Faterom '89-90-ben töltötte Siklóson a kiképzését majd a csornai örsre helyezték. Ő most akar jelentkezni ÖMT-s-nek én meg ÖTT-s vagyok.:) Üdv. egy tartalékos őrmester
Nyírbátor 1987- 1989. Szállitótisztes szakasz, folyamatos kiképzője, a leszerelésig. Háááát, kemény volt. De büszke vagyok arra hogy ott lehettem és azokat tehettem, amit kell. A szolgálat alatt folyó, dolgainkat, amit tennünk kellett, az akkori rend- és- nyugalomért, a gyermekeinknek, talán hihetetlen, és csak legenda. Ez van.
Sopron 1989-90 FEP! A legjobbak voltunk, a napi csúcs 72000-fő, 24 óra alatt. Ezt autó, autóbusz, motorkerékpár, és elenyésző gyalogos forgalom, adta ki. Tisztelet az akkori katonatársaknak!!!
1984-ben vertem itt a vigyázzt a többiekkel, aztán pluszban nélkülük, mert hármunkat választottak ki az eskü előolvasására. A századnak szabadfoglalkozás, nekünk alakizás:D Végül nem én mondtam az esküt, de nem sértődtem meg. A rendőrszázadban töltöttem a kiképzést. Nekünk még az oroszok által itt hagyott bőrcsizma jutott, és bármit csináltam, a lábam mégis mindig véres volt. Hiányzik azóta is egy-egy kis darab a sarkamból:) Ezt se bántam meg. Közösséget alkottak az ország minden részéből idehozott fiatalokból, fegyelmet, kitartást, bajtársiasságot és alkalmazkodást tanultunk. Három évvel ezelőtt direkt ezért Siklóson nyaraltam, és megnéztem a laktanya romjait. Meglett férfi vagyok, de gombóc volt a torkomban, hogy mit műveltek a kiképzőbázissal, érdemes megnézni. Vagy nem érdemes, mert lelombozó. Szerencsém van a barátomnak mondani Nováky Balázs hör altábornagyot, a Határőrség nyugalmazott parancsnokát. Sokat beszélgetünk vele a régi időkről, és megegyeztünk abban, hogy szerintünk hazaárulással volt egyenlő az, amikor megszüntették a Határőrséget és hagyták elpusztulni a sokmilliárdos vagyont. Szétmállott laktanyák, őrsök, széthordott eszközök, szélnek eresztett, rendőrségbe vagy fináncokhoz irányított állomány. Szép, új világ. Ma erre kiképzett katonák helyett gyorstalpalón végzett gyerekek, vagy szolgálati helyükről elvezényelt rendőrök vigyázzák a kerítést. Mindennek oka van, de ebbe már bele se érdemes menni, mert szél viszi messze a fellegeket és felettünk lángol az ég... Változik a világ, meglátjuk, mi lesz belőle.. Ezúton pedig fogadja tisztelgésem minden siklósi és nem siklósi határőr bajtárs! Erőt, egészséget!
Fantasztikus találmány volt az a csizma, az biztos:) Főleg egy esős napi harcászat után a csizmaanyag program, mikor alig tudtuk a csizmamosónál lepucolni. Egy percig se bánom azokat az időket és nem csak a nosztalgia miatt:)
Orosházára vonultam 1987. májusában. Három nap matracon Kiskunhalason, majd Siklós tiszteskiképzés. A gyakorlótérre vonulásunk igazi látványosság volt a város szélén élőknek. Sokszor vertük a vigyázz-t a leszerelők napjai szerint, ha olyan házszámhoz értünk, mosolyogtunk rajta. Abban az időben a mohácsi őrs épületét már bontották. A szakaszunk egy napot az őrsön töltött, bontott téglát pakoltunk. A kiképzés után Kiskunhalas, Tompa. Rövid idő után a kerületparancsnokságra kerültem a Csapatépítőkhöz, ez sokaknak csak álom volt és maradt. 13 hónapig voltam Halason, ott szereltem le '88. novemberében- el sem hittem, hogy vége. Mire kiértünk a kapun mindenki rekedtre kiabálta magát- "vége". Szép volt, fiatalok voltunk.
1990 novemberben vonultam,Nyirbátorból Siklósra vittek.Igy útólag visszagondolva nem volt rossz,kellenne ez a mai fiatalságnak, fegyelmet rendet, tiszteletet tanulnának!
