Ahol már a nyugdíj is csak "adható" nem pedig jár azért, mert 40-50 évig a fizetésed felét-harmadát einstandolták, ott már nincs min csodálkozni a további szómágiás megoldásaikon. Ilyenekért Franciaországban már égnének a kukák, nálunk az emberek legalább fele még csak nem is tud róla. Mondjuk ilyesmit várnék az ellenzéktől, hogy ezeket tematizálja, hívja fel ezekre a figyelmet, hangsúlyozza, hogy ez mit jelent és mekkora gond, hogy mennyire nem mindegy, hogy jár vagy adható, meg miért nem mindegy, hogy tanóra vagy foglalkozás.
Egyébként ez azért érdekes, mert a főiskolán már 2013-ban azt tanultuk, hogy az óvodában már nem foglalkozásokat tartunk, hanem tevékenységeket. Persze, hétköznap mondjuk egymásnak, hogy milyen foglalkozás volt ma, de a dokumentációban a tevékenység megnevezés a hivatalos. Erre az iskolákban a tanórák helyett foglalkozások lesznek. Kiváncsi lennék, hogy szakmailag mivel támasztaná alá ezt a változtatást, aki kitalálta.
Most olvasom újra a Harry Potter könyveket, és az 5. részben a minisztérium által az iskolába küldött, de egyébként az oktatáshoz szemernyit sem konyító Umbridge főinspektor próbál "rendet tenni" az intézményben mindenféle értelmetlen, kormánypárti rendelettel, nevetséges szabályokat hozva, ezzel ellehetetlenítve a pedagógusok munkáját és a gyerekek hasznos tudáshoz jutását... Na, ezeken a jeleneteken kínosan nevettem, mert szinte pontról pontra a jelenlegi helyzet köszön vissza belőlük. A könyvben a rossz elnyerte méltó büntetését, remélem, hogy egyszer a valóságba is átgyűrűzik ez a fantasy elem🙃🙃
A legnyomasztóbb könyv volt a sorozatban számomra. Köszi, hogy felhívtad a figyelmemet erre a párhuzamra, a mostani valósággal. Jó hétvégét nektek is! 🤬😅 Várom a valóságtagadó rendeleteket is...ja, már nem kell várni... 😑
Sokan reméljük, hogy így lesz,de a pedagógusok saját magukért, a hivatasukert, az emberi méltóságukért,a családjuk megélhetéséért, a saját gyermekeik jövőjéért való tökös kiállásukat nem lehet megspórolni.Le kell állni a tanítással!! És nem nyáron.
Umbridge professzorasszonyt úgy gyűlöltem gyerekkoromban amikor beleiratta Harryvel a kézfejébe hogy ,,hazudni bűn " emlékszem rendesen felment a pumpa (ilyen 13 -14voltam:D) és emlékszem mindig arra gondoltam hogy ők hazudnak és milyen igazságtalanság ezzel szemben azt állítani hogy a másik teszi ezt, fhuu most jó is hogy ezt elolvastam most idegből bele is lapozok
köszi, hogy foglalkoztatok a pedagógusok helyzetével. 15 év után nekem is eljött az idő, hogy elhagyjam a pályát. 22 csodálatos 8 évest kell otthagynom, MAGAM és a GYERMEKEM érdekében.
A párom most fejezné be a tanulmányait, miközben óraadó egy középiskolában. Egyre nehezebb tartani benne a lelket és segíteni neki, hogy megmaradjon a motivációja.. Szomorú ez a helyzet.
Alkalmazottként arra jöttem rá, hogy hetente kell 1-2 délután amikor nem csinálsz semmit. Egész életemben gyerekkoromtól mindig voltak délután programjaim, zene, sport, valami szakkör. Plusz tanulás, házi. Most van heti 2 de legalább 1 napom amikor munka után nem csinálok *semmit*. És annyira jó. Nagyon kell az ilyen.
