Sziasztok! Minket Andrásnak és Bencének hívnak és ez a Rdy Set Stream tartalomkészítő csapat RU-vid csatornája. 2020.szeptemberében indítottuk el a RSS-t mind a ketten streameltünk már ez előtt is hobbi szinten, de szeretnénk ezt komolyabban folytatni ezért is társultunk. Jelenleg munka mellett készítjük a tartalmakat. Megpróbálunk minél több vágott tartalmat is készíteni ezek mellett pedig a heti streamjeink VOD-ját is megtalálhatjátok a csatornán. Úgy gondoltuk, hogy szeretnénk megőrizni azokat az élményeket amiket a végigjátszások alatt átéltünk ezért is kerülnek fel a VOD videók is de már HD minőségben!
Jó hogy van videó róla. Szerintem a legbiztatóbb mmo évek óta. Az ázsia vonal sem domináns. A visítozó lányok pl teljesen hiányoznak hála az égnek. Gender lock sincs. Nekem a harc nagyon tetszik foleg a klasszik lehetoség. Nézegettem a koreai oldalt és látom hogy jon horgászat fozocske meg még valami amire nem tudtam rájonni. a skillekkel is variálnak a szintlimit 55 lesz meg új terulet dungeonokkal is érkezik sok apróbb dologgal egyutt augusztus végével bezárólag a koreai szerverre. Gondolom ennek egy része bekerul az európai megjelenésre a játékba. Egy szó mint száz nekem várós.
Nagyon köszi a videot. Most megnéztem, én 50 órát toltam bele a bétába, jó abból lehet 15% afk :) Nagyon jó, hogy mondod ez nem egy mindenkit megcélzó MMO. Sok helyen láttam már, negatív kommenteket is a játékról, de ahol normális érvek is leírodtak az "Ez Szar"-on kívül, ott mindig kiderült, hogy célközönségen kívüli a kommentelő. Nem WOW killer, nem is akar az lenni szerintem. Nem tudom, koreában decemberben, hogy indult el a játék és mennyi javítást eszközöltek rajta azóta, de hogy most egy olyan bétát kaptunk kézhez, ami kenterbe ver minőségben sok más AAA címet ami alfaként kijön az biztos. Szinte nem találkoztam buggal. A worldből egyszer vágódtunk ki az 5 nap alatt. Az instáknál voltak egyedül connectiön problémák, nyílván spóroltak az insta szervereken a béta alatt. Ez amit mondasz, hogy minden benne van a játékban és nem mindeféle weboldalról kell leszedegetnem az infókat ez tényleg hatalmas piros pont. Amit én nem találtam, az a bossokról és a mechanikáikról infok, de ez legyen a legnagyobb hiányosság. Amit elsőre furának találtam, hogy egy 5 napos bétába, hogyhogy simán elérhető a max szint, megijedtem, hogy akkor hamar el fog fogyni a játék. Aztán kiderült, hogy a karaktered lvl 50 csak annyit tesz, hogy bemutatkozott a játék, végigvitt szépen a mechanizmusokon, bemuttatta a területeket, eventeket, kinyitottad a fegyverek összes skilljét és passzívjait, de ezután jön az, hogy igazán halálos karakterré válj, ami nem 5 nap lesz :) Lvl 50 vagy, de a fegyvered még csak nem is epic és ez a main fegyvered, az offhanded még lehet zöld, az armorokról nem beszélve. Lehet lilásodni, eltart majd egy ideig. Aztán megfelelően lilásodni, értsd megfelelő statok legyenek azokon a cuccok, jah és kell egy PvP-re kell egy PvE-re. Érd el a cuccaid max szintjét ups ez se lesz 2 perc. És amikor szépen minden lila, max szintes, PVPs és PVEs, akkor jönnek a cuccok választható traitje, cucconként 2-3, abból is a megfelelő, azokat is külön felszintezni... uh sok idő lesz :) Amikor meg mindezzel megvagy, ugye akkor indítanál egy altot, és mekkora királyság! "2 alt" már lvl 50 csak a cuccaidat kell kicserélni és statot váltani, amire van 3 "slotod". Nyílván mivel már lila cuccokat farmolsz ezért az alt is gyorsabban fog gírelődni, de azért ebbe is megy majd az idő. Guildek, ez egy guild alapú játék, a guildek is fejlődnek, rengeteg szinten át XPért. A szintekkel kapnak mindenféle bonuszt, itemet stb. a klántagok. Az XPt a klántagok szállítják. Klánküldikkel, kláneventekkel, PVPvel. Egy kis 5 fős guild semmire nem fog menni a nagyok árnyékában, persze nem állítom, hogy nem lehet vele elszórakozni, de ha csak PVEzni szeretsz, akkor találsz jobb MMOt arra. Gondolj bele, hogy az 5 fős kis guild, hogy fog egy eventet lenyomni, vagy egy world bosst megölni, ha azok PvP módban zajlanak. Kb kelsz fekszel, megunod letörlöd. