Тёмный

ELEGEM VAN a FÉLKÉSZ játékokból! #4 

Büki Dani
Подписаться 141 тыс.
Просмотров 55 тыс.
50% 1

Éntőlem késhet is, de legyen már kész!
___________________________________________________________________________________
A Cyberpunk 2077 2.0-ás patch-e “VÉGRE” megadta azt a játékosoknak, amit a játék eredetileg ígért. A játék végre jól fut, belekerült egy rakás funkció amire eredetileg is számítottunk, és ráadásul a legjobb, hogy az egész INGYEN, egy teljesen sima patchként érkezett a játékba. De… jól van ez így? Mármint egyfelől oké, tök jó, hogy egy nem jó állapotbna megjelent játékot helyre lehet hozni utólag, és nyilván az az alap, hogy ezért ne kérjenek pénzt, de igazából nem olyan, mintha ezzel engedélyt adnánk a fejlesztőknek arra, hogy továbbra is ilyen félkész állapotban jelentessék meg a játékaikat? Hány ilyen sztori volt csak az elmúlt néhány évből, hogy egy játék megjelenési dátumát eltolják, hogy kész legyenek vele, beharangozzák, hatalmas a hype aztán semmi? Már a negyedik vagy ötödik videót csináltam csak ilyen sztorikat összegyűjtve, de úgy gondoltam, hogy ma egy kicsit foglalkozzunk azzal, hogy miért is alakult ez így, hogyan lehetne tenni ellene, és hogy úgy általánosságban, miért szar ez az egész rendszer. Jöjjön ma az unibet támogatásával végre a sorozat új része: elegem van a félkész játékokból.
A csatorna támogatója az Unibet: bit.ly/unileet
#játék #toplista #leet
Támogass minket egy csatornatagsággal, és még több extra tartalmat adunk!
/ @buki_dani
És itt találod a rajongói discord szerverünket:
/ discord
♦ KÖVESS MÁSHOL IS ♦
🟣Twitch: / adranash
🔵Facebook: / adranash
🟠Instagram: / adranash
💯Ezen a lejátszási listán további toplistákat találhatsz, biztosan találsz még olyat, ami tetszik! 💯
• Toplisták, válogatások
🎞🎭Itt pedig megtalálod az eddigi Lore videóinkat, ha ezek érdekelnek jobban:🎭🎞
• Lore videók, játéktört...
☝☝ Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a többi videónkról sem! ☝☝

Развлечения

Опубликовано:

 

10 окт 2023

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 187   
@Lancelotlovag
@Lancelotlovag 9 месяцев назад
Képzeljétek el, milyen lesz, ha majd a filmek is így fognak érkezni. Egy-két jelenetnél még benne marad a greenscreen, a színészek belenevetnek a monológba, az autó tűz nélkül robban csak hanggal... Aztán majd a streaming felületen hetente kijavítanak belőle valamit, és jönnek sorban a verziók.
@andrasmolnar6146
@andrasmolnar6146 9 месяцев назад
Az a baj, hogy eltudom képzelni, hogy ilyen lesz. Az igénytelenség évről évre fokozódik. Sajnos ez nem ma kezdődött. Állítsuk csak szembe a reneszánsz korabeli műalkotásokat a "modern" belemagyarázós műalkotásokkal.
@Biggieboy1982
@Biggieboy1982 9 месяцев назад
A sorozatoknál már ezt csinálják. Kijön egy évad, sztori közepén meg megy a kukába, mert nem olyanok a számok. Gyakorlatilag, mintha a mozijegyet kifizetve a film közepénél kiküldenének, hogy akkor ez ennyi volt. Sorozatoknál vagy 1 évadosat érdemes elkezdeni, vagy olyat, amit már befejeztek normálisan.
@Migmir1313
@Migmir1313 9 месяцев назад
tokre egyet értek veled, de mondjuk a robbanas igazából láng nélkül valódi xDD
@gerikeentertainment
@gerikeentertainment 9 месяцев назад
A Macskák-nál volt egy ilyen. Bár, maga a film is pocsék
@Broodborn
@Broodborn 9 месяцев назад
@@andrasmolnar6146 A reneszánsz idején nemhogy a mű megrendelőjét, de a művészt támogató mercénást is érdekelte, mi kerül ki az illető kezei közül, legyen az szobrász, festő vagy akár zeneszerző. A mostaniakat egyáltalán nem, ők csak adókerülésre, pénzmosásra vásárolnak, ezért kár is megerőltetni magát a készítőnek.
@Dotet08
@Dotet08 9 месяцев назад
Én már vagy 10 éve általában megvárom a Game of the year vagy az Enchanced kiadásokat. Legalábbis, ha tudom, hogy egy egy játékhoz biztosan fog érkezni DLC-meg hasonlók akkor jobb szeretem egyben megvenni az ilyeneket. Az utolsó játék amit elővételben vettem az a Soul Calibur 6 volt az utolsó játék ami megjelnés napján vettem a South Park Fractured But Whole volt
@messziroljott1516
@messziroljott1516 9 месяцев назад
jó lett :)
@MetalFarkas
@MetalFarkas 9 месяцев назад
Nagyon jó az indoklás, a marketing. És igen itt van a kutya elásva. Mert versenyeznek, dömpingek vannak és ezért nem mindegy mikor jön ki a játék. Mert a konkurencia előtt kell, meg akkor amikor potenciálisan sok vevő van stb... A legrosszabb, hogy mindig a fejlesztőket szidják az emberek, pedig a legnagyobb ludasok ez ügyben a kiadó és a részvényesek. Sokszor maguk a fejlesztők nem tudnak sajnos mit tenni, max annyit, hogy amit tudnak megtesznek. Én amúgy sosem ültem fel a hype vonatra, ha vártam is játékot azt azért vártam, mert olyan témája, sztorija volt ami miatt érdekelt. Előrendelni meg pláne nem szoktam.
@promester8889
@promester8889 8 месяцев назад
Az különösen tetszett, hogy a Cyberpunk "Akkor jelent meg amikor kész volt"
@zvata2017
@zvata2017 9 месяцев назад
A Cyberpunkot eredetileg nem akarták kiadni de muszáj volt nekik a vezetőség akarta nem a fejlesztők. A Baldur's Gate 3 megjelenését is halasztották, de a befektetők nem 6 év múlva akarnak pénzt belőle. Ezért előbb piacra kerül, sajnos. A Dragon Age 2-nél is azt mondták van 4 évük, aztán hirtelen be kellett fejezni 2 év alatt.
@raichesz
@raichesz 6 месяцев назад
Van egy egyszerű megoldás szerintem! Túlzóan eltolt határidő, mert nem kínos, ha egy játék esetleg 10 nappal korábban készül el, mint a megjelenésének időpontja. Ez alatt a 10 napban simán lehet még tesztelni a játékot, javítgatni még egy kicsit, esetleg a fejlesztő csapatot egy hét szabadságra elküldeni, ha már tényleg semmi gond sincsen. Én amikor még nagyobb og animációs projekteken dolgoztam, amikor még egy animációm majdnem egy évig készült, a végleges megjelenési dátumot bőven a várható befejezés után jelentettem ki, nem bántam meg.
@Jozzska
@Jozzska 9 месяцев назад
Itt a fő probléma, hogy késznek mondják, miközben nem az. A 7dtd évek óta Alfa státuszban van, játszható, de az ember tisztában van vele, hogy bugos, hiányoznak benne részek, sokat fog változni. Vagyis, ha ennek ellenére megveszed, azt ennek tudatában tetted, a "te sarad" ha benne lévő bugok zavarnak.
@SemSenki
@SemSenki 8 месяцев назад
Sztem ez sem ilyen egyszerű. Sok játék van mostanában, amit így dobnak piacra és a büdös életben nem lesz kész, de ők mossák kezüket, mert megmondták, h ez még csak félkész játék. Igen, de én mikor megvettem azt ígérték, h be is lesz majd fejezve. Ha nem fejezik be végül, akkor adják vissza a pénzt.