Sziasztok, nagyon jók a videók. Viszont van egy kis észrevételem: óvodákra vonatkozni fog a Státusz törvény, oktatási intézményekhez tartozunk. Bölcsiket jól tudjátok rájuk nem vonatkozik, ott még kell a "jótékony" beavatkozás😂. 21 év után május végén távozom az óvodából. Csak így tovább! Üdv. Niki 🙂
szomorú ez, de sajnos nem lesz más kiút a fidesz rendszeréből: amit tönkretesznek, azt hagyni kell tönkremenni... amíg a lerohasztott egészségügyet valahogy viszik a hátukon az eü dolgozók, addig hiába tudjuk, hogy rossz a helyzet, nem azt látjuk, hogy abszolút működésképtelen, az emberek elhiszik, hogy rendben van. és ez a helyzet a közneveléssel/közoktatással is: ha a pedagógusok kitartanak, fenntartják a működőképesség látszatát. ha a pedagógusok fele eltűnne a rendszerből, másnap akár a kormányt is ki lehetne billenteni a pozíciójából. (bár minél több éven át betonozzák be magukat, ez annál nehezebb.)
Borzasztó nehéz lehet.😔 Én 2 éve megtettem már, pedig még 10 éve sem voltam a pályán. A szívem szakadt meg, de ezen a pályán kalandvágyból marad az ember. Sok sikert neked a jövőben! 🙂
@@agnesbaksa2259 a többiek miért nem állnak fel egyszerre? Elvileg ti tanárok vagytok akik okosak, egyiküknek se jutott eszébe hogy ez így csak bohóckodás, mindenkinek együtt kell beszüntetni a melót
Srácok a patreon mellett adhatnátok egy 'adomány-számlaszámot' hogy a magamfajta nyugger is tudjon támogatni titeket hogy az unokáim ne csak gwm-en meg tótandin szocializálódjanak. (Bocsaspamértháthaelérhozzájuk)
@@gyongyiolah1609 Sajnos szerintem Magyarországról nem is tudnám támogatni őket. Pedig az a pár Euró Soros pénz amit rajtam keresztül kapnak innen szinte semmi.
Ádi jól beszél a videó végén. Dolgozzatok keményen, de a pihenés és az újratöltődés elengedhetetlen a mentális higiéné tisztántartásához. Kellemes Húsvéti ünnepeket mindenkinek.
Óriásiak vagytok! A pedagógusok részénél ökölbe szorult a kéz.. undorító.. De a végén a lezárásnál jót nevettem! 😁 Köszönjük a tartalmat! A legjobbak vagytok! Ádámnak jó pihenést! 👊
Felvisítottam a "abból tudnak már venni egy doboz cigit" résznél, miközben kinn pöfélelek és mosolygok hogy azanyámat de jó dolgom lesz/van 😂 tök jó lenne fiúk pedagógus témaban csinálni egy kerekasztal adást, ahol meghívtok minket pályakezdőket, és szépkorú kollégáinkat hogy mi a szituáció. Felvilagosítva mindenkit a jelenlegi helyzetekről, pozíciókról, mit csinálnak velünk nem csak papír alapon hanem real timeba. Kerekednének a szemek, azt garantálom!
@@realpearly csinálnak ezek bármi olyat ami másnak is jó? Csak a tolvajlás és a kizsákmányolás megy mindenhol, plussz mindennek a tönkre tétele amiből nem származik haszon
Sziasztok! Szerintem érdemes lenne a napi hírek forrását a leírásba vagy kitűzözz kommentbe berekni, ugyanis én szívesen elolvasnám az egész cikket. Ezek megkeresése azomban sok idő és van olyan hogy meg sem találom. Előre is köszönöm!
