Szerintem az egyik leggagyibb "vicceskedő". Túlzásba visz mindent, és folyamatosan ismételget. Ha megnézed a youtube-on a nézettségi számokat, Hadházi ötször kenterbe veri.
@@juz3r1 Ne érts félre, tisztelem a véleményedet de a Hadházin tized ennyit sem szoktam röhögni mint rajta. Szerintem a humornak szintjei vannak, és ezt a Tibi high level szinten űzi. Nem véletlen hogy kivált a Dumaszínházból hiszen egymaga képes önálló műsorával megtölteni olyan termeket amiket a többiek 2-3 fellépő beharngozásával. Úgy vélem (de nem kell velem egyet érteni) hogy a közönségi visszajelzések a legfőbb mérvadói ennek a műfajnak (ezt maguk a humoristák is pontosan tudják) és ezt vitathatatlanul a Bödőcs képes a legjobban kiaknázni. Ettől még lehet a Hadházi vicces, de ha a humoristák egymás között választanak hogy ki a legjobb akkor is a Tibi viszi a prímet (ezt egy youtube-os videóban is láttam már egyszer, ahol minden 2. a Tibit mondta, de nem találom most pedig kerestem) Egy szó mint száz, neked Hadházi a szimpatikus, és vicces, az ország másik felének meg a Tibi. Nincs ezzel baj, sőt a változatosság jobb is, de attól még a Tibi a király :D
@@Bequine1 A komcsiknak a Tibi a khirhály, a többinek meg a többiből vki. *Az a közös mindben, hogy nagyon gyorsan elkoptak.* Talán Kőhalmi meg KAP úgyahogy maradandó... (Habár Tibikét belevéve is alig mosolyodok el ezeken. Míg a Hofin konkrétan nevettem. Akkor. Mert ma már Hofi is dögunalmas.)
Az igazán zseniális az lesz, mikor a töketlen, tanulatlan, bunkó, szarfaszú ellenzéki lieblingjeitek hatalomra kerülnek, megszűnnek a beruházások, vastagbélig benyalnak Brüsszelnek, felmegy az adótok, mire a ti kifigurázó-képességetek a fiókban marad örökre... Vagy van valami oka annak, hogy Fegyőr atomerőművei nem ihlették meg egyőtöket sem? És Karácsony kiállása az őt elásó Tóth mögött? Volt egyáltalán olyan köztetek, aki legalább elmosolyodott a Kunhalmi-lengőajtó 0-1 K1-meccset látván? Nem láttam a tőletek hahotát Gráczy-n sem, amint jóllakott óvodás fejjel farkát ferdítette. Hogy lehet ez? Mi hiányzik nálatok: a humor vagy az önreflexió, esetleg netán az elvek?
@@Vestergaard11 @Dr. Merkwürdigliebe Arról, hogy a Fidesz-droidok számára a humor intézménye értelmezhetetlen jelenség, nem Bödőcs tehet, sokkal inkább valami csúnya gyerekkori fejsérülés vagy egy igaz, őszinte szerelem egy gyermeknemzésre kész testvérpár között.
@@planketreloaad2349 Nálatok az önreflexió hiányát kiegészíti a végtelen nagy, pöffeszkedő önteltség, mert a posztkomcsi „liberálisok” elhitették a manipulált prolikkal, VELETEK, hogy kizárólag ők képviselik a kultúrát, ezen belül a humor is csak az ő ősszájukon át érkezik hozzátok.
Ezt Eltaláltad!!! A magyar nép magyar hangja, a! hiteles! ellenzék, minden szava egy arany tollbamondás.... Egyébként, "Az Operába már nem volt jegy?" - miután Árpi bácsit kifütyülték kb. '92-ben a Kossuth téren.
