Тёмный

Vegyes savanyúság avagy csalamádé - erdélyi recept 

Kisvakond
Подписаться 58 тыс.
Просмотров 135 тыс.
50% 1

A hagyományos, "eredeti" recept:
Szükség van káposztára, uborkára és paprikára (lehetőleg több színű paprikára). Ezek mindegyikéből egyenlő súlyú mennyiséget használjunk fel.
A fenti három zöldség mindegyikét gyaluljuk le, vagy vágjuk fel vékony szeletekre.
Az előkészített káposzta, uborka és paprika hármast mérjük vissza, hogy megtudjuk mennyi hagymára van szükségünk. A három zöldség összsúlyának számoljuk ki az egynegyedét. Ennyi hagymára lesz szükségünk. A hagymát szintén gyaluljuk vagy vágjuk vékony csíkokra, majd keverjük az előző három zöldséghez.
Következik a szükséges sómennyiség meghatározása. A felhasznált zöldségek (hagyma+káposzta+paprika+uborka) összsúlyának a 3%-a kell sóból. A só mindenképpen legyen jódozatlan konyhasó.
A kimért sómennyiséget keverjük özzse a felaprított zöldségekkel, majd egy napra lefedve pihentessük egy hűvösebb helyen.
Másnap a keveréket facsarjuk ki és nem túlságosan tömörítve töltsük üvegekbe. Az üveg aljába 1-1 babérlevelet tegyünk a betöltés előtt. Ha az üvegeket megtöltöttük, számoljuk meg hány üvegünk van, hogy elkészíthessük a levet. Egy 7 deciliteres üveg esetében körülbelül 3,5 deciliter levet fogunk elhasználni. Ezek ismeretében előre kiszámolhatjuk, hogy mennyi levet kell előkészítsünk.
6 liter feltöltő léhez szükséges hozzávalók:
- 4,5 liter víz
- 0,8 liter ecet (9 vagy 10%-os)
- 400-500g cukor (ízlés szerint)
- 5-6 babérlevél
- 5dkg szemes bors
- 1 kis tasak nátrium benzoát tartósító (7gramm)
A felöntőlevet felfőzzük, de a tartósító szert és az ecetet csak ezután keverjük bele.
A kihűlt levet öntsük a zöldségre, majd 15 percet pihentessük. Ha szükséges pótoljuk a levet, hogy az üveg tele legyen, majd zárjuk le.
Jó egészséggel fogyasszuk!

Опубликовано:

 

11 сен 2024

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 155   
@czalafarczadireka425
@czalafarczadireka425 3 года назад
Több 10 csalamádé recept közül az önét választottam! Precíz," minden ember nyelvén"magyarázta el.
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 3 года назад
Köszönöm! 🙂 Sok sikert!
@user-fd8wd7qy5h
@user-fd8wd7qy5h Год назад
Orulok hogy rad talaltam! Koszonom a receptet!
@marrs1013
@marrs1013 9 месяцев назад
A lengyelek reszelnek répát még a savanyúkáposztába is. Kicsit édesebbé teszi, nem rossz.
@borokabereczki1925
@borokabereczki1925 Год назад
Nagyon értékelem a részletgazdag videót! Köszönöm, épp most készítem is a savanyuságot, hozzádava murok s konzervált csiperkét.
@elviracsiki261
@elviracsiki261 Месяц назад
Köszönöm, mèg 70 èvesen is szìvesen tanulok, minden ùjat kipròbàlok.Èrthetően magyaràz ès mutatja is, gratula.Szèp estèt.
@a.stainer3445
@a.stainer3445 Месяц назад
Épp ma csináltam néhány üvegre valót a recepted szerint.Köszönöm! Kipróbáltam több receptet az elmúlt években,saját levével lett mind elrakva(szerintem ez is lehet az oka hogy nem ízlett)változó fűszerezéssel és változó cukor-ecet aránnyal..őszinte leszek egyik sem ízlett..olyat akarok mint amit nagyanyám csinált,azt az ízt akarom,mert az világbajnok csalamádé volt..sajnos még fiatal voltam amikor elment mama,akkor még nem kertészkedtem nem csináltam savanyúságokat,így a receptet nem tudtam megtanulni tőle..Remélem ez a recept valami hasonló lesz.
@TheOaksterdam
@TheOaksterdam 2 года назад
Köszönet a részletes és tiszta isntrukciokért. A RU-vid egy csodálatos eszköz.
@dobierzsebetdr.regdonne1463
@dobierzsebetdr.regdonne1463 10 дней назад
Nagyon ovis módon vezeti le a savanyuság készítését. Ezt Magyarországon is így csináljuk, nem csak Erdélyben.