24:45 És akkor beszélhetnénk arról, hogy mennyi idő és energia megcsinálni egy-egy portfóliót ami még mindig nem elég önmagában hogy grade-et lépj, mert utána még próbatanítást kell lenyomnod és utána még van egy elbeszélgetés a "zsűrivel". És mit kapsz érte... 10.000 nettót? Hagyjuk már! 25:25 A csókos rendszerről csak annyit, hogy a ped2 fölött van még a "mesterpedagógus", aki jogosult rá, hogy vizsgáztassa a többi pedagógust, őket küldik ki az adott iskolákba vizsgáztatni és értékelni a portfóliókat. Na most ezek a mesterek általában éppen nem azok akik tényleges mesterei a szakmának, hanem épp azok, akik nem tanítani akarnak, hanem csak több pénzre és hatalomra vágynak, így fordulhat elő, hogy a tényleges mestert egy kvázi nyikhaj vizsgáztatja le. Na ez az igazán megalázó, ami miatt sokat gyűlölik ezt a rohadt rendszer. Már persze a megbecsülés teljes hiánya mellett.
Az a baj, hogy őszintén a rosszullét kerülgeti az embert nap, mint nap. Az mondjuk már eldőlt nálam, hogy ebbe a kommunizmusba gyereket biztosan nem vállalok, de napról napra abban is egyre biztosabbnak érzem magam, hogy a pályafutásomat se itt fogom befejezni, pedig nagyon nem füllik a fogam a kiköltözéshez. De ez van, most tudatosan tudást gyűjtök amit vagy itt, vagy külföldön is tudok kamatoztatni, aztán meglátjuk mi lesz, a lényeg, hogy nem akarok hirtelen cselekedni, kivéve ha véletlenül holnap szegény Orbán kénytelen lenne királlyá koronáztatni magát, bármennyire is nem szeretné.
Ó jajj. Pontosan mit érzel? Szédülsz? Szúr a mellkasod? Vicces ez a szenvelgés. 😅A szüleidnek biztos 100x jobb dolguk volt, amikor te megszülettél. Az ő szüleiknek pedig tuti.
@@denesszabo8508 őszintén? igen, összeszorul az ember mellkasa amikor az általános megélhetési és kulturális viszonyokra gondol. A kommented ennek tökéletes példája, amikor elég az ország egy részének, hogy a többi magyaron gúnyolódhat és ez teszi elviselhetővé a napjait. Továbbá pont rosszul fogod fel, tökéletesen ahogy elvárható. Kit érdekel, hogy nekik milyen volt (figyelem, itt érdemes tovább olvasni)? Ahogy kit érdekel, hogy nekünk milyen, az ember ilyenkor nem a saját életét nézi hanem, hogy a gyerekének milyen lesz. És a nagyszüleink mit tettek? '56 talán még mond valamit. A szüleink? Rendszerváltás? És akkor ennek viszonylatában kell nézni, hogy mi merre is haladunk, nem hiszem, hogy ezért áldoztak a mi szüleink, akiknek a munkája volt, hogy egy jobb világ felé haladjunk. És szokás szerint, jó boomer módira, csak az anyagiak számítanak, ugye? Gondolom aki pl pszichológushoz jár az már mentális sérült, igaz? Mert ami miatt elsősorban rossz érzése van az embernek azok nem az anyagiak. Nem sajnálna az ember kicsit rosszabbul élni ha cserébe annak lenne láható következménye és előrehaladása. Ami főleg zavaró és megbocsáthatatlan az a teljes utolsó kommunista politikai elit által 30 év kemény munkájával előidézett morális mocsár. Hogy a magaroknak fontosabb, hogy egy másik magyar bármilyen rossz érzésén élcelődjön, mint az, hogy megpróbálja megérteni az miért lehet. A magyarok marhavagon módjára szekértáborokba terelése, pontosan ez az amihez nem füllik az ember foga. De nézd ha neked ettől jobb, akkor csináld ezt, csak fel kell tenni a kérdést, hogy ez vajon az országnak jó-e.
@@Arveila Sztem nem véletlenül említed a pszichológust... Ne hagyd abba a kezeléseket. Láthatóan vannak bajok a fejedben, de egy szakember tud segíteni. A depressziót már rendkívül hatékonyan tudják kezelni. Jobbulást!
Azt nem tudom, hogy ezutàn ki fog tanàrnak vagy tanìtónak menni. Pènztàroskènt keresed meg a duplàjàt, ha külföldre mèsz akàr a kikúrt Mekibe is, ott is simàn megkeresel ugyanannyit, sõt. Ez màr tènyleg nem lehet igaz, ami otthon megy.