@Jozzska
@Jozzska 8 месяцев назад
@@SemSenki ha kész játékot akarsz, várd meg míg kész lesz, ilyen egyszerű. Nem a "kész" címkéért fizet az ember, hanem az élményért, a játékkal eltöltött órákért. Ha ezt egy alfa képes megadni a tonnányi vele eltöltött és élvezetes játékidőt, akkor miért is reklamálsz amiatt, mert nem lett befejezve?
@TheSikerigor
@TheSikerigor 9 месяцев назад
Hello! Honnan lehet megállapítani hogy egy ps5 kontroller hamis ha pl marketplaceről veszem?
@rngesus66
@rngesus66 9 месяцев назад
Az utolsó ,,hogyan lehetne jobb" résznél az talán mondhatjuk igaznak csak egy nagyon túlzás volt. Szerintem simán türelmesnek kell lenni és megjelenéskor nem eszetlenül megvenni/előrendelni a játékot. Várni kell és majd megnézni, hogy mások mit mondanak róla. Ha azt mondják, hogy szar a játék akkor hurrá megspóróltál 60 (mostmár 70) eurót vagy dollárt. Ha meg jó a játék akkor vedd meg. Most mi bajod lesz azzal ha nem a megjelenés napján hanem mondjuk pár hónap múlva játszol vele.
@HaouRex
@HaouRex 9 месяцев назад
Benne még az i van hogy nyugodtan megveheted. Max nem, játszol vele addig amíg látod hogy még patch hullámvan. Én volt hogy megvettem pre orderel egy Bandai játékot. Első nap játszottam volna vele de olyan szintű bug volt benne hogy játszhatatlan volt az első pálya. Máris mentek a hate kommentek és a le értékelés. Bandai az éjszaka folyamán patchelte is egyből a játékot és utána már tökéletes volt. De persze az emberek pár óra játék késeltetésért már anyáztak a fórumokon és próbálták a játékot lehúzni. Persze oké az lenne a helyes ha hiba mentes lenne játék. De azért ne legyünk már ennyire türelmetlenek..
@MixuQ
@MixuQ 9 месяцев назад
Egyszerű. Én a munkahelyemen szintén nem azért vagyok fizetve, hogy félkészen adjam vissza a szervizelt telót és majd két hét múlva hozd vissza és akkor befejezem, addig meg vagy tudod használni, vagy nem, de ki kell fizetned a a javtás teljes árát. Na ezért baj ez. Szóval nem kell megvenni. Megjelenés után várni kell vele 1-2 évet és addigra játszható lesz, akár több minden is lehet addigra benne.
@peterattilakriszt3150
@peterattilakriszt3150 9 месяцев назад
Megoldás lehet még, hogy a reklámozás első fázisában nem írnak ki konkrét megjelenési dátumot, esetleg körülbelülit vagy csak hogy jön. Másik megoldás - vagy az előzővel párhuzamos -, hogy nem spórolják ki a tesztelési időszakot, ahol a produktum a tesztelő visszajelzései alapján visszakerül a fejlesztőkhöz további csiszolgatás végett. Jelenleg mi, a játékosok vagyunk az ingyen tesztelők, akik felháborodva ugyan, de visszajelezzük az egyes játékok hibáit. Ez az igazi pénzügyi fogás szerintem: fizetünk a teszteletlen - emiatt hibás - termékért, használjuk, majd a játék fórumán ingyen visszajelzünk, mi és hol rossz, de mivel a gépkonfigurációt is gyakran megadjuk, amelyen "teszteltük" a játékot, még optimalizációs segítséget is adunk. Éppen ezért már régóta alkalmazom a magyar youtube csatornák tesztjeit és a hallottakból leszűrve a magam konklúzióját, határozok a vásárlás kérdésében. Emellett, ha nem vágyok annyira egy játékra, de érdekel, kívánságlistára rakom és várok egy leértékelésre, úgyis van elég, amivel addig játszhatok. Köszi az újabb témanyitó videót. Üdv!
@11yticten
@11yticten 9 месяцев назад
Kedvencem mikor nyíltan korai hozzáférés 0.7, de DLC már van hozzá :D Ilyenkor kicsit elgondolkodom, hogy nem ég a pofájuk? vagy A DLC készítő csapat nem lett zaklatva és ők meg elkészültek vele. Erről is lehetne 1 videó, vagy, ha van valaki belinkelné nekem?
@SemSenki
@SemSenki 8 месяцев назад
Legnagyobb csalódás a Cyberpunk volt. Életem első és eddigi egyetlen játéka, amit refoundoltam megjelenés után. Aztán persze megvettem újra, mikor már picit kipofozták és szerettem is, de akkor is mocsok nagy átverés volt, amit csináltak. A Baldurs Gate 3 lett volna a 2., amit refoundolok, de szerencsére ott már volt eszem és kipróbáltam virágbolti verzióban és rájöttem, h nekem 10 dollárt se ér meg.
@user-ho8uq6rr9q
@user-ho8uq6rr9q 8 месяцев назад
Köszi ez kelet nekem
@kaszapatrik
@kaszapatrik 9 месяцев назад
Poén: én a Skyrimet 2 éve vettem meg, és játszottam végig. Mondjuk azzal kapcsolatban pont nem emlékszek, hogy volt-e ez a probléma, vagy eleve jól jött-e ki (úgy rémlik, ott is voltak dolgok régen), de én úgy játszottam végig, hogy tök jó volt. Néztek is a barátaim, hogy küldözgettem, hogy lecsaptam íjjal egy óriást kis szinten, és csak fél óra volt, hogy miért most jövök ezzel :D
@valkyriedark7356
@valkyriedark7356 9 месяцев назад
Hát azért ne is csodálkozz nagyon. 2 éve egy több mint tíz éve játékot, ez annyit jelent hogy kb a dolgok 70%-át ha láttad. Egy apró példa: A kiadást követően már kellett a patch, mert a szekerek a játék elején megbolondultak. Mint kiderült, a kódba a méhecske egy "el nem mozdítható objektumként volt jelölve." Ez pedig csak az eleje, dugig van ma is bugokal, csak mázlista lehetsz, vagy túl fiatal, ha eddig elkerülted.
@TheLambdaTeam
@TheLambdaTeam 9 месяцев назад
SZVSZ direkt adnak ki félkész szörnyszülötteket - a javítások, plusszok, befejezések elérhetőek DLC formájában, a játékos majd szépen csengeti a zsetont... És akkor csodálkoznak nagyokat, miért ilyen népszerű a warez. Hát többek között ezért, mert a fejlesztők fejőstehénnek nézik a játékost.
@tamaslichtenberger8529
@tamaslichtenberger8529 9 месяцев назад
nem tudom, hogyan lehetne jobb. saját szempontból leszoktam az előrendelésekről. ha számomra vállalható állapotban lesz egy játék, akkor veszem meg. pl Cities Skylines 2-t piszkosul várom, de az első független értékelésekig / YT videókig el sem gondolkodom azon, hogy csilingeljen a bankkártyám.
@dogvessz
@dogvessz 9 месяцев назад
Ennyi. Nagyon helyes!
@csabenHU
@csabenHU 9 месяцев назад
Ha értékelni nem is, de kipróbálni ki szeretném élő adásban - igaz, még nem tudom hogy mikor lesz rá időm. Hogy nem a megjelenés napján az biztos. Ahogy az se, tudom még, hogy YT lesz, vagy Twitch. (De van még időm kitalálni)
@endermatecrafthun1252
@endermatecrafthun1252 9 месяцев назад
Az ilyen dolgok miatt veszek régi játékokat. Azok grafikailag már elavultak de akkor is jobbak mint a maiak. Kéne egy ilyen videó erről.