@TheOaksterdam
@TheOaksterdam 9 дней назад
A “gyengébbek” kedvéért. Mi baj van azzal? Végül is végignézte.
@zsofiagoller
@zsofiagoller 3 года назад
mindig az egyszerű és hagyományos alapreceptek a legjobbak, köszönöm szépen 💚
@zsoltonodi8286
@zsoltonodi8286 Год назад
Koszonom szeppen en is szoktam kesziteni mert haziaszony vagyok mashogy keszitem de ezt is kiprobalom mivel hogy magyaros szinu csodalatos koszonom szep munka ❤❤❤❤❤
@agnesbalogh4552
@agnesbalogh4552 Год назад
Elkészítettem egy adagot...alig tudtam kivárni a 10 napot hogy megkóstoljam milyen lett....egyszerűen,,nagyon finom,,...s mivel volt még egy kis zöld paradicsomom a kertben csináltam még egy adagot és ehez tettem még két darab csípős paprikát is....hát ez a változat is nagyon ,,bejött,, főleg a fiam és a férjem szeretik nagyon,enyhén csípős,pikáns....szuper jó lett,bátran ajánlom én is másoknak is...Ügyes vagy ,,kisvakond,,
@pappeva6891
@pappeva6891 3 года назад
Köszönöm a receptet, most készül. Én többször is végighallgattam, nehogy kimaradjon valami fontos. Nekem nem sok a beszéd, így tetszik😃 olyan, mintha a konyhámban lenne és segítene kíszíteni.
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 3 года назад
Köszönöm! Ha minden lépés be lesz tartva, nem fog csalódást okozni! Jó egészséggel fogyasszák!
@medveanna7686
@medveanna7686 Год назад
Jó segítség az arányok tanítása es a lé összeállítása. Köszönjük szépen. Káposztát duplán tették az én családomban.
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert Год назад
Ahány ház, annyi ízlés és szokás. 🙂
@Meggy-rd7hv
@Meggy-rd7hv Год назад
Köszönöm a hasznos receptet, így fogom elkészíteni a csalamádét, mert nagyon szeretjük. 😍
@erzsebethorvathnerepas8068
@erzsebethorvathnerepas8068 3 года назад
Köszönöm a receptet! És a sok hasznos tanácsot.Jódozott só nekem új volt .
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 3 года назад
Köszönöm a figyelmet! Az üzletekben kapjató mindennapi felhasználásra ajánlott konyhasó legtöbb esetben jódozott. Azért jódozzák a sót, mert a jódra szüksége van az emberi szervezetnek, de a fogyasztott ételek nagyon kis mértékben tartalmaznak jódot. Így mivel sót mindenki fogyaszt, ehez szokták hozzáadni. Afféle "népegészségügyi" pótlék. A csomagoláson minden esetben fel van tüntetve, ha jódozott a só. Viszont tartósított ételekbe ez a só nem megfelelő, mert az álaguk romlik a jód miatt. Például a savanyúság ellágyul tőle.
@erzsebetkallohuszar2861
@erzsebetkallohuszar2861 2 года назад
Szuper jó recept! Köszönjük!
@attilagm
@attilagm 3 года назад
Gratulálok, nagyon guszta! :) Épp a napokban olvastam, hogy régen szőlőlevelet is használtak a ropogósság megőrzésére. Ajánlom kipróbálásra.
@evafeleky4065
@evafeleky4065 Год назад
Nagyon gusztusos, klasszul és nagyon precízen elmagyaráztad, jól követhető volt. Holnap elkészítem, nagyon szeteti a családom, köszi a receptet.
@mariastanics4509
@mariastanics4509 Год назад
Köszönöm , újból meghalgatva már rájöttem. 👍
@katalinhorvath8139
@katalinhorvath8139 Месяц назад
Koszonom, nagyon jo volt vegignezni!
@irmadobi8584
@irmadobi8584 Год назад
Színesebb, érdekesebb. sárgarépa karikákat formára vágva, még egyben kikarcolva az oldalát, borsot, mmustármagot szemnek bele dugni,piros paprikát szájnak, mosolyognóva.. ezeket az üveg oldalához tenni.. Minden nap mosolyogj !!
@ginarita736
@ginarita736 Год назад
Szuper Rezept. Kösziszepen. Kifogom probalni Most talaltam a csatornatokra. Üdv Austriabol
@erikaimre4335
@erikaimre4335 2 года назад
Köszönöm szépen a receptet. Kész vagyok a csalamádéval. Nem tudtam ,hogy a jódozott só megpuhitja a zöldségeket.
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 2 года назад
Pedig így van. Semmilyen befőttbe nem jó. Jó étvágyat hozzá!
@tundeherzsenyak659
@tundeherzsenyak659 3 года назад
Nagyon jól néz ki!🙏várom a recept leirását!🙏köszönöm!
