Shakespeare: Lear király KÖNYVAJÁNLÓ 

Kedves Gábor! Köszönöm a kérdést! És wow: le a kalappal a háromszoros újraolvasásért, örülök, ha sikerült lelkesítenem a videóval, de főleg az érdekelne, hogy miben nem ért velem egyet! ;) Már gondoltam rá, hogy összeírok egy ajánlott "további olvasnivalók" listát a sorozathoz. Nem vagyok Shakespeare-kutató, szóval biztos sok fontos tétel kimarad, de hát sosem lehet mindent elolvasni, és ez Shakespeare-re különösen igaz, mert talán nincs más szerző, akiről többet írtak volna. Én a projekt elején felhalmoztam egy nagy adag szakirodalmat, amit aztán elég hektikusan kezeltem a készülés közben. Valahogy mindig fontosabb volt az, hogy erővel „elfelejtsem” az olvasottak nagy részét, és azt valami tudatalattiként használva inkább a saját meglátásaimra összpontosítsak. Ahogy Benedek Marcell írja, mindenkinek meg kell találnia a saját Shakespeare-jét, és ez nálam főleg abban merült ki, hogy hol tudok ellentmondani a szakirodalomnak (azzal a tudattal, hogy valószínűleg ezt az ellenvéleményt is megírták már valahol). Ezek voltak a benyomásaim: MAGYAR SZERZŐK KÖNYVEI 1. Géher István: Shakespeare-olvasókönyv (1991) - Megjelent a Corvina kiadónál egyszerűen „Shakespeare” címmel is. Talán az egyik legjobb bevezető magyar nyelven, sorra veszi az összes drámát, olvasmányos, és néha egészen költői. Nem minden darabról ír ugyanolyan színvonalon, de erre szerintem senki nem képes. Például a Lear- és a Vihar értelmezéseket nem szerettem, de a Hamlet, Macbeth vagy Vízkereszt fejezetek zseniálisak. 2. Mészöly Dezső: Shakespeare-napló (1998) Kötelező olvasmány minden Shakespeare-rajongónak, Mészöly zseniális humorral és könnyedséggel ír, nagyon sokat mesél a fordítás rejtelmeiről (és közben olyan észrevételei vannak a drámákról, mint keveseknek), és igazán felszabadító, ahogy szétszedi Kosztolányi-, Babits- és Szabó Lőrinc Shakespeare-fordításait (és ahogy bemutatja Arany és Vörösmarty zsenialitását). Néha egy kicsit túlságosan rajongó (ahogy Nádasdy Ádám szóvá is tette az interjúban), és vannak túlzó állításai, de hozzám közel áll a szabadszájú és szabadszellemű attitűdje. Szeretnék a videókban is egyszerre ilyen szórakoztató és okos lenni. 3. Mészöly Dezső: Új Magyar Shakespeare (1988) Ugyanaz, mint az előző kötet, annyi különbséggel, hogy ebben a műhelyesszék mellett ott vannak Mészöly Shakespeare-fordításai is, mert az volt a koncepciója, hogy az esszékben megfogalmazott kritikáit a saját fordításaival támogatja meg/igazolja. (Ezt az egészet egyébként anno beadta az MTA-nak, mert azt gondolta, hogy a munkája ér egy doktori címet, de aztán az akadémiai bürokrácia kifogott rajta, és a tortúráját elmeséli 100 oldalban a Shakespeare-napló végén - ez a rész az egyetlen, ami ebben a kötetben nincs benne.) 4. Cs. Szabó László: Shakespeare (1987) Ezt a könyvet kifejezetten megszerettem, Cs. Szabó régivágású esszéstílusa nagyon megfogott, és nagyon jó észrevételei vannak. A terv szerint mind a 37 drámát elemezte volna, de az utolsó bekezdéseket már a kórházi ágyán írta, és meghalt a befejezés előtt, de 16 drámáról így is remek fejezeteket írt, amelyek mind önálló esszékként olvashatók. A bevezető fejezetek pedig számomra sokat megvilágítottak abból, hogy Shakespeare-t hogyan lehet a középkori misztériumjátékok és karneválok felől olvasni. 5. Benedek Marcell: Shakespeare (1952) - Szintén egy szuper, kompakt kötet Shakespeare-ről, a főbb drámák elemzésével, ráadásul rengeteg ismeretanyaggal a Shakespeare-t megelőző színházi hagyományról és a kortársairól (Marlowe, Jonson, Kyd). Ezekre a részekre keveset támaszkodtam, mert a drámákban azt próbáltam megfogni, hogy mi az, ami egy mai átlagolvasóra hat, és nem azt, ami egy irodalomtörténészt érdekel. A drámákról írt részek itt is nagyon jók, a Hamlet-rész a kedvencem. 6. Kéry László: Shakespeare tragédiái (1959) - Egészen apró kis könyvecske, de a kor egyik leghíresebb Shakespeare-kutatója írta, így sok jó meglátás van bennük. Kéry írta egyébként a legtöbb utószót a 80-as évek vékony, fekete gerincű Európás Shakespeare-sorozat köteteihez, azok szintén nagyon jók. Talán ezekből állt össze a könyv, nem vetettem össze. Mindenesetre ez is egy jó „első körös” olvasmány Shakespeare-hez. 7. Hevesi Sándor: Amit Shakespeare álmodott (1964) // Az igazi Shakespeare (1919) - Hevesi Sándor, a századforduló nagy Shakespeare-ismerőjének két esszéválogatása. Az első ebből elérhető a MEK-en. Kevesebbet forgattam, mint terveztem, de az az 1-2 esszé, amit olvastam belőle, nagyon meggyőzött. 