Még egy kartámaszt sem raktam be a Mercesesembe, mert új korában nem azzal rendelték. Pedig gyárilag volt, sőt, az volt ritkább amiben nem volt. De ha nem azzal rendelték, akkor nem lesz benne. Mert én komolyan veszem a gyári állapotot, és az OT rendszámot.
Mi a hozzáállás a korabeli átalakításokat megőrző járművekhez? Tárgyrestaurátorként gyakran tapasztalom, hogy a korabeli kiegészítők, javítások gyakran növelik az adott műtárgy (információhordozó) értékét.
De jó kérdés! Végül is az eszement ausztráliai magyar, aki átalakította a Pietát kalapáccsal, nem igazán teremtett új értéket. Vagy a pécsi négytornyú templom domborműveiről a török megszállás alatt a fejeket leverték, mert a mohamedán vallás tiltja a képmás készítését. Nem hiszem, hogy a korrajzon kívül megőrződött (de szép) valami plusz a csonka domborműveken. Ha egy mai autót valaki elkezd szétbarkácsolni, és az tetszik neki, akkor lelke rajta, és használja majd előbb utóbb másodlagos felhasználásra kerül a kohóban, vagy a darálóban. Régen is az történt, hogy a tárgyakat, mert akkor még nem képviselt muzeális értéket, a tulajdonosok kedvük szerint "korszerűsítették", tuningolták sokszor értelmetlenül. Az így átalakított jármű, ha valami csoda folytán ma előkerül, akkor a kor szellemet képviselheti - például a hiánygazdaságot szemléltető Skoda a múzeumi raktárban, amelyen a króm lökhárító kályhaezüsttel van lekenve. De nem mutatja a gyártáskori jellemzőket. Összefoglalva nem tekintjük megőrzendőnek a műszaki örökségünket képviselőjének azon gépjárműveket, melyek átalakítása nem gyári, vagy szabályozott körülmények között történtek. Egyes speciális szerencsés esetekben a módosított járművek előéletét dokumentáltan ismerhetjük, az átalakítás szükségességét elfogadjuk, és mint a műszaki, gazdasági érvek annak idején megállták a helyüket. Készült átalakított Pobeda négykerék hajtással Brezsnyev vadászatára, ez dokumentált, megőrzött. A Kárpátok Géniuszának ARO gépkocsija is megvan. De a műbizonylatolás nélküli, hivatalos engedélyezést mellőző, csak a tulajdonos saját izlésficamát mutató járműnek nem örülünk. Persze, ha a Hot Road kedvelők, vagy a tuning megszállottak, stb., saját maguknak létrehoznának egy saját szövetséget, akkor azt örömmel üdvözöljük. Ott olyan szabályrendszert alkalmazhatnak ami a céljaiknak megfelel. Tisztelettel Hervay Péter MAVAMSZ műszaki igazgató
@@ocskayzoltan Tisztelt Hervay Úr! Vegyünk hangsúlyozottan múzeumi és műtárgyvédelmi környezetből példákat vagy ha tetszik, analógiákat, amelyek jelen pillanatban egyetlen szempontja van, mégpedig az, hogy az adott tárgy, amikor "múzeális" minősítést kap, tehát megőrzésre-kiállításra méltónak ítélik, műtárgynak minősül. A műtárgyak megőrzése, kutathatósága (dióhéjban) azt a célt szolgálja, hogy az adott tárgyban rejlő, korra jellemző információk hitelesen kinyerhetők legyenek. Ennek célja, hogy a tárgy egykori környezetéről képet alkothassunk; -ennek szabályait létrehozandó létezik nemzetközi egyetértéssel és szabályozással, számos esetben egyedi megítéléssel az úgy nevezett restaurátori etika, mint alapelv. Ennek célja és eredménye nagyjából az elmúlt ötven(!) év alatt nem volt más, minthogy figyelmet szenteljen a műtárgyak "életútjuk" során elszenvedett behatások információtartalmának fontosságára, hiszen mindez hozzájárul az adott kor megismeréséhez. Mindezt igen jól példázza a koronázási palástunk, amelyet - szerencsére - senkinek nem jutott eszébe visszaalakítani az első ismert állapotára. Lefordítva a járművek világára nehezen látom be, hogy egy egy hetvenes évekbeli autó, amiben egy hetvenes évekből származó sportkormány van, a kasztniját az akkori tulaj a kor trendjének megfelelő színre fújta, majd szintén a korízlésnek megfelelő "sportcsíkozással" díszített, ne adj isten szélesített lemezfelniket rakott rá, nem képvisel múzeális értéket, legalábbis az itthoni gyakorlat szerint nem, annak ellenére, hogy világszerte jóideje elavult az a nézet, mely szerint az "agyonrestaurált" autó több értéket képes felmutatni, mint egy olyan, amely valós állapotában megőrzött. Mindezzel szemben egy két komponensű akril fényezéssel "retaurált" autó az adott korból, nagyjából gyári színben, elismerésre számíthat. Mi lehet a hozzáállás egy '71-es A Commodore-hoz, amit a gazdája '76-ban egy szétbontott Steinmetz pályaautó alkatrészeinek felhasználásával azzal mindenben hasonlóvá tett? Szó nincs tákolásról, hiánygazdaság következményeiről, de úgy hiszem, rombolásról se. Extrém példával élve eléggé sajátos, hogy itthon a bírák többre értékelnek egy olyan E-Type Jaguart, amelyen minden elem tökéletesen illeszkedik (ránézésre valóban esztétikusabb), mint egy olyat, amelyen a korra jellemző, mondhatni igénytelen összeszerelési rutin miatt némileg szabálytalanul áll az ajtó vagy sárvédő. Sőt, az ismeretségi körömből visszakézből fel tudnék hozni három példát, ahol a minősítés során konkrétan azt sugallták a bírák, hogy a gyári fekete, némileg patinás alkatrész legyen lefestve ezüstre, mert úgy "rendben lesz". Akár kályhaezüsttel... Mitől lehet ez így?
@@h4z4rd42 Viszonylag egyszerű a válasz, ehhez tényleges ismeret kell, és gondolkodás, ezt 100%ban mellőzik a mindenféle hivatalok dolgozói. Gondolom attól rettegnek hogy hibáznak, és előveszik őket, ezért inkább semmi sem jó, minden rossz, semmi nem mehet át amiben nem 1000% biztos. "Nem fizetnek eléggé hogy utánanézzek" stb mentalitás miatt nincs is fejlődési potenciál :)
@@ocskayzoltan tehát ha megőrülök és minősíttetni szeretném az okrasa bogaram akkor bukás mert nem úgy gurult ki a gyárból? Látok én némi hibát a rendszerben és a felfogásban is...
