A "Hazajáró" hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit, történelmi emlékeit és az ott élő emberek mindennapjait. Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Muravidéken, Őrvidéken és belső-Magyarországon hol gyalog, hol szekérrel, kerékpárral vagy kenuval halad vándorútja során. A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át, patinás városokig - megannyi magyar emlék kíséri a "Hazajáró" soha véget nem érő útját.
A kerelőszentpáli Haller-kastély az Erdélyi katolikus érsekség tulajdonában van, szóval az érsek fülét kell meghúzni, amiért ilyen állapotban van az épület. Összehasonlításképpen az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonában levő műemlék épületek sorra újulnak meg.
Nagyon szép összeállítás, gratulálok! itt születtem M.vasarhelyen , ismerem az említett helyeket de kevés ismereteim voltak, idős koromra sokat tanultam tőletek, köszönöm ❤!
RÁ DOCII ÉS NAGY GYULA PEDIG ISTEN EMBER KEDVELI EZT A MAGYAR APOSTOLI SZENT KORONA VÉGTELEN FORRÁSBÓL ÖRÖK ÉLET VIRÁGAI VAGYUNK A MAGYAR APOSTOLI SZENT KORONA VÉGTELEN FORRÁSBÓL ÖRÖK ÉLET TITKOS ÚJ BEVEZETŐJE JÉZUS KRISZTUSSAL EGYÜTT SKITA ERKÖLCSI NORMÁK SZERINT TANÍT SZERETETRE ÉS BÖLCSESSÉGRE MINDEN APOSTOLI NEMZETNEK DEMJÉN ANTAL JUDIT GREGORY GRABOVOJ TUDÁSÁT FORDITSA MAGYAR NYELVEN BESZÉLŐK RÉSZÉRE ÉS NAGY GYULA PEDIG ISTEN EMBER KEDVELI A TISZTA LELKEM AZ ARANYBOLYGOO ISTENI SZERETETE ÉS BÖLCSESSÉGRE MINDEN APOSTOLI NEMZETNEK DEMJÉN ANTAL JUDIT GREGORY GRABOVOJ TUDÁSÁT FORDITSA MAGYAR NYELVEN BESZÉLŐK RÉSZÉRE HOGY LEGYEN EGY GYŐNYORU ÉS BOLDOG ÚJ BEVEZETŐJE A TÖRVÉNYT AMELY KIRÁLYNŐ ISTEN EMBER AZ ARANYBOLYGOO ISTENI SZERETETE MINDEN MAGYAR HALHATATLAN LÉLEK SZÁMÁRA FONTOS SZEREPET JÁTSZIK A TÖRVÉNYT LÁ BBALTIIPRO HAZUGSÁGOK ÚJ BEVEZETŐJE A A TISZTA LELKEM NEM SZERETI A MAGYAR APOSTOLI SZENT KORONA VÉGTELEN FORRÁSBÓL ÖRÖK ÉLET TITKOS ÚJ TERMÉKEINK SZOLGÁLTATÁSAINK KÖZÉ A TISZTA LELKEM NEM SZERETI A TÖRVÉNYT AMELY KIRÁLYNŐ ÉS ISTEN AJÁNDÉKAIT A TÖRVÉNYT AMELY AZ ÖRÖK ÉLET VIRÁGAI VAGYUNK A MAGYAR NYELVEN BESZÉLŐK RÉSZÉRE A TISZTA LELKEM NEM SZERETI A MAGYAR APOSTOLI HITVALLÁS NEM ENGEDI MEG A GONOSZ SZELLEM ÁLTAL KÉSZÍTETT CSAPDA VESZÉLYES LEHET AZ ARANYBOLYGOO ISTENI SZERETETE ÉS BÖLCSESSÉGRE MINDEN MAGYAR HALHATATLAN LÉLEK SZÁMÁRA.HU
nagyon szep sok domb meg erdo meg minden jonni menni le fel balra jobbra nagyon szep lo is van azokkal lehet kocsizni meg ha megunja leszall es megy fel a dombra aztan megint le a dombrol haza fele 😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
Dunántúli vagyok,de Nyíregyházán éltem 10 évet.A Zemplén egy különleges hely, különleges atmoszférával,ami szívet melengető.Sok Magyarországi hegyen jártam,de számomra van ott valami megfoghatatlan nyugalom és béke.Keresztül,kasul bejártam,szinte minden hétvégén ott túráztunk.Az élet viharai elől,sokszor ott találtam megnyugvást és feltöltődést.Sokszor hiányzik....
1.43-nál jó sz.. az a térkép. Pont Békéscsaba, Békés megye székhelye nincs rajta. Ébresztő, már nem Gyula a megyeszékhely. (és nem vármegye...) ) Érdekesség még, hogy a békéscsabai Kocziha Attila (aki nevéből eredendően szlovák származású) is szerepel ebben a videóban.Természetesen egy hang nem utal békéscsabai mivoltára, úgy állítják be mintha partiumi lenne.
Elfacsarodik a szívem e képsorok láttán. Jól érzékeltem, hogy némely vágókép máskor készült, mint a drónos felvételek? Milyen megkötésekkel forgathattatok?
Nagyon jó volt ismét egy kicsit barangolni a Felvidéken a Hazajáró segítségével. Csak kíváncsi volnék érdekességként, hogy eddig hány nagyértékű filmet készített a Hazajáró?? Átlagban 26 perces videók.
Minden elismerésem a Hazajaronak. Csak egy példa: egy sziklabarlangban sátrat verni nem hétköznapi dolog. Kemény emberek vagytok. Sok gyönyörűseget hoztok az életünkbe.
Tapasztalatból mondom, hogy igaz a mondás: ki egyszer elmegy Külső-Magyarország Székelyország nevű helyére, az mindig visszavágyik oda. Én életemben már háromszor másztam meg, a Madarasi Hargitát. Egyszer a cserkészekkel, egyszer a nászutunk alkalmából, egyszer pedig az egyik csíksomlyói búcsú idején. Higgye el, aki nem járt még a gyönyörű Székelyföldön, nem lehet betelni vele! Hajrá, ide menjen mindenki nyaralni! Itt igazán ki tudja pihenni magát az ember, és lelkileg feltöltődik. Isten áldjon minden magyart, bárhol is él, a világon!
Állj!!!! NINCS "szlovák" felkelés! Itt kezdődik a történelem hamisítás! Azok a "szlovák" felkelők 95 % BIZONYÍTOTTAN csehek,morvák,sziléziaiak,lengyelek voltak!Ráadásul nem 40 000,hanem csak 800-1000 fő. Összesen. Az a néhány tucat tót meg fizetett Habsburg ügynök volt.