8. Székely György: Lángözön (2003) - Erről a könyvről nem sokat tudok, az antikvarium.hu tartalomjegyzéke alapján Shakespeare korának történelmi/színházi kontextusát mutatja be részletesen, itt most engem nem ez érdekelt, de hát azért megrendeltem a könyvet, lassan el kellene mennem átvenni… 9. Magyar Shakespeare-tükör (1984) - Hatalmas antológia, amely rengeteg magyar szerző Shakespeare-ről írt szövegét válogatja egyetlen kötetbe. Bessenyei, Kazinczy, Bajza, Petőfi és Arany levelezése (Petőfi: „Shakespeare-t erősen fordítjuk Vörösmartyval”), Arany felszólalása a Kisfaludy Társaságban (amikor nemzeti üggyé tették a Shakespeare-fordítást), Ady, Móricz, Krúdy, Szerb Antal, Németh László… hatalmas gyűjtemény, élmény belőle csemegézni. 10. Shakespeare az évszázadok tükrében (1965) - Ugyanaz, mint az előző, csak világirodalmi szerzőkkel: Samuel Johnson, Goethe, Voltaire, Victor Hugo, Stendhal, Tolsztoj, Shaw, T. S. Eliot, stb. 11. Móricz Zsigmond: Shakespeare (1986) - Apró könyvecske, Móricz 1923-as Shakespeare színkritikáit tartalmazza, egy óra alatt elolvasható, én nem sokszor értettem vele egyet. 12. Kállay Géza: Nem puszta szó (1996) // Nem puszta tett (1999) // A nyelv határai (2014) - Könyvek haladóknak. Kállay Géza tanárom volt, a kötetei az adott Shakespeare drámákat aprólékosan, nyelvfilozófiai szempontból elemzik nagyon izgalmasan. A Nem puszta szó például egy könyvön keresztül az Othello nyelvszemléletével foglalkozik. A videókban ilyen mélységekig nem volt értelme leereszkedni, de itt-ott próbáltam ezt érzékeltetni (pl. Jágó és Hamlet nyelve) (A Nem puszta szó és A nyelv határai fenn vannak a MEK-en.) KÜLFÖLDI SZERZŐK FORDÍTÁSBAN 1. A. C. Bradley: Shakespeare tragikus jellemei (2001) - Ez egy nehezen beszerezhető kötet, előadásszövegeket tartalmaz (Bradley a 19. század végi Shakespeare-értés főalakja) kizárólag a négy nagy tragédiáról: Hamlet, Othello, Macbeth, Lear. Ez talán a Shakespeare-kritika egyik alapköve, a legtöbbet segít a drámai helyzetek értelmezésében. 2. Jan Kott: Kortársunk, Shakespeare (1970) - A 20. század Shakespeare-képének nagy könyve, a leghíresebb fejezete a Lear összekapcsolása a modern abszurddal. Ez inspirálta Peter Brook és Polanski rendezéseit is. Nehéz beszerezni, én angolul olvastam csak pár fejezetét. 3. Coleridge: Shakespeare-előadások - Coleridge egyetemi előadásszövegei Shakespeare-ről. Sikerült beszereznem, de végül alig nyitottam ki, egyszer majd elmerülök benne. 4. John Mortimer: Will Shakespeare (1980) - Ez elvileg egy regényes Shakespeare-életrajz, megvan itthon, de nem hiszem, hogy valaha elolvasom… 5. Stephen Greenblatt: Géniusz földi pályán (2005) - Újhullámos történeti munka, Shakespeare-t a korának társadalomtörténeti mikrokörnyezetének tükrében mutatja be. Nincs meg, és nem olvastam. Majd egyszer, strandon... 6. Downer-Riding: A Shakespeare-kézikönyv (2004) - Az említett kötetet nem ismerem, nem volt a kezemben, de az antikvarium.hu oldalán a belső oldalképek alapján nekem túl közhelyes ismeretterjesztő anyagnak tűnt, de lehet, hogy tévedek. Az is lehet, hogy használható „első körös” olvasmány. 7. A Shakespeare-kritika kezdetei (2013) Forráskiadás a legjelentősebb és legfontosabb korai Shakespeare-kritikából. (Letölthető az Eötvös Kiadó oldaláról.) 8. Shakespeare-olvasatok a strukturalizmus után I-II. (2013) - Válogatás a legfrissebb nemzetközi Shakespeare-szakirodalomból. Én a videókban próbáltam elkerülni a szakmázást, úgyhogy ezeket most nem nagyon forgattam. (Letölthetők az Eötvös Kiadó oldaláról.) Shakespeare-ben az a jó (de inkább nyomasztó), hogy annyi mindenki annyi formában írt róla, hogy nehezebb valamiről nem találni anyagot, mint felmérni a szövegek óceánját. Csak véletlenszerűen felütöttem pár könyvet a polcomon, és találtam Shakespeare-esszéket Borges-től, Goethétől vagy Ecótól, egy gyors Google keresés után pedig 3 perc alatt leszedtem félezer oldalnyi doktori disszertációs anyagot róla. Ennyit nem szabad olvasni! KÜLFÖLDI SZAKIRODALOM 1. Harold Bloom: Shakespeare: The Invention of the Human (1998) - a legszórakoztatóbb Shakespeare-könyv, hatalmas túlzásokkal, hangosan ultrakonzervatív irodalomszemlélettel, de mindezek mögött rengeteg olvasási tapasztalattal és Shakespeare zsigeri ismeretével 2. Harold Bloom: Hamlet. Poem Unlimited (2004) - dettó 3. Harold C. Goddard: The Meaning of Shakespeare (1951) - meggyőződésem, hogy ez minden idők legjobb Shakespeare-könyve 4. Northrop Frye on Shakespeare (sok mitológiai/vallástudományi aspektus) 5. Frank Kermode: The Language of Shakespeare (2000) A felmérhetetlen külföldi szakirodalomból főleg ezekre a híres könyvekre támaszkodtam, ha olvas angolul, emailben szívesen küldöm, ami épp megvan!