A húsvéti buliban ahol voltam, ment a tv, pont jött ez az új reklám,hogy már megint minden gyurcsány, egyöntetűen elkezdte szidni mindenki mekkora kicseszett kamu ez már, aztán a reklám után kiderült hogy m1et nézünk, a sógorom akkora flúgos,hogy szidja a reklámot de m1et néz állandóan, ha nem lett volna vadiúj a tv,kib@sztam volna az ablakon
Jó pihenést Ádám! Én 10 éve minden évben kiveszek február környékén egy hetet, illetve augusztusba. Amit pont azért veszek ki, hogy magammal foglalkozzak, semmi kötelező dolgom nincs ilyenkor, csak óvom magam a kiégéstől ezzel.
@@zolibolgar3432 Hibái mindenkinek vannak. Lényeg az, hogy egyenes gerincűek és az emberekért dolgoznak.
Год назад
6 hónap próbaidő? Ezt ki találta már ki, hogy ez a szokás, hol? Ahol kitalálták ott ezt gyorsan felejtsék is el mert a próbaidő maximális hossza 3 hónap lehet és nem lehet meghosszabbítani, sőt mondok egy olyat is hogy nem is kötelező, sőt lehet akár 1-2 hét vagy 2 hónap, amit a munkaszerződésben rögzítenek a felek. Csak hogy ne a levegőbe beszéljek: Mt.[3] 45. § (5) bekezdése: A felek a munkaszerződésben a munkaviszony kezdetétől számított legfeljebb három hónapig terjedő próbaidőt köthetnek ki. Ennél rövidebb próbaidő kikötése esetén a felek a próbaidőt - legfeljebb egy alkalommal - meghosszabbíthatják. A próbaidő tartama a meghosszabbítása esetén sem haladhatja meg a három hónapot. Rá lehet keresni, szóval aki ennél hosszabb próbaidőt köt ki, még ha közös megegyezéssel történt is az sajnos törvénytelen, szóval 3 hónap után teljesen mindegy mi van a szerződésben megszűnik a próbaidő!
Csakhogy az a baj, hogy a pedagógusokat nem a Munka Törvénykönyve alapján foglalkoztatják. És most sem oda fogják őket besorolni, hanem egy teljesen új törvénykezés alá. Magyarul bármilyen törvényt hozhatnak, ahova automatikusan be fogják őket sorolni, aki pedig nem akarja vállalni, annak 5 napon belül kell a felmondását meglobogtatni. Jó, nem?
@@youtubeboss9237 2013-2016-os időszakban lehetett volna, akkor még nem volt ennyire gáz, de tudni lehetett Pl fekete ruhás nővér a Rokusbol. Rajtam nem múlott annak idején, rengeteg megmozduláson ott voltam egyetemistaként 🤷🏼♀️ én már országhatáron kívülről figyelem az eseményeket.
Volt - már nyugdíjas - osztályfőnököm válasza: “Nagyon sajnálom a gyerekeket. Megfélemlített emberek nem képesek szabadgondolkodású gyerekeket tanítani.” - Pont ez a cél…😢
A státusz törvény röviden: jogszabályi buveszkedessel oldják meg a pedagogushianyt. (Legkézenfekvőbb: az allashelyeket nem kell meghirdetni, és mivel nem is leszünk közalkalmazottak = a kozigallason már nem latszik, hogy mennyi pedagógust keresnek...
24:37 bocsi,egy kis helyesbítés😄Tavaly végeztem, így gyakornok vagyok,de attól még én is teljesértékű pedagógusként dolgozom.(lpl.:hónapokig egyedül vittem az ovis csoportomat,egy fizuért segítség nélkül)A minősítésnek annyi értelme van,hogy plusz egy szar legyen az életünkben.
Pétervására mellett nőttem fel, oda jártam általános iskolába, de mióta elköltöztem onnan, nem hallottam de még nem is említettem ennyit a települést, mint ahányszor nálatok hallani róla (megjegyzem, jogosan).
