Тёмный

Élet egy átalakuló világban -- Stumpf-Biró Balázs 

Fenntartható visszafejlődés
Подписаться 29 тыс.
Просмотров 29 тыс.
50% 1

Stumpf-Biró Balázs
Cassandra Program
Az éghajlatváltozás hatásait azonosító, és az alkalmazkodás folyamatát támogató Cassandra Programot fejlesztő Cassee Klímaadaptációs Tanácsadó Zrt. társalapítója. A mentális felkészülést fontosnak tartó Deep Adaptation (Mélyalkalmazkodás) mozgalom magyarországi képviselője, és a szemléletformálást segítő Betyáros Világ podcast alkotója, aki a Pannon Egyetem Környezettudományi Doktori Iskolájában a globális polikrízis jelenségének kibontakozását kutatja.
Számtalan tényező együttes hatásának eredményeként, életkörülményeink a közeljövőben lényegesen megváltoznak, nekünk pedig az élhető élet fenntartásának érdekében a legjobb tudásunk és szándékaink szerint alkalmazkodnunk kell az új feltételekhez. Foglalkozni a kérdéssel, megismerni a tényeket, elfogadni a változást. Hiszen ez már a kihívás megértésének is előfeltétele. A tudatosulás útján, pedig az lesz az első lépés…
Titulus:
összeomlás-kutató
Cassandra Program
Pannon Egyetem
Az előadásban elhangzott információkról többet az alábbi honlapokon tudhat meg:
- A Deep Adaptation Hungary - Készülj & Alkalmazkodj Facebook csoport: / deepadaptationhungary
- A Mélyalkalmazkodás magyar nyelvű honlapja: deepadaptation.hu/
- A Betyáros Világ szemléletformáló podcast honlapja: www.betyarosvilag.hu/
- A Cassandra Program honlapja: cassandraprogram.info/

Опубликовано:

 

7 окт 2023

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 98   
@gyongyverkatona9073
@gyongyverkatona9073 8 месяцев назад
Ütős volt! Köszönöm! Különösen a 50.23 -nál elhangzott megoldásokat! Megérzésből ezek mentén haladok, de jó ezt tudatosítani.
@zsuzsannadozsa777
@zsuzsannadozsa777 8 месяцев назад
Hálásan köszönöm fantasztikus előadás volt ❤❤❤❤❤❤❤❤
@richbernhardt6398
@richbernhardt6398 7 месяцев назад
8:55 exponencialitás 14:36 a probléma 18:59 megújulók 27:51 nem megújulók 30:52 energia 35:18 hulladék (műanyag) 40:05 hulladék (üvegház gázok) 44:24 éghajlat változás 45:40 növekedés-kényszer 48:21 mit tehetünk (tudatosodás, közösség, minimalizmus, szeretet,...) "nem az a cél h túléljünk, hanem h megtanuljunk élni"
@zsokadavid1516
@zsokadavid1516 8 месяцев назад
Köszönöm! Remélem sokan meghallgatják és elgondolkodnak!
@agnesdiczko555
@agnesdiczko555 8 месяцев назад
Sok infóm már volt, de ez így összefoglalva MELLBE VÁGOTT! Ilyen előadásokat kellene főműsor időben közvetíteni!! Mi akik úgy döntünk hogy mást nezűnk, pl egy ilyen előadást, azok igyekeznek tenni. DE vajon elég hogy nem vásárolok műanyagot.... Se ételből és eszközőkből. Ternelünk magunknak, ha kell vásarolunk helyit veszekünk, mit tegyünk Klimaszorongó vagyok, miért!? Mi lesz az unokáimmal?? Mi lesz a Gyermekeim jövőjével?? Misi hálásan köszönöm hogy ezt, így összefoglalva, megismerhettem! Isten áldjon mindannyiunkat!
@davidkalman4019
@davidkalman4019 8 месяцев назад
Sziasztok! Fantasztikus ez a gondolatmenet. Szeretném javasolni az angol felirat hozzáadását! Hollandiában dolgozom inernational csapattal, és tökre fogékonyak a fenntartható dolgokra. szeretném nekik is megmutatni ezt a videot (is), úgy hogy értsék is a lényeget :D
@bogdanfulep5878
@bogdanfulep5878 8 месяцев назад
Nagyszerű előadás volt, sok sok információval hiteles adattal alátámasztva. Köszönjük szépen Balázs és gratulálok! 👍🤍👏
@magyaragyar
@magyaragyar 8 месяцев назад
Kicsit zavaró,hogy az előadás közben építik a színpadot ! Amugy remek video!
