hogy az ember ne vegye a szívére, és tudja, hogyan kell felismerni és megsemmisíteni, lerázni az ilyet. - Ha tartalmilag építő szándékú kritika romboló stílusban van megfogalmazva (pl. kioktatóan, negatív minősítésekkel kísérve), akkor a fogadó ritkán fogadja meg, mert úgy érzi, mintha a megfogadásával egyben azokat a minősítéseket is elfogadná, amik a kritikát kísérték. Az elutasítás ilyenkor egy védekező mechanizmus: az önbecsülést védi. ("Nem fogadom el a kritikádat, mert nem vagyok olyan rossz, mint amilyennek tartasz!") Ezért is kell vigyázni a feladói oldalon arra, h az építő észrevételeinket ne lekezelő, támadó, negatívan minősítő hangnemben közüljük, mert ez kontraproduktív. És ha az ilyen kritika nem éri el a kívánt célt, az nem (csak) a címzett hibája. - Tartalmilag építő kritika, építő stílusban: a magas EQ-jú és önbecsülésű ember erre nem akad ki és nem sértődik meg. És nem feltétlenül fogadja meg (nem feltétlenül ért egyet vele), de legalább gondolatban ad neki egy esélyt. Vannak azonban olyan emberek is, akik a normális hangnemben közölt építő kritikára is megsértődnek (és erre is beindul a védekező mechanizmusuk, ami elvonja a fókuszukat és lehetetlenné teszi számukra, h mélyebben befogadják és megfontolják a kritika tartalmát). Ők többnyire alacsony önbecsülésűek: a kártyavár szilárdságú önbecsülésüket a legapróbb negatív visszajelzés is rögtön romba dönti, és ezt próbálják görcsösen visszaállítani azzal, h foggal-körömmel próbálják elhajtani maguktól a kritikát. - Az ilyen embereknek sajnos nem tudom, hogy lehet bevinni a tudatukba bármilyen építő észrevételt, ha egyszer minden ilyen próbálkozásra negatívan reagálnak (aztán mentegetőzhetek és váltig állíthatom nekik a nyilvánvalót, h nem bántásból mondtam, amit mondtam, csak építő kritikaként).
A "kritika" szavunk a görög "kritik" szóból ered. Azt jelenti, hogy ítélni, ítélkezni. Eme jelentéséből fakad, hogy aki megítéli a másikat, egyfajta alá-fölé rendeltségi "viszony van" közöttük. Vagy azt szeretné a kritizáló. Tehát, mondhatjuk azt is, hogy "bírói" szerepben van az "ítélő". Olyan, hogy "építő" kritika, nem létezik. Ez egy fogalmi zavar, amit a köznyelvben helytelenül használunk. Építő vélemény lenne a helyes megfogalmazás. Ez ugyanis már egymás mellé rendelt viszonyt jelent. Tehát, a kérdés az, hogy a másoktól jövő vélemény lehet-e építő? Hogyne! Ebben viszont van egy nagyon fontos kitétel! Véleményt kizárólag olyan embertől kérjél, akiben megbízol! Vagyis a Te saját bizalmi indexeden közel áll hozzád. Tudod, hogy nem fog megbántani (ill. nem célja), de kellően őszinte ahhoz, hogy elmondja (építő) véleményét neked. Ebből következik, hogy fűtől-fától nem jó (helyes) véleményt kérni. Hol helyezkedik el a bizalmi indexeden (0-100)? Egy blog olvasó, videó néződ a sok ezer közül? Ki ő? Ismered? Mióta? Milyen a jelleme, személyisége? Szakmai tudása, hozzáértése? Stb... Végső konklúzió a kritikával szemben: Soha, senkinek ne hallgasd meg a "kritikáját" vagy az un. "építő" véleményét: 1.) Akitől nem kérted... 2.) Aki a bizalmi indexeden a külső körökben helyezkedik el... 3.) Esetlegesen: Akinek a fentieken túlmenően, nincs kompetenciája az adott témában (pl.: szakmai) Sok sikert kívánok az építő vélemény (kérésének és adásának) gyakorlásához az életben! Üdv.: Péter
Szia! Nagyon kevés ember használ építő kritikát,azt vettem észre a környezetemben,hogy mindenki csak okoskodik.Nem tudják megfogalmazni úgy,hogy ne legyen sértő.Sajnos.