@gyurmagyuri6440
@gyurmagyuri6440 9 месяцев назад
+1
@attilazsoltolasz9775
@attilazsoltolasz9775 9 месяцев назад
Pozitívum: Minecraft. Megvettem 10 éve, és azóta is végtelen javítás, és új content teljesen ingyen.
@attilakelemen6970
@attilakelemen6970 9 месяцев назад
Én minden játékot csak a megjelenés után sok évvel, akciósan szerzek be. 😀 A legkevésbé sem tud magával ragadni a hype.
@kisakosh
@kisakosh 4 месяца назад
8:24 - El vagy tévedve a sűrű erdőben. Kutyát nem érdekli, hogy jó legyen. Egy dolog számít: a Profit! Semmi más, a tőke a lüktető szív, nem a szándék. A szándék a tőke halmozás - jaj, de érdekes, mintha erre intett volna Marx, nem? -
@AZRAEL_OFFICIAL_
@AZRAEL_OFFICIAL_ 9 месяцев назад
Kihagytátok hogy még a befektetők is sürgethetuk a játék kiadását
@whitewolf523
@whitewolf523 9 месяцев назад
Well... Nem vagyok egy nagy Baldur's Gate fan, csak azóta ismerem mióta feltűnt a streamereknél. Úgy tudom itt a megjelenés előtt három évvel azért kiadtak egy early access-t és láthattad hogy s mint van a játék, de a hibákat természetes elnézted, mert nem végső verzió. Játszottál vele és mondhattad a fejlesztőknek hol a hiba vagy éppen mi hiányos, figyeltek a közösségre és azért hébe-hóba betartották a kéréseket épeszű részét. Szerintem ezt az útvonalat kellene követni. Például a Cyberpunk-nak is jót tett volna ez a korai hozzáférés az 1.63-as patch-ig, mondjuk a végét kivágták volna (Point of no return). A 2.0-tól pedig kész a játék.
@mouscornelius8345
@mouscornelius8345 9 месяцев назад
Ez nem egészen így van. Mindig mikor bele kezdünk egy projektbe akkor eleve totálisan irreális elvárásokkal indul meg a fejlesztés és előre lehet tudni, hogy az bizony sose lesz kész addigra. Legelszálltabb eddig 2 hónapos fejlesztés másfél évig tartott. Ezeket a döntéseket általában 3-4 ember hozza meg. A vezető fejlesztő aki minden tegnapra meg tud szóban csinálni. A fejes aki bízik a vezető fejlesztő kincset érő szavában és az ügyfél akinek van egy elképzelése ami annyi, hogy lemásolsz pár sort és berúgod a gépet oszt megy. Mert ezek már a plug and play en nőttek fel és lövésük nincs mennyire bonyolult dolgokról van szó. Csak azt látják, hogy jó sokba került és jöjjön befele belőle a pénz.
@kfsdk8
@kfsdk8 9 месяцев назад
Meg az is benne van pakliban ha megmondod rögtön hogy másfél év, nem rendelik meg. A megrendelő meg sokszor még nem is tudja pontosan mit akar, a közbeni inkább így legyenek, hetek munkáját kukázza ki. Volt olyan projektünk aminek a működése 1 év alatt 5x változott. :) A csak összedobjátokról nem beszélve :)
@doggoe7044
@doggoe7044 9 месяцев назад
Dying Light 2! Hiába frissítgetik/foltozgatják, a kényszerből átfabrikált sztori nálam eleve kinyírta. Lehet hogy 3-4x nagyobb a bejárható terep, mint az elődjében, de mind hiába ha nem tudok kötődni a világhoz, a karakterekhez. A fő szál kipörgetése után csöppet sem éreztem, hogy bármi is ösztönözne a maradásra. Pedig mára szebb és jobb ,de ettől még nem érzek égető kínt, hogy belépjek parkour szimulátorozni. :/ Kár érte.
@adamkis7137
@adamkis7137 9 месяцев назад
Én azt csinálom manapság, hogy megvárom amíg megjelenik, megnézek róla videókat, véleményeket és mérlegelek, hogy kifizetek e X összeget azért, hogy játszhassak vele. Nekem hobbim a játékfejlesztés, bár én kis indie szinten tolom csak, de elég komoly terveim vannak. Több indie címmel játszottam, talán a legjobb példa most a Forest. Megjelent a játék úgy, hogy egy túlélős survival game volt, de nem volt benne lezárás, nem volt vége a játéknak. Early access persze, de valójában a játék még MESSZE volt a végétől...mégis sokan játszottak vele, szórakoztak vele jókat... Vannak kategóriák ahol nem engedhetik meg maguknak azt a cégek, hogy félkész, bugos terméket kapjunk kézbe, viszont van ahol sokszor még "veterán" tagnak tekintheti magát az aki XY dolgot még látott a fejlesztések során. Lásd pl Minecraft. Inkább a nagy hype-ot kellene elkerülni és akár a fejlesztések elején beengedni a játékosokat és a visszajelzések alapján haladni. Persze ott van az is amikor még nem tudjuk mi lesz a vége, vagy olyan új mechanikákat kapunk kézbe amit még soha sehol nem láttunk. Lásd Portal. Milyen jó játék volt és még mai napig szórakoztató. (Direkt nem akartam a minecraftot írni megint.)
@DSanya
@DSanya 9 месяцев назад
Erre 2 megoldást tudok. 1: megkérdezik Mr. Kojimát, hogy hogyan kell jó és kész játékokat csinálni és kiadni (Silent Hill széria és Death Stranding), vagy a Ninja Theory-t (Hellblade) 2: visszamennek kicsit az időben, amikor még nekik is (többnyire) sikerült befejezni 1-1 játékot nagyjából bugmentesen Persze ami elhangzott (pénz és határidő, mert kell a pénz) az jelenleg nagyon is igaz. Sajnos arra megy ki az egész, hogy minél többet, minél gyorsabban - és ez a minőség rovására megy. Legjobb példa szerintem a No Man's Sky (honnan indult és hova jutott). Az is igaz, hogy a Nagy Nevek bizony Nagy Elvárásokat támasztanak, és ha nem így van, akkor csalódás...
@NoraTheCreator117
@NoraTheCreator117 8 месяцев назад
Ha jól emlékszem, akkor pont a No Man's Sky volt az (egyik, ha nem az) első olyan játék, ami borzalmas állapotban jelent meg, ezzel felháborítva az egész gaming közösséget, majd amikor 3 évnyi patchelgetés után bekerült minden, amit megjelenés előtt 1 évvel ígértek, mindenki megbocsájtott. És itt szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy indie játékról van szó, az indie színtér pedig már legalább egy fél évtizede arról szól, hogy egyedüli kísérletezni merőkként a AAA stúdiók eltanulják tőlük, hogy mit lehet/célszerű és mit nem. Ergo a No Man's Sky kezdeti bukása és az utólagos megbocsátás precedenst teremtett arra, hogy ki lehet adni félkészen egy játékot, "a hülye fogyasztók" úgyis el fogják nézni.
@DSanya
@DSanya 8 месяцев назад
Rosszul emlékszel, a Withcer 3 előbb volt. De tuti volt még pár olyan játék a NMS előtt...
@kfsdk8
@kfsdk8 9 месяцев назад
Végső kérdésedre: az Rdr2 online, amit a Rock$tar hagyott elsorvadni a nyomorult fejőstehenük miatt. Emiatt lehet, hogy nem veszem meg a GTA 6-t. Ez lesz a személyes bosszúm
@adastra70
@adastra70 9 месяцев назад
Teljesen egyetértek! ❤
@11ddz
@11ddz 9 месяцев назад
Megfogod venni.
