Az utóbbi években nagyon durván elvesztettem a Star Wars-ba vetett hitemet és az iránta érzett lelkesedésemet, köszönhetően a megannyi középszerű, vagy szégyenteljes filmnek és a felejthető játéknak. A Fallen Ordernek viszont sikerült újra fellobbantania a lángot - ez számomra az Új Remény. Egyszerűen csodálatos és szerény véleményem szerint a legjobb, ami filmes és videojátékos fronton a szériával történt 1983 óta. Minden pillanatáról érződik a Star Wars iránti alázat és szeretet és az, hogy szívvel-lélekkel készítették. Látszik, hogy olyan emberek nyúltak hozzá, akik értik, mitől volt olyan varázslatos az eredeti trilógia, meg úgy alapvetően a Star Wars világa. Az atmoszféra, a karakterek, a világ, a zene, a hangulat, mind-mind csillagos ötös. Ami pedig a játékmenetet illeti, a Fallen Order tökéletesen gyúrja össze a kedvenc zsánereimet és az általam nagyon szeretett különféle mechanikákat, úgyhogy nagyon-nagyon szórakoztató játszani vele. Leginkább úgy tudnám leírni, hogy olyan, mint az Uncharted és a Sekiro szerelemgyereke, erős Metroidvania elemekkel. Én pár napja fejeztem be Jedi Master nehézségen 100%-ra (kb. 27-29 óra alatt, meglett az összes achievement is) és minden percét imádtam. Ha pedig lenne még belőle, akkor szívesen tolnám, annyira élveztem minden pillanatát. Nálam a Metro: Exodus után az év játéka.
Bár szerintem is egy igen csak jó játék lett, azért, hogy 83 óta ez legjobb ami történt erős kifejezés egy olyan ligában amit ilyen Jedi Knight és Kotor ural évtizedek óta. De ezek szerint neked tökéletesen betalált, nálam ez várat még egy folytatást.
Egyenlőre rohadt jó éve van a star wars-nak a Mandalorian sorozattal és a Fallen Order-el. Csak attól félek hogy mit fog hozni az idei star wars karácsony
@@andusz5518 Nem akarok jósnak állni, de a kilncedik egy remek elmenős biztonsági film lesz, erre oda fognak figyelni. Máskérdés hogy a korábbiak mocskát mennyire lesz képes elásni és ad-e értelmet az új trilógiának.
Szerintem nagyon jól sikerült ez a bemutató, szépen összefoglalja a lényeget. Megjelenés óta tolom a játékot, és az elhangzottakkal teljesen egyetértek. Nagyon jó, szórakoztató a játék, Star Wars fanoknak szerintem kötelező. Bár az is igaz, hogy az említett technikai problémák tényleg jelen vannak.
Szia én megjelenés után 1héttel kezdtem el játszani a játékot PC-n(Jedi Master nehézségen) én eddig 2 "pályát" csináltam meg a Dathomiron kívül az 1. 2main küldit és én nem tapasztaltam még bug-ot, illetve játék hibákat. Te hol tartasz illetve mikor tapasztaltál előszőr ilyet? Érdekelne, alig várom hogy folytassam a játékot nagyon szeretem!
@@martonk8858 Szia! Én PS4-en játszom a játékot. Amivel én találkoztam: fps droppok random, játék közbeni töltés, amikor bemegyek egy ajtón, illetve egy konkrét résznél (ahol liftet lehetett fel-le hívni) a lift nem volt a liftaknában, hívni kellett volna, de amikor harcoltam ellenfelek ellen, ők úgy kezelték, mintha ott lett volna a lift, tehát a levegőben sétáltak :D Ja és valóban, ha egy bizonyos távon kívül mész az ellenféltől, akkor nem követ - tényleg megvan neki az a "harczónája" amin belül hajlandó veled foglalkozni. Illetve egy alkalommal volt olyan, hogy ellöktem egy ellenfelet és az beesett valamiért a padlóba (igen szó szerint). Azt hiszem a Zeffon találkoztam először ilyenekkel. Alapvetően semmi vészes, game breaking hibát én nem tapasztaltam. Ezektől eltekintve ajánlanám bárkinek a játék és én is nagyon élvezem. Lehet én vagyok a naív, csak azt gondolnám, hogy 2019-ben ráadásul konzolon csak nem találkozik az ember pl. fps droppal. Lehet te nem is fogsz semmi hasonlót tapasztalni, nem tudom. De ne aggódj, azért bőven játszható állapotban van ;)
@@Lazz52136 Szerintem gépen jobban megy pedig azt gondolnám hogy konzolra jobban van optimalizálva. Akkor jó játékot neked is köszi hogy elmondtad a tapasztalataidat a játékról ;D
Eléggé feltűnő jelenség a játékiparban az, hogy kb. minden olyan játék, amihez semmi elvárása nincs az adott érdeklődő bázis legalább 95%-ának akkor egyből siker lesz a játék, míg amikhez elvárásokat fűznek az folyton bukás. És most vonatkoztassunk el a Battlefront 2 körüli hajcihőtől, mert vannak még bőven példák arra, amik ezt a jelenséget tanúsítják, de nem csak a játékiparban, hanem a filmek környékén szintén.