A kritika az kritika. Építővé attól válik, ha azt annak fogják fel. Amennyire hangolt a fül, annyira fogja fel valamilyennek a felé áramló információt.
Azér' a feladó oldalnak is nagy jelentősége van. Van olyan "kritika" - az ilyet inkább b*szogatásnak nevezném -, ami szándéka szerint sem építő. (Ahogy a videóban is elhangzik, a célja az, h a másikban rossz érzést keltsen, rombolja az önértékelését stb.) És olyan kritika is válhat a HANGNEME miatt rombolóvá, amit tartalmát tekintve akár építő formában is elő lehetett volna adni.
@@Bresalio , ahogy mondod, a csesztetést nem lehet kritikának nevezni. A csesztetés kötekedés, nem kritika. Számomra a kritika alapérték. Bírálat. Felbecsülés. Ha valami helyesen van felbecsülve, akkor rendben van. A kérdés innentől fogva az, hogy a hallás és a hallatás is rendben van-e? Mert hangosan és szigorúan is lehet igazat mondani és fogadni és csendesebben is. Kötekedni is lehet alattomosan és halkan is, az attól még nem kritika. Az más tál tészta, hogy egy egészséges kritika mit mozgat meg. Nem is kell hozzá a másik, elég ha a személy önmagán méri le. Ami személyesen tetszik az embernek ( pl önsajnálat esete, amikor hibásan becsüli fel önmagát, de nem veszi észre) nem biztos , hogy érték. Ha bírálat alá venné, kiderülne, hogy nem érték, tehát egy kritika esetén sértve érezné magát. Szokták mondani az igazság fáj. Dehogyis. Az igazság felszabadít. A kritika pont arra jó, hogy megpiszkálja a hazugságokat, amelyeket a személy dédelget. Az szokott fájni, ha egy kritika megérint egy rejtett hazudozást. De csak addig fáj, amíg az leválik, lehull a személyben. A kritika arra való, hogy a téves, hibás önazonosulásokat rombolja. A kritikától nem fog lerombolódni , ami érték. Soha. A személynek, akinek az önértékelése hibás, annak fájdalmat okoz a kritika és pont ez a dolga, azért, hogy a személy engedje el a rossz önképét, ami miatt szenved. Minél vevőbb erre , annál kevésbé zavarja a kritika, sőt hálás, amiért rávílágít (mert a kritika fény) a problémára. Ha megtanulja az önkritikát , egészségesen él. Ezt így látom és így éltem/élem. A kritika nem más, mint az a fényművelet, amely az igazságról lerántja a leplet. Erő, érték. Persze, nem a youtube az a felület, ahol a témát ki lehetne meríteni.
