Érdekes volt hosszabb terjedelemben is hallgatni Bognárt (jól kommunikál és jól lát egy csomó mindent a magyar futballban) - Bognár jól ellenpontozta a kellemetlenül kvaterkázó Hegyit és remekül cáfolta a túlzásokba eső Fradi és magyar futball ellenes kijelentéseket is. Bognár egészen jól kilógott ebből a panoptikumból. ✌️
Hülyeség. Nem ellenpontozta, egyetértett vele, és igazuk van. Megmondta Bognár, hogy a Fradi az edzői poszton a szertárossal is hozná ezeket az eredményeket. Igazuk van, kiváltságos helyztben vannak, nincs ebben semmi túlzás, ez az igazság. Ugyanakkor dicsérték, hogy a Fiorentina ellen helytálltak, Hegyi még azt is megkockáztatta, hogy a Seria A-ban közelebb lennének a Fiorentinához, mint a Lecce-hez. Magyar futball ellenes???? Na, ez a túlzás, és butaság is. Senki nem lesz magyar futball ellenes attól, hogy kimondja, hogy a Fradi kiváltságos helyztben van. Inkább utóbbi van a magyar futball ellen, nem az, ha valaki ezt őszintén kimondja. Dicsérték Vargát, Hegyi szerint a Bayernt leszámítva bármelyik Bundesliga-csapatban kezdő lehetne. Milyen magyar futball ellenes? Dicsérték is őket, Ádám Martint is. Senki nem lesz a magyar futball ellen azért, mert kimondja, hogy a Fradi kiváltságos. Lehet, hogy valaki a saját véleménybuborékjában ahhoz szokott, hogy a Fradit csak ajnározni lehet, de a buborékból kilépve látnia kell, hogy sokan élnek-halnak a magyar futballért úgy, hogy közben kritizálják az állapotokat, nem ellene, hanem éppen ellenkezőleg: érte.
Semmivel sem beszél kevesebbet Hegyi Iván mint akiért megneztük a műsort. "Hogy kerültèl Paksra"? Bognár elkezdi mondani és még 6x belekérdez Hegyi úr. 😂 Rendesen idegesítő.
Érdekes volt látni 1 riportert, aki láthatóan utálja a Fradit illetve 1 edzőt, aki (Kubatov miatt) akár utálhatná is, de külön tudja ezt választani és a klubról tisztelettel tud beszélni.
Ez az interjú Ivánkáról szólt! Kiabál végig ,mondja a magáét, belebeszél egyfolytában az interjúalany mondandójába.. és többször elmondja ,h mekkora barátok! Ez a vidéki kábeltévék sajátja volt régen.. Minden elismerésem Bognár Gyurinak ,h kulturáltan bírta! ..és jókat mondott! Amikor hagyták.
Bognárt lehet kritizálni, tobb dolog miatt jogosan, de nagyon erdekes meglátásai vannak a futballról és lenyűgözően érti és érzi a csapatát. Az egyetlen zavaro hogy Hegyi Iván sokat szól közbe, olyankor is amikor még mondana valamit Bognár. Kicsit itókás hangulatban vezeti a musort...
Nekem még most is , ma is tetszett a beszèlgetés. Bognár Gyuri a legjobb magyar edző. Zseniàlis meglàtasai vannak, s azért eme remek csapatszellemnek ő is az alkotója . Sokat számít. Varga Barna zseniális , most is mondom . Gyuri remekül pallèrozta. Remèlem a sérülés nem veti vissza. Megérdemelne még jó pár jó évet ! Jól szórakoztam a műsor alatt . Hajrà Magyar foci ! Magyar játékosok ! Magyar csapatok ! Mind! Hajrá Gyuri!
Tiszteletem! Varga Barnabásról jutott eszembe. Volt anno egy Miroslav Okonski nevű Lengyel focista aki 28 évesen lett a Hamburg játékosa a nyolcvanas években és a Német lapok azt nyomozták, hogy mit csinált idáig. Olyan teljesítményt nyújtott. Szintén, Milan Jankovicsot vette meg a Real Madrid 28 évesen anno a nyolcvanas években. Soha nem játszott külföldi csapatban előtte. Egy évet volt ott, de szinte végig kezdő volt. 36 meccsen. Olyan játékosokkal a középpályán mint Martin Vasquez, Michel, Gordillo és elöl Butragueno és Hugo Sanches.