@potatocraft6087
@potatocraft6087 9 месяцев назад
A starfield szerintem tök jó játék :D
@lavx21
@lavx21 9 месяцев назад
Azért azt hallkan megjegyezném, hogy a 20-30 évvel ezelőtti játékok sokszor sokkal egyszerűbbek is voltak minden szempontból. Nem azt mondom, hogy bizonyos részeit könyebb volt anno megcsinálni az akkori megoldásokkal, de a mai kor követelményeinek megfelelő grafikai, technikai és játékmechanikai megoldások sokkal nagyobb effortot jelentenek. Egy másik dolog pedig a szemléletmód elshiftelődése is. Megjelent az MVP, azaz amint az pénzt tud termelni és visszajelzéseket gyűjtetni, akkor ki kell adni a terméket, hogy a mentén lehessen továbbfejleszteni azt. Ha ezt nem öncélúan használják a stúdiók, akkor ez a játékosoknak is jó. De valóban, ez utóbbi a pénzről is szól, mert végső soron, akik pénzért fejlesztenek a játékokat, annak az egyik legfontosabb dolog az, hogy ki legyenek fizetve. Egyre kiélezettebb piac, egyre több a változás a világon (utóbbi években volt/van világjárvány, szankciók ide-oda, recesszió, lassan világháború), eléggé rizikós bevállalni azt, hogy bocsi mi még két-három évig inkább csiszoljuk és az összes minor bugot is kiszedjük. Ennyi idő alatt lehet a bérek is nőnek, a játékmotor gyártója kitalál valami új licenszelést, elüti a kreatív emberünket a villamos... akármi. Minőségre persze nem lesz ugyan az, de azzal, hogy "mert megtehetik" én vitatkoznék, mert inkább a másik oldalon van az, hogy nem tehetik meg. Vagy így, vagy sehogy nem fognak kiadni egy komplex címet ilyen terjedelemben. Ok, a Larian egy kivételt képez, tényleg zseniális, de nem képes erre mindenki és nem is vállalják feltétlen be ezt a rizikót. Ha csak ilyen lenne, akkor nagyon kevés játék jutna el a megjelenésig.
@zsoltsebo3158
@zsoltsebo3158 9 месяцев назад
Ahhoz mit szólnátok ha veszel pl egy okos tv-t de amikor otthon bekapcsolod kiirja youtube majd a legközelebbi update után lesz nézhető? Pedig rá volt irva viszi azt is.
@kankartheone9420
@kankartheone9420 9 месяцев назад
Nekem az Afrika sötét titkai volt, ahol Salamon templomában bugos volt az egyik ajtó és nem lehetett kinyitni, és még patch sem volt. Meg úgy kb semmi sem. Csak évekkel később tudtam meg azt is, hogy az egy hiba volt, nem pedig én voltam béna.
@tjjoe2900
@tjjoe2900 9 месяцев назад
Pár éve követlek titeket (talán nagyjából 30 ezer feliratkozónál csatlakoztam)és egyre jobb és jobb videók jönnek. Mindig örülök ha kerül fel tőletek tartalom mert az egyik legszínvonalasabb munkát csináljátok! Csak így tovább!
@saphyrahun3272
@saphyrahun3272 9 месяцев назад
Ha a "megjelenésnél" lekommunikálják, hogy a játék még félkész/bugos (aka early access), akkor nem gond ha "szar". Csak belátható időn belül legyen kész az ingyenes javítás.
@adamgombar8835
@adamgombar8835 9 месяцев назад
Legnagyobb csalódás egyértelműen a Batman Arkham Knight volt, előrendeltem és jàtszhatatlan volt.
@thetasktv
@thetasktv 9 месяцев назад
A BF2042 után úgy döntöttem hogy soha többé nem veszek olyan játékot amit az EA ad ki. Mellesleg nem minden fél kész játék kiadása következmény nélküli. Tudtommal a Cyberpunk 2077 miatt sokon perlik a stúdiót.
@kbrelax1353
@kbrelax1353 9 месяцев назад
Szerintem a fejlesztők, pontosabban a főnök, azért nem szereti még eltolni a megjelenési dátumokat, mert még a végén, neki kéne vagy a cégének kéne fizetni, azért mert több időre van szükség a fejlesztéshez. Biztos vagyok benne, h nem fog teljesülni, de azért leírom, Ark Survival Evolved önmagában megérne egy videót, ha késésekről, meg szívatásról van szó. Csak a azt lenne érdemes végignézni, ami cirkuszt leművelt a Snail, mióta ráparancsoltak a Wildcardra, h az eddigi játékukból csináljanak egy remaket, amit senki se kért...
@OwerWild
@OwerWild 9 месяцев назад
Nem feltétlen mentségnek írom, csak árnyalnám a képet: - A mai játékok hatalmas kódbázisra épülnek (ezért nem igazán lehet párhuzamot vonni a régi-most között), teljesen más átlátni ezeket, kijön egy hiba A csapat elmondja,hogy a hiba máshonnan jön, B csapat elmondja , hogy a modellben van a hiba, stb.stb stb, teljesen más ez a hibajavítási folyamat, mint átírni a 12112 sort a Mario-ban, hogy hozzáérjen a lába földhöz . (nem beszélve arról, hogy a javítás sokszor újabb hibákat generál). Programozói körökben azt mondjuk: az a program van 'kész', amiről lemondtak. - Egy cég, ha lelkiismeretes, sok-sok pénzt kell(ene), hogy fordítson a tesztelésre, ahol kijönnek a hibák. Na már most, ha ezeket meglépik (meglépnék), akkor elérnének egy olyan tesztelési óraszámot... amit a megjelenést követően a játékosok pár óra alatt össszehoznak. A játékostömeg már kb az első egy-két napon, legfelejebb héten kipróbálnak minden olyan lehetséges dolgot, amire fejlesztők / tesztelők még csak nem is gondolhattak (pláne, hogy van egy rakat játékos, aki már művészi szintre fejlesztette ezt). Ez még mindig nem menti a fejlesztő céget, valahol etikátlanul logikusnak hathat, ha azt mondják: majd a játékosok letesztelik és megcsináljuk. Mindez nem mentesít a felelősség alól senkit, nem azért írtam. A fő gond szerintem, hogy a döntés egy csomó részvényes kezében van, atojnak ők a játékiparra, címekre, franchise-okra, mikor már olyan szépen elképzelték a játék megjelenése utáni vásárolt kocsit, vagy azt karibi két hetet kiváló perui kokain és három szilikoncica társaságában a yachton... De ez nem csak a játékiparban van így, meg lehet nézni az állami építkezéseket határidő előtti hetekben, stb. A gyakorlat, hogy mindenki szeret aláígérni a másiknak, a legpozitívabb eshetőséget is megvágva 'majd sietünk' vállvonogatással.
@molnibalage83
@molnibalage83 9 месяцев назад
Nem az a probléma, hogy nem teljesen bugmentes egy játék. De amikor gyakorlatilag nem indul el egy szoftver? Ha ilyen állapotban adnának ki ez üzleti szoftvert, akkor mikor borulna az asztal? A gaming terén meg simán ok, semmiféle jogorvoslatnak és panasznak helye nincs. Amikor a sajtó és YT csatornák közlik, hogy nem tesztelik a kiadott játékot, mert nem tudnak 30-60 percet crash nélkül tolni... Ej... Itt tartunk ma. Vagy a CP2077 konkrétan nem fut és egy szarhalom a legacy konzolon? Hogy egy hazugság volt az egész? És a legnagyobb baj, hogy egyes játékokat nem patchelnek ki vagy soha nem teszik bele az ígért tartalmat sem. De ellenpélda PC-n mondjuk a Last of Us 1, ami azért most már jó, de a HZD is hogy jött ki? Egy 3000 szériás VGA-n és 12 gen CPU-val sem ment FHD-n. Én meg aztán egy 2015-ös PC-n toltam vajsimán egy 960 GTX-szel.. ... a kiadás után vagy 1 évvel... 1440p-ben is akár egy 1660S-sel. De akkor kérdem én, minek kell kiadni szarul? Mert nálam ezzel csak azt érték el, hogy SOHA TÖBBET nem veszek kiadáskor játékot. SOHA. Csak sale-n. Mert minek vegyem megy, ha úgyis szar ÉS még drága is? imádtam a HZD első részét és örülök, hogy jön 2024 elején elvileg, de summer sale-ig az sem fogom mevenni. Miért? Tapasztalat / előítélet. Majd megveszem -30% és -60%-kal olcsóbban. Ha a kiadónak ez éri meg, akkor ki vagyok én, hogy panaszkodjak...? XD Mert tömegek megvesznek minden szart teljes áron. Ha a userek 30-50%-a sale-en venne csak, akkor az éreznék. De valamiért - nem értem miért - a fogyasztok túlnyomó része 0 szinten tudatos. Nyugaton gondolom 60-80 dollár nem pénz és néhány óra játék után is letesznek AAA játékokat. 1-2-3-4-5+ éve kiadott történetalapú játéknál látni az achievementeknél, hogy a userek kb. 50-90%-a nem tol végig még egy Witcher III szintű játékot sem. = igénytelen fogyasztói bázis.
