Mark Webber, a Red Bull versenyzője, 2010-ben a valenciai nagydíj kilencedik körben hatalmas balesetet szenvedett. Magyar kommentárral (Czollner Gyula és Palik László) tekinthető meg az eset.
Sose felejtem el. Nagyszüleim itt voltak és éppen elkészült az ebéd. Mindenki az asztalnál ült és szóltak, hogy menjek (soha nem hagyok ki egyetlen nagydíjat sem), de akkor éppen elindultam és pont idekapcsolt a rendező, én meg felordítottam jajveszékelve, hogy WEBBER MEGHAL! A többiek kint értetlenkedtek....
hát amit az utolsó éveiben nyújtott, az nekem nem hiányzik. sokszor czollner oltogatásával, vagy barokkos kifejezések fogalmazásával ("személyversenygépjármű") volt elfoglalva akkor is, ha épp akció zajlott. és a szélessávú internet korában sem volt képes utánanézni a kulcsemberek nevének. sokkal inkább volt már fárasztó, mint élvezetes.
@@MoffSeerdon Korábban meg percekig fejtegette a rajtnál, hogy milyen nehéz lesz majd rajtolni, mert tegnap az időmérőn szakadt az eső, most meg száraz idő van és nem lehet az autót állítani és vizes beállításokkal száraz pályán nehéz lesz, mikor Wéber már nem bírta, és elárulta, hogy Dani, már tegnap is mindenki száraz beállításokkal ment, mert tudták ,hogy ma nem fog esni.
Palik egy marha. Az egyetlen jó az volt benne, hogy beleélte magát a dolgokba, de amúgy öntelten, irritálóan közvetített. Beakadtak nála hülye poénok, közhelyek, meg minden szabályváltoztatásnál hetekig értetlenkedett, okoskodott (mint itt, hogy a túl sok csapat miatt volt a baleset)
Just find this video and watching with fun and pleasure does not matter I don't understad the commentors. Again I realized what is real Formula 1 and what we lost...
Ezt akkor láttam, amikor az egyik o.társamhoz mentem látogatóba, jó 4 órát maradtam nála és néztük együtt ezt a futamot, aztán azon gondolkodtunk, hogy mi történt Webberrel. Később bejött a szobájába a saját nagyanyja, és elújságolta, hogy baleset történt ezen a futamon(Webber szaltózott egyet!).
Webber volt a hibás mert az autójának az eleje Kovalainen lotus-ának a jobb hátsó kerekéhez ért nagy sebességgel és ennek következtében emelkedett a magasba. 1992-ben Richardo Patrese is így járt a Williams-el ott is a cél egyenesre ráfordulva szerette volna megelőzni az egyik mclarent és túl közel került a kerékhez az autójának az eleje és egy hatalmas baleset volt ott is de megúszta
Schumacher miért jött be megint a boxba, már nem emlékszem? Fogadok kemény gumiért ment vissza. Kedves feltöltő, ezt még bennehagyhattad volna a végére, szerintem sokan kíváncsiak lennénk rá :) Egyébként Kobayashi csere nélkül vegig bírta volna az egész versenyt, csak a szabályok miatt jött ki a végén cserélni, valószínűleg Schumacher is meg tudott volna hasonlót lépni a kemény gumikon, bár tény, a Merci akkoriban szerette fogyasztani a hátsó gumikat.
Ha valakit érdekel, itt a baleset helyszíne Google Mapsen www.google.com/maps/@39.4553908,-0.328271,3a,75y,16.94h,65.52t/data=!3m6!1e1!3m4!1s96P3on5veCiEuxzQU828gQ!2e0!7i13312!8i6656
Pontosan rátapint a lényegre. Kiválóan tizedmásodpercre érzik meddig énekel a motor max fordulatszámon az egyenesben, mire bele kell ugrani a féktávba. Ezt bebambulta Webber. A szem csak megerősít, de nem a kizárólagos érzékszerv.
@@leoszilard8844pont, hogy minden kanyarnál van egy viszonyítási pontjuk. Egy tábla, rázókő stb. Nem számolják a motoron, hogy hány tized másodpercig pöröghet még. 😅 Nézd meg Vettelt amikor elfékezte Bakuban 2018-ban, ő is elmondta, hogy nem látta Bottastól a bevett viszonyítási pontját, ezért fékezett később.
Utálom azokat az embereket akik mindig azt hangoztatják hogy: "Ez még Forma-1 volt!!!" Be kell vallani, a V8 és a V10 hiányzik, de nagyon jók mostanában a versenyek
Most, hogy már ezerszer láttam a videót, és már kívülről tudom, mi volt Webberrel, szemet szúrt, hogy 0:59 -nél mi a fene volt az a tumultus a boxutcában?
ó ezeket ujra hallgatni, palik az egyetlen kommentátor a világon akinek semmi köze az autókhoz sem az autóvezetéshez, ezekkel a paraméterekkel annak idején nagyon komoly meló volt öt hallgatni 2 órán keresztül )))
2006ban visszavonult ugye a Ferrarinal. Aztán ,hogy miért Mercedesbe ment vissza annak talán az lehet az oka hogy rengeteg pénzt pumpált a csapatba Schumi es az elmezomybe akarták húzni a csapatot ami később sikerült is lásd Mercedes fölény évek óta Lewis Hamiltonnal
@@jozsefberecz5223 ez tevedes Webber remek versenyzo volt, am sajnos a Red Bull politikaja nem kedvezett neki, amiert meg is ertettem ot. Vettelnel nem volt sokkal gyengebb, viszont Webber 2010-ben vegig harcban volt es tobb versenyen is nagyon tokosen odatette magat. A gond az volt vele, hogy nem tudott konstans lenni foleg a legvegen. Koreaban bukta el a vb cimet mikor neki tolatott Rosbergnek egyebirant vb lehetett volna.
@@MtGabriel1990 Egyetértek, Webber profi versenyző volt. Egyetlen esélye a vb címre 2010 volt, de már akkor is érződött, hogy a Red Bull a kis hitlerjugend szekerét tolja. Azért érhető, hogy egy versenyzőt ez eléggé frusztrál, ez volt Webber gyenge pontja, ami a többi évére is rányomta a bélyeget. És ha jól tudom, az utolsó pár versenyt abban az évben valamilyen sérüléssel teljesítette, amit megint valami bicajos bukás okozott neki. Titkolta a Red Bull előtt, mert félt, hogy nem engedik versenyezni. Ízig-vérig versenyző, nem mondom, hogy Senna vagy Schumacher szint, de legalább egy vb győzelem a képességeit tükrözte volna. Amúgy Berecz Jóska intellektuális böfögésére meglep a moderált válaszod.
Törökország tökéletes példa arra, hogy amikor inkább Vettel hibájából esett ki mind a két autó Vettel pártját fogta a a csapat, ugyanaz mint a Ricciardo Verstappen incidens Bakuban. Webber úgy nyerhette meg volna a VB-t hogy a csapat nem is ő rá épített, nagyot szólt volna de hát ez van. :)
Igazából Kovalainen ennyivel hosszabb féktávot vett. Annyira vacak volt az a Caterem.... Webber nem számíthatott rá, hogy méterekkel előbb fog fékezni Kovalainen, de az autójának ilyen hosszú volt a fékútja...