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 3 года назад
Köszönöm. A recept már ott van a videó alatt a leírásban.
@erzsebetpalcso7798
@erzsebetpalcso7798 4 месяца назад
Köszönjük
@zuzanacunova971
@zuzanacunova971 Месяц назад
Nagyon szépen koszonom…,pont készulok csalamádét eltenni 👍 Igaz,mindenból csak egy egy kilót.,így majd számolgatok egy kicsit …😂 De a receptje nagyon tetszik😀 Udvozlom és erot,egészséget kívánok🙂
@erikaserban4749
@erikaserban4749 Год назад
Ez egy nagyon jó recept!! Köszönöm 🙏🫂
@veronikavarhegyi5312
@veronikavarhegyi5312 Год назад
Köszönöm szépen!
@janosnebenko7783
@janosnebenko7783 Год назад
Elfogom kezsiteni !
@jozsefvirag3188
@jozsefvirag3188 2 года назад
Köszönöm szépen viszont kívánom szeretettel szép hétvégét kellemes pihenést!
@tundeherzsenyak659
@tundeherzsenyak659 3 года назад
Jajj,tényleg!elnézést!nagyon koszonom,kifotózom
@mariazimmermann132
@mariazimmermann132 3 года назад
Itt
@doraboldizsar3769
@doraboldizsar3769 2 года назад
Szeretném megkérdezni. kedves hogy kígyó uborkával lehet készíteni? Köszönöm szépen.
@margitpap2790
@margitpap2790 Год назад
Csodás e csalamádéKöszönöm.
@mariatoth5177
@mariatoth5177 2 года назад
Köszönöm szépen a videót.
@andrasnecsokas2300
@andrasnecsokas2300 3 года назад
Köszönöm szépen ma fogom megcsinálni!
@istvan19672
@istvan19672 Месяц назад
Nagyon köszönöm
@kaesz12
@kaesz12 3 года назад
nagyon jó recept köszönöm
@ЮліяБровді-б9ф
@ЮліяБровді-б9ф Год назад
Köszönöm szépen.
@katalinkiss5169
@katalinkiss5169 11 дней назад
Köszönöm szépen kedvességét hogy ilyen szépen elmagyarázta magyarul hát értelmétől recepteknek és a taktikáját hogyan hogyan kell elkészíteni minden porcikáját nagyon hálásan köszönöm és igaz szeretettel hallgatom kedves hangját kár hogy nem lehet látni az arcát is viszonyára igen kedves és aranyos ember lehet aki ilyen dologgal foglalkozik az nem lehet rossz szembe nagyon szépen köszönöm még egyszer jó egészséget és sok sikert mindenhez Kanadából ❤❤❤❤ Remélem többször fogom látni a kedves receptjeit mert nem fogom elhagyni sosem ha találom őket igaz szeretettel a mese tábor ból Catherine❤
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 10 дней назад
Nagyon kedves! Köszönöm!
@irmadobi8584
@irmadobi8584 Год назад
A paprika magja,,, a miből a növény kinő, abban van a legtöbb tápanyag,, sírítve minden jó !!Beleteszem, együtt nőttek. NEKÜNK !!
@evafarkas2198
@evafarkas2198 3 года назад
Köszönöm szépen a receptet kifigom probàlni
@mariabajka5104
@mariabajka5104 3 года назад
Nagyon szepen koszonom szep napot kivanok
@haimgiler6439
@haimgiler6439 Год назад
👍⚘
@evaboleraczky8870
@evaboleraczky8870 Год назад
Koszonjuk szepen EVA
@sandorneszekszardi7595
@sandorneszekszardi7595 3 года назад
köszi a jótanácsot
@bertaeusterholz1431
@bertaeusterholz1431 Год назад
Nagyszerűen hangzik! Hamarosan kipróbálom. Köszönöm szépen, örültem hogy megtaláltam videóját; gyerekkoromban ettem utoljára csalamádét. Alig várom az eredményt!!😄 (Már csak a zöld paradicsom hiányzik, az lesz a következő projekt...)
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert Год назад
Az is pofonegyszerű 🙂. Ez egy nagyon nagyon régi recept. Nem fog benne csalódni. Sok sikert!
@bertaeusterholz1431
@bertaeusterholz1431 Год назад
@@Kisvakondkert köszönöm!😄👋
@gerdakodak
@gerdakodak 2 года назад
Nna, kész. Kisvakond's - csalamádé. Illata pompás, színe-állaga remek. 10 kiló anyag beüvegezve. Asszonyom már kóstolná. Mondtam: Várj! Megkérdezem a liszensz gazdáját, mennyi idő múltán ehető. Szóval, mennyi idő múltán mutatkozik az élmény? Ja, és kösz mindent!