@adastra70
@adastra70 9 месяцев назад
Pontosan! 😢
@adastra70
@adastra70 9 месяцев назад
​@@molnibalage83képzeld sokszor hasonlóan adnak ki üzleti szoftvereket is. Ha elég nagy cég a vásárló (mondjuk egy áruházlánc) akkor csapkodja az asztalt, kötbérrel fenyegetőzik és ezért előbb-utóbb megcsinálják neki. Ha nem elég nagy nevű az ügyfél (mondjuk egy állami cég) akkor bizony marad "bugos" a program és közlik, hogy a vele dolgozók alkalmazkodjanak majd a program hibáihoz. Igy megy ez... 😝
@danielszente3885
@danielszente3885 8 месяцев назад
Előrendeltem a MW3-at, megjött a béta, egy optimalizálatlan fost kaptunk, nem mellesleg semmi újat nem adott a játék élményhez, így vissza is kértem az árát a játéknak, soha többé cod.
@sandorberes7392
@sandorberes7392 9 месяцев назад
Mi lenne akkor, ha maguk a játékok sokkal kisebbek lennének tartalmilag így olcsóbban is adnák (ha adnák), viszont időben kész is lenne, könnyebb is lenne lefejleszteni? Például: Ahogy a Gran Turismo is készült. Van benne egy viszonylag kevés autó/pálya majd idővel bővítik plusz ha van visszajelzés akkor tudják javítani. Vagy pl. a Cyberpunk tipusú játékoknál megvan a teljes map van egy viszonylag egyszerűbb játékmenet/tartalom és majd utánna amit akarnak azt bele tudják tenni. Hasonlóan mint annak idején a demokkal. Persze az is kell ehhez, hogy így is kommunikálják le az egészet ez lenne a legfontosabb. Magyarán mindenki tudni fogja hogy lesz ez még jobb és tartalmasabb is és akkor valószínüleg nincs akkora blama mint volt.
@adastra70
@adastra70 9 месяцев назад
Ja, csak akkor nem kérhetnének annyi pénzt érte egyből!
@kfsdk8
@kfsdk8 9 месяцев назад
A felhasználók tesztelik. A kiadók erőltetik
@user-bh7ri6fn6n
@user-bh7ri6fn6n 9 месяцев назад
Daninak mindenből elege van
@toxy.154
@toxy.154 9 месяцев назад
Hát kicsit ingerült 😄
@kristoffarkas9909
@kristoffarkas9909 9 месяцев назад
Őszinte
@tlevi6337
@tlevi6337 9 месяцев назад
mindenböl is
@baliknoxville7622
@baliknoxville7622 9 месяцев назад
Belőled ia
@user-ii1cd5cb8s
@user-ii1cd5cb8s 9 месяцев назад
​@@baliknoxville7622érsd a viccet😠😶
@two-six989
@two-six989 9 месяцев назад
Én tudom hogy lehetne jobb. Mondjuk dobni kéne a felesleges marketinget. Digitális világot élünk, mi a ráknak elárasztani az utcákat nyomtatott plakátokkal, meg minek a tv-ben reklámozni? Minek gagyi és kínos élőszereplős reklámokat gyártani egy játékhoz? A célközönség kivétel nélkül használ internetet, az interneten meg van elég felület, ahol lehet hirdetni. Baszki, van aki önszántából és akár ingyen is terjeszti az igét. A játékipar (meg úgy az egész élet) egyik legnagyobb rákja és pénzégetője a marketing gépezet.
@ShadowGame-Gyuri
@ShadowGame-Gyuri 9 месяцев назад
nekem a BF 2042 volt a nagy csalodás. most season 6 van ki probáltam tegnap. na most amilyen igy kellet volna megjellenie. elkezdtem játszani az új pályán és alig tudtam abba hagyni pozitiv voltam. ehez másfél év kellet.
@gabrepotter
@gabrepotter 9 месяцев назад
Ha már mondod a részvényeseket.Inkább az a lényeg,hogy abban az évben/negyedévben kell számokat felmutatni.Nem lehet még 1-2 hónapot váratni részvényeseket!!! Szerintem ez inkább hangsúlyosabb,mint,hogy csak "megtehetik". De azt sehol nem tehetik meg,hogy figyu most hó elején nem kapsz fizut,majd köv hónapban,mert javítani kell céget! Ha már árnyaljuk,hogy mi az amit megtehetnek,és mi az amit nem!
@adastra70
@adastra70 9 месяцев назад
Pontosan így van, én is ezt írtam le, csak hosszabban. 😊
@user-lz6rk9qi1j
@user-lz6rk9qi1j 9 месяцев назад
Mikor fog már megjelenni a Májkráft 2?
@baksa1991
@baksa1991 9 месяцев назад
The Forest. bár nem egészen ide illik, hiszen a tesztverziót dobálták ki kéthetente vagy havonta új frissítésekkel, de amikor coopba konkrétan az összes négyzetcentimétert átkutatva leértünk a lyuk legaljára, az átjáróba kiírt valami olyat hogy bocs, még nincs kész. 😢
@Broodborn
@Broodborn 9 месяцев назад
A Diablo 4 volt az utolsó játék, amit előrendeltem. Fizettem érte kb. 35ezret, de két hónap után kiléptem a magyar klánból és elfelejtettem a játékot. Előtt se, de ez után pláne képtelen vagyok felfogni, hogy mi a francnak éri meg a befektetőknek. Miért éri meg folyamatosan rontani a fejlesztő megítélését, testileg-lelkileg leépíteni annak alkalmazottait, aztán ha a vásárlóik beszólnak, akkor persze a fejlesztőkre kenni. Az egyetlen logikus magyarázat csak az lehet, hogy olyan hatalmassá váltak ezek a cégek, hogy maga a felelősség egyszerűen felaprózódott. Nemcsak a fejlesztők és a marketingesek, de a fejlesztők egyes csoportjai között sincs érdemi kommunikáció, így pedig a kreatív alkotási munka is elsikkad, amin persze a tapasztalt szakemberek hiánya is se segít. A végeredmény az, hogy a játékosok elé hányt félkész, bughalmazos vacak után mindenki a másikra mutogat, miközben a befektetők a legutolsó dollár- és eurócenten is garasoskodnak, mert nehogy már ők feleljenek az esetleges többletkiadásokért. Hát hogy mennek így több hónapos nyaralásra a jachtjukkal, magánrepülőjükkel? Amúgy meg milyen, hogy a filmek esetén a befektetőknek teljesen természetes, hogy elszállnak a költségek, hónapokat vagy akár éveket csúszik a megjelenés, de végül mégse látsz félkész művet a moziba. Ott miért számolnak ezzel, a marketing pedig úgyszintén tetemes részét tetszik ki, mégse ugráltatja senki a forgatókönyvest, a rendezőt, az írót, de még csak a színészt se, ha mondjuk olyan heppje van, hogy napokig nincs kedve dolgozni vagy éppen lépten-nyomon beleszól a film készítésébe, csak mert van pár év vagy Oscar mögötte. A videójáték-ipar mikor fogja megérdemelni ezt a fajta belátást?
