Тёмный

Aszályország - Van, aki már klímamenekült lett a saját, Tisza menti falujában 

Szabad Európa
Подписаться 38 тыс.
Просмотров 54 тыс.
50% 1

A Tiszához közeli megyékben és a Homokhátságon télen is aszály volt, és most is az van. A Kiskunság haldokló félsivatagában már szinte semmi nem él meg, a gazdák sem tudják, hogy mit vessenek, hogy abból legyen is valami. Tavaly akkora szárazság volt Magyarországon, amilyet 121 éve nem láttak. A Szabadonnak nyilatkozó állattartók azóta megfelezték az állataik számát, nehogy idén éhenhaljanak.
Az agrárminiszter már tavaly a vízmegtartás fontosságára szólított fel. Ennek ellenére nagy csodák nem történtek: a magyarországi folyók maradtak a helyükön és a víz sem folyik visszafelé bennük. Ráadásul az is kiderült, hogy például januárban a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság 3500 hektáron 3.5 millió köbméter vizet tartottak vissza, de ennek a tízszeresét vezettek el a Tiszába: vagyis a bejövő vízek csupán 10 százalékát tárolták el. A Szabadonban Báthory Róbert megnézte azt, hogy az intő jelek ellenére változott-e bármi ott, ahol tavaly csatornák szikkadtak ki, tavak tűntek el és mindent felperzselt a nap.
00:00 Előzetes, főcím
02:00 Hol van a víz?
02:57 Nagykörü a Tisza egyik leggkacskaringósabb részén fekszik, itt él Balogh Péter, a vízvisszatartás egyik élharcosa és gazdálkodó
04:47 Balázspusztán Kulcsár László gazdálkodó, a Zöld Gerilla csoport vezetője azt mondja, ha nincs víz, egyre kevesebb lesz az állattartó is
05:39 Homokhátság: egy haldokló táj Magyarországon közepén
08:49 Nem klímakatasztrófa, hanem koncepcionális emberi hiba, rossz vízgazdálkodási terv
09:52 Toldi Csaba vezetésével három falu lakói összefogtak, hogy megállítsák a vizet
10:53 Záportározók épülnek uniós forrásból ott, ahol alig esik az eső
13:33 Bírósági tárgyalás a zsombói záportározó ügyében
15:46 Miből épült a töltés?
16:59 Bordányban és környékén több száz millió uniós forrásból ásnak hasonló gödröket
18:08 A kormány 44 milliárd forintnyi uniós támogatásból akarja megmenteni a magyar félsivatagot és az ott élőket
Iratkozz fel a 3 percre, a Szabad Európa hírlevelére, hogy minden reggel értesülj a nap legfontosabb tudnivalóiról: www.szabadeuropa.hu/Subscribe
Ha pedig szeretnél előre értesülni fontosabb anyagainkról, vagy témaötleteket küldeni nekünk, csatlakozz a Szabad Európa Bennfenteshez: / szabadeuropabennfentes
#aszály #homokhátság #kiskunság #szárazság #mezőgazdaság #állattartás #vízvisszatartás

Наука

Опубликовано:

 

16 июн 2024

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 232   
@mihalyterhes8857
@mihalyterhes8857 Год назад
Ilyenkor érzi úgy az ember, hogy jogosan zárták el az úniós pénzcsapokat… A Zsombói sztori, az meg egyenesen vérlázító!
@krisztiankiss2124
@krisztiankiss2124 Год назад
Sajnos egyet értek. :( Nem tudom sírjak vagy nevessek ami itt a történetben is folyik? A legcsúnyább az hogy nem egyedi eset...
Год назад
-Nem kell ide víz. Mi akkumulátor gyártó nagyhatalom leszünk. -Pssz! (Főnök! Ahhoz is rengeteg víz kell.) -Ööö... hölgyeim és uraim... Ööö... Nyugodjanak meg.... Ööö... Mert... Ööö... Gázunk sincs... De mi megoldjuk... Ööö... Majd veszünk vizet is... Ööö...
@laszlonagy4329
@laszlonagy4329 Год назад
Ez a hosszutavu felelotlenseg , magyar tradicio.., Jelenleg meg , ha az illeto fontos Fideszes befolyasos szemelyiseg , akkor annak mindig igaza van.. Serhetetlen aki ot megserti az nem
@krisztinamerenyi4136
@krisztinamerenyi4136 Год назад
Látom becsipődése van...
Год назад
@@krisztinamerenyi4136 „Ne magázz!” De van neki becsípődése, igen.
@laszlodekany7815
@laszlodekany7815 Год назад
@@krisztinamerenyi4136 "Gázunk sincs, majd veszünk vizet is" óriási duma és sokatmondó pártunk és kormányunk nagy vezírérül
@laszlogazdag8280
@laszlogazdag8280 Год назад
Egészség legyen, a többit megvesszük. Mondta a zsidó Bankár, és tovább sétált... Ok. De mi Magyarok addig itt pusztulunk meg. Ja. Az nem lényeg. Mivel nincs a tervben. Mármint, a mi jövőnk... Igen. Furcsa egy Ország ez... A legszörnyubb dolog, az, hogy sokan nem érzik, mi vár rájuk, ha radikálisan nem történik jó irányú változás. És még a retek Kínai, be sem üzemelte a Debreceni illegálisan épülő gyárát... Utána, mi lesz? Akkumulátort fogunk reggelire enni??? 🤔 És alszik az Ország...
@peterszigetvari5762
@peterszigetvari5762 Год назад
Tervező:nekem mi közöm az egészhez? Mondjuk ba'meg te tervezted, tehát van felelősséged. Hozzábilincselni a jegyzőhöz meg a polgármesterhez aztán bezárni egy tömlőcbe. Aztán ha visszatért az emlékezetünk akkor kapnának vizet inni .
@gaborczipott142
@gaborczipott142 Год назад
Kábé! SZégyen!!!
@olanp.5111
@olanp.5111 Год назад
Következmények nélküli ország. A fizetést felveszik az illetékesek, az engedélyeket kiadják, de felelősséget senki nem vállal semmiért, sőt felháborodnak ha kérdéseket tesznek fel nekik.
