A NATO öles léptekkel halad a vörös vonalak átlépése felé. Erre hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter. Azt mondta: a szövetség százmilliárd dollárt akar még belepumpálni az ukrajnai háborúba. A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: ennek az összegnek, öt év alatt kellene összegyűlnie, ami azt jelenti, hogy a NATO-ban a háború legalább ötéves elhúzódásával számolnak. Úgy fogalmazott: A béke egyre távolibbnak tűnik Európában.
1 май 2024