Örülök hogy Hofi Gézáról lett tábla vagy is megemlékezés! 😇🥰 Nem szabad Hoffman Gézát el felejteni!!! És Drága Bödöcs Tibor méltó utódja vagy! lettél!, és + hogy nagyon okos vagy mellé!! Örülök hogy Végre ez Megtörtént!! És nagyon jól sikerűlt az emléktábla fel avatása méltó volt hozzá!! és hogy Te Tibi tehetted meg!! 🥰
Nekem szemelyes velemenyem hogy nem az utodja. Megkozeliti de egyaltalan nem lehet egy lapon emliteni oket.Bodocs Tibor nevettető, Hofi GONDOLKODÓ volt. Hofi azert volt vicces mert annyira átadta a szomoru valosagot, hogy az mar nevetseges volt szinte. Bodocs Tibor azert vicces, mert vicces akar lenni. Nem ugyanaz a ketto. Valakinek kikellett ezt mar mondani mert ez a kultusz is nevetseges az emberünk körül a rajongói körében. Vagy csak nem ért még meg, megakadt a jellemfejlodesben. Van meg par eve bepotolni ezt😉Tibor en hiszek benned.
(Azért külön ríszpekt, hogy ki mert állni ilyen vicctelen szöveggel az öregkomcsi gyűléssel szemben. Bár itt nem számított a mondandó szerencsére, csak a *gesztus. Azt meg Hofi emléke megérdemelte.* )
@@weissben5416 Közel sem volt ez vicctelen! Sokan nem ismerték Hofit, mert nem szerették, vagy fordítva. Ez azért is van, mert Hofi Olyan volt mint Bödöcs Tibi. Néha olyan humort használ,... néha, elégsokszor, ; ) amit az átlag ember nem biztos, hogy megért. Túl összetett ,,és túl sok az utalás, olyan dolgokra amiket nem ismerünk. Ez sajnos mindenki maga, személyes szegénységi bizonyítványa. Ilyenkor kell azt csinálni, amit a nagy bölcs emberek szoktak. : )
@@richardhorvath7237 "mert Hofi Olyan volt mint Bödöcs Tibi" - *nem.* "Közel sem volt ez vicctelen" - *de.* / "személyes szegénységi bizonyítványa" - igen, Tibike kiszürkült a részeges falusi humorból, és megtalálta a sekélyes politikát. Az, hogy (szerinted) fennkölt rébuszokban beszél csak ennek a szomorú valóságnak az elfedése.
@@weissben5416 Tibike az első Fábry fellépése alkalmával is politizált, csak ez annak nem tetszik, aki a politikát vallásként éli meg, ami elég nagy butaság lenne, dehát van sok buta ember a világon. Poénosnak közepes volt, de egy szoboravatót szerintem nem kellene egy fellépéssel összekeverni. Abból gondolom, hogy azért a legtöbben tudták a helyén kezelni, hogy a 3. legfelkapottabb magyar RU-vid video jelenleg.
@@Groose82 "dehát van sok buta ember a világon" - és nyilván vannak az "okosak", akik az *állandóan tehetségtelenül* orbánozós Tibikét viccesnek képzelik. Pedig a lényeg az, van-e *elég* tehetsége a politikai humorhoz? (...) / És ha már a Tibike a mai kor Sasjózsija, hát ő kell a szélbal avatóra. Én értem, hogy nem poénözön kell ide. De hát ócska, beszólogatós, elhelyezésmentes és szellemtelen szöveg sem kellett volna. ...Mint írtam, ez tehetség kérdése. Oszt ennyi.
Tisztelt elvtársak,tisztelt elvtársnők! Hofi az egyetlen,Hofi a legnagyobb,s most lábnyomában Bödőcs Tibor. Most pont annyira szeretem Bödőcsöt mint anno Hofit,s még mindig. Köszönöm.
Ezt aláírom. Azt a fószert, aki csinálta fel lehetett volna kérni a Diana-szoborhoz is. Mert a Ladyből egy mosogatónőt sikerült összehozni a híres Londonban...
Voltak humoristák, és volt HOFI... Tibi méltó újra gyújtani a humor örök fáklyalángját, mely Hofi halálával hunyt ki. Gratulálok és mélységes tiszteletem az "új Hofinak"! Jó egészséget és még sok előadást kívánok Tibi!
Hofi ma is velünk van, ahogy az is, amit mondott. Sokszor hallom, hogy amit mondott ma is aktuális. Persze, hiszen ez is mutatja, hogy nem volt rendszerváltás és ugyanazok az emberek, ideológiák vannak csak a nevek mások.