Egy másik pc vs konzol tartalmú kommentelőnek írt válaszomat bemásolom ide is: 220-230 ezer forintos gépen jobban fut mint egy 120 ezres konzolon, nem tudom mi ezen az érdekes, vagy mit nem értessz... :(
Ja csak nem ártott volna rögtön az elején csinálni egy jó játékot. Azért fizet ember, hogy akkor kapja meg tartalmat, nem azért egy pár év múlva kapjon meg mindent, aminek alapból a játékban kellett volna lennie.
Így a megjelenés után egy évvel, az ünnepek alatt végigjátszottam. Leginkább casual játékosként a felfedező szint nekem lett kitalálva. Szerettem a kirakós részeket, alapvetően csak az Origin Tree tetején lévő falon rohangálós ügyességi rész ment az agyamra. A kilencedik nővér boss fightjának nehézségi szintje azért bőven a választott szint felett van, el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet grandmaster szinten..Egyetlen érdekes buggal találkoztam (a meglévőkön kívül), talán a második sír (kripta?) felfedezése közben: Egy glitchnek(?) köszönhetően simán átmásztam egyik teremből a szomszédosba úgy, hogy nem mászható fal textúrába kapaszkodtam. Egy végigjátszás videóból derült ki számomra, hogy a feladatot úgy kellett volna abszolválni, először a falon található (nem megmászható) elszáradt fás növényzetet perzselem fel egy speciális tereptárggyal, ezáltal teszem azt mászhatóvá. Ezenkívül nekem 8/10, még több ilyen játékra lenne szükség.
A Jedi Fallen Order egy kalandos és ötletes SW játék. A sztori több, mint érdekes. Ráadásul még a főszereplő csapat is nagyon menő! 😁 Na és az utolsó 10, vagy 15 perc a kedvenc részem! 👍
szerintem az lenne a legjobb dolog ebben a játékban:az ellenségeknek(élő nem droid)harci stílusa pl.valamelyik csak neked ront vagy valamelyik távolságtartó aki néha odaszúr de inkább defensive vagy a félénk aki alig támad,stb.stb. és így színesebbé teszi a harcrendszert.
SPOILER! A végén ugye Darth Vader elől kell menekülni, és amikor beszállsz a liftbe és Vader a fénykardjával megpróbálja kivágni az ajtót, én ott megütöttem, és szó szerint bele buggolt a liftbe. Ott állt a liftbe. Lehetett ütni, de védett mindent és ő nem támadott, az erő képességeket is kivédte, a Force meter-em úgy viselkedett, mint csata közben. Szóval van még mit javítani a játékon :D (a végén csak simán elsétáltam mellette és ott hagytam)
Köszi Zoli! Megkönnyítetted a döntésemet! A mai magyar átlag fizetésekhez képest felháborítóan drágán lehet hozzájutni ehhez hasonló AAA játékokhoz, nemhogy előrendelni akár Special Edition-ként. Ennek tükrében leértékelt áron egészen ajándék lesz majd úgy kb 2020-ban.
Osztom a videóban elhangzottakat. Végre egy élvezetes, hangulattal bíró single player SW címet tettek le. A karakterek jók (végre nem kapok idegrohamot tőlük, mint az utolsó két SW rész kb. összes karakterétől), a fénykardos hadonászás még mindig hatalmas élmény, a Dathomir királyul fest, a sztori végi cameo pedig elég epic lett. :) A hibák többsége még egy héttel a megjelenés után is jelen van. Fps dropok, lassan töltő textúrák, beakadások, meg úgy alapból ocsmány texturák. Nem vagyok nagy igényű grafika terén, de nem értem, hogy pl. a Kashyyyk-ot hogyan lehetett ennyire hanyagul megcsinálni. Számomra kicsit fájó, hogy harcrendszer sem olyan precíz mint az alapul vett Sekiro-é, de szerencsére még így is szórakoztató. Még egy kihagyott ziccer, hogy a rengeteg megszerezhető kard alkatrész egyike sem kapott statokat, amik befolyásolnák a játékmenetet. Összességében viszont nekem megérte az előrendelést, élveztem minden percét.
A videóban felsorol hibákból közel 30 óra játék után én eggyel se találkoztam. Ugyan én PC-n játszok de a hibák szempontjából szerintem az mindegy. Ha pedig ekkora probléma hogy nincs meg az fps-s és lassan tölt be teszteljétek PC-n. Én közepes beállításokkal 150-n fps mellet csak apróbb grafikai vilódzásokkal és egy komolyabb hibával találkoztam. Aki meg szereti a Star Wars-ot és a Dark Soulsos és Sekiros harcokat az menjen megvenni. Engem kilóra megvett. És csak egy javaslat Zoli. Ha meghallgatod meghallgatod ha nem nem ez a te döntésed. Ez csak egy javaslat. Mielőtt csinálsz egy tesztet egyszer pörgesd ki a játékokat amennyire tudod és utána csinálj bemutatót. Azét mondom ezt mert nekem az valahogy sose tetszik amikor olyasmit mondasz ami tisztán elhangzik a játékban. Egyrészt lehet azért hogy ne spoilerezz de ez néha elriasztónak hangzik. Száz szónak is egy a vége. Azért köszönöm a munkádat.