@xerxeshadrianus4901
@xerxeshadrianus4901 Год назад
A dolog szerintem tipikus . Az önkormányzat belement a dologba , pénzt làtván . A tulaj termèszetesen szintén , remélve helyzet javulását ... eredményt várva . A tervező , kiivitelezò szintén ... A helyi adottságok , és a jogszabályok viszont sajnos ellenében "működtek" a dolgoknak . Tudnillik , ha a tervező kinyilvánitja és leirja , hogy a töltést csak vizzáró - jelen esetben nyilvánvalóan nem a helyben kitermelt anyagból lehet csak megépiteni , az a költségeket a többszörösére növeli . A munkáhiz szükséges töltésanyag kibányásztatása ,szükséges bányajogi engedélyek időrabló beszerzése és plusz kitermelési , szállitási költségek révén . Igy a helyi anyagból , olcsón gyorsan elkészûlt - a rezsi kereten ès időn belûl . Amig nem került átadásra és üzemelésre a dolog . Az ilyen munkákat rendre bizonyos talajmechanikai vizsgálatok előzik meg , abból sok minden kiderül - jóelőre . Sajnos azért itt is megvan a hiba lehetősége ... A tervezőt nem elsősorban okolnám a dolgokért ... Hosszú évek alatt , nem szórakozásból kitanult egy bonyolult szakmát , amelyet ... mivel eddig eredményesen dolgozott - sikeresen végzett . Nyilvánvalòan nem "pénzcsinálási" , csalàsi szándéktól vezérelve ,évtizedeken át. Sajnos a mai időkben , mikor nem a dolgok lehető legjobb végrehajtása a můködtető elv , hanem a lehető legnagyobb pénz "kitermelése" - a legolcsóbb kivitelezéssel ... ami még ìgy is sokszor épp csak megfizethető ... végül , ilyen tipikus "xarból is várat csinálni" elv révén történik . De "menetközben" páran mindenféleképpen "jól akarnak járni" És ez a végeredmény !
@olanp.5111
@olanp.5111 Год назад
@@xerxeshadrianus4901 Ez a mai szomorú valóság. S ha ilyen ügyletek után lenne felelősségre vonás, akkor mindenki tudna nemet is mondani vagy sokkal komolyabb szakértői véleményeket és hatásvizsgálatot elvégeztetni. A pénzt elköltötték a probléma meg nem oldódott meg, sőt visszafordíthatatlanul rosszabb lett.
@Csaba.B
@Csaba.B Год назад
De leginkább kérdezni sem szabad már, ha választ vársz pereld ki, oszt jól van az úgy.
@endrezahoran6528
@endrezahoran6528 11 месяцев назад
Kéz kezet mocskol.
@jollyjoker8163
@jollyjoker8163 11 месяцев назад
Pontosan ez jutott eszembe nekem is. Azt képzelik, hogy azért adózunk, hogy jól éljenek, az pedig, hogy felelősen költsék el a rájuk bízott "közvagyont", már nem kérhető rajtuk számon... Sokszor gondoltam, hogy ez már tényleg az alja (először az ELIOSnál), aztán kiderül hogy még mindig van lejjebb. Elherdálnak mindent, ellopják a jövőt, azért hogy ma 2 forinttal többet lehessen elsíbolni. Gondolom ott sem él túl sok gyerek, mert az ő jövőjükkel játszanak az önző, felelőtlen magatartásukkal.
@gyurma7
@gyurma7 Год назад
Nagyon szuper, csak így tovább! Jövőre még szarabb lesz, csak mondom! Sírni persze könnyebb, mint cselekedni. Amíg csak szájkarate van, addig nem lesz változás. Egy egészséges társadalomban ez nem történhetne meg, mert a felelősöket belefojtanák egy pocsolyába...
@mi1r2
@mi1r2 Год назад
14:50 "szívrohama volt ezért nem emlékszik semmire sem miből készült a töltés..." A szívroham közepette nyilván csőtörés is volt, így minden dokumentáció elázott, a gépét pedig észak-koreai hekkerek törték fel és mindent töröltek róla! 😄
@lantospapp3779
@lantospapp3779 Год назад
De azért a 200 millának jól a seggére vertek!
@gaborczipott142
@gaborczipott142 Год назад
Ilyen szövegért én plusz 5 év letöltendőt adnék a bíróság félrevezetésééért. Hangsúlyozom, PLUSZ!
@krisztiankiss2124
@krisztiankiss2124 Год назад
Gépét formatálta mert szívroham után új életet kezdett :D
@evafejes1427
@evafejes1427 Год назад
Fokgazdálkodás! Tessék mindenkinek utánaolvasni, én is tőlem okosabbtól értesültem róla.
@illyes20
@illyes20 Месяц назад
Csak,hogy ez nem indokolt, és eus táblán sem az áll,hogy arra adtak volna támogatást.
@evafejes1427
@evafejes1427 Месяц назад
@@illyes20 A helyzet teszi nagyon is indokolttá. Az Usa diktátumai kiírják Európát a világ vérkeringéséből, hova tovább az 'élők' sorából. Őket nem érdekli, hogy mi itt kiszáradunk vagy sem. A kérdés, hogy mi akarunk-e élni és vannak-e még olyan szakemberek az országban, akiknek az iránymutatásával az akarat tettekre is váltható.
@lopjne3329
@lopjne3329 Год назад
Az, hogy mi lesz ma, azt Apám a nyolvanas években megmondta (szakember volt). Szerintem építsen a bölcs kormányunk még stadiont - sokat!, meg akkumulátor gyárakat, mert az nagyon kell! Illetve - ami nagyon fontos - külföldi cégeket patronáljunk vissza soha nem fizetendő milliárdokkal, mint munkahelyteremtési támogatással (ja, ők itt soha nem fognak adót fizetni!). Szavazzunk a zsideszre, nép a nép lelkéből, szív a nép szívéből a cigó orbán királatok! Egyétek!!
@Szanhedrin-parancs
@Szanhedrin-parancs Год назад
Nacsa Mihály A Müller tónál
@lopjne3329
@lopjne3329 Год назад
Neked ez a választási lehetőség?! Szegénye s az elképzelésed a viágról!