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 2 года назад
Össze kell kicsit érjen, no meg a tartósító miatt is jó kicsit pihentetni. Tudomásom szerint minden tartósítóra igaz, hogy legalább 10 napig állnia kell.
@mariakasnyik1523
@mariakasnyik1523 Год назад
Nagyon finom lehet .
@irenkekorsosne3948
@irenkekorsosne3948 Год назад
Nagyon köszönöm! Egésszégükre !
@helenavasova119
@helenavasova119 Год назад
​@@Kisvakondkert20:53 az osregi recepthez oseink hol vettek a natriumb.tot?😂
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert Год назад
@@helenavasova119 Sehol. Szalicillel készült, de a szalicilnek csípős, néha kellemetlen mellékíze van.
@tamma369
@tamma369 2 года назад
Miért kerül minden csalamádé receptben tartósítószer? A következő generációknak rakjuk el? Cukros ecetes lé nagyon savas, ha sterilizáltunk mindent és tisztán dolgozunk, akkor nem értem mire kell a tartósítószer. Nekem vegülis nincs tapasztalatom ilyen téren, mivel én csak természetes módon sóval savanyított zöldségeket szoktam eltenni ahol általában a hasznos baktériumok terjednek el és kiszorítjak a penészgombakat. (Egy egész évig így biztosan tartós marad)
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 2 года назад
Hát akkor úgy kell készíteni! A lehetőségek száma végtelen! 🙂
@tamma369
@tamma369 2 года назад
Kipróbálom idén a receptedet csak a tartósítószer nélkül, meglátom hogy kell e a tartósítószer. De ezen fellül egészen jónak tartottam hogy nem csak a receptet hanem a tapasztalataidat is megosztottad velünk 🙏
@Zsolt_77
@Zsolt_77 2 года назад
@@tamma369 én ebben a pillanatban készültem el vele, nekem is kimaradt a tartósítószer belőle, azon egyszerű oknál fogva, hogy ahol élünk ott nem lehet kapni sehol nátrium benzóátot , még a gyógyszertárban sem :-), kíváncsi vagyok milyen lesz!
@tundegelencser5645
@tundegelencser5645 Год назад
@@tamma369 Elállt tartósítószer nélkül? Nem szeretnék belerakni Én se ha nem muszáj!
@tamma369
@tamma369 Год назад
@@tundegelencser5645 igen eláll, de be fog barnulni és egy fél év után elkezd megváltozni a zöldség texturája is. Tehát sajnos ajánlok valamilyen tartósítószert oxidáció ellen. Vagy savanyítod, az kevésbé veszít a minőségéből (csak az egy más ízvilág).
@medveanna7686
@medveanna7686 Год назад
Sóvidéken is tesznek murkot (sárgarépát, és nem a románoktól vették át. Zöld paradicsomot is meggyfa levelet is tesznek a csalamádéba. Meg tormát.
@csilla20000
@csilla20000 2 года назад
Szia Vakond! Tavaly már ezt készítettem, és isteni lett, idén viszont nincs túl sok üvegem. Szerinted eláll a műanyag savanyúságos vödörben is? (Az van itthon jó sok :) )
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 2 года назад
Hát erre sajnos tapasztalati tanácsot nem tudok adni, ugyanis én mindíg üvegbe tettem, sőt annak idején édesanyám is abba tette. Elméletileg megmaradhat, de az álaga lehet, hogy nem lesz ugyanaz. Mármint, ha nincs légmentesen zárva, akkor valószínűleg fel fog puhulni a zöldség.
@csilla20000
@csilla20000 2 года назад
@@Kisvakondkert Köszi szépen a választ. Na, akkor próba, szerencse :)
@vanessanemeth2867
@vanessanemeth2867 2 года назад
Üdvözlőm Nagyon tetszenek a videói a savanyúság elrakásáról és készitéséről.A savanyúsággal kapcsolatosan szeretnék öntől szakmai praktikákat kérni, mert itt Magyarországon belül senki szakmai titkot nem árúl el, és elég durván küldtek el melegebb éghajlatra. Szeretnék önnel kapcsolatba kerülnie ha lehetséges. Valamilyen elérhetőséget szeretnék kérni esetleg e-mail. Köszönöm
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 2 года назад
Én csak a kicsi családunk hagyományos receptjeit ismerem, melyeket családi fogyasztásra használunk. Nem ismerek szakmai titkokat, mert távolról sem szakmám. Természetesen, ha tudok, segítek: kisvakondposta@gmail.com
@zsoltaradi4607
@zsoltaradi4607 Месяц назад
Miért kell kiönteni a hasznos zöldség levét a kukába? Nem lehet felhasználni az igazi ásványi anyagot/ a Vitaminokat?