@adam_leo
@adam_leo 9 месяцев назад
Nem tudom azt honnan veszed, hogy a legtöbb esetben nincsenek rendesen kifizetve a fejlesztők a crunch time miatti túlórákra. Nem mondom, hogy nincs egy két marha akit valahogy megvezetnek, de nyugodt lehetsz hogy a legtöbb fejlesztő nem fog semelyik stúdiónak sem a két szép szeme miatt "crunch"-olni. Persze ki lehet benne égni az tény, de ettől függetlenül igencsak tetemes pénzt lehet keresni egy-egy crunch time alatt, felesleges a fejlesztőket sajnálni ezért. Mindenkinek megvan a lehetősége, hogy kiszálljon az adott projektből ha nem tetszenek neki a feltételek, és ezt a stúdiók is tudják ezért általában nem ilyenkor kezdenek el spúrkodni...
@homloklebenyterapia9790
@homloklebenyterapia9790 8 месяцев назад
Ém egyszer jártam így. Ez az örök béta egy hatványozottan pofátlanabb verziója. Amit a végén elmondtál, pontosan azt csinálom. Ha megjelenik egy játék, már nem iszok előre a medve bőrére, a bejelentett megjelenési időhöz pedig hozzá adok még laza 2 évet de inkább 3-at.
@DnDHun
@DnDHun 9 месяцев назад
Mint szakmabeli mondom, hogy nincs olyan hogy kényszerit egy stúdió... Egyszerűen ajánlanak egy olyan összeget amiért bárki bármit bármikor... Régebben másvolt a helyzet azt aláirom
@tejfol67
@tejfol67 9 месяцев назад
Na ez végre jónak igérkezik
@kotor2574
@kotor2574 9 месяцев назад
Nekem a legnagyobb csalódás ez a videó volt, Annyire nem érted a cégek müködését és azt hogy egy játék fejlesztés levezetés hogyan zajlik, hogy az siralmas, ami még rosszabb az hogy laikusként osztani az észt az persze könnyű. Csak attól még hogy hapciás stílusban előadod még nem lesz igaz. Szerintem ezt a videót valami nagyon belső fájdalom ihlette.
@Kalman_Eszter_asztrologus
@Kalman_Eszter_asztrologus 9 месяцев назад
Te játékfejlesztő vagy? Akkor oszd meg velünk a bölcsességed, mindnyájan szívesen hallanánk! 😉
@kotor2574
@kotor2574 9 месяцев назад
Nem játék fejlesztő hanem asset, model creator, graphic desinger, scene editor. Napi 8 órát töltök blender, substance painter, unity, ps és még jó pár ehez hasonló programban, dolgozok cégnek akik AR, VR játékokat, céges segéd eszközök programokat gyártanak, szóval akár már játékfejlesztő is lehetnék. A véleményem pedig hogy nem érdekel, és egy jött ment senkinek nem fogok disszertációt írni.
@kisakosh
@kisakosh 4 месяца назад
Nem foglalkozom félkész őrületekkel, viszont talán a Dark Souls első részte bosszantott fel emiatt. Ám minden hiábája ellenére imádom azt a programot. Én úgy szoktam csinálni, hogy illegálisan beszerzem a programot és, ha méltónak találom elvárásaimat illetően, akkor megveszem. Habár megmondom őszintén: utálom a klienseket. Utálom a nullák és egyesek láthatatlan halmazát. Jobban szerettem a régletűnt dobozos programokat, amikor az enyém volt, nem egy valami online felhőben keringett. Vannak ilyen játékaim, amelyek már nem is léteznek sehol. Általában dobozos játékokat a régieket, amelyeket szeretek a retro-games.hu -n szoktam vásárolni, esetemben német nyelven. Az nekem fontos. Sok ritkaásg van ott olykor. :)
@gergbod
@gergbod 8 месяцев назад
Szia! En autoiparban dolgozom mint autoszerelo. Sajnos ott is ez van marmint amit tapasztalok. A felhasznalok a tesztelok. Elobb szorjak ki az autokat mint hogy jo lenne...
@andrew.8
@andrew.8 8 месяцев назад
lehet ez a következő részben: nem megjelent játékok
@mneo7
@mneo7 9 месяцев назад
Én, ha lehet, és van hozzá mod rendszeresen úgy játszom és tényleg jobb úgy. Ezért nem is értem pl azokat se, aki (vagy akik) kalóz verziókat vesz le. Nem egyszer leszedtek az ok, hogy ingyen, de egy félkész játszhatatlan szart. Lásd No Man's Sky. Mondjuk az olyanokat én sem szeretem, ami újnak van eladva aztán rájössz, hogy egy konzolport az egész. Lásd Doom 3 resurrection of evil. És megvettem a játékot.
@Mr_Pilgrim22
@Mr_Pilgrim22 9 месяцев назад
A Tarkov hány éve ijen 😂😂
@nagybence8088
@nagybence8088 9 месяцев назад
Több mint egy éve a train simulator classic european loco and asset packnél a br class 86-nál annyira gyengéreállították hogy nem indul el
@bolcsmajom
@bolcsmajom 9 месяцев назад
Mindig meg várom azt a fél /1 évet, és meg veszem fél/negyede (akciósan....) áron. Csak mert jobb álapotba kapom meg, és gazdasábogsabb. Kivitelezhető. Spoiler-ről meg annyit ,hogy csak a saját életedet nem tudják el spoiler-ni .
@11yticten
@11yticten 9 месяцев назад
A spoilerhez, csak annyit fűznék hozzá: én sok esetben még jobban várom és/vagy élem meg azt 1 játékban/videóban mintha, csak úgy elsőre tapasztalnám.
@dikuszabi1526
@dikuszabi1526 9 месяцев назад
Call of duty warzone mobile dettó ugyan ez! Már több mint 1 éve kint van 7 kontinensből 3-ba jelenleg beharangozták, hogy fix jön ez év október elsején, (már 2x eljátszották ezt) ismét ez lett, hogy Európában 2024-be adják ki Ui:2022-óta hitegetés appstore/play áruház már 4x váltott kiadási időpontot....
@tomrinanimalsson1422
@tomrinanimalsson1422 9 месяцев назад
Egyszerű: SOSEM VESZÜNK ELŐVÉTELBEN! De még a megjelenés napján sem. Kapjanak csak tesztpéldányokat a különböző játékbemutató platformok ahol megfelelően tudnak tájékozódni a leendő vásárlók, milyen állapotban van a játék, és ha félkész akkor bizony még várjanak. Idővel ha látják hogy mindenki félti a pénzét amíg nem kap érte teljes értékű játékot talán megtanulják befejezett állapotban kiadni. Minden másra meg bizony ott a torrent.
@markfejes5242
@markfejes5242 9 месяцев назад
Szerintem a csokinak van igaza mint mindig
@csikocska
@csikocska 5 месяцев назад
30 éve, hogy megjelent a Sonic the Hedgehog 3 játék a Sega Mega Drive/Genesis játék konzolra. VIszont addig, amíg nem jutottam internethez, nem tudtam arról, hogy a Sonic & Knuckles játék konkrétan a "másik fele" az amúgy nagyszerű pályazenékkel rendelkező játéknak. Arról viszont tudtam, hogy a néhány Sonic 3 páya zenét Michael Jackson komponálta, habár érthetetlen módon a Sonic Origins-ben a prototípus zenéire cserélték le. Minden évben szívesen előveszem újra a Sonic 3 A.I.R. rajongói felújításnak köszönhetően a Sonic 3 & Knuckles játékot.