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a már a lineage2-ben is voltak alliance-ok, guildek közt, aminek itt is láttam a jeleit. Guildek beálíthatnak más guildeket friendly vagy hostile státusúra.És akkor már az 5 fős kis guild máris szembe találhatja magát egy 250 fős alliance-al... jó szorakozást :) Persze nem minden mindenhol Pvp, de azért az idegesítő, h na 2 óra, most takarodjunk innen mert PvP zóna lesz mindjárt ebből a zónából és a Pásztorok mindjárt jönnek einstandolni. Ebben a játékban senki nem lesz egyedül király, és egy nagy guildben pláne allianceban mindig lesz helyed és feladatod is. Ez a játék erről szól. Aki magányos farkas annak ez a játék nehéz lesz, persze valaki pont ezt szereti :) Én egy nem túl jó PvPs vagyok, de ez az a játék, ahol nem csak az arénakirályok visznek mindent, kellenek a vízhordók és a target dummyk is ;)
nekem pont azért tetszik a játék kocepciója mert pvp heavy, mindig is ezt kerestem az mmokban a wowban is pl. Egyedül a combatot érzem picit kevésnek, de majd kiderül lehet hogy végül nem lesz ezzel se gondom.
És ez most mit mond nekem, ez nem mond semmit?! Bence: Nem a szart nem! Ez tetszett. 😂 Szuper videó lett, nagyon szeretem a pvp -t és a group playt az mmo-kban és hatalmas bónusz hogy nem kell wiki oldalakat böngészni.
A D4et előrendeltem. Bár órák számában azt mondom megérte. De mégis bánom, mert összességében csalódás az egész game. Ezt majd meglátom, hogy valami leárazás keretében megveszem e.
Én minden eltöltött percét untam. Pedig nagyon vártam. Béta után azt vízionálom. Hogy a hype lecsengése után a szokásos sorsa jut. És kihal vagy legalábbis elnéptelenedik annyira, hogy nem biztos, hogy érdemes lesz fenntartani. Számomra hatalmas csalódás 15 óra után. Amennyiben a latványvilág/ stílus nem ez a tucat, ázsiai(?) xar lenne, talán be tudott volna húzni. Mert potenciál van benne. Annak ellenére, hogy a combat is rohadtul távol áll tőlem.
@@mikloscsanyi1225 Tehát nem találkoztál még ilyen enchant rendszerrel? Érdekes én már 20 éve is belefutottam. Arra fog rámenni az időd, hogy enchant alapanyagot farmolj. Ha tudsz, mert pvp-zned kell érte. Rámegy több órád, hogy valamelyik skilled/cuccod-ön tudj 20%-ot görgetni. Persze csomószor meg fognak ölni és fizethetsz, ha nem akarsz visszafejlődni. Mivel nincs szakma rendszer nincs más pénz kereseti lehetőség, hogy valamit legyártasz vagy farmolsz és azt eladod. Aztán megveszed ami neked kell. Erről fog szólni az end game.
@@Daditss Azt láttam. Azt gondoltam a karakterekre meg a hangokra gondolsz. Kisszoknyás visítozó lányokkal meg sírós fiúkkal. Ahogy én látom az endgame nem csak pvp. Nyilván meglátjuk mi lesz. Sok változás érkezik addig. Az a fajta grindolás, amit írtál, engem nem zavar.
@@mikloscsanyi1225 Karakterek/hangok már alap, és említésre se méltó. Az a PVE ami benne van az nem PVE. Pár hónap után alább fog hagyni ez a nagy hype. Mint a New World eseten. 3 hónap alatt lett az 1M playerből 100k. Szinte semmi tartalom nincs benne. Nem tudod mivel elütni az időt csak pvp-vel. Aminek meg nem lesz értelme, ha nem a top klánok egyikébe vagy.