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert Месяц назад
@zsoltaradi4607 Dehogynem. Csak akkor abból nem lesz csalamádé.
@gerdakodak
@gerdakodak 2 года назад
Most állunk neki (Kisvakond-verzió). Annyi a difi, hogy a babér helyett meggyfalevelet használnánk; azt is ki kell főzni? Még egy mod: Na-benzoát helyett patikai szorbinsav (1g/l) lesz a tartósító.
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 2 года назад
A meggylevelet jól meg kell mosni. Ami a tartósítót illeti, én azt mutatom mindíg, amit sok-sok éve használunk és bevált. Azért nem merek soha mást ajánlani, nehogy hatással legyen az álagra, ízre, vagy esetleg ne váljon be. Jó, ha más mást is kipróbál, legalább kiderül, hogy azzal milyen 🙂.
@gerdakodak
@gerdakodak 2 года назад
@@Kisvakondkert Köszönöm a segítséget - asszony már vadul surpákolja az uborkákat... (még annyit a tartósítószer-ügyhöz, hogy a benzoesav tényleg vadállatul tartósít, de sajnos mást is csinál a jóember mitokondriumaiban, ráadásul C-vitaminnal reagálva benzol gyün létre, ami már tutira mindenogén. A friss zöldségben-gyümiben pedig általában akad C-vitamin. A szorbinsav kevésbé hatásos mint konzerváló cucc, viszont simán a zsíranyagcserékkel metabolizálódik szén-dioxiddá és vízzé. Mi már évek óta használjuk, íz- és állagelbaszkurát nem okoz, viszont tényleg nagyon ügyelni kell a higiéniára... Nem a szorbinsav sóiról beszélek - kálium-szorbát és társai - hanem a tiszta szorbinsavról. A sóit csak azért használják, mert könnyebben és alacsonyabb hőfokon oldódik mint a natúr szorbinsav, amit kizárólag forrásban lévő léhez kell/tanácsos adagolni a feloldódás érdekében. Bocs, ha hosszú voltam, de hát a haver, az haver...)
@eszterszel196
@eszterszel196 Год назад
​@@Kisvakondkert😊
@fffoxylady
@fffoxylady 2 года назад
Nagyon guszta! Mennyi idő után lehet már felbontani?
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 2 года назад
Általávan 2-3 hét.
@zsuzsannavizer2893
@zsuzsannavizer2893 Год назад
Üdvözlöm! Nártium-benzoát helyett mit használhatunk, ugyanis hiánycikk? Van borkősavunk vagy aspirinünk? S.o.s. jó lenne a válasza, mert 3 db 60 literes hordó csalamádénkra holnap rá kéne tennünk a levet. Előre is köszönöm, ha válaszol! Az Ön receptje alapján tettünk el már csemege uborkát, ami mennyei!!! Üdv! Zsuzsa
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert Год назад
Nos, ezidáig én minden évben ezt használtam, mivel itt Dunát lehet rekeszteni vele. Szerintem kis boltokban ott is talál. Borkősavat egyáltalán nem használtam, aspirint viszont igen, igaz más savanyúságokhoz. Ha ebből kellene választani, én aspirint tennék (sima aspirin, tehát acetil-szalicilsav), mert azt rendszeresen használok másba, így azzal van tapasztalatom. 1 liter felöntőlébe legalább 3db fél grammos kell, hogy biztosan ne legyen baja.
@zsuzsannavizer2893
@zsuzsannavizer2893 Год назад
@@Kisvakondkert Hálás köszönetem a rendkívül gyors válaszért és segítségért! Futok még pár kört akkor, hátha találok. Aztán folytatjuk a savanyítást, kb 200 kg zöldparadicsomot fogunk még az Ön receptje szerint eltenni. Nagyon jók a videói, érthetőek, részletesek, abszolút jól használhatóak! A legjobbakat kívánom Önnek!
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert Год назад
@@zsuzsannavizer2893 Nagyon kedves! Köszönöm!
@nellifinta2339
@nellifinta2339 2 дня назад
Mi egészséges ? Nagyik szalicilt szokták hasznàlni.
@mariastanics4509
@mariastanics4509 Год назад
Nagyon tetszik a csalamádé recept.Viszont nem vagyok benne biztos, hogy most minden teljesen pucolva, ugy mérem a súlyt? Vagyis a paprika csumázva, hagyma pucolva? Köszönettel 🙂
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert Год назад
Igen. Megtisztítva. Természetesen lehetnek eltérések ízlés és alapanyag függvényében.
@mariastanics4509
@mariastanics4509 Год назад
@@Kisvakondkert köszönöm válaszát, nagyon jól sikerült, nekem is lett 12 üveg mutatós, gusztusos finom csalamádém.