@eyeyo4987
@eyeyo4987 Год назад
😊😊
@tamastoth4153
@tamastoth4153 Год назад
@@JustLazloOfficial Ember már rég nem bal meg jobb oldalról, Gyurcsányról meg Orbánról van szó, hanem a közérdeket és a közjót szolgáló, becsületes politikai életről...
@molnarattila2662
@molnarattila2662 Год назад
@@JustLazloOfficial Mi hazánk!
@dakotaenyveskezu9165
@dakotaenyveskezu9165 Год назад
Megoldás a világ ősszes aksi gyárát ide hozom csak nektek
@krisztinamerenyi4136
@krisztinamerenyi4136 Год назад
A név és tartalom egyenes arányban van....
@Ezustliliom
@Ezustliliom 10 месяцев назад
@@krisztinamerenyi4136 Becsípődöt valami nálad?
@peterkuli7390
@peterkuli7390 Год назад
Hadjuk a vizet elvezetni, és nem lesz, ezért elhiszik hogy nincs és hajlandó fizetni érte mindenki , csak legyen Ennyi, itt minden erről szól, kifosztás megy Majd azt mondjak, hogy a gazdák elhasználják, fizessenek, majd beépül az árakban, hús, zöldség stb, és itt a kút adó... Ti városiak meg nem tudjátok megvenni. Mi vidékiek meg elszegényedünk. Az ország tönkre fog menni, már nincs mit felélni. Ébresztő!!! Ébresztő!!!! Ébresztő!!!!!
@Ezustliliom
@Ezustliliom 10 месяцев назад
Egyetértek. Egyetlen apró észrevétel: hagyjuk.
@Bigdawe16
@Bigdawe16 11 месяцев назад
Máshol azt gondolják nálunk mennyire profin kiépített maffiarendszer működik. De ha kicsit jobban belelátunk ezekbe a dolgokba gyorsan rá lehet jönni hogy leginkább dilettáns fogyatékosok adják el alólunk az országot akik csak jókor voltak jó helyen😃 Persze a lakosság se különb amelyik ezt hagyja
@jollyjoker8163
@jollyjoker8163 11 месяцев назад
Mert csak ilyenek írják alá. Az igazi kérdés, hogy ki az, akinek a neve sehol sem szerepel...na ő az, akihez az igazi pénzek kerültek. Bár már annyira pofátlanul csinálják, hogy valószínűleg, akinek megvan a matek érettségije megtalálhatná hova vezetnek a szálak... Általában emiatt "hiányos" az összes pályázati dokumentáció.
@piktor007
@piktor007 Год назад
És ez sem fogja àtütni az ingerküszöböt.⚠️
@borzajanos
@borzajanos Год назад
hogy ütné. az egyszeri magyar választópolgár a felét sem érti mindennek.
@krisztinamerenyi4136
@krisztinamerenyi4136 Год назад
@@borzajanos Az "egyszer"i megszólalt.😄
@Ezustliliom
@Ezustliliom 10 месяцев назад
@@krisztinamerenyi4136 Bagoly mondja verébnek.
@westunion5481
@westunion5481 Год назад
Köszönjük fityesz, a félre vezető szövegét! Bajszos mindig büszkén mondta - viz nagyhatalom vagyunk ! Lof@ !! Hoforrasok országa !! Egy folyonk sincs ami nálunk ered!! A román gátakat építenek gátakra , már most hiányzik a Korosokbol !!
@krisztiankiss2124
@krisztiankiss2124 Год назад
A Zagyva nálunk ered épp és folyó :) Attól függetlenül van baj nem is kevés...
@jozsefpalkovics8536
@jozsefpalkovics8536 Год назад
Ha jól tudom 1 kivétellel mindegyik határon belül eredt csak azóta változott a helyzet egy picit
@Ezustliliom
@Ezustliliom 10 месяцев назад
@@jozsefpalkovics8536 Szerintem te máshogy definiálod a határ fogalmát.
@westunion5481
@westunion5481 10 месяцев назад
@@jozsefpalkovics8536 Igen ! Valamikor Kinanal és az Uralnal voltak a hataraink !
@imreszabo9144
@imreszabo9144 Год назад
A Hortobágy túl van legeltetve. Minden gazda a marhából akart milliomos lenni. A mezőgazdászok,kukorica, napraforgó, búza, műtrágya ki vegyszer oszt jó napot.Aszálykár belvíz kár. De az új terepjárok, vadászatok azért még vannak tartva. Úgyhogy......
@Ezustliliom
@Ezustliliom 10 месяцев назад
Hja. A gazdák tehetnek róla. Nem is a felcsúti potrohos, de nem ám!
@imreszabo9144
@imreszabo9144 10 месяцев назад
@@Ezustliliom A gazdák ne nagyon panaszkodjanak a Fideszre, Ahol én élek q gazdák úgy élnek mint a királyok. Több ingatlan fulra felujitva, a macska is terepjároval jár. Nyaraló stb. Az átlag meg ép él. Persze nem mondom, hogy nem dolgozik egy sem. De annyival nem többet mint más. Én nem szavaztam a Fideszre egyszer sem.
@laszlodekany7815
@laszlodekany7815 Год назад
A természetes víztárolót úgy hívják, hogy mocsár és tó. A sík erdei tisztásaink, gyakorlatilag mind tavak voltak.
@lajosmiko3671
@lajosmiko3671 Год назад
Kemtrél és Haarp aszály !!!
@ferenclichy4269
@ferenclichy4269 Год назад
És tegyük hozzá a folyószabályozásokat ( is ) .
@brigittamakovinyi7993
@brigittamakovinyi7993 Год назад
Plussz még egy kis jégkármentesítő???
@lajosmiko3671
@lajosmiko3671 Год назад
@@brigittamakovinyi7993 nincs szó kármentesitésrőr el aszájositást akarnak a mocskok!!!
@zoltanhaluszka9898
@zoltanhaluszka9898 11 месяцев назад
Volt szerencsém látni ezt a fél-sivatagos részt, hát borzasztó amit ott láttam emberek. Azóta veszem komolyan a témát. Menjetek el nézzétek meg saját szemetekkel.
@nittaberi
@nittaberi Год назад
Legalább ti ne vármegyézzetek, ez mégiscsak Európa! Köszi!