@andrasillyes5536
@andrasillyes5536 8 месяцев назад
Nagy tisztelettel üdvözöllek Misi, és persze mindenki mást a csatornán. Köszönöm a filmet mint neked mit Balázsnak az előadásért. Nagyon megérintett!!! Mondhatnám rettentően betojtam tőle..... viszont nagyon köszöm a záró szavait is! A remény sugarát a ránkváró sötétségben! Ahogy mondani szokaás egységben az erő! Szívből kívánom, hogy ez tényleg így legyen! Hiszen a jövőnk, de legfőképpen a gyermekeink jövője múlik rajta! Zárnám soraikat Bedő Imre mottójával: HÁJ EGYÜTT!!! Nagy tisztelettel: Illyés András
@meszarosroza671
@meszarosroza671 8 месяцев назад
Valóban nehéz szavakat találni: Ezt még sokszor meghallgatom!
@128laci7
@128laci7 8 месяцев назад
Dr. Gelencsér Andrásra is keress rá😉
@balazsstumpf-biro283
@balazsstumpf-biro283 8 месяцев назад
ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-v_pv8pCWSxQ.html
@balazsstumpf-biro283
@balazsstumpf-biro283 8 месяцев назад
ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-LLbKLwDUsbs.html
@balazsstumpf-biro283
@balazsstumpf-biro283 8 месяцев назад
ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-tRlRShCYLHs.html
@balazsstumpf-biro283
@balazsstumpf-biro283 8 месяцев назад
ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-PK7MnbDPhBE.html
@lupus4977
@lupus4977 8 месяцев назад
A műanyaggyártás kezdetekor ezt már előre lehetett volna látni, csak NEM AKARTÁK!
@TeslaElonSpaceXFan
@TeslaElonSpaceXFan Месяц назад
Sajnálatos, hogy ilyen tartalom is elérhető a youtubeon, remélme törölni fogják.
@siposmihaly
@siposmihaly Месяц назад
Keress másik csatornát!
@funnfacts1
@funnfacts1 17 дней назад
Mi a baj vele?
@TeslaElonSpaceXFan
@TeslaElonSpaceXFan 17 дней назад
@@funnfacts1 A tartalma.
@buzasjanos8177
@buzasjanos8177 6 месяцев назад
Remek előadás volt! Köszönjük!
@lajosbacsi956
@lajosbacsi956 8 месяцев назад
A remek tanitást továbbgondolva, a Természetben Rend van ! Amennyiben egy életközösség gradációba megy, a Kozmikus Tudat intézkedik, hogy az egyensuly , a harmónia helyreálljon. Ugyhogy Emberek ! készüljetek, engedjétek el vackaitokat , mert költözünk !
@dr.munkas
@dr.munkas 8 месяцев назад
Nos,nem másfél millió köbkilométer víz van a bolygónkon,hanem kb. 1,4 milliárd köbkilométer! Majdnem az ezerszerese.
@yx8074
@yx8074 8 месяцев назад
Minden "tény" ilyen maszatolás a szájából. Haknis senkiházi alak, a WEF küldötte, a klímarettegők Krisztusa.
@stefansandor1047
@stefansandor1047 4 месяца назад
Mindennel egyetertek amit Stumpf-Biro ur mond, de ott van az egyenletben a hihetetlen emberi alkalmazkodokeszseg es innovacio. En optimista vagyok, de tudom hogy nagyon nagy a baj.
@evapinter7677
@evapinter7677 5 месяцев назад
"Csak" egy "véletlen" találkozással indult,mint a Mennyei prófécia c.filmben! Illúziót csak ott lehet rombolni,ahol van.Balázs optimista-realista látasmódja követendő!
@juditvarro8866
@juditvarro8866 8 месяцев назад
Talán minden előadást sikerült "levadásznom" Balázstól a YT-on. A téma óriási, így szinte mindig találtam új elemeket. Nagyon jó szívvel ajánlom az alábbit a sok közül: ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-6eUkbE7js-w.html Hosszú és alapos, részletes. Az első 10 perce pedig egyenesen döbbenetes.
@balazsstumpf-biro283
@balazsstumpf-biro283 8 месяцев назад
Köszönöm Judit! Innen válogathat: ru-vid.com/group/PLfLSOUISjDd6UCR5xXDo60yDX15Vp7ykY&si=OWtjOaClgCZZSBCw
@juditvarro8866
@juditvarro8866 8 месяцев назад
@@balazsstumpf-biro283 Hoppá! Én köszönöm, kb. 20 újat találtam 🤩
@91elvandra92
@91elvandra92 5 месяцев назад
Költői kérdés: Na vajon miért épít a 10% elit a milliárdosok bunkereket? hmmm?