@irenrovid6290
@irenrovid6290 11 месяцев назад
Eszek bele karfiolt apró rózsáira szedve, plusz erős paprikát, kosszarvat, ami kellemesen erős.
@ilonaambrus4180
@ilonaambrus4180 2 года назад
Üdvözlöm! Szeretném kérni a segítségét abban, hogy elkészítettem a receptje alapján a csalamádét, viszont szerintem sok levet hagyhattam rajta, s másnap egy pár üvegből folyt ki egy kis lé, aztán még tudtam szórítani egyet az üveg kupakján..., sajnos lehet hogy nem tudtam erősen eászórítani egy-két üvegre a kupakot, s azt szeretném megtudni, hogy így még jó lesz-e vagy rakjam hűtőbe...? Válaszát és segítségét előre is köszönöm:-) Ui.: egyébként azért választottam az ön receptjét , mert nagyon jól/ közérthetően magyaráz, nagyon jó volt hallgatni.
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 2 года назад
Vagy túlsádosan tele tette (kell hagyni egy kis helyet levegőnek, vagy ami még lehetséges, nem volt jó a kupak. Sajnos van köztük selejtes. Ha nem érintkezett szennyeződéssel és betartotta a receptet, szerintem nem lesz vele gond. Zárja le alaposan.
@ilonaambrus4180
@ilonaambrus4180 2 года назад
Rendben nagyon szépen köszönöm a gyors választ:-), igen szerintem csordultig töltöttem az üvegeket és az lehetett a baj, tegnap raktam el és ma reggel vettem észre, hogy pár üvegnél kifolyt a lé, ma még egyszer rászorítottam, remélem azért így még jó lesz, de azért még azt megkérdezem, hogy most már semmi képpen ne vegyem le a kupakokat s vegyek le a léből ugye....? Ui.: Ön a második ember az életemben akinél ezt az X -be szórzást láttam, az első édesanyám volt, s máig használom ezt az egyszerű képletet, jó egészséget s minden jót kívánok Önnek és az egész Családjának. Imádom, hogy ilyen részletesen magyarázott el mindent👏👏👏 bárcsak több ilyen nagyszerű ember élne ezen a bolygón❤❤❤
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 2 года назад
Nagyon kedves. Remélem a kupak jól fog zárni.
@liviamama
@liviamama Год назад
Bizony, a régiek tudták, meg a vasfű is belekerült. Azt nem tudom mi volt a célja.
@anikobakonyi6601
@anikobakonyi6601 Год назад
Kanadaban elek es nekem nincs atrium benzoatom, mivel potolhatnam?
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert Год назад
Sajnos nem tudom, hogy nátrium benzoát (angolul: sodium benzoate, franciául: benzoate de sodium) helyett mit lehet kapni Kanadában. De a mellékelt lista alapján kapható: www.canada.ca/en/health-canada/services/food-nutrition/food-safety/food-additives/lists-permitted/11-preservatives.html
@anikobakonyi6601
@anikobakonyi6601 Год назад
100 eve! Trianonota.
@krisztinabaranyi9619
@krisztinabaranyi9619 2 года назад
Szia azt szeretném kérdezni hogy ez mennyi zöldségből készült?
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 2 года назад
Elmondtam a videóban: 4+4+2kg.
@martasimon5820
@martasimon5820 Год назад
viszont nem rontja el
@pzsuzsa60
@pzsuzsa60 2 года назад
Lehetne a nátrium benzoat helyett szalicilt hasznni.?
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 2 года назад
Igen. Természetesen. Én a mellékíze miatt nem használom, de ugyanolyan jól tartósít.
@pzsuzsa60
@pzsuzsa60 2 года назад
@@Kisvakondkert köszönöm
@mariabaloghnebiro58
@mariabaloghnebiro58 3 года назад
Papám vékony meggyfaágacskát tett a savanyús üveg tetejére.
@erzsebethorvathnerepas8068
@erzsebethorvathnerepas8068 3 года назад
A ropogosság megtartása miatt tette rá?
@mariabaloghnebiro58
@mariabaloghnebiro58 3 года назад
@@erzsebethorvathnerepas8068 Azt mondta, kell bele az íze. Akkor én ezt annyira nem értettem, voltam kb. 4-5 éves. De minden savanyúságot ezzel szorítottak le.
@erzsebethorvathnerepas8068
@erzsebethorvathnerepas8068 3 года назад
@@mariabaloghnebiro58 köszõnõm a választ.
@user-tq7ug5yu7o
@user-tq7ug5yu7o Год назад
Iszonyat lassan halad.....
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert Год назад
Tanult belőle? Ingyen?
