Johannes Brahms:3.B-dúr Vonósnégyes Op.67 

Az 1870-es évek végére Brahms nagyon magabiztossá vált abban, hogy képes kezelni a hangszeres zene főbb műfajait, és mivel az olyan művek, mint az 1. szimfónia és az első két vonósnégyes sok évnyi szövegezés és átdolgozás eredménye.

A hármas zárásaként Brahms egy fényes és napfényes B-dúr művet komponált, amely történetesen a repertoár egyik legkifogástalanabb kidolgozású tétele. Brahms a 3. vonósnégyest barátjának, Theodor Wilhelm Engelmann botanikusnak ajánlotta, és ugyanannak az évnek az októberében volt a premierje Berlinben, amelyben komponálta.

A B-dúr Vonósnégyes négy tétele közül az első egy Vivace 6/8-as ütemben. Úgy tűnik, Brahms remekül szórakozik, amikor a spiccato első témája során ékezeteket és sforzandókat dob a mérték "rossz" részeibe.

A scherzo pozíciót egy Agitato (Allegretto non troppo) tölti be, és valódi da capo formában van írva.

A dicsősége - sokak szerint - a rendkívüli utolsó téma- és variációs tétel (Poco Allegretto), melynek végén az első tétel témája jelenik meg ráadásként.

Lassú tételként egy F-dúr andante szolgál; a közepén két 5/4-es ütem van - ez Brahms számára szokatlan.

Gyakran panaszkodnak, hogy Brahms mindössze három vonósnégyest hagyott el az utókortól; de tökéletesen kiegészítő hármast alkotnak. Mindegyik közel egyenlő távolságra van a másik kettőtől a drámai kerék körül.