Hali ! Nagyon örülök,hogy készítettél tesztet ,elvártam tőled hogy csinálj ! :D Úgyhogy először is köszi ! Röviden,engem becuppantott csont nélkül ... 12éve csinálják és azt hiszem ez érződik is ,nyilván nem tökéletes játék lesz olyan sose lesz ,de amit mondasz te is sokszor szubjektív ..szóval akit hosszú távon le fog kötni annak tökéletes! Én nem győzöm kivárni friss infó,kaptunk +1 napot így holnap estig asszem 7ig lehet játszani még vele ,sajnos én 12órázok szóval bukta....Szóval a lényeg,hogy nekem nagyon bejövős ,gyönyörűen néz ki ,mmohoz képest igen is tripla A ,a hangok a tájak ,mindenhol van valami ,él az egész környezet ,élvezet benne lenni !! Nagyon sokat hozzáad az élményhez,az insták is ,dungik,hogy az első Abyssal is úgy oldották meg a szintjeit,hogy gödrök,lukak vannak ahová beeshetsz és az alsóbb szinten leszel,nem ilyen tipikus teleportálj át 1 ajtón stb,ilyen aproságbol rengeteg tudnék...ki akartam szedni literaly bookbol cuccot és 10perc után olvastam el,hogy azért nincs ott az adott mob típus a helyszínen mert nappal van és éjszaka spawnolnak oda,ezek kellenek az igényes kreativitás ..amúgy arról nem beszéltél ,de sok másrol se sok minden van benne ..nem fogok leírni mindent én se meg össze vissza kicsit bocsi érte,sajnos nem vagyok pvp fan ..emiatt vannak aggályaim és a nagy klán harcok miatt is mert nyilván klán jó ha van mindig voltam valamibe,de sokat dolgozom nem lesz mindig időm rá,hogy itt a nagy klán harcoknál ott legyek stb.. meg dc re se szeretek feljárni ehhez stb,szóval nem vagyok csapat ellenes de magányosan jobban szeretek ,hát kíváncsi leszek hogy teljesen el lehetetlenit e a játék majd vagy azért lesz arany középút is ! Ja még valami...nagyon jól fut a játék,dlss kell hozzá nekem legalább is,viszont városokba nagyobb létszámnál azért én jelentősen bukom az fpst,na már most ha ezt városnál tapasztalom akkor mi lesz 100 fő mellett egy klán harcnál ? kb lehal a játék ..szóval ettől tartok kicsit mondom jól fut alapból,de ahol sokan vannak ott nálam vannak gondok.Nem hiszem,hogy lesz content hiány még ha nem is LA szintű lesz a mennyiség ,kötelező erre gondolniuk ,nagy pofáraesés lenne amit nem hiszem,hogy megengednek maguknak! Nagyon kell már 1 ilyen igényes mmo a piacra ami 1 jó ideje haldoklik már ! Nagyon várom köszi !
Szia! Réggebben Lineage 2.vel toltam ..Nagyol jól látod a lényeget a klánokkal kapcsolatban.Az open betába pár órát fektettem csak,meghagyom az ujdonság varázsát majd a játek indulására.Elő kellet vennem hozzá az mmos egeremet mert azzal kényelmesebb volt a játék.Pve beállítottságú vagyok,de ennek ellenére azért jól esett annak idején L2-ben a pvp.Gyakrtan alakultak ki egy sima istázásbol klánharcok. A várostromok is nagy élmények voltak,igaz ott néha voltak erős laggok.:).Ez a játék meg kb egy Lineage3 szerűség ahogyan azt mondtad.Mindenképpen ki fogom probálni.Igaz kicsit "félek" egy mmo-ba kezdeni.Jelenleg D4 :).Köszi a jó és informativ tartalmakat csak igy tovább!
hát az hogy a ,,piacon" az erős túlzás szerintem kijelenteni, a műfajt még mindig a WoW vezeti és fogja is még szerintem egy ideig ,de én is úgy vagyok vele mint te, hogy alig várom már az élest!
@@christiangyurity7047 A wow vezeti játékosbázisban, de messze nem a wow a legjobb mmorpg, a kettő nem függ össze. Az anno jó helyen volt jó időben, és jó is volt, jó marketingel pedig szinte légüres térben debütált (minőségi mmorpg akkoriban kevés volt), és azóta is viszi a lendület, de ez javarészt hívők bázisából áll, nosztalgiából tömegek mennek vissza minden kiegnél mai napig, de az új player kevés. De épp azért a T&L a legjobb jelenleg, amiket a videóban is lehetett hallani, hogy ez egy valós MMORPG, nem pedig szóló game, hogy egyedül is tudj boldogulni, hiszen egy mmorpgben a területfoglalás, rendszeres pvp, a folyamatos háborúzás és kiterjedt klánéletről kellene, hogy szóljon, de sajnos Nc-n kívül ezt nem sokan tudták eddig kivitelezni. Jó management mellett a Lineage 2 is hasonó sikereket elérhetett volna, mint a wow, ezt az is jelzi, hogy mai napiug tömegek játszák tört szerókon. Szóval az, hogy melyiket játszák sokan, nem egyenesen arányos azzal, mi a jó, minőségi játék.