Az utcán sétáltam, amikor egy fickó zsebéből kiesett egy ezres. Felvettem, zsebre raktam, de akkor hirtelen belém hasított egy gondolat: "Vajon Jézus mit tenne ebben a helyzetben?" Így hát fogtam a pénzt és borrá változtattam! 🥂
Köszönet Tibike az emlékezésért, köszönet, hogy szavaid ismét fehér zászlóként leng napjaink forradalmi, lőporos hangulatában, jelezve a békét, és hogy két társadalom között a legrövidebb út a humor.
Milyen szomorú, hogy a rendszer ellen senki nem tesz semmit, jobb híján csak humorral próbáljuk meg élhetőbbé tenni az élhetetlent. Bödőcs zseniális, de bár ne lenne ennyi alapanyaga a fellépéseihez. 🙂
@@dobozdij Ez is csak azt mutatja, hogy sokan felültek a kormánypropagandának. Hazugságban tartott nép felett lehet legjobban uralkodni. A Fidesz szavazók pedig még tapsolnak is a saját és gyerekeik szándékos elbutításához.
Viccen kívül. Vannak a "pártnak" fizetett internet trolljai. Humor oldalakon, Facebook posztok alatt (444-es vagy HVG-S hírek alatt) meg itt YT-on, nyomják a disslike-ot meg a negatív kommenteket. Megnézed a profilját az ilyeneknek (Fb-on) akkor meg egy virág vagy kocsi vagy valami kamu fotó a profilképe. Na az ilyenek nyomják a negatív like-ot.
Méltó megemlékezés volt nagyon jó, hogy Bödőcs Tibor - ebben a végtelenül zavaros hazai "eszmevilágban " - itt van velünk és segít a hétköznapi valóság elviselésében ahogy anno Hofi is tette..
A hír mindenhol ezzel a szöveggel jelent meg: "„Mit is jelent nekünk Hofi Miklós?” - tette fel a kérdést a humorista, aki Hoffman Béla emlékévet hírdetett!" Hofi Géza, született Hoffman Géza igen jót nevetett volna mindazokon, akiknek még az sem tűnt fel, hogy nem sikerült eltalálni a nevét a róla szóló beszédben! Köszönöm a felszólalónak és a sok vak illetve süket megtekintőknek, akik éveken át fogják ünnepelni Hoffman Bélát! Horthy Miklós + Hofi Géza = Hoffman Béla!
Van olyan temető ahol több a nevetés :D Tibike odatette megint magát, de csóri közönség... Már Mária Terézia koronázása alatt is ilyen fejet vágtak... :D
@@ChromcsikTibor sztem korosztályban más közönséghez szokott, meg ennek a közönségnek a nagy része sem szokott ehhez. És színjátszásban messze Hofi mögött van (ugye itt egy buta fideszes kádert akar eljátszani, szerintem rosszul, még ha a szöveg jól is van megírva)
@@blerocs „sztem korosztályban más közönséghez szokott, meg ennek a közönségnek a nagy része sem szokott ehhez.” Ezzel már ki is ütötted a „Tibsicskécske az új Hofi” nyálcsorgató süketelést. Azért lehet, ki kéne deríteni, a ma Hofija mögött ki a ma Komlós Jánosa.
@@martinkovacs7999 Nem hinném, bár biztos akad ilyen is közöttük. Elnézve a közönség életkorát, azért a Bödőcs nem ehhez van szokva, úgyhogy nem lehetett egyszerű felnőni ehhez a feladathoz. De megugorta.
Nekem is ma van a szülinapom! Igen,mindig elmondom,hogy ugyanakkor mint Hofinak. Igaz,Pataky Attilának is (egyébként BAZ fia is vagyok,csak engem még szeretnek otthon). Ez mondjuk kicsit “idegen” érzés. ;) Ja! És a feleségemet a halála évfordulóján ismertem meg. (Szerk.: A félreértések miatt,Hofi halálának az évfordulóján.) Viszont azt nagyon sajnálom,hogy nem láthattam élőben.