Nálam szintén PC-n is kb. rendbe van technikailag . Van néhány bug de még egyszer sem kellett checkpointot visszatölteni. Azt a nem túl magas fps mennyiséget amit belőttem grafikai beállításoknál szépen tartja. Furcsa hogy pont az átvezetőknél akad meg egyszer egyszer, de gameplay közben soha. A grafika viszont bőven hagy maga után kívánnivalót. Az egy dolog, hogy szar a laptopom, és ezért nem tudok normális beállításokkal játszani. Ez nem a játék hibája. És biztos vagyok benne, hogy megfelelő PC-n sokkal szebb. De hogy ugyanezen a laptopon egy sw battlefront 2-hőz képest ez maximum egy tíz dolláros indie játék hatását kelti látványban az minimum problémás.
@@akosschneiderakos3509 Hát nagyon sokfajta hardver van a piacon és még több hardver összeállítás (különböző bildek). Így nem egyszerű azt megoldani hogy mindenen megfelelően fusson. De reménykedjünk hogy ezeket majd idővel orvosolják.
@@davidizsak7200 De nyilván ők is értesülnek arról hogy még nincs olyan állapotban, ilyen esetben még talán nem, de pl a WWE szarnál amit nemrég adtak ki totál bugosan, biztos hogy kevesebbet buktak volna ha nem adják ki, mint hogy így adták ki. ¯\_(ツ)_/¯
@@mihalyszenasi2651 Az EA előzetes tapasztalat alapján, nagyvalószínüséggel nagyívben leszarja, hogy milyen állapotban van a játék. (Például: Mass Effect: Andromeda, Anthem, A Battlefront 2 se volt a toppon.) Megszabták, hogy november közepén legkésőbb ki kell adni, abban a reményben, hogy itt a karácsony és jobban fog fogyni a termék.
Üzleti szerződesekről beszélünk amiben meg van határozva egy leszállítás tárgya meg dátuma, ha a teljesítés nincs meg időre akkor az szerződés szegés ami perrel járhat. Ne úgy képzeljük el a kiadokat és a játék fejlesztőket mint egy családi kis rokonság hogy jajj "Jozsi menj le a boltba - de raer később is". Semmiben sem különbözik más szerzodesektol, ha hitelt veszel fel és nem fizeted buntetokamatot fizetsz, ha nem veszed emg időben a házat bukod a foglalot stb
Azért az AI-val alapvetően nem lenne probléma(én legalábbis nem találkoztam ilyennel). Ha mondjuk sokat dodge-olsz harc közben akkor ezt némelyik stormtrooper meg is jegyzi, hogy mit félsz, menj közelebb harcolni... Meg ha már megmurdáltad a stormtrooper társait és egyedül marad, akkor az AI meg is szeppen picit, mert tele lesz a gatya. :) Aztán meg felhype-olja magát, hogy le tud győzni. :D Néhány glitch-el én is találkoztam, későn jelennek meg a karakterek, a csúszkálás pl. néhol irritáló volt, mert közben nem igazán tudtad irányítani a karaktert, meg a harcrendszer túlságosan is souls-os lett. Harcnál nem volt meg az a szabadság, hogy csak úgy öldökölj, hanem a target lock-olással kellett bajlódni (ha ezt nem tetted meg akkor a kamera nézet csúszik el), rugalmasabbnak kellett volna lennie az egésznek De azért így is voltak epikus harcok(Jedi Master szinten toltam), meg jó érzés volt 1-1 boss-on túljutni. Rendesen büszke voltam magamra. :D Szóval én mindenképp ajánlom, egy tök korrekt játék. Ó, és kapsz a játék vége felé egy tök cuki waifu-t... Persze BD-1-t nem übereli senki. :)
Az egyik legjobb SW játék!! Nekem baromire bejött, alig várom hogy esetleg legyenek hozzá modok, vagy valamiféle új bolgyó DLC formájában, vagy ha ezek nem is de inkább egy New Game + mod. Tökéletesen rá lehet érezni a játékmenetre, (Jedi Masterként kezdtem, majd késöbb áttettem Grandmasterre) ha megszokod, ráérzel, akkor az sem nehéz, sőt!
szia a premier funkciónakl az értelme az hogy előre tudod hogy mikor lesz a videó fent! plusz ki tudjátok beszélni közösen a cheten a látottakat! Ha nem premierbe lenne akkor is este 8 órakor lenne kirakva a videó mert az emberek nagy részének statiszikailak akkor jó :) remélem érthető voltem :)
Engem is csak idegesít... Ha valamit nem tudok egyből megnézni, akkor ne legyen a videók között... Esetleg a live streamet még megértem, de inkább az se.
