A Költészet Napja alkalmából arra kértünk járókelőket, mondjanak el egy olyan verset, amire fejből emlékeznek. IRATKOZZON FEL CSATORNÁNKRA: goo.gl/uo2kim LÁTOGASSON EL OLDALUNKRA: www.atv.hu FACEBOOK: / atv.hu INSTAGRAM: / atv.hu
Istenem, az utolsót megkönnyeztem. :-) Akik végül vállalták mind nagyon aranyos volt, de azokat sem szabad bántani akik nem vállalták, mert tapasztalatból tudom milyen érzés mikor random bele tolják a kamerát és a mikrofont az ember arcába. Az első ösztönös reakció inkább a menekülés, nagy bátorság kell, hogy megálljon az ember ebben a helyzetben. Nagyon régen jártam egy konditerembe rendszeresen, és teljesen váratlanul betoppant egy tv stáb interjút készíteni az edzővel, és az ott izzadó vendégekkel. Legtöbben gyorsan elbújtak, én meg nem vettem észre mi a szitu annyira benne voltam az edzésben, ezért egyedül maradtam, így rám rontottak mint légy a meleg sz@rra. Borzalmas érzés, mert azonnal tudatosul, hogy te most egy éles felvételbe kerülsz és amit kiejtesz a szádon az adásba fog kerülni. Ráadásul itt nem csak kamera volt és mikrofon, hanem lámpa is, annyira fényes, hogy az arcokat szinte nem is láttam akikhez beszélnem kellett mert teljesen elvakított. Annyira végül nem lett rossz az az interjú, de azt láttam utólag magamon, hogy nem önmagam vagyok, és normális körülmények között másképp viselkednék, összeszedettebb lennék. Rengeteg versből tudnék idézni, de ha így szólítanának le, valószínűleg a saját nevemet sem tudnám megmondani.
...csak utólag olvastam el, hogy ki írta ezt, s meglepetten láttam meg, hogy TE VAGY AZ! Ezért, bár röstellnem illene, s röstellem is, rettenetesen, azért NEKED leírom, mi történt velem egy József Attila megemlékezésen a sírjánál. De ott volt Hobó, meg neves színészek is, képzelheted. Ott ráadásul nem volt semmi hirtelen rámtörés, hanem kb egy hónappal előtte felkeresett valaki, akinek bevillant, hogy akár én is elszavalhatnám egy versét. A legkönnyebbet választottam, amit tudtam is fejből, de nem akarta kockáztatni. A Tiszta szívvelt. Rákészültem, de ott a temetőben a frász kerülgetett. És hiába harsogtam otthon, egyedül, mint egy ágyúnaszád,ott, a temetőben, a sok szúrós tekintet kereszttüzében csak bátortalan suttogás jött ki belőlem..., és bele is sültem! Azt hittem, megnyílik alattam a föld! Lexivesebben ott is maradtam volna... a megyílott föld alatt. Pedig úgy szeretem azt a verset!!! Remélem, nem vette fel senki!!!!
@@hopparezimi4155 Köszönöm hogy NEKEM ezt elmesélted, és látom megérted milyen ez a szituáció. Én biztos vagyok benne hogy TE nem maradtál szégyenben, mert mindenki aki ismer tudja mire vagy képes. Szerintem csak te érzed úgy hogy nem adtad a maximumot, mert olyan tehetséged van hogy biztosan jól megoldottad, és átnéznek afelett hogy nem volt 100% . Én egyszer egy énekléssel jártam így, hiába készültem fel nagyon, nem számoltam a színpadi körülményekkel, és leégtem. Akkor alattam is megnyílt a föld, ráadásul engem nem is ismert senki. Rólad azért sokan tudják ki vagy, olvasták a könyveidet, aki nem az meg az ő baja. :-) Mellékes megjegyzés: Nekem József Attilától a kedvencem a Hetedik, de a Tiszta szívvel is ütős nagyon.
Először elszomorodtam, hogy ennyire nem ismernek legalább egy verset az emberek. Figyelembe vettem azt is, hogy váratlanul érte őket a kérdés, a kamera hatására is gondolva. Ahogy múlt az idő a szomorúságom elszállt és örömmel hallgattam az "újdonsűlt előadóművészeket". Nem halt még meg a költészet szeretete teljesen. :-)
én rühellem ha leszólítanak az utcán a szám elé mikrofont tartva; még soha, semmilyen témában nem sikerült összekapni magam, mert egész egyszerűen nem ott vagyok, vagy ott kéne lennem?
