Nagyon köszönöm. Egyszer egy konferencián kimenetem előadás közben, mert az előadó 1) nem a témáról beszélt, 2) sértő módon általánosított, minden nyelvtanárt inkomp etensnek nevezve. Sajnos hajlamos vagyok mások véleményétől tenni függővé még az önértékelésem is, tudom, mindez a családi és párkapcsolati problémáimmal függ össze.
Még nem néztem végig, de eszembe jutott valami, ha nem írom le, elfelejtem. Tanárként, amikor már belejöttem egy kicsit és kezdtem nem atom ideges lenni, ha be kellett mennem a saját órámra, kezdtem észrevenni, ha egyik-másik diáknak van valami gondja. Sokszor - aki ismeri a tinik működését, tudja - odáig ment a dolog, hogy el is sírták maguk az órán. Elkezdtem megkérdezgetni őket óra után, tudok-e segíteni. Én szeretek segíteni az embereken úgy általában (ki is használnak jópáran), meg azt gondolom, ha a diákot bármi zavarja, az a tanítási-tanulási folyamatot is zavarja, és akkor én nem tudok az elvárt mértékben hatékony lenni. A legtöbben megnyíltak, és rám öntötték a problémáikat. Megpróbáltam okosakat mondani, sokaknak sikerült is segítenem, meg is köszönték, és jobb lett az életük. Egy időben egyre többen kerestek, elterjedt, hogy "a Chopperbához lehet fordulni". Na, erre a kollégák egy része nekem esett, hogy merészelem ezt, merthogy ez félreérthető, ugye nem akarom, hogy azt gondolják rólam, hogy tovább megyek, mint a tanár-diák kapcsolat. Ez odáig elment, hogy volt olyan kolléga, aki egymás után két osztályának is szigorúan megtiltotta rögtön az első órán, hogy szóba álljanak velem órán kívül. Más kollégák is viselkedtek hasonlóan, a legutóbbi eset egy hete volt. Befejeztem ezt a fajta dolgot, pedig szívesen csináltam. Igaz, volt olyan diák is, akin nem lehetett segíteni, de azért próbálkoztam (legutolsó információm 4 évvel ezelőtti, akkor volt túl a 27. öngyilkossági kísérletén - aki legföljebb a harmadikba nem hal bele, az nem is akar, az csak a környezetét akarja zsarolni). Az utóbbi időben a Doktornő videóit ajánlom mindenkinek, egyrészt mert Önhöz képest igencsak ostoba vagyok ehhez a témához, és nem akarok kárt okozni, másrészt el akarom kerülni a kötözködést a drága kollégáim részéről (sajnos nem fogom tudni, mert buta és irigy emberek mindig lesznek, de legalább az alkalmat nem akarom megadni nekik, hogy ezt tegyék). Szóval mindezt nem panaszképpen írtam le, csak azért, hogy hozzak egy példát a panasz kezelésére... a látszat ellenére... Jó egészséget kívánok, és nagyon köszönöm a videóit, mert ezzel nagyon sokakat támogat, és az én vállamról is vesz le terheket - így is, úgy is. Köszönöm szépen!
Ez mégis milyen tanulság? :D "Mit szeretnél? Azt, hogy jogosak legyenek a kritikáid vagy hogy boldog legyél?" :D :D :D Éljen mindenki álomvilágban, fogyasszon el egy boldogság pirulát és hurrá, mert csak a jóra kell figyelni, emlékezni ... ahha ... meg a napsütésre ... imádom a toxikus pozitivitást :D Vagy ne foglalkozzon senkivel semmivel és legyen egy önimádó remete. Ez nem hangzik olyan rosszul. Véleményem szerint a panaszkodásnak van egy sznobos sajátossága. Ha alsóbb rendűtől halljuk akkor irritál minket (hiszti). Ha egy olyan személytől halljuk akit viszont szeretünk ( és közel azonos szinten van) akkor a kapcsolatunk mélyebb lesz, hiszen többet tudunk a másikról (kiönti a lelkét). Ha közel egy tengelyen vagyunk, de semleges (pl.: munkatárs, rokon) az könnyen lehet a végén negatív is (udvarias hallgatás, kárörvendés). Vagy ha egy felsőbb kasztból sóhajtozik nekünk valaki, akkor olyan érzésünk van mintha mi lennénk a kiválasztottak.
![Hogyan szokj le a panaszkodásról? [LEGJOBB MÓDSZER]](/img/logo.svg){kind=logo}
