Тёмный

2020.07.05. Balaton retró hétvége 2020 2. nap 

Becsky András
Подписаться 15 тыс.
Просмотров 86 тыс.
50% 1

Dokumentálás szempontjából ez sem volt könnyebb nap mint az előző. Ellenben vasárnap már két szerelvény is dupla mozdonnyal közlekedett. Volt ugye a Púpos kombó (219+224), és a Nohab kombó (019+020). Mindezek mellett természetesen parádézott a 424-247, 628-165, M62-194, és az M41-2103-as is. Sajnos számomra érthetetlen okok miatt az indigókék vékony csíkos gyorsvonati szerelvény vasárnapra nem tért vissza az északi partra, pedig nagyon szépen mutatott, ha ezt tudom, akkor szombaton sokkal több figyelmet szentelek neki. A végeredményt nézve persze akár elégedett is lehetne az ember, de én pontosan tudom hol és mi maradt ki, mert egész egyszerűen lehetetlen volt a zsúfolt 71-es úton időben odaérni a tervezett helyekre. No meg persze a menetrend is rendszeresen borult a késések miatt, így a nap mottója a folyamatos, villámgyors újratervezés volt. Igaz, ez tavaly is pontosan ugyanígy ment, nem véletlenül szerettem volna ezen a műsoron is inkább túlesni. Nehéz megmondani hogy ez a hétvége agyilag, vagy fizikailag volt leterhelőbb, de amikor este 23:19-kor a 2103-as Csörgő elindult Velencéről, én biza meghajoltam a csapatom előtt a peronon. :-) BecsVision 2020.

Опубликовано:

 