Ha már angol, akkor a RU-vid-on találtam két előadássorozatot, ezek is érdekesek lehetnek (biztos van még ezer), engem elrettentett a hosszuk, de hátha valakinek… 1. Marjorie Garber: ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-A0mFFJJLM2M.html 2. Shakespeare and Politics: ru-vid.comvideos Én imádom a szakirodalmat bújni, de ezerszer többet ér, ha egy szakirodalmi szöveg helyett az ember még egyszer (vagy többször) nekifut magának a műnek. Mert lehet, hogy olyasmit fedezünk fel benne, amit már leírtak ezerszer, de a saját felfedezés élménye kárpótol, másrészt az ilyen felismerések (tudás?) jobban velünk is maradnak. A szakirodalom is csak arra jó, hogy utána az újraolvasási és újranézési élmény lesz gazdagabb.

@ Köszönöm a bőséges szakirodalmi ajánlót. Én elsősorban azért szeretek olvasni szakirodalmat (is), mert mindig új gondolatokat ébreszt bennem, és arra sarkall, hogy új szempontok alapján olvassam újra az adott művet (mármint ha ezt az időm engedi, de "sajnos" annyi jó mű van, hogy ezt nem mindig tehetem meg) . Milyen jó is az, amikor létrejön a hermeneutikai spirál. :D

Kedves Zsuzsa, köszönöm a féltést, az mindig rám fér! :D De amúgy szerencsére túl makacs vagyok ahhoz, hogy az észérvek eltántorítsanak! Amúgy nincs okom panaszra, én jól érzem magam Shakespeare-rel, aztán nézi, aki akarja! ;) Köszönöm a javaslatot, igen, nem Shakespeare-re gondoltam, mert belőle egy időre talán most elég. A disztópiákra én is gondoltam, össze tudna jönni abból is egy lista (Huxley, Orwell, Szolzsenyicin, Bradbury, McCarthy, Atwood...karácsonyra el is menne a kedvünk az élettől :D)

Én is ajánlottam a lányom tanárának :)

@ Disztópia kapcsán mit szól Marlen Haushofer A fal c. művéhez?