Mikor ti az esküt tettétek, akkor szereltem le előttetek három hónappal! Szép volt, jó volt! Örűlj, hogy ide kerűltél! A fegyveres erőknél, ez volt a legjobb hely!!! Én, újra végig járnám! 😊
Én is ott vagyok valahol,nagyon jó volt látni ezt a videót.A 3.század,3.szakasz,3.rajában voltam,raktáros kiképzést kaptunk.Ady-Siklós-Ady.Csak a HÖR!Köszi szépen!
Szia Tamás!Köszi,talán láttam magam,de sajna a felvétel nem a legjobb,én meg már öreg vagyok:).A szakaszt megismertem a "Piciről" , a magas szemüveges srác az.Remélem jól alakult az életed.Csoda,hogy valaki közülünk látta ezt a felvételt.
@@barnabasszoradi9872 Én is Picit ismertem meg, aztán magamat kikövetkeztettem. Mázli, hogy egy szakaszban voltunk vele. Láttuk páran a videót. Megyeri Gyuri küldte a címet pár napja. Elküldtem Kojaknak, Bajusznak, Winneotunak, Antalóczi Csabinak.
Sajna én senkinek az elérhetőségét nem tudom.Talán egyszer majd össze futunk egy páran.Fura így látni magunkat.Egyébként most meg arra jutottunk,hogy nem is a Te sorodban vagyok,hanem szemből nézve a jobb oldalon hátulról a 3. sorban.A kicsik mindig hátra szorulnak:).
Pont egy turnussal korábban esküdtem! 90 május végén vonultam Adyra. Onnan még aznap Csorna, majd 4 nap múlva Siklós. Ha jól emlékszem ötödmagammal mentem Siklósra + egy tizedes kísérőnek. Az utazás érdekessége, hogy először úgy volt , hogy Pesten és Pécsen keresztül megyünk - láttam a parancson áthúzva - de mivel még nem volt kimenőruhánk kitalálták, hogy gyakorlóban Pestre nem mehetünk. Úgyhogy inkább egy pici kerülőt tettünk a Csorna-Szombathely- Nagykanizsa- Barcs-Siklós vonalon négyszeri átszállással röpke 12 óra alatt. Majd én lettem a 3/3/3! 3. század ,3. szakasz, 3. embere. Ha jól tudom a laktanyát azóta lebontották!
Szintén 90 decemberében esküdtem Siklóson jólenne ha lenne videó róla,2 század 4-dik szakasz majd törzsszázad és utána határ.Jóvolt látni a videót köszi.
Én is 1990.decemberében tettem le Siklóson az esküt! Aztán meg 1991.Márciusában.Előbb a Népköztársaságra azután meg a Köztársaságra. Örsellátó kiképzést kaptunk 4 hónapig. Aztán irány Somogyudvarhelyre. Imádtam.1991.Májusban szereltem le.
Siklós 1975. Csak én még akkor csizmában vertem a vigyázz-t.... Igaz kicsit másképp is szólt... Sajnos Börcsök Jenő zászlós szakasz pk.már meghalt, kár érte.
Szia. Lenne egy kérdésem hozzád, hogy esetleg fényképek nincsenek az 1990 hör eskütételről? Nagyon jó vissza nézni hisz én is ott állok és menetelek a katonák között. Szerettem azt az időt.
Kedves Miklós , az idősebb fiam is 1985-ben Körmenden volt kiképzésen , Sopronba került és Nagycenken töltötte le HATÁRŐR idejét . 18 hónap , nekem tele aggódással telt el . De Én büszke Édesanyja vagyok két fiamra mert őrizték határainkat . Nem minden leány álom volt , de a meghátrálás nem dicsőség lett volna számukra ! Ha most az a HATÁRŐRSÉG lenne , alig történne ez meg ami a menekült áradatot illeti , de legalább rend lenne biztos . Üdv : kétszeres határőr Anyuka .
1987-88- ben voltam többször is Tiszaszigeten, de csak beugrottam. Fűtőolajat szállítottunk a tartály Ifával. Szép, hosszú föld út vezetett oda, ha jól emlékszem.