Nekem ami kifejezetten tetszett az az, hogy tenyleg Jedinek erzed magad, nem-nem Castist hanem sajat magadat.A harcrendszer emberi ellenfeleknel pedig tenyleg kardozasnak tunik vagy legalabb is jobban kardozasnak tunik mint az eddig star wars jatekokban.
én azon nevettem hogy volt egy kapu amin még nem tudtam át menni és sikerült rajta átfolynom meg vissza.heg az volt jó amikor van az a nagy dög akinek le lehet vágni a kezét és hasba szúrni és vicces hogy leül és bólogat hogy bocsi hogy bántottalak
A technikai problémák engem annyira nem zavartak amikor végigjátszottam. Egy bug volt nálam mégpedig az, hogy a fénykardom eltűnt mikor Cal az övére rakta. Na és az utolsó bossfight az szerintem valami eszméletlenül jó.
Mit lehet szeretni (és fizetni?) egy olyan "játékért" amiben az animációkat egy kis játék szakítja meg és azt is behatárolt, korlátolt útvonalon, minimális lehetőségekkel és mozgástérrel....
FofukiGuJi hogy mi? Finisher animációk minden játékban vannak már kb (batman arkham city, spider-man, stb), és nem korlátolt, vagy behatárolt a térkép hanem lineáris. Sokkal jobb, mint egy open world, amit már sok fejlesztő azt se tudja hogyan kell használni, csak nagy és már indul a nyáladzás.
Én utálom az openworld játékokat, jó lenne ha újra vissza jönnének az ilyen "cső" játékok, sokkal élvezetesebbek mint a nagy de üres világ, 1 mmo-ba oké az nyílt világ, de single játékban szerintem csak hátrány...
@@Zwack86 Nagyon kevés kivétel van pl. egy witcher 3nál még oké, ahol minden mellékküldetés úgy ki van dolgoza, hogy külön storykat lehetne ráhúzni, de pl. egy AC-nél ahol csináljam meg 100x ugyanazt... az nem működik.
EA-hez szinten mérve ez tényleg meglepően jó. Nekem is az ügyességi részeknél leginkább a Prince of Persia jutott eszembe, de azért jóval több a bug, mint egy Unchartedban az tuti, van különbség a 2 cég munkái között.
A bemutatok korrekt es elvezhető volt nagy pacsi érte viszont amikor megemlítetted a battlefront 2 őt mint rossz játék azzal sajnos nem ertek eggyet megjeleneskor tenyelg borzalmas volt de azota rengeteget javitottak rajta.
Mondjuk csak a leglelkesebbeket tud az a tény izgatni, hogy akár egy év múlva már egész élvezhető egy játék... én meg elvárom, hogy megjelenéskor legyen az. Én soha nem fizetek "early access"-ért teljes árat. Illetve egyáltalán nem fizetek early access állapotban lévő játékért.
Kicsit offtopic de a Battlefront 2 mostanra egy kifejezetten élvezetes játék lett melyet a dice folyamatosan csiszolgatott. Új helyszínek, új hősök, hatalmas sw feeling, zéró pay-to-win.
Én saját kézbe még nem vettem (jogos fenttartások miatt), de végigjátszásokat követek, más platformon(=twitch-en) is. Az első 10 perc után egyértelmű volt, hogy egy Sekiro-copy SW moddal. A DS játékokból való merítést egyébként ha jól emlékszem a Respawn is elismerte (amikor meglepődve tapasztalták, hogy stamina nélkül is lehet játékot csinálni).
Értékelném ha a gaming sajtó és youtuberek abbahagynák a játék DarkSoulsozását. Mást sem olvasok fórumokon a játék megjelenése óta mint hogy Souls rajongók nyünnyögnek hogy miért nem elég nehéz a játék és nem is annyira Soulsos. Értem hogy ezzel akarta az ES kiterjeszteni a vásárlói körét, de ezzel csak félrevezette a játékosokat. Amúgy nem kell a bolygókat "többször is átfésülni". Elég egyszer. MIután a story végeztével minden képességünk megvan, akkor "érdemes" vissza menni bárhova is. Bár mivel csak lényegtelen ládákat találni néhány színmintával, így semmi értelme. Amúgy BD-1 epic cukker volt. És a story utolsó fél órája epic volt. Az egész gamenek ilyennek kellett volna lennie.
Egy dolgot hiányoltam a videóbóln h. Elhangzon, h. Ez jedi knight 2. Amit láttam abból arra gondolok, hogy ez az lettn bár lőni nem láttam 1x sem. Kard stance módok vannak? Lassú/gyors/közepes? A kioldható skillek és a jedi vagyok de valamiért elhagyott az erő sztory is visszaköszön JK2ből, ha ott kyle magától mondott le róla, akkor is. Viszont ha ennyire kardozós és nekem ennyire JK2, akkor multi és lightsaber duel mód nélkül nem venném meg. Régi szép idők. Valaki végre csinálja már meg. Akár ugyanazt 100%ban csak pl unreal motorra
Jó játék lett 12kért szereztem be, egyetlen kivetnivalót találtam benne - töltőképernyő. Tetszik hogy habár a Dark Soulst idézi de mégis sokkal könnyebb ha pl. Jedi Knight fokozaton tolod. Lenne még egy két jövőbeli patch és magyarosítás ami nagyot dobna rajta.
