Zacher mondta, hogy nem a mennyiség számít, hanem a rendszeresség. Aki 2-3 hetente mikor elengedi magát egy eseményen mert máskor nem ér rá, és akkor ájulásig piál az nem alkesz, aki meg minden nap megiszik 2 sört, a rutin része, hogy meló után a sarki boltba betér és vacsora után a tévé előtt ülve elszopogat két sört az igen, része a napi rutinnak. És ettől még nem lesz semmi baja, elélhet akár 100 éves koráig ennyitől, berúgni se fog. Az már a súlyos eset és évtizedekig tart eljutni addig, hogy már nem tud meglenni pia nélkül, mert elvonási tünetek lesznek és derilium tremens, halucinál, remeg a keze, izzad stb. Az utolsó sört azért nem issza meg este, hogy reggel el tudjon menni a boltba venni még.
Emlékszem mikor még gyerek voltam a kommunizmusban mindenki alkoholista volt. Száz emberből 98 itt a maradék kettő beteg volt. Azokban az időkben teljesen természetes volt hogy ha pénzt kértek kölcsön; ismersz én megadom.. Soha nemadta meg..
Rendszerváltás után kezdték csak szinte mindenhol a rendszeres szondázást, előtte gyárakban bevett szokás volt, hogy kőműves actimellel indították a napot, és igen szinte mindenki ivott. Ugye bevezették ,hogy 9 óra előtt nem lehet alkoholt árulni, hogy munkakezdés előtt ne igyanak, de hát beköltözött a kocsma az üzembe, ahogy Hofi is parodizálta a rendeletet, a gyárban van pia, otthon van pia a kettő között meg kibírjuk valahogy. 1990-ben egy ideig a munkahelyi balesetek is szaporodtak, akik már évtizedek óta rendszeresen kapták be a felest melókezdet előtt és hirtelen a szondáztatás miatt abba kellett hagynia, már jöttek az elvonási tünetek, kézremegés, izzadás stb. Ha megitta a felest akkor meg semmi baja nem volt egész nap.
@@vikinona Magyarországon is pontosan ez volt, sőt, szerintem az egész szocialista blokkban. Ez a szoci berendezkedés mellékterméke volt. Nem véletlenül vezették be a reggeli alkoholtilalmat akkoriban Magyarországon és a Szovjetúnióban is. A vezető elvtársaktól kezdve a tanárokon át az utolsó proliig mindegyik ivott és pöfékelt, mint a gyárkémény.
@@davetisch574 Dallasban sem piált senki ugye. A mediterrán országokban meg most sincs vezetésnél zéró tolerancia, illetve üzemi konyhán a száraz fehérbor ki van pakolva...
05:44 Most jöttem rá hogy 8 évvel ezelőttig én nem is részegeskedtem, hanem tudományos kísérletet folytattam 😂 De viccet félretéve, nem bántam meg hogy abbahagytam 😊
Talán az, hogy egy becsiccsantott bolti eladó max rosszul ad vissza, viszont részeg, vagy akár durván másnapos vasutas miatt tömegszerencsétlenség is lehet.
@@bogika98 Igen épp ezért nem szabad inni munkaidőben máshol sem. De miután a vasutas végzett a szoglálattal és átadta a munkakört már nem dolgozik ugyanolyan ember mint bárki más. Minden munka ilyen munkaidőben munkaképes állapotban kell rendelkezésre állni, minden munkaszerződésben elő van ez írva, de ahhoz a munkaadónak semmi köze mit csinálsz munkaidőn kívül.
@@Adani12345 Egy veszélyes és felelősségteljes munkakörben nem igazán szerencsés az alkesz melós. Sem munka közben, sem előtte, sem utána. Egy erősen másnapos munkaképessége alig jobb egy részegnél. Ha munkaképesnek mondja magát, de nem az a tegnapi piálás miatt és balesetet okoz, akkor nyakig szarban van. Természetese tudom, hogy az egymillió alkesz és mellé kétmillió nagyivó hazájában ez csak maszlag.
@@bogika98 Ilyen munkakörben egy matt alkesz nem tud megmaradni, hiszen nem tud meglenni ivás nélkül egy bizonyos szint után, úgy meg nem fog megmaradni, mert iszik reggel, kimutatja a szonda ha nem is első alkalom után de a sokadiknál már repülni fog. Tudjuk nálunk alig van olyan ,hogy azonnali hatállyal repül valaki ha már nem próbaidős, mert az kb. lehetetlen, de azért ha már sokadik alkalommal kell hazaküldeni az már elég indok arra, hogy kivágják. De igen alkesz ne dolgozzon ilyen munkakörben menjen el téglát pakolni vagy árkot ásni, azt lehet pityókásan is. Aki járművet vezet az meg szolgálat előtti este ne igyon, igyon szolgálat után, mire megint mennie kell már kijózanodik.
@@Adani12345 Te elég hülye vagy azért, ha azt gondolod, az építőiparban veszélytelen ittasan dolgozni... "Téglát pakolni lehet pityókásan" -mondod.. Majd ha a lábujjadra esik egy elejtett 13-17Kg-os tégla akkor meggondolod!! Ha meg a fejedre esik, akkor meg már nem gondolsz semmit! :)
Igenytelen embereknek tokmindegy. Fel fogsor hianyzik de ugy is inkabb megveszi a reggeli bort/palinkat meg cigit minthogy fogorvosi kezelesre gyujtson.