@gr.gr.9886
@gr.gr.9886 Год назад
A natrium-benzoat nem egèszsèges!! Többet nem irok róla.Ellenőrizze le, aki figyel az ilyen infóra is.
@anikobakonyi6601
@anikobakonyi6601 Год назад
Ok, de akkor mit hasznalsz? Koszonom.
@gr.gr.9886
@gr.gr.9886 Год назад
@@anikobakonyi6601 szalicilt, valaha 1 biz.fa kèrgèből kèszitettèk! Ma? Nem tudom, csak remèlem, h termèszetes eredetű. (Nemhiàba tiltottàk, eltüntettèk pàr ève, nehogy egèszsêgesek legyünk tèlen)
@user-yr3nz2fc9c
@user-yr3nz2fc9c 11 месяцев назад
Nem túl sok az az 5dkg szemes bors? Nem inkább 5g?
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 11 месяцев назад
Ekkora mennyiséghez? Kicsit sem.
@mariaweidner
@mariaweidner 27 дней назад
Beszel, beszel, az ember megunja es abba hagyja
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 27 дней назад
@@mariaweidner Ajánlom a tik-tokot. Használhatatlan információk 1 percben.
@vontjozef
@vontjozef 2 месяца назад
Rengeteget beszelsz,Rossz hallgatni
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 2 месяца назад
@@vontjozef Akkor ne hallgassa. Ez önmagától nem jutott eszébe? Mellesleg ön rengeteget ír, annak ellenére, hogy olyan elfoglalt, hogy nincs ideje ingyen dolgokat kapni. Rossz olvasni! 🙂
@danielszabo9515
@danielszabo9515 3 дня назад
​@@Kisvakondkertn
@gyorgyneszana2587
@gyorgyneszana2587 8 дней назад
A videóban ,5 liter vízről beszél és ehhez mondja a hozzávalókat,a leírásban pedig 6 liter felöntöm lerol van szó.Melyik az igazi?
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 8 дней назад
@@gyorgyneszana2587 A felöntőlé nem víz, hanem víz+ecet+stb. 🙂
@gyorgyneszana2587
@gyorgyneszana2587 7 дней назад
@@Kisvakondkert tudom,én arról irtam,hogy a felöntöm lehet,ami a videóban 5 liter és ahhoz van megadva az ecet és a többi hozzávaló, a leírásban 6 liter felöntöm lehet ugyanaz az összetételű, illetve mennyiségű hozzávalók vannak írva.Ezert kérdeztem,hogy akkor 5vagy 6liter felontolerol van szó ?
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 7 дней назад
@@gyorgyneszana2587 A receptet kell lekövetni, amit a videóban mondok. De a végén nem 5 liter lesz, hanem annál több, mert a víz mellett kerül bele más is. De ez nem gond, mivel ha egy kevés meg is marad, nem nagy veszteség. Inkább kicsit több legyen, mint ne legyen elég. Ezért nevezem én ezt 5 liternek, mivel ennyinek tekintem, még akkor is, ha a valóságban több lesz.
@gyorgyneszana2587
@gyorgyneszana2587 7 дней назад
Köszönöm szépen.
@williwegemann1013
@williwegemann1013 11 месяцев назад
cum au conservat strämosii färä zahär si conservant dr. othker ? Uram , probalt FERMENTALNI Erdeey kösoval , kakukfüvel , fokhagyma is ... akor uj izletetre tanitot a cialadot . Incearcä ,sare max. 2 % si zeama legumelor pästreaz-o . Egeseget !
@csillaerikagall4699
@csillaerikagall4699 3 года назад
Sok a mellé beszéd !
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 3 года назад
Sajnos téved! Szerintem egyáltalán nem sok. Az emberek zöme örül, ha részletesen mutatják meg lépésről lépésre a dolgokat, ugyanis sokan még sohasem készítettek saját savanyúságot, vagy nem ilyet. Ami önnek talán természetes és nem szükséges róla beszélni, az másnak kulcsfontosságú lehet a sikerhez. Azoknak, akik először készítenek, a legfontosabb a sikerélmény és az, hogy jó legyen a végeredmény. Csak így lesz kedvük folytatni és tovább kísérletezni a manapság sajnos kevésbé divatos házi finomságokkal.