Csak mi Magyarok vagyunk ha nem is a csapatunk van nemzetközibe , mi akkor is szurkolunk neki.mert a Magyarsàg nem csak Nemzet🇭🇺🤚 hanem egy Csalàd is.🙏❤️
Tök jó beszélgetés volna, ha Iván bácsi nem ugatna bele a riportalany mondandójának felénél. Kérdez valamit, aztán nem is hagyja végigmondani a másik monológját. Lehet, hogy jó újságíró de riporternek csapnivaló. Iván bácsi, ha olvasod esetleg: hagyd már érvényesülni az alanyt, mert így semmi értelme a beszélgetésnek! Köszönöm!
Ádám Martin jó játékos! Magának köszönheti egyrészt! Nem állandó most az Ulsan Hyundaiba és ez látottak alapján nagyon rossz edzői felfogás. Mert nem hiszem hogy ő nem látja, ha Ádám Martin kezdő a csapat nyer vagy 1 pontot szerez!
Minden tiszteletem Bognár Györgynek, bár csak találkozott volna az utunk a fiam pályafutása meghatározó időszakában, biztosan más szemmel nézet volna egy kétlábas szélsőt aki ráadásnak még gyors is. Barnabás és még sokan szerencsések⚽️🤝
Bognár túlzottan dicsérte Rossit , szerintem nagyon sok szerencse kellett , főleg a Szerbek ellen !!! Kívánom ,hogy az Eb után Bognár György legyen a kapitány!!!!
Hegyi úr..csinàljon egy jò beszèlgetèst Bognàr úrral Puskàs Madridi èveiről ès a Barcelona hàrom Magyar zsenijèről..Kubala ! Kocsis ! Czibor ! 🇭🇺🤚 mert az El Clasico mèrkőzèsein 4 Magyar volt a kezdőben.😁😮😮🤚🇭🇺🙏❤️
Kedves Bognár Gyuri , azt mondod hogy a válogatottnál szerencsénk volt a csoportal . Szerbia , és Montenegró is abba a kategóriába tartozik akik vért isznak . Izomemberek , fanatikusak , 1.8 m fölött van szinte mindegyik . Miért volt itt szerencsénk ? Én nagyon bízok a fiúkban , és Rossi mesterben . Na és abban is hogy a jó isten is segíteni fog nekünk a szoros szituációkban .
Teljesen egyértelmű, hogy mire célzott. Azért volt szerencsés a csoport, mert a 2. kalapból nem pl. a franciákat, angolokat kaptuk, hanem a szerbeket, a 3.-ból az igencsak közepes Montenegrót, nem pl. az ukránokat, románokat, albánokat, a 4.-ből a mélyponton lévő bolgárokat sorsolták hozzánk, nem a törököket, görögöket, vagy épp az 5.-ből elkerültük a szlovákokat, és megkaptuk Litvániát. Tehát irtózatos pech révén lehetett volna ez akár pl. egy magyar-francia-román-török-szlovák csoport is. Mivel mind a 4 kalapból elkerültük az azokon belüli legnehezebbnek tűnő 1-2-3 csapatot, ez nevezhető szerencsének.
Hegyi Iván jó újságíró, de sajnos nem való képernyőre.Túlzott gesztikulálása, izgő-mozgó mozgása, mimikája, belebeszélése a másik beszédébe. Ugyanezt éreztem, amikor Füzi Gáborral beszélgetett. Sajnáltam Gabi bácsit, hogy ilyen "riporter" szólaltatja meg. Tudom jó barátok, de akkor sem kellene Hegyi úrnak a képernyőn dolgozni. Maradjon a hóna alatt hurcolt klaviatúránál és csak írjon.
Uraim a PAKS úgy lett első , hogy a FRADI mellé nyúlt egy néhány mérkőzésnek . Itten nem a PAKSOT akarom bÍrálni , a Paks valóban egy nagyon jó közép csapat .
A paksnak is lehetne 5-6ponttal több, hiszen a döntetlen meccsein is ő dominált azt ne felejtsük el.Meg azt se, hogy ez a Fradi az utóbbi 20év legerösebb Fradi ja. De aVidi és A Puskás is bombaformában van, úgyhogy ez1erős mezöny.