@gresident
@gresident Год назад
Hivatalosan ez (már) a neve.
@krisztinamerenyi4136
@krisztinamerenyi4136 Год назад
Ezer éve ELVTÁRS!!!!!
@tamastoth4153
@tamastoth4153 Год назад
@@krisztinamerenyi4136Igaza van Krisztike, hiszen már a dzsentrik is visszajöttek.....
@fuckkyt3338
@fuckkyt3338 Год назад
Ne zavarjon, hogy ezer évig vármegye volt, csak a büdös patkány bolsevikok csináltak belőle sima megyét... tehát ezt is már 89-ben kellett volna visszaállítani sok más egyébbel együtt. Ez itt az általános probléma, kissé rövid az emberkék esze...
@jollyjoker8163
@jollyjoker8163 11 месяцев назад
@@tamastoth4153 nem dzsentrik azok, ahhoz "értelmiséginek" kellene lenniük. Schadl csak papírokat tudott intézni... Krisztinának meg a kommunista örökség is beakadt, ezért elvtársozik, láthatóan a "dicső" múltba menekül, ott érzi jól magát, ha már a jövőnket épp ellopják.
@zoltanm3903
@zoltanm3903 9 месяцев назад
Teljesen megértem. Nekem is problémáim vannak a vizeletvisszatartással.
@xerxeshadrianus4901
@xerxeshadrianus4901 Год назад
Az egy fontos része a dolognak, hogy az esetlegesen lehulló csapadékot visszatartsuk . Ennek azonban csak jelentéktelen rèsze tehető meg egy - egy kicsinyke záportározóval . A komolyabb mértékű vizvisszatartás lényegesen egyszerűbb lenne a talajfedettség - magyarul erdőkkel való boritottságának növelése ! Ezenfelül a probléma gyökere - mint elhangzott - az , hogy a nagyobb folyóinkból a beérkező vizet - minél gyorsabban igyekszünk kivezetni ax országból ! Az 50 - es években kiépûlt belvizelvezetø csatornarendszer , de alapvetően a 150 éve létesült folyamszabályozási- azaz gàtrendszer is ennek a 150 éves !!!- koncepciónak a nyomdokán halad ! Ha megnézzük a Kárpát - medence 150 évvel ezelőtti vizrajzi térképét ... megdöbbentő "felfedezéseket" tehetünk. Ahol ma lakótelepek , gyárak , utak haladnak - ott bizony , még akkoriban - sőt , még az 1940 es években is időszakosan vagy állandó jelleggel tavak , vizállások , erek voltak . Ma néhol erősen elgondolkodtató utcanevek is jelzik ezt ! Bizony , volt olyan nagyváros amit teljesen körbe lehetett hajózni - s mára alig - alig lehet némi nyilt vizet találni a környékén . Ez azt jelenti , hogy az akkori időkhőz képest a talaj- ill. felszini víz felső szintje 7-8 méterrel lejjebb került - az Alföldi régìót a homokhátságot is beleértve. És ez nem egy fix állapot , sajnos egy folyamat !!! A vízvisszatartás egyik formája a nyilt felszinû viztartóhelyek , tavak létesitése . A másik , a fontosabb és a gazdálkodás szempontjából hasznosabb dolog az erdősités lenne . Ez egyszerre tartja vissza a talajnedvességet , hűti a talajfelszint , megfogja a homokréteget , és a lég- párásság ill. alacsonyabb körzeti hőmérséklet révén - hatékonyan növeli a helyi csapadékképződést is , azaz a lokálisan lehulló csapadék mennyiségét növeli . Amig nem ilyen elvek alapján történik a viz- ès mezőgazdálkodás , addig továbbra is csak a példában látható piszkos , "felûlről vezérelt" , pitiáner ..uniós pénzlenyúló gépezetként müködik az egész ... A néhány szerencsétlen "vállakozó kedvű" ... ill. a körülmények által arra kényszerülő gazdálkodó kihasználásával . Itt lenne az ideje , hogy a 150 éves koncepciót felülvizsgálva , a jelen helyzetet ... de a távlatiakat is felülvizsgálva - ujraértelmezve valami hatékony megoldást találni . És nem itt - ott egy egy kisebb helyi "megoldást" , vagy inkább "pénzlenyúlási" lehetőséget keresni , amiben végûl semmi érdemi változás nem történik , de az érintettek - mind a földtulajfonosok, az érintett kisvállalkozók , a tervezők , kivitelezők csak pórúl járnak .
@olanp.5111
@olanp.5111 Год назад
Ebben az országban hosszútávra kizárólag a hatalmat tervezik, semmilyen más elképzelés sincs. Mindent ennek rendelnek alá. Európában csak nálunk nincs a környezetvédelemnek külön minisztériuma, de környezetvédelem sincs.
@szaveljev
@szaveljev Год назад
Az a baj, hogy bármit is csinálunk, az csak látszólag és lokálisan oldja meg a klímaváltozás egy aspektusát, de más területeken más problémákat okoz. Például, az országon átfolyó legnagyobb folyó, a Duna tekintetében logikus, hogy ne hagyjuk teljes egészében azt a vizet átfolyni, ami bejön határon, illetve a saját területünkön hulló csapadéknak is egy nagy részét ne hagyjuk belefolyni, hanem tartsuk meg itt. Ez tök jó ötlet. Na de az is világos, hogy nem csak mi vagyunk azok, akik ilyen problémákkal küzdenek, és a "csőben" előttünk és utánunk is van egy rakás ország, ha a Dunát nézzük. Feltételezhető, hogy pl. Németország is ugyanerre a következtetésre jut: fogjuk vissza a Dunába ömlő vizet, akár vegyünk is ki belőle direktben. Máris kevesebb folyik át Ausztriába. Az osztrákok ugyanúgy visszafogják a Dunába folyó vizet, és ki is vesznek belőle, máris sokkal kevesebb az, ami ide jut. Ha a klímaváltozás a jövőben is ilyen gyorsan rossszabbodik, márpedig ez szinte biztos, akkor ez a sok víz, amit előttünk "kivettek", akár időszakosan olyan alacsony vízállást eredményezhet a Dunában, hogy pl. nem lesz mivel hűteni a a paksi atomerőművet, így nem lehet üzemeltetni, vagy nem tudunk egyáltalán áramot termelni abban a kevés vízerőműben sem, ami van. És így tovább, megcsinálják ugyanúgy ezt a szlovákok, a horvátok, a szerbek, a bolgárok, a románok. Vagy ők már ott a cső végén nem csinálják meg, mert konkrétan kvázi kiszárad a folyó. A dunai folyami hajózásnak ezzel vége van. Sok vízigényes iparágnak is vége van. Ez már önmagában elég nagy baj, de erre rájönnek azok a politikai feszültségek amit ez okozni fog az érintett országok között, ami akár már konkrét háborúkig is fajulhat. Én úgy látom, hogy nagyon későn ébredtünk rá, hogy mekkora baj van és mekkora baj lesz, nem csak mi itt, hanem az egész világ, és a problémák és hatások már annyira komplexek és szerteágazóak, hogy már nem tudjuk megoldani őket, nincsenek eszközeink. Ég a ház, de csak egy vizipisztolyunk van az oltáshoz.