@Hkrisz95
@Hkrisz95 9 месяцев назад
Szerencsére én nem szoktam jó előre megvenni egy játékot. Amit eddig a leghamarabb vásároltam meg életemben az Elden Ring volt, de azt is csak egy nappal a megjelenés előtt.
@ZakkantZeller
@ZakkantZeller 8 месяцев назад
Fallout 76, még mindig durván optimalizálatlan.
@silver_spirit965
@silver_spirit965 8 месяцев назад
Én pont emiatt szoktam olyan szkeptikusan állni a Pc, Ps és Xbox-ra készülő játékokhoz. (Pedig szoktam azért Pc-n játszani Monkey Island, Deponia, Lol, TF2 stb. Sőt Ps4-en végig vittem a Tomb Raidert.) De emiatt szeretem a Nintendo-nak a mentalitását, hogy addig nem adnak ki játékot amíg az nem lesz jó, szórakoztató és játszható. Eddig a legnagyobb Bug amit találtam az Fire emblem three house-ban volt, át tudtál menni a lovon, meg amikor ráközelítettél akkor egy kicsit a unite animáció néha fura volt, meg egy igen fontos item-et többször megtudtál venni mint csak egy. De ezek nem annyira vészes bug, hogy most annyira megrontaná a játékélményt. Igen Nintendo fan vagyok (bennük még nem tudtam csalódni, ha játékfejlesztésről van szó (igaz a múltban követtek el érdekes dolgokat, mint a Nintendo Ps E3 balhé)), de pont a videóban említett dolgok miatt szoktam jogosan eleve szkeptikusan állni más fejlesztőknek a játékaihoz. Meg sok podcastokat hallgatok, hogy most az a játék amit kinéztem az most jó vagy nem.
@MixuQ
@MixuQ 9 месяцев назад
Hmmm... Van olyan videótok, hogy pl 10 olyan játék ami megjelenéskor alapból jó volt... pl az elmúlt 5-10 évben?
@vizkapalo9613
@vizkapalo9613 9 месяцев назад
Warcaft3 reforged. A helyrehozták azóta az egy kicst tulzás demár jtszható.
@csabahorvatics
@csabahorvatics 9 месяцев назад
A félkész játékokra a legjobb példa a Big Rigs: Over the road racing. FreddyD csinált arról a játékról videót.
@vendeljuhos560
@vendeljuhos560 9 месяцев назад
legyen megadva egy olyan "megjelenési dátum" ami tartható akkor is ha csúszás van... a marketinget is erre a késleltetett időre kell ráállítani, és ha kész van a játék, de a megjelenésig még van 1 év, akkor is jobban járunk mert legalább kész a játék.... és esetleg Béta tesztelőként ki lehet küldeni streamereknek, de nem hibásan piacra dobni....
@bencegreso6974
@bencegreso6974 9 месяцев назад
Na ezek szerint most már hivatalos, hogy Dani nem szereti a starfieldet.🤭
@zek4265
@zek4265 9 месяцев назад
Cyberpunk, azóta is jatszhatatlan😢
@laszlomarics8991
@laszlomarics8991 9 месяцев назад
Hogyan lehetne jobb? Lehet hogy most mindenki meg fog ölni, de akkor is kimondom. Be lehet vetni az A.I.-t.
@diamondx680
@diamondx680 9 месяцев назад
szerintem vedd úgy, hogy a cyberpunk most jelent meg és nem 2 évvel ezelőtt
@gergely87
@gergely87 9 месяцев назад
1:48 ez nem szarkazmus. pont így veszek új játékokat. És ebbe a szokásomba az utolsó csepp a Heroes of Might & Magic széria volt. Ott (a 6. vagy 7. résznél) 2 előrendelésem is volt a játékra, hogy biztos, hogy tuti megszerezzem a díszdobozos kiadást. Aztán jött a Béta ... és hiányoztak a várak .... hát azt az előrendelésemet nem vettem át. És azóta a legkorábbi dátum, mikor egy "ÚJ" játékot beszerzek kb 1 évvel a megjelenés után szokott lenni. Mikor már olyan állapotban van, hogy hajlandó vagyok rá pénzt is költeni ... az már csak puszta plusz, hogy ilyenkor már kb féláron lehet megkapni a teljes játékot. Nem pedig teljes áron a fél játékot :P
@janosjuhasz4181
@janosjuhasz4181 9 месяцев назад
Hol marad az örök béta Escape from Tarkov? 😂😂
@balazsszatmari4940
@balazsszatmari4940 9 месяцев назад
Nekem a Lolal van bajom a megjelenés óta, azóta se kaptunk egy játszható játékot :(
@darkrevenge5807
@darkrevenge5807 9 месяцев назад
En tényleg csak akkor veszek meg játékot ha mar nem foltozzak
@k.levente
@k.levente 9 месяцев назад
Az egyik legnagyobb oka ennek hogy rendeld elő mert olyan jutalmakat kapsz amiket már többé nem tudsz beszerezni (pl: Call of Duty Modern Warfare (jelenlegi) Vault edition)
@huneer2430
@huneer2430 8 месяцев назад
Ez azért erős sarkítása az egész iparnak... ajánlom phelan videóit ha szeretnél elsőkézből infót.
@Sipgeraf
@Sipgeraf 9 месяцев назад
Én inkább az indie játékokat szeretem :3 Azoknál sokkal kevesebb az ilyen :3
@rosiersz8906
@rosiersz8906 9 месяцев назад
Nekem sikerült. (Mármint a spoiler kerülés stb) Megjelent a Hogwarts és nem volt rá (2 kisgyerek, +pont fejlesztés alatt volt a gép(az egészet lecseréltük majdnem😅)), úgyhogy nyugton maradtunk, nem néztünk gameplayt nem olvastunk híreket a storyról, és mikor kész lett a gép, és egyik éjjel (éjfél körül) beestünk a szobába fürdés után és azt mondtuk hogy jó most leszedjük, pont akciós volt és már a magyarítás is meg volt hozzá. Leszedtük és még majdnem egy órát játszott vele a párom mielőtt lefeküdtünk. Azóta mind a ketten kivittük és imádjuk. 100-ig benne tudtunk lenni a magyarításnak köszönhetően és mivel tudatosan kerültük a spoilet így a történet totálisan beszippantott. Nem kell kapkodni. Később ugyan olyan jó lehet a játék élmény ha oda figyelsz az apróságokra. A spoiler vihar is max egy hónap aztán lecseng. Mi már a legtöbb játéknál tudatosan várunk egy leértékelésre 😅😅😅
@vcsra4
@vcsra4 9 месяцев назад
Lehet ám hogy tudják hogy rossz a játék és esnifognak a részvények . Símán meg shortolják a tőzsdét és azon is keresnek
@AdventureZenekar
@AdventureZenekar 9 месяцев назад
UwU
@domonkosjozsa3723
@domonkosjozsa3723 9 месяцев назад
Nálam ez halál egyszerű, csak akkor veszek meg valamit, ha már a neten is szembejön hogy milyen jó véleménnyel vannak róla 🥳 ennyi
@ssylevi3845
@ssylevi3845 9 месяцев назад
Nem is tudom ki írta, de egy gollum-os videó alatt volt a egy komment hogy: ,,Akkor se kéne ha ingyen adnák a müzlis dobozban." 🤣🤣
@get2skill
@get2skill 9 месяцев назад
TARKOV.. 6 éve beta, horror összegekért lehet megvásárolni (szerintem), de legalább folyamat patch-elik így évről-évre egyre szarabb :D az a szerencsétlen, pénzhajhász battlestategaming-es bagázs is megérne egy külön epizódot :D
@Murekization
@Murekization 8 месяцев назад
Az igények nőnek, de ha drágul a játék ára (igen, az eltolást is a játékos fizeti meg) akkor meg sírás van, hogy ennyit nem lehet kifizetni egy játékért. Másik része, hogy a tesztelés iszonyatosan drága mulatság manapság. Ahány ember, annyi hardware, annyi bug lehetőség. Külsősnek meg kiadni a tesztelést, szintén pénzbe kerül. Ott tart a piac, hogy sorra küldik el a játékfejlesztőket, mert buknak be a játékok a megnövekedett költségek miatt. Ezt is csak a játékosok szívják be ismét, mert még rosszabb játékok jönnek, még lassabban. Ha nem akarsz rá előrendelni amivel segíted a fejlesztőt, akkor ne tedd, de az csak tovább fog rontatni a helyzeten és mégnagyobb sírás lesz a vége.
