Ez egy kivételesen jó beszélgetés volt, mert egymás mellé kerültek az eltérő szempontok és megközelítések, s valamiféle közös megoldásokat, lehetőségeket sikerült felvázolni - nem szélsőségesen.
Egyetértek az előttem szólóval, ez egy nagyon izgalmas és gondolatébresztő beszélgetés volt, és remélem hogy folytatódik majd ez a sorozat! :) Két gondolatot fűznék talán hozzá. 1. Az egyik, hogy egyetértek Felsmann Balázzsal, én sem hiszek abban, hogy a túlzott lokalizáció előnyös vagy kívánatos lenne (ezt az energiatermelés kapcsán is így látom). Egy izolált rendszer is lehet sérülékeny a külső hatásokra, sőt bizonyos helyzetekben még sérülékenyebb, mint egy nagyobb hálózat. (Gondoljunk csak természeti csapásokra, melyek könnyen elvihetik a terményt egy területen, vagy akár egy háborúra, mint amilyen most a szomszédban is zajlik: ilyenkor a külső segítség életmentő lehet.). Az összefonódás / kereskedelem (részben emiatt, részben az emberi természet miatt) úgyis magától meg fog jelenni egy ilyen rendszerben, ahogy a történelem során is megjelent már évezredekkel ezelőtt (gyakorlatilag globális szinten, ami akkoriban Eurázsiát és Afrikát jelentette). Az viszont tény, hogy a jelenlegi rendszer szélsőségesen globális, és az alacsony önellátási szint + alacsony reziliencia és redundancia miatt szintén sérülékeny. Az optimumot kéne megtalálni a hálózat kiterjedtségét és kapcsolódásait tekintve, illetve a különböző rendezettségi szintek megoszlását tekintve (ne legyen fejnehéz a rendszer, vagyis ne egy központhoz kapcsolódjon minden, hanem egymáshoz is). Ehhez a hálózatkutatás pl. nagy segítséget nyújthat (bár felteszem, ez nem új gondolat, és dolgoznak már ezen a hálózatkutatók). Így ki lehetne szűrni az olyan bottleneck kapcsolódási mintázatokat, amiket Alexandra is említ, egyszerűen matematikai / rendszerelméleti alapon, és meg lehetne találni a komplexitás kívánatos mértékét. Másrészt, a jelenlegi globális ellátási lánc hibája, hogy pusztán gazdasági szempontokat néz. Energetikai analógiával, ez olyan, mintha az olcsó, (ellátás szempontjából) megbízhatóan rendelkezésre álló és fenntartható energia helyett csak az olcsóságra optimalizálnánk. Az említett fenntarthatóság (ökolábnyom) mellé még be kéne hozni (szintén árazással vagy egyéb ösztönzőkkel) olyan szempontokat, mint a reziliencia (külső hatásokkal szemben, melyeknek az előfordulásást rendszeresen alulértékeljük), vagy akár az említet szubjektív, jólléti szempontok (kultúra, tudomány, utazás, stb., összefoglalva: önmegvalósítás szükséglete). 2. A másik, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnék a pszichológiára a közgazdaságtani és politikai problémák megértésében. A jelenlegi ökológiai és rendszerszintű válság valójában csak egy tünete a háttérben zajló értékválságnak, ami a modern embert nyomja. Sokan tudják, hogy zajlik az ökológiai válság, látják, hogy milyen igazságtalan a gazdasági rendszer, vagy foglalkozhatnának a köz ügyeivel, mégsem érdekli őket (megjegyzés: ez az alapvető probléma már az athéni demokrácia hajnalán is fennállt). Az, hogy érzéketlenek és ignoránsak vagyunk, hogy hajszoljuk az externáliákat, önigazolást és elismerést keresve, nem egy szellemi, hanem egy lelki hiányosság. Orvos-Tóth Noémit idézve, az emberek 2/3-a bizonytalan kötődési mintázatot kap gyerekkorában. A Maslow-piramisunk csonka, lyukas lábakon áll, és az egész életünket a lyukak foltozgatásával töltjük .Ráadásul megküzdési módszerek híján vagyunk (ezért próbálunk kívülről gyógyírt találni a belső bajainkra). Az, hogy a spirituális elmélyülés és az önmegvalósítás oly keveseknek adatik meg, szintén ebből fakad. Az az érzésem, hogy elmondhatják a szakértők akárhányszor a fenti környezeti és társadalmi problémákat, a legmeggyőzőbb logikai érveket és tárgyi bizonyítékokat felsorakoztatva, a lelki gátakat végső soron egyik sem fogja áttörni. (Esetleg csak átcsatornázza az érzelmeket, pl. klímaszorongásba, önkéntes remeteségbe vagy összeesküvések gyártásába). Az egyéni és kollektív pszichét kéne gyógyítani, melyeken nyomot hagyott évezredek háborúzása, státuszszorongása és végső soron egy biológiai lény civilizációs keretek közé erőszakolása az érzelmek elfojtása által. Enélkül nem lehetséges egy ideális rendszer felépítése, hiszen ez - hitem szerint - nem egy szélsőséges, statikus állapot, hanem alapvetően egy dinamikus egyensúly, amit a visszatérítő erők (azaz legalacsonyabb szinten az egyének) minősége fog meghatározni.
Azon gondolkodtam éppen, hogy miért vagyok képtelen követni a témát és hogy én vagyok-e a tehetségtelen ez ügyben, mikor a barátom megszólalt: Szerinted ők hány témáról beszélgetnek egyszerre? *A címben Lányi András nevét javítsátok ki. (2024.02.13.)
Növekedési kényszert kivenni a rendszerböl, pl. úgy, hogy betiltjátok a vásárlási propagandát. A reklámokat. MInden az inditékokon múlik. Ha nincs aljas, pszichológiailag manipulált ösztönzés a fogyasztásra, akkor kevesebb lesz a szükségtelen vásárlás, gyártás, eldobálás, pocsékolás.