03:40 😂 A másnapi fejfájáshoz azért jó sok és jó szar pia kell. Egy kis meló utáni iszogatástól sohasem volt semmi bajom, 6 éve nem iszom, de azelőtt elég rutinos voltam 😁
Az "Utolsó pillanat" vagy az "Örökre eltiltva" (1963) című vasútbiztonsági oktatófilmekben meg még teljesen természetes dologként mutatják, hogy egy mozdonyvezető szolgálatban iszik.
"Feri nem jössz velem egy pohár sörre?" Mondjuk az átkosban ez szinte mindenhol alap volt, a reggeli napindító kőműves actimel is. Bevezették, hogy 9 óra előtt nem lehet szeszes italt árulni, onnantól táskában vitték magukkal s ébent a gyárban itták meg.
Egy film azokból az időkből, amikor még simán belepofáztak a magánéletedbe is. Még filmet is csináltak arról, hogy nem ihatsz! A munkát józanul, munkaképes állapotban kell megkezdeni és végigvinni, de hogy aztán mit csinál az illető, az már az ő dolga...
A vasútnál hivatalból nem éppen. Egy fejfájással, pocsék közérzettel munkába menő durván másnapos vasutas majdnem ugyanúgy nem képes a biztonságos munkavégzésre, mintha részeg lenne. Azon felül nehogymán aki munka után alkesz, az a munka előtt antialkoholista, olyan csak a mesében van.
@@bogika98 Vasutas nem különbözik ilyen téren más munkástól. Ahogy a munka szerződésben írva vagyon, munka kezdésre rendelkezésre kell álljon munkára képes állapotban. Józanul. Most attól ,hogy iszik 2-3 sört munka után 16 órakor másnap reggel 8-ra munkaképes lesz. Ha durván másnapos akkor nincs munkaképes állapotban, nemcsak a vasutas de máshoz dolgozó sem.
Nem értem ezeket a szar minőségeket . Ezek nem amatőr filmek ,de aki "bedigitalizálta" csak egy amatőr volt egy fos kézikamerával amin még manual fókusz sincs és a hangot is mellette vette föl . Nem lehetne ezeket normálisan bedigitalizálni egy studio kamerával + mikrofon bemenettel ha már elvinni egy digitalizáló gépbe sokba kerül?
@@alhdgysz Akkor nem értetted a kommentemet . Én annak üzentem aki a kópiákat ilyen trehány módon kézikamerával felvette. Ha az ő tulajdonában vannak a kópiák akkor mostmár normálisan is beszkennelhetné . A másik trehányság amit még látok ezeknél a régi filmeknél ,(nem mindnél )hogy rá van eresztve a yutube automatikus stabilizációja , így aztán még kisebb a kép és még szarabb. Ezt viszont a feltöltő delikvens is észre vehette volna mert ez az ő sara.
Ezeket a filmeket a vasutasoknak vetítették 16 mm-es kópiáról, hordozható vetítőgépekkel járva az állomásokat. Valszeg eleve arra is készültek, nem túl kifinomult minőségben, nem az volt a lényeg.
@@bogika98 Látom te sem érted amit olvasol. Ki beszélt itt az eredeti filmről? Én a hitvány módon kaputelefonnal felvett és yutubra feltöltött trehányságról beszéltem plusz arról hogy még azt a fos yutubos stabilizálást sem kapcsolta ki a feltöltő így az eredeti filmből alig látszik valami. Aki birtokol ilyen filmeket nem hiszem el hogy teljesen dilettáns lenne a videózásban és ne értené hogy autó fókuszos szirszar kamerákkal nem lehet felvenni ilyen filmeket. De ezek szerint mégis csak dilettáns. Ráadásul ha filmkészítő akkor ismerettségi körében kéne találnia egy digitalizáló stúdiót ahol normálisan megcsinálnák ezeket. Mivel ilyen filmeket nem civilek csináltak ,mégis amit itt látok az egy civil munka .
@@retrobudapest Írjál nekik, hogy fizeted a profi digitalizálás és restaurálás költségeit, cserébe kéred az ebből származó jutub bevételek egy részét. Biztos örömmel belemennek. Ők erre voltak képesek a költségvetésből, elérhetővé tettek egy rakás filmet, bár ki is vághatták volna őket a kukába.
Sajnos még manapság is sok az alkoholista, de a sportos életmód elterjedésével javult azért a tendencia. Manapság már többen adnak magukra, mint régen.
anno kb. más szórakozási lehetőség nem volt pláne vidéken. Sőt a terv része volt a szocializmusban ,hogy bizonyos szintig ki is kell nevelni alkeszeket a lumpen elemek körébe, hiánygazdaságban nem tudtak annyi fogyasztési cikket gyártani, amenynire igény volt és ha Szerjózsa meg Kovács Alkesz Béla mindig berúg mint a disznó és reggel az árokparton ébred biciklivel takarózva nem akar majd Zsigulit, színes tévét meg mosógépet vagy ha akar is vágyakozni fog csak rá mert tudja, hogy úgyse kaphatja meg ha elissza az összes pénzét. Na meg ha egyetlen szórakozás a kocsma mondjuk hétfőn mikor tv adás sincs akkor többen fognak alkoholizálni.