@@christiangyurity7047 Szerintem meg ki lehet jelenteni, hogy az FF XIV már egy ideje uralja a müfajt, a wow-nak van a legtöbb regelt játékosa, de az akiv játékos szám már jó ideje több az FF-nek.
ah-ról valahol, talán rykernél elhintették, hogy ők terveznek egy ingame tradeing cuccot, hogy ne csak az adott szerveren lehessen beszélgetve vagy külső helyekről kockázatot vállalva szenvedni
Nagyon ötletes és szeretem a Diablo 4-et, de be kell látni, hogy Poe új szezon az agyeldobos es ehhez a blizzard soha nem fog felérni. 5-7 év után visszatérek Poezni. Plusz a POE 2 nagyon magasan veri a D4-et. Sajnos a Blizzard inkább kozmetikázni szeret igazi élvezhető featuret nem igazán tesz bele illetve sokszor nevez featurenek valamit ami inkább csak egy minor balance. Szerintem ezek tények és nagyon sok rajongó régóta kifogásolja ezeket köztük én is. Ez az új class mivel még új izgalmas játékelemekben, de kb.egy hónapja volt nagy streamerek beszélgettek arról, hogy a játék bugos és sokminden nem úgy működik ahogy kell. Attól tartok ezt sem kezeli jól a Blizzard és, hogy az új class esetében is bele fog csúszni sok ilyenbe.
Engem se fogott meg ,nyilván kiprobálni kiváncsi lennék,de önmagában ez hogy új class,én nekem már fent sincs a játék..kiegre is el gondolkozok beruházzak e mert hát ugye az eddigi kessért cserébe sem azt kaptuk amit vártunk nyilván ez szubjektiv vmilyen szinten,ellenben 23 ig még megy az opan béta free be throne liberty amit mmo fanként nektek kötelező lenne tesztelni,megnézni ,nagyon jó lenne!
Ugyan azt a szemetet kapjuk majd mint eddig is minden egyes season során, annyi különbséggel, hogy lesz egy új kari, ugyan az a fos unalmas szar lesz mint eddig, fogalmuk sincs mit csinálnak konkrétan, épp ami eszükbe jut azt változtatnak semmi gondolkozás nincs mögötte, 2 hét után értelmetlenné válik a játék annyi új tartalmat kapunk mindig, már ha ezt újnak lehet nevezni, összes Uber meg van, pit unalmas 140nél abba hagytam, uber boss harcok 30mp, őszintén ebbe mi a kihívás vagy a content ? 5 fajta dungeon van nm dungeon-t tekintve, mindnek ugyan az a dizájn, jelenleg egy Last Epoch körbe hugyozza a Diablo-t, imádtam és mai napig a 2 a favorit, de ez már túlzás én passzolom a dlc-t mert egy vicc, remélem minél hamarabb ki jön a Path of Exile 2 és a Diablo lehúzhatja a rolót.... vagy észbe kapnak és contentet gyártanak vagy hagyják inkább abba ezt az unalmas vergődést amit minden season alatt produkálnak..... 0 content-el nehezen fognak bevonzani játékosokat.....
Áh pedig én pont a csoportos tevékenységekre lettem volna leginkább kiváncsi. Ha guild változás sem lesz akkor én biztos nem térek vissza. Továbbra is úgy gondolom hogy az egész játék egy szuper alap csak nincs ötletekkel megtöltve. Annyira semmit nem tudnak vele kezdeni hogy se íze se bûze.
Tegnap mentem Pit101 et,2 másik játékossal,a material 30 adott a végén, mikor egyedül nyomom le a 101 et,akkor 60 at kapok..viszont sokkal könnyebben is nyomom le a 101 et,így nem sok értelmét látom másokkal tolni..
Amikor megjelenik a kiegészítő akkor a kiegészítő sztoriját csak akkor lehet majd játszani ha újra nulláról kezdem a sztorit egy új karival? Vagy lehet majd menni rögtön a kieg sztorira egy olyan karival amivel már egyszer végig toltam?