90 Augusztus Csorna majd Nyírbátor Tisztesképzés utána Pusztasomorja majd ismét Csorna 91 Augusztusig jó volt Hör nek lenni Tisztelet az összes Határőrnek
1989-ben! Körmenden készült ez a felvétel!!Az előadók! Mózsa János Bass, Knapik Tamás Gitár, Udvary Károly Ének!!!Ki-mit tud vetélkedő!!!A felvételen két saját dal hallható amiket Mózsa János... Ferenc Tátrai 18 perce én voltam a billentyűs Tátrai Fecó :)) 06 70 212 6833 hívjatok ha van még felvétel akkor én nyertem meg ezt a zenei fesztivált:))külön dallan az Elmegyek elmegyek című dallal van arról is videója valakinek? köszi fecó
93. Összerúgtam a port az alaki kiképzővel. Beraktak kordonőrnek. 😂😂😂😂. A büfében jó volt a vimpi. Ja, és inkább árkádok takarítása mint századfolyósó. 😁😁😁😁 Ha jól emlékszem 98 méter hosszú volt.
Most határőrség hiányában , kerítés készül az idegenek távol tartására és ez mennyivel lesz jobb vajon ? Most sem a magyar zavarja a határt mint anno 1985-ben , hanem egyéb más ok miatt csempészéssel érkeznek , melyre már nincs megoldás , nincs egyezség ,hogy nem Magyarországnak kell befogadni ,mikor itt is fején áll az emberek megélhetése ! Tehát lehet józan ésszel gondolkodni , miért is katona a katona ,mert védte a hazáját élete árán is ! Mennyivel jobb priusszal élni , mint dicső szolgálat után életben vissza térni a fiainknak a családjukhoz ! Igen is büszke vagyok az emberi helyt állásukért ! ÉDESANYA !
CSAK AKKOR , HA FELSZÓLÍTÓ LÖVÉSRE AMELYET A LEVEGŐBE LŐTTEK ÉS NEM ADTA MEG MAGÁT INKÁBB TÁMADÁSBA KEZDETT,LÁTOTT OLYANT ?MIKOR EZ OK NÉLKÜL TÖRTÉNT VOLNA ? MERT A KATONA ÉLETE IS VESZÉLYBE VOLT ABBAN AZ ESETBEN ! Már ne legyen ilyen gyűlölet magában a HATÁRŐRÖK iránt .
Az igazság az , hogy mi fiatal szülök lévén annó 37 éves anya voltam és katona volt a fiam . Maga szerint , mit ronthattunk el a nevelésben , soha senki nem volt családunkban börtönben , az Én Édesapámat is elvitték az oroszok hadi fogságban volt 1947-ben láthatta meg újra a családját ! Ez intő példa volt , mi lehetséges a megtagadás miatt ! Nem pártoltam soha az oroszok itt létét , és minden nép éljen a hazájában . Fiam 18 hónap határőrsége alatt , nem magyar honfi társát vadászta , hanem akkor is jöttek a jobb remény érdekében osztrák határon átérni ! Nem vitatkozni szeretnék Önnel , csak Anyaként a gyermekeimet védem meg ! Becsületes családapák és semmi rendbontásban nem voltak jelen . Ezzel ,nem kívánok többet foglalkozni , nem a legszebb emlék !!!!!
***** A mostani viszonylatban , inkább van erőszakosságra nevelés , nem is kell katonának lenni hozzá ! De egyet gondolnak , újra kezdhetik a régi dolgokat és ki bírja majd ki nem ! Ez már a mai fiatalság önállóságán múlik , nem a szülő lesz az oka ha katona , ha drogos , ha gyilkossá válik gyermeke . Gondolom ezzel Ön is egyet ért ? Most jelentkeznek idegen légióba katonának az életük árán is ,mert vonza őket a több pénz ! Sajnos egyre több áldozata lesz hazánknak , mert mennek rend fenn tartóknak , holott nem kellene másik ország szuverén jogába be avatkozni .Anno a( CSEHEKNÉL ) 1968-ban ! Hát tényleg elmehetnénk Trianonig is , akkor nem lennénk csonka Magyarország ! Csak példaként ! Tisztelettel : Az Édesanya !
***** Kedves Tamás ! Itt hazánkban , már alapjaiban bele van táplálva a gyűlölet az emberekbe ! Csak annyit fűznék hozzá írásához , ne higgye tapsoltunk örömünkben mikor el kellett a fiainknak menni katonának . Akkor ez úgy volt , hazafias kötelezettségnek nevezték , erre eskették fel őket ! Higgye el ,sírtam ott is ahol senki sem látta ! Idősebb fiam , majdnem áldozata lett ,mert nem végezte el a rá bízott kiskatonák kiképzését , nem bírta mikor kikészülve a honvéd kórházba robogtak velük ! Ezért csak kis alacsony minősítésű emberke volt anno ! De félre sérelmeinket , egy békés öreg korra vágyok már közeledve a hetven évhez !