@@blinksone2768 1986-ban a Metroid találta ki, hogy új helyeket nyit neked, ha megszereztél valami új képességet, azért erős azt mondani, hogy a GOW miatt nem újdonság ez :D
@@anonymousrebel6917 Zoly szerint a fallen ordernek köszönhetjük én arra értettem, hogy már a GOW-ban is jelen volt ez a mechanika. Biztos sok régebbi játékban megtalálható, de hirtelen csak ez jutott eszembe.
Gamepassba bekerült az EA, és most játszom a gameval...kegyetlenül bugos, pont ahogyan Zoly mondta, semmi nem változott. Ettől függetlenül egy élvezhető játék lett, és csak ajánlani tudom hogy enyhitsuk a SW utáni vágyainkat :)
Köszi a kritikát. Nagyon egybeesik a véleményünk a játékkal kapcsolatban. SW rajongó vagyok valahol több éves SWTOR élménnyel a hátam mögött, aminek az elkaszálását soha nem fogom megbocsátani a köcsög EA-nek. PS4-en érdekelne ez a játék, de olvastam igen durva hibákról a játékkal kapcsolatban (grafikai hibák). UE4 motor ide vagy oda: egy ilyen franchise esetén ezek nem megbocsáthatók. Várok még a vásárlással és mivel EA max 5000-et vagyok hajlandó költeni ilyenekre erős akció keretében.
Hát ez engem nem győzött meg semennyire... az SW-t olyan szinten lerombolták mostanában nálam, hogy gyakorlatilag nem üti meg semmi az ingerküszöbömet, aminek a nevében benne van, hogy Star Wars.
@@TeslaElonSpaceXFan Mint játékok is jók (na jó, a Dark Night már nem annyira), de amit jelezni akartam, inkább az, hogy a Rocksteady az egyetlen, aki majdnem úgy tudja használni az Unreal Engine-t, mint maga az Epic. Ettől függetlenül szerintem az UnrealE a játékipar Android-ja (vagy Windows-a), 90%-ban technikailag borzalmas játékok születnek belőle. Ráadásul mindegyik játékról azonnal megmondható, hogy Unreal-motor hajtja, annyira felismerhető. És ez nem segít az egyediség elérésében...
Kashyykon tartok én is jelenleg, és ahogy próbálom beleásni magam a játékba, 3 főbb játék ötvözetét véltem felfedezni. A Korábban említett Dark Souls bonfire pihenéses képesség fejlesztős rendszere, Prince of Persia Sands of time (inkább már Warrior Within féle puzzle és acrobatika rendszere) illetve a közelharci rendszer nekem egy az egyben az Assassin Creed szériát idézte ezzel a jól időzített kivégzéses ellentámadással. A sztori a szokásos állítsuk meg a birodalmat és közben állítsuk vissza a Jedi rendet nyomvonallal indít, azonban mire elkezdtem a Chapter 3-at addig átmentünk egy Mass Effect féle volt egy korábbi Erő érzékeny, fejlett civilizáció ami eltűnt és a "mi történhetett" kérdés mozgolódik a háttérben.
Szerintem szuper a game :) Igen voltak technikai gondok de jött rá egy patch és nagyon sokat javított az élményen. szerintem nagyon jó a játékmenet a story sdem rossz persze ennyi év után melyik történetben nem találunk hasonlóságot. ay viszont hogy minden apró hiba miatt lehúzol egy játélkot és hogy a kis roboton éled ki az apai ösztöneidet nos nekem csalódás volt. persze cuki a robot de éppenséggel a színészek is odatették maguk és van tartalom a játékban amire ha nem az EA ellenes felfogás aminek van alapja de koránt sem annyi mint ahogy előadod. én szerintem bőven megéri az árát mondjuk ha valaki olyan zseni LOL akkor tudná hogy a prémium membershipre elő kell fizetni ami harmad annyi mint a játék ára kijátszod és majd lemondod utána. ;) aztán majd salen megveszed ha újra kellene.
Dettó :D, de igazán akkor kezdtem nézegettem a bankszámlámat, amikor elkezdtem a fallen order után Heat-el tolni.... míg közepes grafikán 50-60 fps-el ment a fallen order, a heat már csak 30 körül.
Vegyél egy Xbox-ot 70k és nem kell aggódnod, iagz a többi pénzt úgyis játékra költöd, de azt havi szinten kell csak osztanod. Régen én is PC-s voltam de amióta konzolom van soha nem kezdenék pc-t fejlesztgetni ami csak 2-3 évig bírja játék terén.