@arosamia
@arosamia 4 месяца назад
azért, mert ez a nem is 10% hanem 1% elit birtokolja a javak 99%-át és miután elvették a közelgő pénzügyi összeomlással is a maradék 1%-ot, jobb, ha a föld alá kúsznak, mint a patkányok. Az a pénzügyi összeomlással, amit ők idéztek elő a mérhetetlen harácsolásukkal, gondolom köze van ahhoz is, hogy ők nyomtatják a pénzt, de én nem vagyok közgazdász :D
@janosneeszenyi9666
@janosneeszenyi9666 8 месяцев назад
👏👏👏👏👏
@animatedstatistics6587
@animatedstatistics6587 8 месяцев назад
Készítettem egy animációt, hogy mit jelent 1%; 2%; 5% és 10% éves növekedés hosszú távon. 10%: ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-5v4Ds1crk-s.html Aki ezt megnézi, az könnyebben megérti, hogy mit is jelent igazából az exponenciális függvény.
@animatedstatistics6587
@animatedstatistics6587 8 месяцев назад
Pontosabban több animációt...
@mihalykun6715
@mihalykun6715 Месяц назад
Azt itt is értettem,hogy nagyon gyors és nagyon nagy növekedést.🕊
@andorsallai758
@andorsallai758 6 месяцев назад
A számtalan új és nem annyira új "terminus technicus" közül, vegyünk csak egyet: az "élhető élet": mi a bánat lehet ez? Van nem élhető élet is? Van egyvalaki is e kifejezés fogyasztói között, aki érti, hogy mit sulykol ez a kiagyalt kifejezés? Első körben valami ilyesmi: "lejjebb kell adnod, hogy nehogy elveszíts mindent", - persze mindezt kollektív szinten van megfogalmazva... Csak a címlap szövegében (valami 100 szó) uszkve két tucat ilyen kiagyalt kifejezés van. Végighallgatni egy egy órás szöveget, mely ezen a nyelven íródott, megértheti az ember, hogy az "agymosás" hasonlata több is mint jogosult; hogy milyen az, amikor az emberek önként dugják a fejüket ebbe a moslékos lavórba...
@LaszloZoltan-bv4fd
@LaszloZoltan-bv4fd 6 месяцев назад
Ezért lenne jó hallani egyszer egy vitát az összeomlásról Vasárus Gábor és Stumpf Bíró Balázs között, szerintem ők ketten a legértelmesebbek e témában a hazai közbeszédben. Hihetetlen hogy még senkinek nem jutott eszébe önöket egyszerre meghívni egy műsorba. Biztos vagyok benne hogy az év egyik legjobb kontentje lenne, mert ugyan csomó kérdésben egyet értenek, mégis erős árnyalatnyi különbségek vannak és ez nagyon előremutató lenne a hallgatóságnak.❗
@Arclocki
@Arclocki 5 месяцев назад
Valahol meg lehet tekinteni Balázs diavetítését?
@andipesti5075
@andipesti5075 8 месяцев назад
Kezdjuk a megujuloenergianal.... Erdekes, hogy ny Europa egyes orszagaiban a falvak kivaltottak a teljes energia igényüket a napelemrendszerrel.... mashol a nagy testvér nem engedi,vagy hátráltató intezkedesekkel tesz keresztbe! Bravó! Fejlődés! 🫣👀🤔
@siposmihaly
@siposmihaly 8 месяцев назад
A napelem nem fenntartható!
@juditvarro8866
@juditvarro8866 8 месяцев назад
Az alapanyagok végessége miatt NEM lehet a Föld teljes energiaigényét "megújuló" energiával kielégíteni. (29.00 perctől van szó pl. rézről) A gazdaságilag erősebb régiók is csak annyit tesznek, hogy most amíg még van, beüzemelnek napelemrendszereket, így 20-30 évvel meghosszabbítva a saját megszokott kényelmüket. Ez a népesség szűk csoportját érinti, globális méretben nem megvalósítható.
@aati6442
@aati6442 7 месяцев назад
avnapelemeknek is van élettartamuk, és a napelemek nem visszaforgathatóak. Nem az energia a gond, hanem a nyersanyagok és az életfeltételek.