@adamraksi1222
@adamraksi1222 9 месяцев назад
Jövő héten jön a Cities:Skylines második része. Az eddigiek alapján jónak tűnik, de ki tudja mennyi panasz lesz a megjelenés után.
@csabahorvatics
@csabahorvatics 9 месяцев назад
És azért is megy a problémázás, hogy konzolra csak márciusban jelenik meg a játék, pedig azt is jövő hétre ígérték. Volt valami botrány az Unity motor körül, lehet hogy amiatt késik a konzolos verzió, és azért kell erősebb számítógép a játékhoz. (Ezt se megerősíteni, se megcáfolni nem tudom)
@adamraksi1222
@adamraksi1222 9 месяцев назад
@@csabahorvatics És tegnap még voltak olyan dolgok a hivatalos Live stream alatt, amiről kerek perec kijelentette a CO alkalmazott, hogy “Erről most nem beszélhetek” - pl modok. Egyrészt kicsit picsogásnak érzem amikor valaki panaszkodik hogy nek került bele az összes C:S1 feature és az összes népszerű mod az utódba, másrészt viszont érzem hogy itt is megcsúszott a projekt, több volt kitűzve mint amit a határidő megengedett.
@csabahorvatics
@csabahorvatics 9 месяцев назад
@@adamraksi1222 1. Honnan lennének modok, assetek, ha még ki se jött a játék? 2. Így van, valóban nem került bele az összes népszerű mod az új játékba, de nem modként lesz az új játékban hanem default funkcióként. Annak viszont lehet örülni, hogy a terraformálás (talaj alakítása) az elejétől kezdve elérhető lesz, és ingyenes. 3. Megnyogodhat mindenki. Ha nem is a legjobb grafikán, de minden DX12 támogatású videókártyával és Win 11-el rendelkező számítógépen el fog futni a játék. Aki ultrázni akar, meg 4K-zni, annak meg kell vennie az RTX 3080-at... 4. Én az első streamból 20 percet bírtam megnézni, kicsinált a két csaj viselkedése - ott is hagytam a műsort, és a későbbi streameket meg se nézem. 5. Viszont elolvastam a development diary-król szóló cikkeket a gyártó honlapján, és lefordítottam magyarra. Lesz mit csekkolni, hogy mi valósul meg abból amit ott leírtak, illetve elmondtak - cirka 90 A4-es oldal, képek nélkül.
@csabenHU
@csabenHU 9 месяцев назад
Én szeretném majd kipróbálni ki szeretném élő adásban - igaz, még nem tudom hogy mikor lesz rá időm. Hogy nem a megjelenés napján az biztos. Ahogy az se, tudom még, hogy YT lesz, vagy Twitch. (De van még időm kitalálni)
@i.love.blowing.up.towers
@i.love.blowing.up.towers 9 месяцев назад
A gta thirlogy definitive edition miatt meg mindig sir a szam, h hogyan adhatta a nevet egy olyan szutyokhoz a rockstar... De meg ignoralni se lehet az egeszet, mert az eredeti gameket levettek a storebol
@kristoffarkas9909
@kristoffarkas9909 9 месяцев назад
Én semmivel nem játszom, amiről nem egyértelmű, hogy és játszható. Am a Riot Games külsős játékaiban csalódtam (Ruined King, Mageseeker, Convergence)
@werewolfboy_gt
@werewolfboy_gt 9 месяцев назад
Saints Row még mindig hemzseg a bugtól és nem kaptunk javítást! Legó játékok nagy része bugos és ezért nem lehet végigjátszani.......
@kfsdk8
@kfsdk8 9 месяцев назад
Ha elcsusztatjak akkor meg azon sír mindenki, hogy nem jelent meg semmi, hogy milyen szar volt az év , miért nincs DLC, stb. Másrészről ott vannak a részvényesek, meg az üzleti terv
@markdanisovszky368
@markdanisovszky368 9 месяцев назад
Azért adják ki idő előtt a játékokat, mert így hamarabb elkezdi visszatermelni azt a sok pénzt, amit elköltöttek. A tesztelés egy nagyon fontos része a folyamatnak és ez nem áll meg ott, hogy belső tesztelőket alkalmaznak rá.. az első vásárlók egyfajta béta tesztelők, akik ingyen tesztelik a játékot ráadásul még fizetnek is érte. Tehát ez az oka, a tesztelői plusz kapacitás amit ilyenkor megspórolnak, hülyék lennének nem kihasználni. Az, hogy milyen lesz a megitélése a játéknak már másodlagos még ebben a fázisban, mert attól, hogy kiadták, senki nem mondta hogy az a végleges, ilyenkor még több hónap, esetleg év amíg aktív fejlesztés történik. És ha van egy projekted, ami már a lezárás előtt pénzt tud termelni az mellett, hogy megspórol egy csomó tesztelői munkát, te hogy döntenél? Nem élnél a lehetőséggel?
@csabenHU
@csabenHU 9 месяцев назад
És a több tízezres feliratkozótáborral rendelkező youtuberek, mint most a Cities Skylines II-vel kapcsolatban. (egyébként nem egy túl hype-olt játék mint a Cyberpunk 2077, vagy a GTA VI)
@nemetizsolt509
@nemetizsolt509 9 месяцев назад
vaagy megveszed vpn-el kevesebb mint a feléért!
@csabenHU
@csabenHU 9 месяцев назад
Vagy ha van Xbox Game Passod akkor azzal ki tudod próbálni. (PC-s Game Pass is van) Havi 3 ezer forint.
@dominikoalexander3872
@dominikoalexander3872 9 месяцев назад
Megoldás: Torrent. Pár éve még én is elküldtem a halálba azt aki jött a torrenttel. Ma már én is azt csinálom, hogy letorrentezem a játékot és kipróbálom. Ha megy rendesen és jó is akkor megveszem, ha nem akkor meg úgy sem játszom vele mert válogatós vagyok. 🤷🏼‍♂️
@kfsdk8
@kfsdk8 9 месяцев назад
Lehetne pozitív videó?
@zselykeczegany7476
@zselykeczegany7476 9 месяцев назад
szerintem Csokinak van igaza
@demjenpeter
@demjenpeter 9 месяцев назад
Soha ne rendelj előre!
Далее
ACHIEVEMENTEK amik BESZÓLNAK a játékosnak
13:04
Просмотров 93 тыс.
ELEGEM VAN a 💩 open world játékokból!
21:53
Просмотров 103 тыс.
A LEGPARÁBB LEGENDÁK a VIDEOJÁTÉKOKBAN
16:16
Просмотров 67 тыс.
MODKÉNT indult, TELJES JÁTÉK lett belőle
13:07
Просмотров 68 тыс.
FELEJTHETETLEN és LEGENDÁS küldetések
20:33
Просмотров 62 тыс.
KÍNOS és NEVETSÉGES pillanatok ÉLŐ adásban #8
14:06
Egy Generáció Feketedoboza
15:27
Просмотров 104 тыс.
CSALÓK akik ÉLŐ ADÁSBAN buktak le! #14
19:58
Просмотров 186 тыс.
EZÉRT kellenek SZÍNÉSZEK a JÁTÉKOKBA
12:12
Просмотров 25 тыс.
Elképesztően valósághű részletek a játékokban
15:05