Pont ma platinaztam, élveztem minden egyes pillanatát, percét, sőt még az sem zavart, hogy vissza-vissza kellett mennem hosszú utakat egy-ket dologért. Egyszerűen zseniális játék volt. Pedig én nem vagyok nagy souls játékos, ezt viszont hardon toltam végig. A framrate és kisebb laggok csesztek fel, a lassú textúra betoltesek, pillanatnyi fagyasok, míg betölt egy-egy palyaresz. 10/9 😎
Én már PC-n toltam kb 6-7 órát talán többet és eddig csak egy buggal találkoztam . Az FPS -el sincs gondom . Ez egyfajta túl kènyelmesedès a mai világban ha már nincs fix 60 FPS akkor sírnak a mai gamerek . Szerintem a játék nagyon rendben van különösen az idei címek között de még amúgy is stabilan megállja a helyét .
Twitch Prime-asl szereztem be a játékot de mikor mondtátok hogy gyengén van optimalizálva le is vettem a letöltési listáról. Amúgy sincs egy atom jó gépem és nem tudom hogy működne ha nektek is gondot okozott a 30 FPS-is.
Valoszinüleg a hatodik nmövér kidolgozatlan sága amiatt van mivel egy nem törödem rakták ösze kettő a második növért könyvekböl veték átt és rajz filmekből emiatt nagy a kontraszt.
@@davidmarta9 Haver te is elirtál néhány dolgot, de ha anyira zavar akkor ne olvasd el, de tudod mit leg közeleb csak miatad külön nyelvtan tanárt reneódelek ki ha kommentet írok. :)
Azért ha valaki Kotor közeli feelinget akar, az inkább a SWTOR-t nyomja ami f2p-ben is több száz óra kontenttel bír és ugyanabban a korban játszódik. A Fallen Order egy egész más világ
2 bajom van csak vele 1 a szintek közti nagy különbség. Vagy át futok rajta néha lengetve a karot vagy fel Ba😵🤯🍻🤪, magam. 2 a riszponoló katonák Ezt le számítva baromi jó!! 😎 Főleg ez a minden mindennel össze függ dolog
Neharagudj Zoli csak annyi hogy a kilencedik nővért a Darth Vader képregényből vették át szóval a kinézetét nem mondanám negatívumnak. Amúgy a játékot épp most fejeztem be. Én imádtam de látom a pár hibáját.
Lehet nagy parasztság a részemről, de a játékot nem vettem meg, csak végignéztem egy gameplayt róla, de azt kell hogy mondjam nekem nagyon tetszett! Amiket Zoly mondott azok tényleg mind ott vannak a bugok és grafika hibákból, de a story jó volt, és a játék élvezetesnek is tűnik.
Én ezért tartok pc-t. Ami játék arra is megjelenik ugyanazért a pénzért klasszisokkal szebb és működőképesebb mint konzolokon. Konzol csak olyan játékokra jó, amiket mással nem tudsz játszani (főleg az exkluzív címek).
4 года назад
Idei év legcukibb karaktere díj? Nem kezdted el nézni a Mandaloriant… :)
Egyetlen ilyen buggal sem találkoztam, esetleg lemezes verziót játszottál frissítés nélkül? Tökéletesen fut XBox One X-en, minden probléma nélkül. Amúgy miután meghallgattátok, nyugodtan vegyétek meg, megéri. Már csak azért is önmagában, hogy lehagyja a sales az online fosokat, és lássa az EA, hogy single játékok kellenek. Én viszonylag az elején járok, de kurvajó! A souls-like approach picit elriasztott, de story mode-ra lehúzva a nehézséget, még a magamfajta noobok is csak ritkán halnak meg. :)
Néztem is, hogy miért ilyen fura a grafika :D PC-n nem vettem észre, vagy csak nagyon zsúfolt helyeken frame droppot, vagy két pályaelem közötti liftben amikor tölt. A beállítások pedig maxon vannak, hozza a 60 fps-t. Én nem láttam ezeket a hibákat egyébként, és volt, hogy pályarészeken át kergettek a rohamosok, szóval ez a küzdőtér lezárás csak bizonyos helyeken lehet. Egyébként külön örültem, hogy ha sietek újjáéledés után (mert ez néha elég messze van), akkor el tudok futni mellettük és nem fog egy hadsereg követni :D Nálam 10/10 eddig, a látvány egyes helyeken igazán szép, olyan megállok nézelődni tipusú ami már rég történt velem, az a pár bolygó egészen változatos, pályadizán is ötletes. Még nem végeztem, szal sztorit nem tudok, de eddig az is jó. Nem várok egetverő dolgot (az állcsúcsos duckónővér tényleg fura dizájnt kapott :D ). Ja, és az erőt nem felejtette el használni, csak 6 éve bújkál, szal kb 9-10 évesen tanulta, és bizonyos esetekben előtör belőle az emlék, hogy hogy is kéne ezt csinálni, amikor új képességet tanulunk. Nyilván éles helyzetben még sosem használta. És itt jön az, hogy így kell ezt csinálni, nem úgy, mint Rey az ébredő erőben, hogy nulla képzés nélkül árad bennem az erő és mindenféle dolgot megcsinálok nulla előképzettséggel, amikor minden jedi mestert 3 éves korától már erre tanítottak kb, és még úgy is beleizzadnak a doglokba ha valamit csinálni kell.