@andorsallai758
@andorsallai758 6 месяцев назад
Az olaj is meg a gáz is: "megújuló" energia. A "fossil fuel": propaganda (rettenetes tudományossággal "alátámasztva"), a "peak oil" vészharangja szintén. (Meg az összes többi, ami ezzel összefüggésben van.) Csak egyszer kell feltenni valakinek a kérdést magában, hogy miért is van és volt erre szükség, a válasz azonnal adódik. Kicsit foglalkozni kellene vele. Feltehető, hogy az "alternatív" energiaforrások "kutatásait" is az energia biznisz sponzorálja, de nem hogy "megoldást" találjanak, vagy ilyesmi, hanem ez egy kicsit bonyolultabb.
@gaborm4767
@gaborm4767 4 месяца назад
​@@siposmihalyfőleg nem lakotelepeken
@ildikom
@ildikom 8 месяцев назад
Children of Men.... es az Emberisegnek eletet ad egy afrikai lany... (@40:00-nel ajanlod)
@zazaza28
@zazaza28 8 месяцев назад
Kíváncsi vagyok, vajon milyen megfontolásból hívtàtok meg ezt az embert?
@yx8074
@yx8074 8 месяцев назад
Kár volt egy percet is pazarolni a tagra, mert nem érdemel egy másodpercet sem. Hiteltelen szövegláda, mindannak az ellentéte, amit a csatorna képvisel.
@arosamia
@arosamia 4 месяца назад
@@yx8074 én sem értem, mi köze ennek a csatornához...mindenhol ugyanazt a szöveget tolja végig... végül is, ha ezt tanulta be, vagy ezt a narratívát adták neki kézbe, akkor érthető, h nem tud leszakadni a verkliről.
@budator7
@budator7 5 месяцев назад
Csak egy hete találkoztam először Balázzsal. Megnéztem több műsort Vele. Jól csinálja, árasztja magából, jó stílussal a valószinűleg nagyságrenddel nagyobb tudásával, próbál a vendégekhez alkalmazkodni:) Én Torontóban kicsit hasonló cipőben járok mint Ő. Élveztem, de jobban megszeretném tudni, hogy még mélyebben miket tud.
@tamaskis-szeman1783
@tamaskis-szeman1783 3 месяца назад
Ez nem ütös volt!!! Ez ütös lesz!!!
@laszlolilla4280
@laszlolilla4280 5 месяцев назад
Azt mondja meg valaki, hogy miért nem lehet születés szabályozást bevezetni Afrikában, Indiában, hogy ne növekedjen a föld népessége? Sejtem, hogy érdek, hogy nőjön .
@siposmihaly
@siposmihaly 5 месяцев назад
😡
@91elvandra92
@91elvandra92 5 месяцев назад
senki nem vállalja fel akkor szavazatot veszítene...a hatalomnak nem érdeke.
@agneskissne9259
@agneskissne9259 4 месяца назад
Te, ön,....mit szolnál, ha nálad ,veled kezdenék a "születéssza- balyozást"? ki, s mi vagy te, hogy az ÉLŐ ISTEN törvényét felülbírálod, s gyilkolásra "szolitod" fel az embereket.?
@aati6442
@aati6442 7 месяцев назад
A jövő elviseléséhez a drogot vagy az alkoholt ajánlod?
@andorsallai758
@andorsallai758 6 месяцев назад
Azt "ajánlja" (ténylegesen), amit használ is. Az előbbit valószínűsíteném.
@aati6442
@aati6442 6 месяцев назад
@@andorsallai758 én keverni szoktam, látszik a hozzászólásaimról is
@janika.molnar7756
@janika.molnar7756 8 месяцев назад
A baktériumok 20 percenkét duplázák magukak( exponenciálisan) Általában,némely baktérium lassabban,addig még a feltétel is megvan.Honnan vette az Úr a percenkéntet.Elnézést vagy én nem értettem valamit? Szakirodalom szerint 20 percenként müködik ez a Funkció.
@Gandalfonzo
@Gandalfonzo 8 месяцев назад
A lényeg az exponenciálitás szemléltetése volt, az arányok. nem a felénél lesz félig, hanem a legvégső pillanathoz extrém közel.
@janika.molnar7756
@janika.molnar7756 8 месяцев назад
@@Gandalfonzo Köszönöm a válaszát.
@mihalykun6715
@mihalykun6715 8 месяцев назад
​@@GandalfonzoValóban,vannak itt dolgok amiket többször végig kell hallgatni.😊🕊
@laszlonagy2928
@laszlonagy2928 8 месяцев назад
nem bírtam ki, utána számoltam. Tényleg pont az 50. hajtásnál lesz a 168 millió km. Nem a 49. és nem az 51. hajtásnál. Korrekt
@krisamagus1
@krisamagus1 5 месяцев назад
ha annyira okos vagy, mért nem sikerült felfogni miről is beszélt?