Pusszantás mindenkinek, gyerekek! Mé'nem mentek má' haza? Esik kint? Vagy miazisten van? 😊🙏✌️ Igen, Geyza Bácsi, az Isten. Volt, van, és lesz. Sokunknak TE voltál az. És az is maradsz... R. I. P. ☹️
Az első sorban a kisöregnek valószínűleg fel se tűnt, hogy a beszéd első része egy szatíra volt...😂 Türelmesen és komolyan hallgatta az egészet, mintha egy átlag politikust hallana, akinek most adták a kezébe az előre megírt beszédét, de aki egyébként azt se tudja, hogy hol van... Méltó beszéd! 👍🏻😂
Ha a nagyság fokmérője, hogy egy humoristától idéznek akkor "Tibike" is megnyugodhat. Kb 10 éve nincs errefelé nagyobb géppel való tolatás ahol el ne hangozna :Állj gyeregyere Állj, gyeregyere Állj, gyere, állj, gyere!...
Amiért a legnagyobb respect: Bödöcs nem akart Hofi lenni (mert nem is lehet). Bödöcs Bödöcs volt, amennyire csak lehetett, mert ezzel állított legméltóbb emléket Gézának. Ugyanitt megjegyezném, ha valakinek van valami forró drótja az Égiekhez: Szeretnénk vissza Hofi-t.... tudjuk hatalmas értéket kérünk, de az árát is busásan megadnánk: legalább 133 bátor embert és teljes , hősi holdudvarukat vihetnék érte...
Legyünk őszinték, Hofi a rendszer cselédje volt, a társadalmi feszültség levezetése volt a cél, humorral. Egy volt AVH tiszt írta a szövegeit, Kádár ott tapsolt a nézőtéren....
:((--Komlós János, igen. kegyetlen gci volt de az ország tapsolt neki. Hát ez jellemző erre az országra. Amíg a kommunistákat nem írtod ki addig nem tudunk szabadulni az ilyen férgektől SEM.
@@fujisamasensei7314 Úgy van ! De ezt éppen a jelenlegi Parlamentben kéne elkezdeni , ugyanis teli van ex/valós kommunistákkal ! :) Beleértve a bátor 133-akat is házelnököstül , pártvezérestül, miniszterelnököstül :) egytől-egyig !! Ámen !
Valóban úgy van nálam is, hogy naponta eszembe jut valamiről egy Hofi mondás, na jó, van úgy, hogy több is. Meg az is megvan, hogy egy hír hallatán arra gondolok, mit mondana erről Hofi Géza aznap este a színpadon. Amíg én élek, addig nekem Hofi Géza is él.
Tibike beszédénél csak az zseniálisabb,ahogy még a mikrofont tartó srác is jobban szórakozik rajta,mint a szocializmusban nevelkedett nyugdíjas közönség 99%-a,akik látványosan nem fognak fel belőle egy szót sem.Itt látszik,hogy amikor Bödőcsöt az új Hofiként emlegetik,azzal még messze alul is értékelik:a Hofin szocializálódott korosztály nem is érti miről beszél Bödőcs,vagy miért kéne azon röhögni,és az egész beszédben a két dolog,amin hallhatóan nevetnek többen is,az az hogy Karácsony nem tud angolul és menjünk inni.Ijesztően sokat elárul ez Magyarország állapotáról.
Komlós János életútja, hozzá fűződő kapcsolata, rajta keresztül a párt legfelső köreihez való bekötése kissé más megvilágításba helyezi működését, mint anno.
szerettem volna megosztani a f..cén , de ezt a mondatot kaptam: "Az üzeneted nem sikerült elküldeni, mert más Facebook-felhasználók által sértőnek talált tartalom található benne."
Bödőcs egy ripacs lett. Szerintem. Ameddig a nép mindennapi életéből merített témát, addig nagyon jó volt. Amióta politizál, sajnos gyenge. Görcsösek a poénjai. Meg akar felelni a támogatóinak. (Megértem, a milliós órabérért "valamit" le kell tenni az asztalra). Néha belehallgatok az új előadásaiba de nem bírom sokáig. Ez az ember tehetségesebb volt. Szerencséje van, hogy ezen a színvonalon azért még mindig sok rajongót talál magának. Sajnálom, mert évekkel ezelőtt úgy tűnt, hogy fejlődik. Most is úgy tűnik, csak az irány nem jó. Szerintem. Azért sok sikert kívánok neki.