Az olyan kritikát, ami nem építő jellegű, hanem a rossz érzés keltése és az önértékelés rombolása a célja, én nem is kritikának szoktam nevezni, hanem inkább b*szogatásnak. Azonban vigyázni kell a kommunikáció feladói szerepében (is), mert nem megfelelő megfogalmazás és HANGNEM esetén az eredetileg építő szándékú tartalom is jelentkezhet b*szogatásként a címzettnél. Pl. ha valaki kedvesen azt mondja, h "szerintem ez a mostani hajstílus nem annyira nyerő, és ha ehelyett inkább valami mással próbálkoznál, az szerintem jobban állna", az építő kritika. Nem biztos, h egyet fogok vele érteni (az is lehet, h arra jutok, h számomra megfelelő a mostani állapot, és nem szeretnék váltani); de legalább végiggondolom, adok neki egy esélyt, és még az is lehet, h meggyőz a változtatásra. De ha ezt úgy fogalmazza meg, h "huhh, hogy lehet ilyen szar hajjal létezni?! hogyhogy nincs annyi eszed, h a jelenlegi förmedvény helyett valami normális frizurát teszel a fejedre?!",... az romboló - és szinte borítékolható, h az illető nem fogja megfogadni, hacsak nem hajtja nagyon erős megfelelési vágy -, pedig UGYANAZ A TARTALOM jelent meg mindkét esetben. Mindkétszer meg lett jelölve, h konkrétan miben javasol az illető változtatást (hajstílus),... csak éppen utóbbi esetben ez olyan stílusban lett tálalva, ami beindítja a fogadó fél személyes VÉDEKEZÉSI MECHANIZMUSÁT. Ostrom alatt fogja érezni a személyét és az önértékelését,... és aki támadva van, az ösztönösen a védekezésre fog összpontosítani (h hogyan hárítsa el a támadást és vágjon vissza, h "nem is szar a hajam!"). Pláne ha mások előtt, nyilvánosan történik ez. És nem fogja az erőforrásait arra fecsérelni, h ebben a stresszhelyzetben higgadt és mély elmélkedési köröket futtasson le magában, megvizsgálva, h hátha van valami igazság a támadás üzenetében. (Ha kardot rántanak rám és veszélyben érzem az életem, nem a támadás jogosságán fogok elmélkedni, hanem én is ki fogom rántani a kardomat, h ne eshessek áldozatul az ellenfelem kardjának. Elmélkedni utána is ráérek, amikor már elvonult az akut veszélyhelyzet.) És mire lehiggadna annyira, h ide eljusson, addigra már érzelmileg szembeállította magát a személyeddel, és egyben az általad közölt tartalommal is, hiszen egy negatív élmény kötődik hozzájuk.
Amiről itt nem esik szó, hogy van személyes felelősség. Ebből a videóból úgy tűnik, mintha a környezet felelőssége lenne, hogy fejlessze az egyént, és úgy juttassa el hozzá a visszajelzéseit, ahogy éppen az adott személy elvárja. (ami egyénenként változó) Szerintem mindenkinek saját érdeke a fejlődés. Mindenkinek a saját dolga, hogy kifejlessze azokat a belső folyamatokat, amelyekkel képes feldolgozni a külső visszajelzéseket úgy, hogy abból fejlődni tudjon. Így nem vagyunk arra rászorulva, hogy a környezetünktől várjuk az ideális reakciókat.
Most egy pillanatra furcsán éreztem magam. Használom én is rendszerint azt a szövegrészt, hogy "Nem bántásból mondom..." Nyílván minden ember más és más, de a magam részéről ezt komolyan gondolom minden alkalommal, amikor csak elhagyja a szám. Valóban nincsen benne semmi bántó, nem akarom a másik felet lehúzni. Lehet, hogy nem minden esetben építő amit mondok, de minden esetben segítségnek szánom. Azok, akik valóban ismernek, pontosan tudják azt, hogy nincs bántás az őszinte megnyílvánulásom mögött és ezáltal sértődés nélkül tudnak elgondolkodni azon , amit akkor és ott mondtam. Ha idáig eljut a másik fél akkor szerintem már megérte elmondani részemről a dolgot. Hiszen az, hogy gondokodik rajta, már önmagában lehet építő saját magára nézve. Továbbá, ha fordított esetben történik ilyen és nekem mondanak valamit, amit a fenti szövegrésszel kezdenek, akkor (naivitás ide, vagy oda) én valóban arra gondolok, hogy segítő szándékkal mondták. Ettől függetlenül nagyon jó videó lett, a már megszokott, közérthető stílusban. Köszönjük! Szép napot!
Próbáld meg ne igy kezdeni hogy "nem bántásból mondom..." és úgy folytatni hogy enélkül a szabadkozás nélkül SE érezze bántásnak az a másik. Itt a lényeg. Azzal nem csökkented a megbántottságot, ha előre szabadkozol és az indítékaidat nyiltan kimondod. Úgysem ez számít. Hanem csakis az számít, hogy az a másik ember, hogy érzi magát miután meghallgatott.