Én hajmosás közben szoktalak titeket hallgatni például. Nem kell nézni, mert mit nézzek rajtatok (bocs, de tényleg). Amíg várom, hogy lemoshassam a hajpakolást. Minél tovább hagyom rajta, anál puhább a hajam. Csak unalmas, ha csak nézel magad elé... Meg ugye ott a borotválkozás is. Ezek időigényes dolgok és pont végig megy egy jól van ez így rész. Mire véget ér, be is szoktam fejezni :)
Jelenleg közülünk is, ahol tanítok, négyen azon gondolkozunk, hogy kénytelenek leszünk otthagyni a köz"oktatást", vagyis az annak csúfolt anomáliát, mert a kommunista rendszer valamiért(!) nem fekszik nekünk..nem szeretném a gyerekemet sem egy ilyen rendszerbe beletenni.. hihetetlen, hogy ez ennyi embernek jó és szerintük rendben van minden.
Jövőkép kellene a szülőknek, meg normális fizetés, amiből lehetne félretenni, jutni egyről a kettőre, nem csak épphogy ellenni beosztóan a következő fizuig, aztán akkor születne több gyerek. Meg infrastruktúra a gyermekgondozásban, ami ha nem éppen összeomlana ugye úgy ahogy van (bölcsőde, óvoda, iskola, egészségügy, anya munkába való visszatérésének támogatása részmunkaidővel, home office-szal, stb). Biztos alapokra lehet(ne) építkezni. Nem a csok fog ezen segíteni, ahogy a statisztika is mutatja, az önmagában nem elég ehhez.
@@youtubeboss9237 lehet belőle sokat tanúlni, én is sokat balettoztam annó,(lábugrás ollózva hátrafelé fejjel lefelé volt a spécim...)nomeg közös az ősünk apáti úrral. Én is a néger-zsidó-kínai majmok kasztjából származok és mi összetartunk pártállástól függetlenül! Amúgy apáti nagy balettosként kíváncsi lennék a meleg kollegáival is így grimaszolt mikor együtt dolgoztak? Vagy akkor még nem tudta hogy neki is puncija van?
Ki vagytok akadva ezen a 60 milliós lombkorona sétányon, az meg már nem zavar senkit, hogy Viktor 2010 óta kb. 30 ezer milliárdot nyúlt le a rokonaival és haverjaival együtt. Átlag ember fel se fogja, mekkora összeg ez. A magyar államadósság 60%-át ki lehetne fizetni belőle.
Nem akarlak elszomorítani, de amilyen ütemben zajlik a még tisztán gondolkodni képes emberek külföldre vándorlása, 2026ban nagyobb többséggel fog nyerni a Fidesz, mint valaha 😅
Rég nem nevettem ilyen jót. Pedig végig tudtam, éreztem hogy Ádám a kiégés szélén táncol. Talán pont ez adott egyfajta természetes eszenciát.. vagy Sün volt😃 De a lényeg, 100k megtekintés és senki nem lájkol?! Szedjétek össze magatokat.
A kiöregedett kőfaragó és balett táncos nem tudott egyik szakmájában sem kiteljesedni, ezért most dagonyázik a moslékban! Ebben ki tudott teljesedni!!😡
Egyébként az a hatalmas “cápás” üzletember😂 Annak ellenére hogy 60 éves még mindig ott tart, hogy 20 éves kislányokkal akar lefeküdni.🤦🏻♂️ Pontosan azért vállalta el ezt is, mert tisztában van vele hogy sok lány majd lefekszik vele cserébe azért hogy előrébb jusson! Az öreg jelenleg több TV műsorban szerepel, egy igazi celeb lett,. Úgyhogy ha kicsit elgondolkozik az ember akkor egyből rájön hogy ezek mellett nem is marad ideje arra hogy ténylegesen dolgozzon bármi normális munkát is. Nagyjából annyira „sikeres üzletember” mint a Lölő😅
Szentkirályi ásványvizet szivattyúzza,és tölti üvegekbe mi meg isszuk,a ki tudja mit? Amúgy milliárdos,és osztja a észt. Én már nem iszom,csak csapvizet.
