Тёмный

Szingapúr - A meg NEM valósult álom 

UtasTárs
Подписаться 19 тыс.
Просмотров 31 тыс.
50% 1

Malajziától búcsúzva következő állomásunk nem más volt mint Szingapúr. Kuala Lumpurból busszal érkeztünk ide, a menetidő körülbelül 5-6 óra volt. Szingapúr a világ egyik leggazdagabb, legélhetőbb országa. Ezt megérkezésünkkor egyből láttuk. Modern épületek, futurisztikus kertek, csodálatos panoráma. Mindezek mellé persze mélyen a zsebbe is kell nyúlni. Csak egy példa a sok közül: három sör és egy kis nasi több mint tízezer forintunkba fájt. Nem hiába, hogy csak négy napot maradtunk, azonban el kell mondjuk mind a kettőnket le vett ez az ország a lábunkról.
Szingapúr számunkra az a hely, ahová még biztosan visszatérünk, mert nagyon tetszett plusz sajnos nem tudtunk mindent megnézni. Csabi lába sajnos nem bírta a sok sétát így jó pár dolgot ki kellett hagynunk. Nem baj, visszatérünk! 🙂
Világkörüli Vlog 33. rész
A többi epizódot ezen a listán találod:
• Világkörüli Vlog
► Bankkártya utazáshoz:
Ezt a bankkártyát használtuk mind a 19 országban, ahol jártunk. 200 EUR-ig ingyenes ATM pénzlevétel (ezen túl is minden banknál kedvezőbb), nincs havi díj (standard csomag esetén), nincsenek rejtett költségek.
5 Euro ajándék neked is, és nekünk is, ha ezen a linken regisztrálsz:
www.revolut.co...
► Szállás:
AirBnb: 10000 Ft kedvezmény, ha ezen a linken regisztrálsz: www.airbnb.hu/...
booking.com: 10% visszajár foglalásodból, ha ezen a linken regisztrász:
www.booking.co...
► Felszerelés:
Kamera, amit használunk: amzn.to/2PakDse
Kamera objektív: amzn.to/2B4kTG2
Mikrofon: amzn.to/2BeLPmq
A táska amivel bejárjuk a világot: amzn.to/2nAx1Fb
360 fokos kamera: amzn.to/2z4NaJg
► A csatornánk:
Elindultunk hátizsákos világ körüli útunkra, és úgy döntöttünk, hogy elindítjuk utazó vlog csatornánkat. Azt szeretnénk megmutatni, hogy milyen egy hátizsákos backpacker élete: milyen megálmodni, felkészülni, tervezni, megérkezni, meglepõdni, félni, örülni, csalódni, és újra meglepõdni. Ezen kivül praktikus információkkal is szeretnénk szolgálni.
► Egyéb oldalaink:
Facebook / utastars
Instagram / utastars
► hashtagek
#szingapúr #utazás #utazas #vlog #utazó

Опубликовано:

 