@olanp.5111
@olanp.5111 Год назад
@@szaveljev Budapestről délre, Dunaharaszti, Délegyháza, Dunavarsány, Kiskunlacháza által körbehatárolt területeken folyamatosan zajlik a sóderkitermelés, kell a sok építkezéshez. Érdemes megnézni a radarképet erről a területről, a sóderbányák összeérnek. A helyükön maradó bányatavakból párolog az összegyűlt talajvíz és ez további problémákat szül.
@xerxeshadrianus4901
@xerxeshadrianus4901 Год назад
@@szaveljev Ez igy van . De mégis , apránként kis "vizipisztolyokkal" is fel kell vennünk a küzdelmet . A kiváltó okok is apró lépésenként , kis dolgokból álltak össze . A vizierőműveket , és atomerőműveket pedig .... lassan el kéne felejteni ! De leginkább az atomerőműveket . A jövöben a napenergiát kell sokkal jobban ,befogni " ! Ez is oka a globális felnelegedésnek ! Van egy állandó "hő' és energiaforràs , de mi mégis azaz mégse hasznositjuk !!! Plusz energiákat "tolunk" a környezetbe !!! A napenergiával minden szükségletet el lehetbe látni ! És akkor még "egyéb" befogható tiszta energiákról nem is beszéltünk ( Tesla elvek !!!) És egy nagyon fontos dologról - az erdőkről mindig eltereljük a szót , vagy csak ostobán - teljesen elfeledkezünk róla !!!! Trump előszőr lehazudta a globális felmelegedés tényét , majd ennek épp ellentmondva - beígérte egymilliárd facsemete ültetését !!! Hallott valaki azóta ezekről a fákról ??? No , itt a baj .... !!! És fontosabb a világnak az öreg szexbotránya , mint az ami ténylegesen megváltoztatná a világot ... !!! Nevetséges !!? ...Nem ???
@kufferful
@kufferful Год назад
A filmben szereplő Balogh Péter yt. előadásai a megoldásról szólnak. 😊
@nanvas7374
@nanvas7374 Год назад
@17:20 szerintem az a fonott kerítés a fatoronnyal megakadályozza a víz elszökését ezzel megszűnik az aszályveszély és az elsivatagosodás. Több pénzt kellene ilyekre fordítani.
@ciba20
@ciba20 11 месяцев назад
szerinted szellemes voltál?
@nanvas7374
@nanvas7374 11 месяцев назад
@@ciba20 Nem csak a nertársak közpénz lenyúlós logikájával játszadoztam egy kicsit. Hátha egyszer én is elvetemedek orbán egyetlen mosolyától.
@ciba20
@ciba20 11 месяцев назад
@@nanvas7374 ezt is szellemesnek gondoltad?
@Ezustliliom
@Ezustliliom 10 месяцев назад
@@ciba20 Ha nincs humorod, nem kéne még reklámozni is.
@ciba20
@ciba20 10 месяцев назад
@@Ezustliliom “humorérzéket” akartál írni, faszfejkém… a fentebbi posztkommentelőnek nincs humora, így az nem nevettetett meg. az ővé gyermeteg, erőltetett humor.
@gaborszarvas6486
@gaborszarvas6486 11 месяцев назад
10 éve üres a kútam,de kéne ide egy akkumulátor gyár.....
@savageesaiyan9118
@savageesaiyan9118 Год назад
Abba kellene hagyni a szántási technológiát,az miatt sivatagosodik részbe a területünk nem beszélve az irdatlan vízhasználatról!
@Suene91
@Suene91 Год назад
Brutális károkat okoz ez a típusú mezőgazdálkodás, a kemikáliákról nem is beszélve. Tönkreteszik azt a végtelenül komplex bioszférát amit termőtalajnak hívunk. A szántóföldek felét azonnal ki kell vonni a pusztítás alól hogy legyen bármi esély megállítani az elsivatagosodást.
@Szanhedrin-parancs
@Szanhedrin-parancs Год назад
@@Suene91 Nincs lehetetlen-Fegyverünk az időjárás
@terisumegi1169
@terisumegi1169 Год назад
Megjöttek , visszajöttek a kiskirályok.pedig Mátyás királyunk véget vetett ennek az uralomnak.
@dontknowdontcare2531
@dontknowdontcare2531 Год назад
az ordító zene teljesen fölösleges és túl hangos is
@baloghnandor1173
@baloghnandor1173 Месяц назад
Mindent is ellopnak, amit lehet és közben károkat is okoznak, aztán amikor már nincs több pénz megyünk is a levesbe, kb. itt tartunk most.
@mockermuris
@mockermuris Год назад
ezért kell erdőben legeltetni extenzív legelő-gyümölcs erdő kombóban
@pirosszirom8998
@pirosszirom8998 3 месяца назад
Legeltetésre az erdő alkalmatlan.
@jozsefverovszki7694
@jozsefverovszki7694 8 месяцев назад
Megjegyezném, hogy 2000 Években nagyon gyakori volt a belvíz a térségben, volt hogy a Tanyánkat elmosás fenyegette , és pont a Dongér partra telepített szivattyút, átemelésre az önkormányzat, itt 4 évente magas talajvíz volt, ami mára eltűnt, ezt hívhatjuk klímaváltozásnak!!!!!!