A tanárhiány leküzdésére nem lenne egy nagyon egyszerű megoldás, hogy a különböző szakon végzetteket(pl. kémia - kémiatanár, anglisztika - angol tanár stb.) egy 0,5 vagy 1 éves továbbképzés után engednék tanítani? Mármint a jelenlegi rendszer egyáltalán nem szűri ki a gyökereket a pályáról, szerintem mindenkinek volt legalább egy olyan tanárral dolga aki szexista/rasszista/gyökér volt vele. Ezeket a "szakos tanárokat" erősen monitoroznák, akár a gyerekek véleményét is megkérdeznék mi a véleményük a tanár képességeiről/viselkedéséről etc., és ha nem megfelelőek erre a pályára akkor minél hamarabb kiszűrnék őket a rendszerből. Ezzel két legyet lehetne ütni egy csapásra, és nem földrajz/magyar stb. szakos emberek mosogatnának meg árufeltöltenének, hanem diplomás munkát végezhetnének, és a tanárhiányra is egy problémát kínálna.
Elvileg van ilyen. De egy kémia, vagy biológia szakos valószínűleg inkább a gyógyszeriparban és hasonló helyeken helyezkedik el, nem megy bérrabszolgának egy "félkatonai rendszerbe" ahol még a véleményedet sem mondhatod el
35:24 :erre tudok EGY példát mondani. Múlt év nyarán valamikor, Szíjjártó egyszer elnézést kért, mert nem kommunikálták megfelelően a lakosság felé azt, hogy létezik az energiaszolgáltatóknál az árkiszámolásnál az úgynevezett lakossági fogyasztási görbe. Úgy megdöbbentem, hogy majdnem leestem a székről. Sem azelőtt, sem azután nem hallottam fideszes politikustól, hogy bármiért elnézést kértek volna, hogy valamit nem csináltak jól. Ez az egy eset volt, valószínűleg azért, mert a saját szavazóik is ugyanmúgy megdöbbentek.
Azóta kiderült orbán nem a rendszer ellen szólalt fel a 80as évek végén hanem, hogy nem ő van az élén... -.- :/ nem is érdekli és valószínűleg már az is lehet, hogy olyan tudatállapotban van, h nem is veszi észre, hogy elbassza a mostani fiatalok, meg lassan ott tartunk, hogy azok gyerekeinek jövőjét is... GRATULÁLUNK VIKTOR! jobbulást!
én a december 13. napján elmentem szabira és nem csináltam semmit januárig :D jó volt :D de most gondolkozok milyen jó lenne akár 3-4 hónap szabad idő és akkor belekezdenék valami játékfejlesztős projektbe újra... annyi szabi viszont nincs sajna... úgyhogy igazán nagy időszak váltásra nincs lehetőség csak kis pihikre pedig szerintem hosszabb váltás is jó lenne biztonságosan hogy akár tudod viszavárnak... és addig eldöntheted hogy az új dolgot csinálod vagy visszamész és akár szabadidődbe folytatod
Nagyon adom a szabad szabadság fontosságát, ez is ilyen magyar métely, hogy "nincs idő betegnek lenni", meg hogy ha egy alkalmazott ki akar venni szabit, akkor sokszor megkaphatja a kérdést, hogy "minek" meg hogy "már megint." Pedig nincs jobb pl egy lusta hétfőnél, amikor csak úgy elvagy.
Oké, de annyira nyomjátok ezt a dubaj partit, persze mindenki tudja. De igazából itt egy magyar turista látványossagokkal foglalkozó cég szponzorálja és nyaralás. Én is voltam párommal most márciusban az ő programjukon ahogy az a sok influencer is. Jók voltak a programok, ha valaki kurvalkodni akar szerintem megoldja magának hogy kimenjen. Csak arra akartam ramutatni, hogy ne legyen az ha valaki azt mondja volt dubajban nyaralni akkor tuti "azt csinálta ". 😊