A legjobb előadás, amit űrkutatás témában valaha hallottam. Különleges érdeme az őszinteség, hogy nem hallgatja el a súlyos nehézségeket, amelyekkel szembe kell néznie az emberiségnek. Ennek ellenére az előadás derűlátóan, biztatóan sorolja a jelenkor eredményeit és reális távlati célokat rajzol fel, a szakmai hitelesség pedig eleve adott. Nagyszerű.
Zábori Balázs nagyon szépen, érthetően beszél. Ennek ellenére, mivel a témában nem vagyok otthon, nem mindent értek 😅 De a kérdés bennem is felmerül, miért terjeszkedünk tovább a Földről, hiszen itt is van sok felderítetlen terület, mint pl. az óceánok mélye. Attól tartok, ahova az eber beteszi a lábát, ott kő kövön nem marad.
Az előadás nem tért ki arra, hogy milyen jogi kérdések merülnek fel az újfajta technológiák nyújtotta lehetőségek kapcsán. Egyrészt a megszerzett javak tulajdonlása egy nemzetközi csapat segítségével egy érdekes kérdés. Másrészt területi kérdések lépnek fel, például egy leszállási hely valamekkora körzete az adott érdekeltség tujajdonába kerül, és ha igen, akkor az örökös vagy elévülő? Harmadrészt (és ez a Starlink kapcsán már most megválaszolandó) milyen felelősségekkel járnak a sikeres vagy kudarcot valló küldetések, mi mindent kell biztosítani annak, aki az űrbe megy? Sajnálom, hogy nem élőben hallgattam meg az előadást, remélem, hogy a kedves Előadóhoz eljut a kérdésem.
reméljük csak azok jutnak oda , akiknek fejlett közösségi érzékük van . magyarán érvényben lesz egy régi magyar mondás ; itt az a tied , amit megeszel .