Igaz, bár én a pesti (és tévés) beszédet tök máshogy hallom: nekem az a fura ahogy ez a tanár az ezeket-ben az első hangot ejti, szerintem az túl nyílt - a maihoz képest, ergo én úgy hallom, mint ha rövid "á"-t mondana: és a második és a harmadik e hangja zárt és a fülem számára normális. Szóval szerintem ma nem úgy beszélünk, hogy ""ezeket" hanem úgy ,hogy ""ëzëkët" - de abban mindenféleképpen egyetértek veled, hogy a kettő hang vegyes alkalmazása "ezëkët", ahogy ez a tanár is beszél, na ez ritka és kihaló. Pedig jelentésbeli különbséget is hordoz ugye a két e betű: pl szëg (mint a szög) és szeg mint a (be)szeg mint utána olvastam, a "pesti" "e" hang az valóban egyik sem, a kettő között van (amúgy északkeleti eredetű) Amúgy szerintem még egy "pesti" is vissza tudja hívni az eredeti "e" hangot, ha úgy érzed, hogy valamit á-ra tudnál helyettesíteni , az az "e" és aminek muszáj mai "e" hangon kiejtődnie, az volt az "ë" a szóban
Aki érti a Laplace-Poisson egyenletet, a Dirichlet-féle és Neumann-féle peremfeltételt, valamint - elsősorban - a Gauss-tételt és meg tudja határozni a határfeltételeket, annak gyerekjáték az egész. Az igazán érdekes dolgok akkor kezdődnek, ha mondjuk a Maxwell-egyenletekkel kell dolgozni végeselem módszer segítségével. ;) Amúgy az elektrosztatikus tér nagyon egyszerű, mivel konzervatív térről beszélünk, és a "negatív tudás" igazából csak a kezdeti zavar, ugyanis a vektorokról nem túl sokat tanítanak a középiskolák, de általában a vektoranalízis mélyebb ismerete, meg jó néhány releváns példa megoldása fénysugarat visz a sötét éjszakába. Azonban ha valaki igazán nagy kihívásra vágyik, annak itt van egy jó kis egyenlet: D[dv/dt + v(div v)] = -grad p + gradT + f ahol természetesen v vektormennyiség (és mint olyat három változó szerint kell deriválni), és a sebességet jelöli a div v pedig ugyanennek a sebességvektornak a tenzor deriváltja, ami felírható a sebességkomponensek gradienseként. p a nyomás, T a deviációs feszültségtenzor(3x3-as mátrix alakban felírható, hasonlóan a tehetetlenségi nyomatékhoz, vagy a tengelyek deviációs nyomatékához), míg f az F erő térfogat szerinti deriváltja, természetesen ez is komponensenként értendő. D pedig a folyadék sűrűsége. Ez pedig a folyadék áramlására jellemző erőegyenlet, a Newton-féle II. törvény általánosítása folyadékokra. A folyadék nem rotációmentes tér, nem írható fel benne egyetlen egyértelmű potenciál sem. (Amúgy ha valaki meg akarja oldani, akkor érdemes a spirálfüzetet fektetve használni, a kifejtése csak az alapegyenletnek akkor is két sor lesz. Én két évente nekifutok, de sajnos eddig nem sikerült. John Nash például élete végéig írogatta ablaküvegekre a Riemann-sejtéssel együtt, de neki sem sikerült.) Ez a hírhedt Navier-Stokes-féle nemlineáris differenciálegyenlet. A megoldást természetesen x,y,z-re kell érteni. (Hallottam az egyik ismerősömtől, hogy 1 millió dollár jutalmat tűztek ki a megoldónak, úgyhogy érdemes próbálkozni, ki tudja, mikor ugrik be valami.
Értem... és szerinted egy szimpla Kirchoff egyenlettel az itt jelenlévők hány százalékát lehetne megfogni? A "rossz helyen keresel ilyen témákban partnert" kifejezés még talán gyenge is ide..
Barnabás, gondolom, te jobban oktatsz, mint Veszely tanár úr. :) Adott a következő feladat: Két nyugvó, rögzített ponttöltés egyaránt Q. A köztük lévő feszültség nagysága U. Kérlek, ezekkel az adatokkal írd fel az eredő térerősséget a részecskék által keltett elektrosztatikus térben. (Még azt is elmondom, hogy a szuperpozíció elvét kell használnod.) Második feladat: A talajtól számított h magasságban egy r sugarú, igen hosszú hengeres vezető helyezkedik el, melynek tengelye a sík talajjal párhuzamos. A hengeres vezető vonalmenti töltéssűrűsége q. Egy másik r sugarú henger tőle az x tengely mentén d távolságban, H magasságban helyezkedik el, ennek vonalmenti töltéssűrűsége -q. Számítsd ki az eredő térerősséget és határozd meg a potenciálfüggvényeket. (Itt is segítek: a tükrözési elvet és a szuperpozíciót kell használnod.) Miután ezt a két - elmondom, hogy nagyon egyszerű, és túl sok gondolkodást nem igénylő - feladatot megoldottad, utána kihívhatod Veszely tanár urat egy oktatási színvonal párbajra. ;)
Nem meg kell hallgatni, hanem meghallgatni majd olvasni olvasni olvasni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni... halalig... es fejlodni, fejlodni, fejlodni. A tudas igy halad...