Várom jöjjön POE2 vagy valami, konzolokra, mert ismét ha nem lesz semmi End Game COOP content akkor sokra nem megy senki.. 2024.- ben tovább kéne lendülni erről a műfajról valami hibridre, mert hosszú életű nem lesz, bármi bejön egy ütés vagy annyi hogy ölj időre vagy valamire szedj össze ezt azt aztán kész egy másik köntösbe, de mindig ugyan az
Elkellene vinniük az endgamet pvp, guild wars irányba, mint amilyen volt anno a ragnarokban. Végtelen időt belelehetett ölni, mert te akartál lenni a legbaszóbb a hétvégi összecsapásokon.
mi is szemetet szoktunk huzni a fonokok elott, es mindig gyogyitot/orvost keresunk, mert egyik jatekosunk sem jatsza. Szeretjuk az ugralo karaktereket es mindig verszomjas tamogato sarkanyt keresunk!
2 változás ability-k terén. A parfume toss már nem dob agrót, ez most nem tudom, hogy bug-e vagy nem. Azért óvatosan majd vele live-on. Illetve a shadows of doubt-nál 5 labda jön ki a debuff lekerülése esetén.
12 дней назад
Bence, a másik kérdésem/kérésem az lenne, hogy esetleg nem lehetne veled menni, amikor teszteled az abilityket? 🙂
12 дней назад
Szia Bence! Nagyon tetszik a videó. Nekem a kettő ötvözete lenne az ideális. A mob pakos, de így elmagyarázós. És az még hatásos segítség lenne, ha az abilityket megmutatnád, akár lassítva, akár bekarikázva (tudom, ne legyek telhetetlen :-D). Szerintem akkor lenne tökéletes, de így is nagyon hasznos. Köszönöm szépen
@@Pampanyon szerintem is inkabb nezze a falat napi fel orat, teljesen igazad van, faszer csinal barki barmit? a falusi fb csoport bezart es nem tudsz mashol pofazni?
Kicsit aktivabb csatornára számoltam mikor elkezdtelek nézni Bence 11 nap alatt 1 dungis videó, kevés tartalom ( nekem ). elég sok dolog történt azóta, azt hittem erről is kapok infót- Tőled. Tévedtem: -rep
Hát figyelj annyit tudok erre mondani, hogy heti 1 fix videóra lehet mindig tőlünk számítani az a minimum. Ezen felül ha az elkészült videó mi is megnézzük és ha valamelyikünk úgy gondolja, hogy nem sikerült jól akkor újra csináljuk vagy máshogy állunk hozzá vagy akár dobjuk azt a témát. Ezért van olyan, hogy néha nagyobb gap van a videók között, viszont a heti 1re mindig ügyelünk, hogy azzal elkészüljünk.
Jó a videó.... csak nemfogja sok ember megnézni ,hogy teljesen őszinte legyek ha ez szempont nektek😅. Egy már nagyon kevesen játszó játék halmazában a m+ osok halmaza akik ráadásul pont nem a nagy mdi-os embereket néznekvalamiért😅 hanem a rdysetstreamet és ezen felül magyarok is.... olyan kevés hogy szerintem az időt és az energiát nem éri ebbe fektetni.
Ez pontosan így van ahogy írtad. Viszont a TWW Szezon 1-ben található új dungeon-ket szeretnénk megcsinálni mindenképp. És épp ezért mindegyik videó kicsit más formátumú és stílusú lesz. Aztán lesz összehasonlítási alapunk, hogy melyik "stílus" az ami jobban tetszik az embereknek, és akkor az alapján tudunk majd tovább menni.
Nagyon jó videó, informatív, tartalmas és nincsen felesleges dolgokkal túlhúzva. A háromnegyed óra szerintem bőven nézhető kategória, főleg, hogy minden fontosabb képességre kitérsz, és mind tank, mind dépées vagy hílelés szempontjából jelzed azokat a mechanikákat, amikre figyelni kell, amiket le kell kezelni. Szóval +1 erre a dípdájv bemutatós formátumra. A minőség pedig továbbra is az eddigi videók alapján már megszokott magas szint. :)
Szia Bence! Sztem ez így tökéletes mivel a mechanika megtanulása mindig probléma volt a játékban, és mivel az új mythic+ változtatások miatt mindenképpen meg kell tanulni nem baj az ha alaposan el van magyarázva. Nagy segítség ez a magyar wow-os közösségnek! Úgy,hogy nagyon szépen köszönjük a munkádat és a bele fektetett időt.