(SPOILER) Helló Zoly! Nem értek veled most teljesen egyet, illetve kicsit furán kihegyezettnek érzem a kritikád. Ha már a karaktereknél járunk, lehetetlen szerintem elmenni a legénység mellett a kapitány karaktere és megírása nekem nagyon tetszett és az éjnővérrel váltott párbeszédein meghaltam néha. Mondjuk az éjnővérnek a beállása a csapatba kicsit hirtelen és elnagyolt volt. Cere története igen megindító és a 2. Nővérrel lévő kapcsolata hihető és életszagú volt. A logikai puzzle-k a tomb-ok képében kis üde színfoltjai voltak a játéknak. És a vége.... Fúúú... Hát Darth Vader, mint a Zsivány Egyesben, jött és aratott. Számomra teljesen beváltotta a hozzáfűzött reményeket, ráadásul, mint Star Wars-ot olvasott és olvasó, a lore-ban (szinte) teljesen otthon levő embernek, sok kis érdekes meglepetéseket tartogatott a játék.
Ennek a játéknak koze sincs a kotorhoz inkabb a force unleashedhez. A játéknak a mentése, az,hogy a mentés után reapawnolnak az ellenségek vagy a jegen csúszás is gyér..
A Fallen Order remek kis játék, majdnem egy évtizede az első igazán jó Star Wars game (már ha a Bf2-öt nem számoljuk), de bármennyire is öröm vele játszani, már lehet látni, hogy klasszikus nem lesz, csak ha megint ennyit kell várnunk a következő hasonló szinvonalú játékra. Hiányzik belőle az a többlet ami felemelné arra a szintre, látványosan érződik, hogy nincs kihasználva egyes funkciók, mint akár a fénykard variálása (a számos variáns adhatna többet is mint egyszerű látvány elem) vagy a temérdek bug, ami csak azért sem tetszik mert, hogy a Force Unleashed-nél is jobban betalált, már már a Jedi Knight-ot idézte. Összeségében bátran ajánlom az összes rajongónak, kivéve, ha gyűlöli a Dark Souls-os játékokat, de ne emelje plafonig az elvárásait mert akkor csalódni fog. A legnagyobb öröm az egészben az, hogy ha lesz egy tovább gondolása akár egy folytatás formájában, arra már érdemes lesz komolyan oda figyelni, az alapok már megvoltak itt és csak az a bizonyos többlet hiányzik.
A fénykard variálását nem is akarták funkcióként használni. A sztori végére így is használhatsz 1 pengét, kettőt, és még dual wieldet is, ezt már nem tovább variálná, hanem csak már fölöslegesen bonyolítaná ha külön játékmodifikációt rejtenének egy-egy hilthez, vagy emitterhez. A játék annyira egybegyúr mindent amit szeretünk a star warsban, és a modern/régi játékokban, hogy ez bizony klasszikus lesz. Sokaknak ez a legjobb dolog ami star wars fronton történt a disney óta.
@@somecommenter4256nem hiszem hogy az alkatrészenkénti minimális boost túl komplikált volna, a tökéletes egyveleg meg egyszerűen túlzás, ahoz túlságosanmég ki forratlan.
@@MrKenobi1 egy trilógia első részének tökéletesen elég. Hagyjunk a folytatásoknak is helyet a fejlődésre :D De értem amit mondasz. Amitől viszont a gamerek falnak futnak, ha nem tehetk be a menő dizájnt amit szeretnének, mert az gyenge képességet ad. Mondjuk ezt is meg lehet oldani... (lásd spiderman).
Na, tessék bocsánatot kérni! BD NEM érdemel gúnynevet! Kis cukorborsó ♥ Nekem rohamosztagos és éjtestvér ropta a táncot bokával süllyedve a lépcsőbe/talajba. Rohadt jól szórakoztam rajta! 🤣
Jobban örültem volna ha nem UNREAL engine 4-el fut INDOKLÁS: az unreal engine továbbra se képes nagy teret betölteni,így ha új helyre megyünk be szaggat.. monitoroztam a gépet mert maxon kell futni ,és igen alig használta a gépemet kivéve egy dolgot.. a HDD-t.. ahogy új helyre mentem 32%-ról felugrott 100%-ra mindig,minden folyosón ,szinte minden kanyarban.. Elhiszem hogy a grafika sokaknak mérvadó,de ez az engine nem képes rá hogy futtassa.. jöhet akár hány patch,de ez olyan mint ha egy leszakadt végtagra ragtapaszt teszünk meg gyógy puszit. Maga a játék menet is olyan hogy ugyan azokon a bolygókon ingázunk ,és roppant egyszerű eltévedni,majd egy óra alatt végre vissza jutsz.. lehet mondani hogy “használd a térképet” oké ,Ha nem minden baromság KÉK lenne.. kellet egy kis idő hogy lássam melyik kék alagút vagy lift kell a Kék térképen hogy el jussak a Sárga hajóig .. fájt volna legalább egy waypont gondolom.. A Story tetszett tényleg,de ilyennel meg a respawnoló enemy vel simán el cseszték.. Ahogy Freddy D mondotta : Ez egy szar játék.