@zsoltstahl5851
@zsoltstahl5851 Год назад
Annak idején amikor a Torgyàn is ezt sürgette, hogy tàrozókat létesitsenek, amikor nevették.
@Szanhedrin-parancs
@Szanhedrin-parancs Год назад
Nacsa Mihály A Müller tónál
@nikolaos.vargas
@nikolaos.vargas Год назад
Kell a víz az aksigyáraknak...😠😡
@tamastoth4153
@tamastoth4153 Год назад
Kedves Szabad Európa, csak egy helyesbítést tennék a videó alatti szöveghez. A 17:55-nél nem "a TIVIZIG", hanem "ATIVIZIG" hangzik el, mielőtt sajtóper keletkezne belőle....
@leventekormany9228
@leventekormany9228 Год назад
Nagyon szomorú
@imrepapp3438
@imrepapp3438 Год назад
Vannak gondolkodó emberek a társadalomban Kassai Lajos már 2019-ben a hibás vízügyi gazdálkodásról és annak megoldásáról beszélt. ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-EOhesIgMG1U.html
@pirosszirom8998
@pirosszirom8998 3 месяца назад
19-ben? akkor már több évtizede aszály volt, látta, aki nem csak néz.
@incifinci-9664
@incifinci-9664 Год назад
Milyen vezetők ezek? Semmihez sem értenek! Mit keresnek ott a pozíciókban?
@krisztinamerenyi4136
@krisztinamerenyi4136 Год назад
inci finci vezetők?😄
@Ezustliliom
@Ezustliliom 10 месяцев назад
Már hogy ne értenének valamihez?! A harácsoláshoz!
@user-pl1vg1zc5d
@user-pl1vg1zc5d 11 месяцев назад
Na elmondom én hogy zajlott a beszélgetés a Gyuris Zsolt és a Novák Gyula között: Figyelj Gyulám, kapunk 200-at, abból neked is leesik pár milla, rajzojjá meg valami gödröt, legen neki egyenes oldala, meg betonból valami leeresztője. Aláírod, berakjuk a páncélba, a kutya nem fogja megnézni. Melyik a te poharad?
@imrepapp3438
@imrepapp3438 Год назад
Bár teljesen egyetértek Kármán Balázs utolsó szavaival, mégis szívesen vettem volna a videóban egy vízügyi szakember véleményét is.
@Szanhedrin-parancs
@Szanhedrin-parancs Год назад
Nacsa Mihály A Müller tónál
@tamastoth4153
@tamastoth4153 Год назад
Olyan nincs.
@csabajanszki5974
@csabajanszki5974 Год назад
Zene zavaróan hangos a narrációhoz képest.
@budapestkeletistationvoices
Vegyük csak elő, hogy hogyan szavaztak ezek az emberek tavaly ilyenkor? Azt kapják, amire szavaztak
@Suene91
@Suene91 Год назад
A szavazók fele nem rájuk voksolt, ez talán nem elhanyagolható tény.
@Szanhedrin-parancs
@Szanhedrin-parancs Год назад
Jordan Maxwell A Hatalom Mátrixa
@mockermuris
@mockermuris Год назад
a víz folyik visszafelé, ez a vízszint emelkedés, ami a fok gazdálkodás lényege
@gaborviranyi1377
@gaborviranyi1377 Год назад
Értelmes emberek mondják el véleményüket, nagyon jól látják a dolgokat ...nagyon sajnálom őket. A vágó viszont idegölő tartalmat csinált.....háromszor hallom ugyanazt a részletet a beszélgetésből, de q teljes vélemény csak nem jön. Kritikán aluli a riport kivitele....szerintem:(
@GladRags
@GladRags Год назад
Vaj van a fülük mögött
@behajto1
@behajto1 Год назад
Akkumlátor gyárat ide még százat,ezeret!
@szilviap1361
@szilviap1361 10 месяцев назад
Engem nagyon érdekelt volna a mondanivaló, de mintha egy akciófilmet néznék, számomra zavaró ahogy a képkockákat kapkodják, nem tudtam megnézni.
@gresident
@gresident Год назад
Én olvastam azt is, hogy évek óta adják elfelé az ivóvizünket az alsó rétegekből.
@attilaberes5618
@attilaberes5618 Год назад
Sokan olvastuk,2010 óta ha minden igaz.
@krisztinamerenyi4136
@krisztinamerenyi4136 Год назад
elfelé????😄
@juditdemeter1683
@juditdemeter1683 Год назад
IGEN! De ezt még csak megemlíteni sem meri senki! 😡
@attilaberes5618
@attilaberes5618 Год назад
@@juditdemeter1683Van beleszólásunk bármibe is,a fészbukon történő duzzogó kommenteken kívűl?Ha az ember kicsit deviáns, nemhogy a rendszer, de a saját embertársaink is kiközösítenek mondván,hogy nem normális. Aki meg teszi a dolgát, az meg inkább csendben építgeti az életét , ami bőven elviszi az energiáinkat.
@Szanhedrin-parancs
@Szanhedrin-parancs Год назад
Nacsa Mihály A Müller tónál
@mikiszaki
@mikiszaki Год назад
Na és miért nincs eső ? Mitől lesz szélsőséges az időjárás világszerte ? Nézzetek fel az égre néha ! Mitől oszlanak fel a felhők ? Na és a felelősségre vonás se maradjon el !
@oOPriestOo
@oOPriestOo 11 месяцев назад
Nem lenne ez rossz ország, csat szétlopják :D
@elodeszko3949
@elodeszko3949 8 месяцев назад
A világ egyik leggazdagabb országában élünk! Itt az emberek szorgalmasak, és igyekeznek! Mégis van, aki kiárul minket, aki eladja a jövőnket külföldieknek. Globális koncepció a mezőgazdaság tönkretétele. Itt ehhez asszisztálnak. Miért várjátok fentről a megoldást? Befizeted az adódat oszt jó lesz? A napszámost is ellenőrzöd, és elküldöd, ha nem felel meg a munkája!
@antalpager2106
@antalpager2106 Год назад
Magyarország észak-nyugati részén elég gyakran fúj a szél és néha már tele a tököm a 90-100 km/h-s széllökésekkel... Ha én emiatt átköltözöm az ország legkeletibb régiójába, akkor én is klímamenekült leszek?
