Mennyi elfojtott érzés, mennyi türelem kéne még? Mennyi elpazarolt érték volna elég? Mennyi kárba veszett tehetség tunik el nyomtalan, S meddig érzem még, hogy sötét fölöttem az ég? Hogyan kéne úgy menekülni, hogy a huségem is megmarad, Csak olyan dolgokról írni, amirol szabad? Hogy ne kelljen úgy éreznem, -megint egy baráttal kevesebb- S ez a keseru íz, mi a legtovább itt ragad. Építsünk hidat tiszta szavakból határok fölé, S elindulhatunk egymás felé! Építsünk hidat, ha nem megy másképp hát így kezdjük el, Míg magyar szóra magyar szó felel! Mondd csak, nyugodtan átaludni csaknem száz évet, hogy lehet? Hogy nem üvölt benned a lelkiismeret? Mert én szégyent érzek már attól, hogy mást én sem teszek, Mint, hogy írom a dalt és éneklem neked.
