A főútvonaltól félreeső kis falvak, települések, valamikor saját mikrokultúrával rendelkeztek, de elnéptelenedés miatt a legtöbbjük elvesztette lelki-szellemi forrását: az iskoláját és templomát. A gazdátlanná vált, omladozó falú osztálytermek, az elnémult harangú és orgonájú templomok, szomorú jelei annak, hogy e kis közösségek bizonyára végnapjaikat élik. S ez a folyamat a szászság mellett, a szórványban élő magyarság körében a legerősebb.
Kőhalomszék különleges közigazgatási egység, az erdélyi szász székek egyike volt a Magyar Királyságban, a 14. századtól egészen 1876-ig, amikor az újonnan alakított Nagy-Küküllő vármegye része lett. Az egyik legkeletibb szász szék, az Olt és a Nagy Küküllő közötti dombvidéken, közel esett Székelyföldhöz, így sok települése maradt vagy lett magyarrá. A szászok már nincsenek itt, csak letűnt világuk romladozó emlékei, a lutheránus erődtemplomok maradtak, míg az Árpád-kori magyarajkú kistelepülések zárványként hánykolódnak, hol apadnak, hol emelkednek a román óceán hullámaiban.
Kőhalomról indulunk, erdőtemplomokat nézünk Szászfehéregyházán, Szászkeresztúron, Miklóstelkén, majd Mesén. Nagymohán és Kóboron már magyar közösséggel találkozunk, csakúgy, mint Felmér után Halmágyon. Sárkányon intünk búcsút a vidéknek, hogy egyszer majd onnan induljunk tovább Fogaras felé.
Látnivalók / Erdély / Királyföld
Kőhalom
Kőhalom vára
Szászfehéregyháza
Szászkeresztúr
Miklóstelke
Mese
Nagymoha
Kóbor
Felmér
Halmágy
Sárkány
Garat
Rádos
Szászbuda
29 авг 2024