@imrepapp3438
@imrepapp3438 Год назад
Javaslom ne gyere ide. Itt meg az átlag fizetéssel lenne tele a tököd!
@gaborczipott142
@gaborczipott142 Год назад
Miért kelet fele jössz? :D
@kentaur888
@kentaur888 Год назад
Miért baj hogy ott vannak a dombok? Majd benovi a növényzet.
@KondaszKata
@KondaszKata Месяц назад
"el kell gondolkodni" tenni , tenni nem kéne azonnal?
@karvak1492
@karvak1492 Год назад
Nincs mit tenni. Akkumulátorgyárat kell nyitni, ami majd foglakoztat 2000 embert :)
@istvanalbert9196
@istvanalbert9196 11 месяцев назад
Ja, filippinót. 😁
@alexwagner7788
@alexwagner7788 Год назад
A szakemberekre kellene (ezt is) bízni, ha még vannak. Különben olyan sületlenség lesz a végtermék, mint ez. Sajnos az agrárminiszter és a tájépítész meg egyenesen vicc. Két téma keveredik teljes zűrzavarban a felvételen: az aszály prolémák és a "problémás" beruházások.
@esz7678
@esz7678 11 месяцев назад
Én sem értettem a koncepciót.
@gaborpardi2625
@gaborpardi2625 Год назад
Senki nem akarja elhinni, hogy az időjárás manipuláció háterében. Az USA van meghuzódva, mágneses viharok nehézfémek a légkőrbe jutatva. Na de idővel majd mindenki rájőn.
@tamas8890
@tamas8890 Год назад
jajjne...
@tamastoth4153
@tamastoth4153 Год назад
Gábor, szerintem meg az a baj, hogy lapos a Föld.....
@Szanhedrin-parancs
@Szanhedrin-parancs Год назад
Nerm az USA,hanem Isten ajándékai!
@balazsbe2834
@balazsbe2834 10 месяцев назад
És Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni? Az összeesküvéselméletek arra jók, hogy eltereljék a valós okokról a figyelmet. A globális kapitalista gazdaság okozza a gondokat. Mindenki kiveszi a részét, Kina és az oroszok is, a multik, a fogyasztók, stb. Még te is.
@FR_-ij4zz
@FR_-ij4zz 8 месяцев назад
Mondod te, jó eséllyel 8 általánossal, esetleg egy 3as szakmunkás bizonyítvánnyal, mert a cukerberg ódaláról megnyitottad az avilagtitkait és ott a tízmilliószoros napos cikkek között megláttad a gyíkemberek tervét is. Pont ott nem vette észre a háttérhatalom. Nem tudták eltünteni, így kiderült róluk az igazság.
@aspicboat
@aspicboat Год назад
valaki elmagyarázná, hogy miért olyan fontos, hogy miből van az a töltés? :D
@ityuka
@ityuka Год назад
Mert nem homokból kellet volna csinálni. Nincs vízmegtartó képesége. Így nem víztározó.
@zsuzsannaritauhlik4115
@zsuzsannaritauhlik4115 Год назад
Sok mérgező anyagot el lehet így tüntetni... Szelvényfúrás, mintavétel, laborvizsgálat kellene. Különben ha nincs titkolnivaló, nem így állnának hozzá az illetékesek.
@aspicboat
@aspicboat Год назад
@@ityuka köszi
@joepataki9659
@joepataki9659 Год назад
Azért, mert vizet at nem engedő anyagot kellett volna használni. Te ezt nem tudod? Homokból? Istenem a sok buta ember! Az EU- nak vissza kellene tartani rengeteg pénzt azoktól az országoktól, ahol elherdálják a fejlesztésekre küldött kemény valutát!
@128laci7
@128laci7 Год назад
Mert szigorú előírások vonatkoznak a gát anyagára, építésére. Nehogy úgy járjanak mint Devecser-Kolontár☹️
@orangyal3950
@orangyal3950 Год назад
Ezt Szűz Mária megmondta előre! ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-bcU_2FF2sbM.html
@homloklebenyterapia9790
@homloklebenyterapia9790 Год назад
A Szűz Mária nagyon sok mindent megmondott előre, de mi csak arra emlékezünk amit eltalált. Így van? Így.
@GladRags
@GladRags Год назад
@@homloklebenyterapia9790 Tán még a Szűz Mária se emlékszik rá, úgy lehet neki is szívrohama volt mint a tervezőnek!
@attilavarga8204
@attilavarga8204 Год назад
Huzz mar anyadba !
@mockermuris
@mockermuris Год назад
akinek ilyenkor fekete a főgye annak el kell törni a kezét
@krisztinamerenyi4136
@krisztinamerenyi4136 Год назад
Mennyi okos kommentelő...😄
@Ezustliliom
@Ezustliliom 10 месяцев назад
Kár olvasnod, úgysem ragad meg semmi a fejedben belőle, szarevő gomba.
@dezsoboros1703
@dezsoboros1703 Год назад
Ez meg mi ez? Valami kémcsatorna?😅
@malapowah
@malapowah Год назад
Igen, termeszetesen Gyurcsany es Soros all mogotte meg a hatterhatalom. Lefizettek a napot hogy kiszaradjunk, majd miutan mind meghaltunk, jonnek a helyukre a hagynemondjamkik
@krisztinamerenyi4136
@krisztinamerenyi4136 Год назад
Annál is rosszabb.
@Suene91
@Suene91 Год назад
Ajánlom hogy a témára is figyeljetek, itt a kicsinyes ellenségeskedésnek nincs helye mivel az utánunk jövő generációk megélhetése a tét.
@ironhorserider4248
@ironhorserider4248 Год назад
@@Suene91 azokert ne aggodj.Nekik egy telefon is eleg,aPennybe pedig megterem az etel nekik a konnektorban pedig van aram...szoval el vannak latva
@istvanalbert9196
@istvanalbert9196 11 месяцев назад
@@krisztinamerenyi4136, bizony nincs annál rosszabb, mint amikor rámutatnak vérlázító igazságtalanságokra.
