Allegro (0:00)
Adagio (7:17)
Allegro molto (12:26)
Dezső Ránki (born 8 September 1951) is a Hungarian virtuoso concert pianist with a broad repertoire and a significant discography of solo, duo and concerto works.
Zenei tanulmányait Domokos Kingánál és Máthé Kláránál kezdte, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta, ahol 1973-ban szerzett diplomát Kadosa Pál és Rados Ferenc növendékeként. Még tanulóévei alatt, 1969-ben, tizennyolc évesen nyerte el a Zwickaui Nemzetközi Schumann Verseny I. díját, ez idő óta koncertezik világszerte.
Rendszeresen fellépett Európa legtöbb országában, több ízben Észak- és Dél-Amerikában és 2-3 évente Japánban. Játszott többek között a Berlini Filharmonikusokkal, a Londoni Filharmonikusokkal, az amszterdami Concertgebouw zenekarával, a párizsi Orchestre Nationallal, a tokiói NHK zenekarával, és számos neves karmesterrel, többek között Solti Györggyel, Végh Sándorral, Lorin Mazellel és Zubin Mehtával.
Jelentős szerepet játszik életében a kamarazene. Több, mint két évtizede itthon és külföldön egyaránt rendszeresen koncertezik Klukon Edittel, eljátszották a négykezes, illetve kétzongorás irodalom legnagyobb részét. Lemezre vették Satie Socrate-jának kétzongorás és Liszt Via Crucis-ának négykezes változatát.
Ránki Dezső számos elismerésben részesült, 1973-ban Liszt-díjat, 1978-ban és 2008-ban Kossuth-díjat, 1988-ban Bartók-Pásztory-díjat kapott. 1984-ben Érdemes Művész, 1990-ben Kiváló Művész lett. 2005-ben Prima Primissima Díjat, 2007-ben pedig Magyar Művészetért Díjat nyert. _______________________________________
This complete LP collection:
Fantasia in C Major Hob.XVII:4 : • Haydn: Fantasia in C M...
Variations in C major, Hob.XVII:5: • Haydn: Variations in C...
Andante and Variations in F Minor XVII:6: • Haydn: Andante and Var...
Sonata in G major Hob. XVI:40: • Haydn: Sonata in G maj...
Sonata in B flat major Hob. XVI:41: • Haydn: Sonata in B fla...
Sonata No. 56 in D XVI:42: • Haydn: Sonata No. 56 i...
Sonata in F Hob. XVI: 47: • Haydn: Sonata in F Hob...
Sonata in C major Hob XVI:48: • Haydn: Sonata in C maj...
Sonata in E-flat major Hob XVI:49: • Haydn: Sonata in E-fla...
Sonata in C major Hob. XVI:50: • Haydn: Sonata in C maj...
Sonata in D major Hob. XVI:51: • Haydn: Sonata in D maj...
Sonata No. 62 in E flat Hob. XVI:52: • Haydn: Sonata No. 62 i...
23 июл 2024