@csilla20000
@csilla20000 3 года назад
Szerintem csak túl tetszett pörögni egy kicsit. 😏
@zb1065
@zb1065 3 года назад
Szerintem is kissé túlságosan szájbarágós, már-már unalmas. Pl. elég megjegyezni, hogy egyenlő arányban kell a zöldségeket tenni és negyed vagy ötöd annyi hagymát, hisz a hülye is ki tudja számolni, hogy az ő esetében mennyi az annyi. És hogy mennyi az a 3%- nyi só... :) Fél óra helyett max. 5-10 percben el lehetett volna mondani minden lényegeset úgy, hogy még én is belevágjak az elkészítésébe, annak ellenére, hogy sosem raktam el még csalamádét. Ráérős háziasszonyoknak és nyugdíjasoknak lehet, hogy nem számít az idő, akinek viszont sok más egyéb teendője is van, a félóra hosszú egy egyszerű receptre. No, de sebaj! Az unalmasabb helyeken felgyorsítottam 1,5-2X-re. 😊 Más: azt a vitamindús levet amit sózás után ereszt, kár elönteni. Fel lehet ereszteni, felfőzni és visszaönteni rá. Nálunk legalábbis a családban így csinálták. Dehát, ahány ház, annyi szokás.
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 3 года назад
@@zb1065 Ha nem készítenék videókat, valószínűleg egyetértenék. Mondok egy-két egyszerű példát, hogy megérthessék végre mennyire külömbözőek az emberek. 1. Pont tegnap írta valaki ez alá a videó alá, hogy nem jó az alaplé, mert nincs hőkezelve, ezért megromlik a készítmény. Kérdem én, ha öt perc elég, akkor miért nem tudja, hogy az alaplevet fel kell főzni? 2. Többen rámírtak, hogy mi az a jódozott só. Az emberek jó részének gőze sincs arról, hogy a konyhasót gyakran jódozzák. 3. Volt egy videóm kiskerti növényvédelemről csigák ellen. Ebben hagyományos népi módszereket próbálok ki: kávézacc, mészpor, tojáshély törmelék, stb kiszórása a földre a megvédeni szánt növény köré a csigák elrisztására. A teszt során egy kört szórtam ki az említett dolgokból, majd középre tettem egy csigát, hogy teszteljem melyik használható, mint valós "védelmi gát", tehát melyiken nem megy át a csiga. Mindezt szájbarágósan elmagyarázva. Erre többen rámírtak, hogy nem értik miért kellene a csigákat egyenként a kertben ezekkel körbeszórni. Nem voltak képesek megérteni, hogy azt tesztelem, hogy melyik az a szer, ami meggátolja a csiga áthaladását. És ez csak néhány példa. Felnőtt oktatásban dolgozom. Aki csak a saját környezetét ismeri, az el sem tudja képzelni mennyire mások az emberek és mennyire mást értenek egy információ csomagból.
@zb1065
@zb1065 3 года назад
@@Kisvakondkert Éppen feltűnt, milyen "tanárbácsisan" magyaráz. 😊 Tény, hogy nem lehet mindenki igényének megfelelni. Ez felejtős. De a visszajelzések és a konstruktív kritikák alapján talán létre hozható egy közös nevező, hogy a kecske is jóllakjon és káposzta is maradjon a csalamádéhoz. :) Tapasztalom én is egyes kommentek alapján, hogy néhányan vagy figyelmetlenek, vagy pedig nem, vagy másképp értik az elhangzottakat. A figyelmetlenség oka többek között az is lehet, hogy elvésznek a sok (fölösleges) részletben, és nem tudják kiszűrni a lényeget. Tehát a "szájbarágás" ezen csak ront. Ezért én arra törekednék, hogy a lehető leglényegretörőbben és legtömörebben fogalmazzak, a legrövidebb idő alatt. Jó munkát kívánok továbbra is, hisz hasznos információkat oszt meg, mégha hosszú lére eresztve is. 👍😊
@ferencbencsik1149
@ferencbencsik1149 2 года назад
Jó ez, csak 30 percig mondja, amit 7-8 perc alatt is lehetne... nagyon igénybe vett...
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert 2 года назад
Szólni kellene annak a kigyúrt pasasnak, aki az ön háta mögött állt késsel a kezében és arra kényszerítette, hogy végignézze, hogy a jövőben ne erőszakolja önre a csatorna videóit.
@rock-ness9610
@rock-ness9610 Год назад
10 perc utàn màr Abba hagyom nèzni. Naguon sokat beszèlsz summit sem mutatsz
@Kisvakondkert
@Kisvakondkert Год назад
Nagyon helyes. Ez a videó türelmes embereknek szól, akik szeretnének jó tanácsokhoz jutni és örülnek neki, sőt a legtöbben hálásak is, ha ez ingyen meg is történik.
Далее
Propagating Roses
18:16
Просмотров 43 тыс.
HáDanko (Piatoček)
24:58
Просмотров 51 тыс.
Tormás cékla és saláta alap - téli savanyúság
19:38
Borbás Marcsi és a kert | kert TV
28:23
Просмотров 23 тыс.
Konyhafeltöltés házi finomságokkal
35:22
Просмотров 18 тыс.