"A lényeg vegyül a lényegtelennel: bölcs szó a tébolyban!" (Edgar/Paraszt) ;) Köszönöm szépen! :) Igen, szuper észrevételek, tökre igazad van! Ahogy Mercutio-nak meg kellett halnia, mert nem fért volna meg egy drámában a Rómeó és Júlia szerelmi pátoszával, úgy a Bohócnak sem lett volna mit mondania a legnagyobb tragédia pillanatában. Végig gúnyolta Leart a hülyesége miatt, amikor viszont meg kell fizetnie az árat a hülyeségéért, akkor már ízléstelen lenne ezt szóvá tenni. Egyébként ez olyan, mint ahogy 9/11 után vagy most a George Floyd-gyilkosság miatti zavargások közben az összes amerikai komikus is csöndben maradt. A humorista és az udvari bolond az, akinek semmi sem szent (és ezzel nincs is baj), de a megszólalás helye és ideje néha talán lehet az. Igen, az Oidipusz mindenképpen ott van, de direkt hagytam ki, mert akkor Glosterről is kellett volna beszélni, amivel viszont irtó hosszú lett volna a videó. Amúgy sokak szerint a dráma legnagyobb pillanata, amikor a két bukott apa, a megvakított Gloster és az őrült Lear találkoznak (és itt is hangzanak el a darab legfontosabb sorai). A sorozat amúgy a látszat ellenére sosem állt le, csak néha munka közbeszól, de a fő baj, hogy a nagy drámákban (Hamlet, Macbeth, Lear) hajlamos vagyok durván elveszni... xD Épp emiatt félek, hogy egy Moby Dick-sorozat katasztrofális lenne :D A Shakespeare-ből talán majd lesz második évad (a listám megvan ;)), de ha az biztos, hogy kelleni fog egy nagy szünet, talán valami 20. századi szerzőkkel. ;)

Kedves Gábor! Örülök, hogy tetszenek a videók, köszönöm! És köszönöm a könyvajánlást is, ezért örülök a kommenteknek, mert mindig tanulok belőlük valamit! (Én csak annyit tudok, hogy a szinte mitikus Lear/Leir-sztorinak sok feldolgozása volt, de szinte egyedüli, ahogy Shakespeare a végén Cordelia halálával, vagyis Lear tragédiájával fordított ezen a történeten. A legtöbb változatban Edgar és Cordelia összeházasodnak a végén.) Nem tudom, hogy mi lesz ennek a csatornának a jövője, de talán ezek a művek is sorra kerülnek. Egy antik dráma sorozatot például könnyen el tudnék képzelni! :) A tanulóknak pedig, remélem, mind fel kell majd iratkozniuk az ötösért! :D

A határidőkkel nem állok jól, de állom a szavam, hogy végigcsináljuk! ;) Köszönöm a türelmet, és remélem, megérte a várakozást! :)

Köszönöm, remélem, megérte! :)

Kedves Zsuzsa, a videót már felvettem, ma este kerül ki a csatornára! Köszönöm a türelmet és az érdeklődést! :)

Köszi szépen! :)

Kedves Zoltán, köszönöm a hozzászólást, reméltem, hogy a videók szavatossági ideje tovább tart egy évnél! :D Abszolút jogos felvetés, igazából nekem a videóban csak arra volt időm, hogy felismerjem az ismert toposzt ("álruhás király elvegyül a néppel"), arra már nem, hogy ennek a kiforgatását is kivesézzem. Szóval nagyon köszönöm, hogy ezt felhoztad! És hát igen, ez kapcsolódik Gloster vakságához, ami meg felidézi a vaksin botorkáló Oidipuszt, Cordeliával meg máris a beszéd, a nyelv igazsága és a valóság ábrázolása közötti viszonynál tartunk.... szóval van ebben a darabban még bőven! :) Köszönöm még egyszer, hogy írtál! :)

Köszönöm szépen! :)