3 окт 2024

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 20   
@budaiilona5723
@budaiilona5723 5 лет назад
Valami fantasztikus ez a Singapur, örülük, hogy ezt a csodás utazást végig utaztátok, köszi, hogy láthattam
@krisztinapeter5480
@krisztinapeter5480 5 лет назад
Minden csodalatos és nagyon szép érzelmekkel dús videókat látunk.
@marikaficze9439
@marikaficze9439 3 года назад
Sziasztok! Fantasztikus volt látni! Üdv!
@vezdaera
@vezdaera 5 лет назад
Húúúú..ez nagyon jól sikerült beszámoló lett. A hely valóban lenyűgöző. Mi is bejártuk a régiót, de sajna ez kimaradt. Ezek után lehet belevágunk mégegyszer. Nagy igazság..ide több időre kell jönni. Köszönjük a fáradtságot..a megosztásért, a szerkesztésért. 👏👏❤️❤️
@tiborszilaski1910
@tiborszilaski1910 5 лет назад
Sziasztok! Nekem is nagyon tetszett a video! Csodálatos a város..bakancslistás nekem is! További jó utat! 🖐😃
@MGabor-mr6fm
@MGabor-mr6fm 5 лет назад
Köszönjük a videót! Lenyűgöző volt, ahogy megszoktuk :)
@bodnarjanos8806
@bodnarjanos8806 5 лет назад
Sziasztok! Vártam már ezt a videót,mi novemberben voltunk Szingapúrban,nekünk is nagyon tetszett!!! Nem olyan régen találtam meg a csatornátokat,gyorsan be is pótoltam a lemaradásom :) Szuperek a videók!!! Jó utat!!!
@martabajnok4346
@martabajnok4346 5 лет назад
A gardens by the bay nappal is gyönyörű, sőt! Akkor lehet látni igazán a növényeket. Köszi a feltöltést, nagyon jó lett ez a rész is!!!!
@fodornandorjozsef
@fodornandorjozsef Год назад
megnéznék egy jó szingapuri tanyát :D
@moniqTruba
@moniqTruba 3 года назад
Ha legkozelebb mentek es olcsobban szeretnetek osszehozni, akkor nezzetek meg a szallasokat az Aljuneid metro allomasnal. 20 $ / fo volt egy hotel szoba ami nagyon szep tiszta es modern volt , illetve a helyi ettermek 3 $-ert kinaltak etelt es nagyon olcson italt. Pontosabban 10 perc volt a repter es 10 perc a kozpont.
@takacsbela01
@takacsbela01 Год назад
Nagyon szuper beszamolo, köszönjük. Mennyibe kerültek a kavek? 😊
@ifj.varszegitibor
@ifj.varszegitibor 4 года назад
Sziasztok! 9:13-nál melyik verzió szól? Shazam kidobta a számot (Close to you-klass) de nem találom ezt a lassú verziót,ha vki ráismer és belinkelné annak hálás lennék!
@bandee26
@bandee26 3 года назад
szia,megtaláltad ? :)
@gyongyikelukacs9611
@gyongyikelukacs9611 3 года назад
@@bandee26 Én is szeretném a lassu változatot
@ifj.varszegitibor
@ifj.varszegitibor 2 года назад
@@bandee26 Sajnos nem találtam meg, esetleg te azóta? ☺️
@retromokus
@retromokus 9 месяцев назад
lil sokz - sometimes
@IstvánIstván-j4o
@IstvánIstván-j4o Год назад
Miből tudjátok ezt fizetni..,.majdnem1 évig utaztok? Miből?
Год назад
Dolgozunk, és a félretett pénzünkből. Más autót vesz, márkás cuccokat, iphonet, vagy dohányzik, vagy nem főz és éveken keresztül inkább rendel kaját. Mindenkinek más a prioritás. Nekünk az utazás van előbbre. Nem olyan drága dolog, ha belegondolunk, hogy elég naponta 1500 forintot nem elkölteni cigire/sörre (vagy félretenni) és 15 év alatt összejön egy ilyen utazás ára. De persze többet is felre lehet tenni, és hamarabb megvalósul az álom.
@RolandSaska
@RolandSaska Год назад
Nem sportoltatok 15 évet 😂😂😂 ha egyetemre jártál akkor max 5-6 éve lehetsz kereső képpes amennyire fiatalok vagytok.
Далее
SZINGAPÚR VÉGIGJÁTSZÁS (városbemutató)
9:42
Просмотров 121 тыс.
Ezért Vagy Mindig Fáradt - 7 Alvás Tévhit
17:23
Просмотров 245 тыс.
Utazás Kuala Lumpurba! És Csabi kórhàzba került
14:21
Szingapúr,  a világ legdrágább országa
16:21
Просмотров 78 тыс.
Amerika Nyugati Part - Miért NEM tetszett nekünk?
21:34
A majdnem tökéletes Szingapúr...
9:22
Просмотров 392
10 OK, Amiért Sohase Költözz Ausztráliába 🦘
10:14