@user-fw5gg6yt5u
@user-fw5gg6yt5u Год назад
Toldi úr kivételével sikerült kizárólag idiótákat megszólaltatni ebben a kérdésben.
@Razidurgh
@Razidurgh 10 месяцев назад
Alig ismertem meg Szubotáj Bagaturt, aki egy éve még teli szájjal antivaxxerkedett.
@jozsefgulyas4254
@jozsefgulyas4254 Год назад
rizstermelésbe ne kezdjetek komák !
@Gary_Hun
@Gary_Hun Год назад
Baromi izgalmas egy szarrá hang és képmérnökölt 20 percet végignézni javarészt arról, hogy ki és pontosan milyen összetételű talajt pakoltatott arrébb... annyira unatkoztam, hogy bennem felmerült egy fontosabb téma, mégpedig hogy már nem azért, de nem víz TÖBBLET esetén szoktak tározókat létrehozni?
@Suene91
@Suene91 Год назад
Tározók helyett természetes tavak kellenek amik egész évben biztosítják hogy ne essen drasztikusan a talajvízszint, illetve a környék mikroklímáját is javítják.
@Gary_Hun
@Gary_Hun Год назад
@@Suene91 Fogalmam sincs hogy egy tározó hogyan viszonyul egy tavacskához, legyen az mesterséges akár. Pláne ha esetleg néha teljesen kiapad. Gondolod hogy teljesen halottnak tekinthető üres víztömeg? Mert akkor a szúnyoghelyzetre se gondoltak az okosok.
@ottonemarianagy5406
@ottonemarianagy5406 Год назад
Hajózható csatornák s nagy vizeket összekötve. Ld Fr.o
@ironhorserider4248
@ironhorserider4248 Год назад
@@ottonemarianagy5406 hat peesze kiss velencet kell epiteni majd a prolik felfedezik es oda jarnak gondolazni ,A paraszt pedig megel a turisztikabol
@irmabeck1619
@irmabeck1619 Год назад
Normális állapotban a talajvíz 3.5m-en állna???? Na ez akkora baromság, már a szüleimnél 60 éve is 7mnél kezdődött a talajvíz. Nálam meg 12m-nél.
@xerxeshadrianus4901
@xerxeshadrianus4901 Год назад
Ez egyáltalan nem baromság ,kedves Irma ! A talajvizszint nem egy állandó szint , mint pl. a tengerek szintje . Az ország más - más pontjain teljesen eltérő , de még egy szűkenb térségben is . Fûgg az adott pont tegerszint feletti abszolút magasságától , időszaktól , ès hogy milyen távol esik egy jelentőaebb helyi vizfolyástól , állóviztől .
@kiszeg
@kiszeg Год назад
Halásztelken 1,5 méteren is van, de két, két és fél méteren átlagban mindig, ha csak nem extrém alacsony a Duna vízállása hetekig.
@xerxeshadrianus4901
@xerxeshadrianus4901 Год назад
@@kiszeg ....ez nem meglepő . Pár kilométeres távolságban szinte egy héten belül követi a vízállást . Ott , mivel sóderos a talaj szerkezet. Ahol agyagosabb , kicsit homokos - akár hónapokig is eltart mire "beáll" a talajvizszint a folyóhoz. 20 - 30 kilóméternyire pedig akár fél - egy év is lehet. Persze ebbe beleszól az időközbeni csapadék ...
@ararra
@ararra Год назад
Nálunk Zala megyében a kútban talajszinttől mérve általában 1-3m között mozog a vízszint. (Nagy zápornál feljön néha egészen talajszintig, giga aszálynál meg max 4 méter mélyen van.)
@xerxeshadrianus4901
@xerxeshadrianus4901 Год назад
@@ararra A Zalai dombság talaja , fekvése, domborzata teljesen más mint az Alföld kavicsos ( Duna mentén) vagy homokos , illetve kemény agyagos ( Tisza , Körösök , Maros mentén) rétegekkel feltöltött üledékes talaja . Zalában maga a kőzet a domborzat alapja . Az Alföldön a kőzet alapon akár többszáz méter vastag üledékrétegek találhatóak . Ezek váltakozva lehetnek vízzáró - vagy áteresztő rétegek.
@elekkr
@elekkr 11 месяцев назад
Nemèrtem ! Nemèrted ?!
@cristiansereda1116
@cristiansereda1116 11 месяцев назад
Na mi a megoldas?na mi?akkumulatorgyarak!😅😅😅😅
@belavalodi850
@belavalodi850 11 месяцев назад
Megy a sírás, de azért Mercedesre telik, sok tízmilliós gépekre szintén. A rossz vízgazdálkodás sajnos sokkal régebben kezdődőtt, Széchenyi és Wesselényi kezdte.
@balazsbe2834
@balazsbe2834 10 месяцев назад
Nem sikerült megfognod a lényeget.
@FR_-ij4zz
@FR_-ij4zz 8 месяцев назад
@@balazsbe2834 A kettő összefügg. Tudósok helyett politikusok döntöttek a jövőről, ami generációk életét határozta meg. Nagyon sok mindent vissza kellene csinálni a folyószabályozásból.. és feleennyi gond sem lenne.
@balazsbe2834
@balazsbe2834 8 месяцев назад
@@FR_-ij4zzNem tudom, hogy az mivel függ össze, hogy a gazdák Merciére és a munkagépreire mutogatunk, hogy mire föl sírnak. Illetve lehet visszamutogatni, hogy hol lettek elcseszve a dolgok, de most most van. A mostani szereplők korrupt, hozzánemértő és felelőségelhárító hozzáálása, ami akadályozza, hogy a XIX. századi vízgazdálkodás szakszerűen felül legyen vizsgálva, és utána becsületesen meg legyen csinálva, amit el kell végezni.
Далее
♀ 🔁 ♂ = ...❓ #OC #늦잠 #vtuber
00:12
Просмотров 1,6 млн
Van, ahol már divat lett a csicskatartás
16:36
Просмотров 92 тыс.
Rogán Antal: Ezt az interjút kizsarolták
1:08:00
Просмотров 780 тыс.
AI от Apple - ОБЪЯСНЯЕМ
24:19
Просмотров 117 тыс.
ТОП-5 культовых телефонов‼️
1:00
ТОП-5 культовых телефонов‼️
1:00