Kurva jó lenne a játék ha lenne normális mentés. Olyan slotba ahova én és azt mentem amit akarok. (lehet mentési pont is persze, így fos)...Kétszer fedeztem fel bolygót és 2x sikerült arra mennem amerre lehet csak épp megakadsz képesség híján majd persze mivel nem irányított a mentés (néha csak úgy ment egyet menet közben) ezért beszoptam 2x. Imádnám de már a faszom tele van a játék felében újrakezdéssel...
Számomra ez a játék egyszerűen pocsék.... És most nem a videóban említett technikai okokról beszélek. Egyszerűen kevés ez az ugrándozás kaszabolás, még a nehéz ellenfelekkel is. Azt gondolom 2019-ben ennyit tenni le az asztalra a játékosoknak ilyen áráért nem kis pofátlanság. Az első néhány óra után untam az egészet. De lehet, hogy bennem van a hiba. Talán végigjátszás után máshogy fogom majd látni :)
Neha eléggé idegesítő a sok bug de amúgy egy kettő konkrétan a ps2-es idők nosztalgiáját adta vissza nekem :D beszaras de kajak örültem és maga a játékmenet is egy az egyben az amit akartam. Mar szükség volt egy ilyen játékra szerintem :) nálam 10/10
Ezek pont úgy vannak ahogy mondod 😟, de azért én már várok egy folytatást az alábbiakkal: állandó erő, felvehető ellenséges fegyverek, kevesebb bizarr ellenfél (csigakos?). 😨
Hogy mennyire tetszett? Ps4 pro-n játszottam és kiplatináztam 😅 én is performance módban toltam és nekem is kicsit laggos volt ugyan dehát ez van ezt kell szeretni 🤕😀
@@TheDanielxt Second sister T pózol, amikor másodjára harcoltam vele beleragadtam a liftbe, nem tudtam mozogni és támadni de ő gond nélkül tudott. 😀 Estleg leesel a pályáról és fekete, kék, zöld színek kísérletében összemosódik a játék. 😆 De amúgy nagyon élvezem, megérte. 😀
Azt értem hogy konzolon elmosott a menuben Cal :D de pc epic grafikával meg mintha egy filmet nézne az ember! És hogy megnyugtassalak pc-n is elég trágya az optimalizáció ;) majd patchelik. A láthatatlan határ pedig az összes Dark Souls gameba és a bloodborneba is így működött :D egy ajtófélfa és a hollow shitek ott se jottek utánad :D
Sztem nagyon joo jatek. Nagyon tetszik a Sekiros megoldas. Viszont az h nehez azt nem mondanam. Sot remeltem h nehezebb lesz. Viszonylag konnyu boss fightok es eleg konnyuek a Trooperek is. Megjegyzem Jedi master es grandmaster fokozaton toltam. Varos nagyon a 2. resz :3 Csak a hossza miatt csalodtam kicsit, szerettem van egy 40-50 orat belerakni
Még annyi kérdésem van hogy a narancssárga színt Zoly hogy szerezted a kardodnak? Nekem nem sikerült megszerezni mikor 2 vége lett a kardnak akkor sem. 78%-os lett a végigjátszásom. Várom a dlcket.
Én ezzel a játékkal nem tudok kibékülni. Még ha félreteszem azt, hogy a Disney megerőszakolta a SW-t az EA meg egy centet se érdemel akkor se... Szerintem abszolút nem szép a játék, a főhős idegesítő, de ami a leginkább zavar az az, hogy bármilyen droidot, meg űrlényt feldarabolsz de egy kezet/lábat nem lehet levágni a rohamosztagosokról...
Pc-n is katasztrófa az optimalizáció: 2X XEON W5590 (i7 4-es sorozattal simán fölveszi a versenyt), 16GB RAM, GTX 1070. Nyílt helyszínen 30-40 FPS, akkor is, ha leveszem teljesen a grafikát, felbontást, mindent. De akkor is ennyi, ha 1440p és minden fullon van. (Talán 3-4 fps a különbség.) Ergo elvileg skálázható a grafika, de a gyakorlatban nem ér semmit. Azt vettem észre, hogy ennek ellenére nem is pörgeti fullon sem a CPU-t, sem a GPU-t, ilyet a GTA IV-ben tapasztaltam utoljára. Rengeteget tölt játék közben, ha nem SSD-re telepítem, akkor játszhatatlanul akadozik e-miatt. Talán a MASS EFFECT első része óta nem volt ennyire rosszul optimalizált játék, ami UNREAL engine-nel ennyire szarul optimalizált.