5 окт 2024

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 57   
@djtom1981
@djtom1981 4 года назад
Az látszik, hogy ebbe a hétvégébe (is) rengeteg energiát fektettél, az pedig külön jó, hogy mi nem tudjuk, mi maradt ki, esetleg sejtjük.:) Majd, mikor már Balatonfüred-Tapolcát is beszövi a pók, akkor lesznek igazán nagy kincsek ezek a videók. Köszönjük!
@MiklosGrof
@MiklosGrof 4 года назад
Egyetértek, bár... egy ábrahámhegyi Első Gigant Fahrt-Videót már most megrendelnék Becsky úrtól. Gratula amúgy a 2. naphoz is.:-)
@martifazekas3885
@martifazekas3885 4 года назад
Nohab.. de szép a nagy turcsiorrú.Gyönyörű mozdonyok. Szuper,gazdag videó anyag.Gratula.👉👍🙂
@tamaspantya9686
@tamaspantya9686 7 месяцев назад
Gratulálok ehhez a videóhoz is,nagyon meg tudod komponálni a helyszíneket,a felvételi helyeket!😀 Biztos,komoly gondolkodás megy,amíg kifilózza az ember,hogy is lenne ez jó.
@becskyandras
@becskyandras 7 месяцев назад
Igen! És akkor azt is vegyük bele, hogy folyamatosan borul a menetrend az egyvágányon! Kész idegbaj egy ilyen napot normálisan megcsinálni! A legjobb amikor már vége van!
@МИХАИЛРЯБОВ-к7р
@МИХАИЛРЯБОВ-к7р 4 года назад
Köszönöm a videót! Nem szeretem a dísztárcsákat, mert a szüleimtől kaptam egy Pico NOH-t egy magyar dízelmozdony Nohabbal és 3 SNCF autót a születésnapomra 1967-ben. KÖSZÖNÖM!!!
@petergaal5463
@petergaal5463 3 года назад
Néhány kisegítő felirat jól jönne. Így is nagyon szép, csak úgy több info jönne át.
@bencepetras8605
@bencepetras8605 4 года назад
CSÚCS SZUPER!!! :) Köszönjük!!! :)
@pocakmaci100
@pocakmaci100 4 года назад
Gratulálok! Profi munka! Én csak tanuló lehetek Mögötted. Ma tudtam feltölteni az enyémet.
@taufanmaulanaf1629
@taufanmaulanaf1629 4 года назад
Nice vidio Greeting from Indonesia
@verbence4503
@verbence4503 4 года назад
hogy nem vettelek észre Andris? kettőször is benne vagyok a videódban, sőt 49:56 nál melletted videóztam!
@attilaracz2034
@attilaracz2034 4 года назад
Szuper!
@JegkokoModellRailway
@JegkokoModellRailway 4 года назад
Kár, hogy a nohabok mögé nem került autentikus szerelvény. Ez így ebben a formában baromi hülyén mutat.
@prom38
@prom38 4 года назад
31.00 m62 build in Ukraine still run :)
@GImre1970
@GImre1970 4 года назад
Szia András. A 424-s Bhv-s kocsikat húzott?
@V4310-z2r
@V4310-z2r 4 года назад
Nem vagyok András, de igen, Bhv kocsikat húzott, a végén meg a 128-as BDbh volt benne.
@fpepefpepe3167
@fpepefpepe3167 4 года назад
@@V4310-z2r Sztem jobban illettek volna hozzá a régi Orient expressz kocsik, amiből a pl. púposok is húztak egyet.
@monisha6855
@monisha6855 4 года назад
Which country it is?
@prom38
@prom38 4 года назад
Seems it Hungary
@bertuiterwijkwinkel7760
@bertuiterwijkwinkel7760 4 года назад
For sure this is Hungary, around lake Balaton
@VadasVasutClub
@VadasVasutClub 2 года назад
Hungary.
@szaboandras457
@szaboandras457 4 года назад
Nohabokat miert nem raktak az egyik vegere,igy nem kellet volna korbejarnia. Es minek volt rezso?tudtommal azt szergej hasznalt,mert nem tud futeni...
@szekelygergely711
@szekelygergely711 4 года назад
gőzzel tud fűteni. gondolom látványosságként tették be, hiszen nyáron eleve nem fűtöttek...
@fpepefpepe3167
@fpepefpepe3167 4 года назад
@@szekelygergely711 Meg azért, mert azoknak az új kocsiknak a klímarendszerét is az látja el árammal.
@MGstaR17
@MGstaR17 4 года назад
1:15 nem is tudtam, hogy ma is működik fűtőkocsi.
@fpepefpepe3167
@fpepefpepe3167 4 года назад
Muszáj, a Nohaboknak nincs beépített fűtőgenerátora (kivéve a 017-est), és az újfajta kocsik klímarendszerét is az látja el árammal.
@budapestkeletistationvoices
@budapestkeletistationvoices 4 года назад
És egyik sem tud fűteni
@vojtechvarga9427
@vojtechvarga9427 4 года назад
Ezek a mozdonyvezető k meg vezérek, de a sok nem.....
@adamnagy6808
@adamnagy6808 4 года назад
ez művészi munka, 48:32 a csúcs. Viszont még mindig nem tudok napirendre térni azon, hogy mi ez a BecsVision Heute ;)
@becskyandras
@becskyandras 4 года назад
A mostani felvételeknél van ez kiírva. Jelzi hogy ez frissebb, mostani anyag.
@adamnagy6808
@adamnagy6808 4 года назад
@@becskyandras Köszönöm szépen :)
@atcshi
@atcshi 4 года назад
41:01 3.Ablak én vagyok
@goybence4028
@goybence4028 3 года назад
Na ez már körbejárás😂😂
@edinahiripi895
@edinahiripi895 4 года назад
Miért használnak dupla mozdonyokat?
@V4310-z2r
@V4310-z2r 4 года назад
@öreg fiú Ez nem tünik logikusnak, hiszen a Tekergöt például Bivalyal húzták végig egyedül, és az inkább romlott volna el, mint egy Szergej vagy Nohab. Az viszont körülberül 15 perc késéssel ért be Tapolcára. Én sem értem, miért, vagy minek húzzák akkor azt dupla mozdonyal, ha a retró mozdonyal közlekedö vonatok többsége csak egy egyetlen mozdonyal közlekedik. Pedig a Nohabok eléggé megbízható mozdonyok, söt megbízhatóabbak mint a Szergejek vagy Csörgök.
@fpepefpepe3167
@fpepefpepe3167 4 года назад
@Kamaszság után Élő srác Vicces, de itt pont a csörgő ment egyedül...
@fpepefpepe3167
@fpepefpepe3167 4 года назад
@@V4310-z2r Sztem a Bivaly még akkor is menni fog, mikor a dieselek már nem. Úgy hallottam, lesz még egy a 247-es mellé, felújítás alatt áll egy másik gép.
@becskyandras
@becskyandras 4 года назад
424-009
@V4310-z2r
@V4310-z2r 4 года назад
@Kamaszság után Élő srác Az lehet, de nekem mégsem tünik logikusnak az egész. Egyik vonat egyetlen mozdonyal megy, a másik vonat meg megint máshogyan. El kell tudni dönteni, hogy mit is akarunk. Azért is gondolom ezt, mert hiszen, mint ahogyan írtam azelöbb, a Bivaly egyedül vitte végig Tapolcáig a 6 kocsiból álló Tekergö gyorsot. Hogy ha ezt komolyan gondolták volna, akkor a Bivalyos vonatokat szintén dízelmozdonyal együtt húzták volna, pedig nem így lett.
@gaborczegledi9580
@gaborczegledi9580 4 года назад
Klasz!
@tamaspantya9686
@tamaspantya9686 7 месяцев назад
Főleg,ha nem sétálna bele valami farok,meg nem állna be egy autó a kamerába. Az agyam eldobom,mi hülyék vannak a világon!😐
@becskyandras
@becskyandras 7 месяцев назад
Bevallom sík ideg szoktam lenni egy retró hétvége után! Pont ezek miatt. A tavalyira már el sem mentem! A '90-es években még olyan jó volt filmezni!!
@ferencnorberttoth4991
@ferencnorberttoth4991 4 года назад
Én értem, hogy, nosztalgiavonat. De azért a vörös csillag nagyon nem kéne. Prospektusban kéne ilyen fotót osztogatnia a MÁV-nak, hogy, ilyen volt pl. 1958-ban.... In my opinion...
@MiklosGrof
@MiklosGrof 4 года назад
Nem teljesen értek egyet. Ha egy adott kort megidézünk, ebből a szempontból felnőtt módon külön kell választani az eszmét és a grafikai megjelenést. Attól hogy vöröscsillag van egy megőrzött és adott kort idéző mozdony elején, nyilván senki nem gondolja, hogy bárki is egyetértene az adott kor negatívumaival, netán visszasírná azokat, pláne kommunista lenne és a többi. (Amúgy hasonlóan problémás pl. a Hitler-korszak béli repülőgépfestések kérdése is a horogkereszttel, ami talán még negatívabb felhangokat szül érthető okokból.) De ha látványában hitelesen akarjuk felidézni az adott múltat pl. a mozdonyai által, mint most történt, nem tehetjük egyfajta jelenkori "filteren" keresztül, mert ez azt jelentené, hogy nem vagyunk eléggé felnőttek - illetve: nem tartjuk eléggé felnőttnek és értelmesnek magunkat - ahhoz, hogy megkülönböztessük a megjelenést magától az eszmétől. De a kérdésfelvetés amúgy jogos.
@ferencnorberttoth4991
@ferencnorberttoth4991 4 года назад
@Larry XK It's not a good idea, I don't like that trade... That is a kind of beer for women... :D
@ferencnorberttoth4991
@ferencnorberttoth4991 4 года назад
@@MiklosGrof Értem én, csak felesleges, oda tudjuk képzelni. Ha Németországban horogkeresztes nosztalgivonatokat menesztenének, elég nagy lenne a sápítozás. Sőt világbotrány. Na ez a kettős mérce.
@athos6863
@athos6863 4 года назад
@@ferencnorberttoth4991 A németek, illetve az EU-ban valóban nem festik fel a gépekre a horogkeresztet. De Angliában, illetve USA, Kanada, vígan röpködnek bemutatókon a horogkeresztes gépek. Ők úgy látszik, kevésbé érzékenyek. A mi mozdonyaink így jöttek ki a gyárból, ez a gyártáskori állapotuk. Mondjuk a 424-en valóban giccs a vörös csillag, ezt tényleg csak a "show" kedvéért....
@ferencnorberttoth4991
@ferencnorberttoth4991 4 года назад
@@athos6863 erre akartam reflektálni....
@MiklosGrof
@MiklosGrof 4 года назад
:-)) Na azért :-)) (Bivaly+ Bhv-k...)
@anikomihalka9438
@anikomihalka9438 4 года назад
Kk
Далее
2020.08.02. Balaton retró hétvége  2020/2  2.nap
37:56
2020.07.04. Balaton retró hétvége 1. nap
29:04
Просмотров 20 тыс.
Тренд Котик по очереди
00:10
Просмотров 306 тыс.
How Many Twins Can You Spot?
00:17
Просмотров 23 млн
ЛЮБИТЕ ШКОЛУ?😁​⁠​⁠@osssadchiy
00:20
MÁV retro weekend at Lake Balaton 2024
8:09
Hó és gőzmozdonyok a Felsővisói Erdei Vasúton
7:53
Тренд Котик по очереди
00:10
Просмотров 306 тыс.