@19700407ful
@19700407ful 2 месяца назад
36:26-tól a műanyag pokol
@siposmihaly
@siposmihaly 2 месяца назад
👍🏻
@loefflerzs
@loefflerzs 8 месяцев назад
Elég új világrend szagú ez az előadás.Klímaváltoztatás helyett csak klímaváltozásról beszél az úriember.Olyan naívosítónak érezni,hogy mélyen alkalmazkodjunk a mélyállam-közeliek terveihez.Nem lenne itt baj az időjárással,ha nem bolygatnák a HAARP rendszerrel,Chemtrail-lel,mikrohullámot kibocsátó antennákkal és még ki tudja mikkel.A mai időkben próbálják elhitetni az emberiséggel,hogy mi vagyunk a felelősek a "klímaváltozásért",hogy elfogadjuk a Carbon-Kredit rendszert,na pont ezt jött le nekem ez után az előadás után. Misi,gondoljátok át ezt a vonalat!Nem ilyesfélékhez szoktunk hozzá a csatornátokon!
@yx8074
@yx8074 8 месяцев назад
Pontosan. Ha ez a mesedélután beleillik a csatorna tulajdonosainak profiljába, akkor igen sokan feleslegesen vagyunk itt, mert erre semmi szükségünk.
@andorsallai758
@andorsallai758 6 месяцев назад
Sajnos vagy hál'isten, és/de egészen komolyan: ez a HAARP-chemtrail biznisz a conspiracy piacnak lett legyártva, valószínűleg azért, hogy a csíkok létezését conspiracy magyarázattal lássák el, vagyis hogy továbbra is gyakorlatilag a nem-létezés kategóriáján belül tartsák. Elég nagy hatásfokkal. (Legalábbis szerintem.) [Vagyis továbbra sem vállalkozik gyakorlatilag senki sem a nyaktörő mutatványra, hogy felnézzen az égre.] A klímavaltozás szinten propaganda. (Maga is idézőjelbe tette.) Minden formájában. Annyira, hogy a fenti conspiracy meme ide is behat... [Vagyis, hogy a "felmelegedést" nem is a fogyasztók okozzák, "kibocsátásaikkal", hanem a szociopata elit baljós, és titkos, aktivitása...]
@mihalykun6715
@mihalykun6715 Месяц назад
​@@yx8074Pedig lesz több is.😊🕊
@yx8074
@yx8074 Месяц назад
@@mihalykun6715Akkor ez az, ami kezdetektől fogva nem stimmelt itt. Ezek az újhullámos parasztok nem megoldást keresnek/kínálnak, hanem WEF-es pénzeket akarnak zsebretenni. Sok sikert!
@csabacsoka4140
@csabacsoka4140 8 месяцев назад
Szóval akkor a kommunizmust vagy annak valamilyen formáját kell vissza hozni ..
@yx8074
@yx8074 8 месяцев назад
Pontosan ezt közvetíti a klímarettegés pionírja. Gusztustalan, hazudozó alak.
@aati6442
@aati6442 7 месяцев назад
nem a kommunizmust, hanem ami 150 évvel előtte volt.
@csabacsoka4140
@csabacsoka4140 7 месяцев назад
@@aati6442 Részemről ok, de szerintem másik pár milliárd ember ezt nem dijazná..
@aati6442
@aati6442 7 месяцев назад
​@@csabacsoka4140 Sajnos nem fogunk tudni választani akár díjazzuk, akár nem, van Gelencsér András (akadémikus, rektor) és Balázsnak egy másik műsora, ahol az összeomlást részletezik a szolgáltató, rendfenntartó, ellátó rendszerek mint egészségügy, közoktatás, logisztika, rendfenntartás egymás utáni összeomlását. Ezek funkcióit a termelő és önfenntartó közösségek tudják átvenni a következő 20 évben.
@jhjhjjhjhjhable
@jhjhjjhjhjhable 4 месяца назад
Bingó. Ezt akarják!!! De nem a kommunizmus a megoldás, hanem visszaállni a 60-as, 70-es évek fogyasztási szintjére!!! Meg kasztrálni Afrikát!!😇
@soltesznagytamas
@soltesznagytamas 8 месяцев назад
Ennek így annyi értelme van hogy legyèl még szarabbul. Csak annak van èrtelme ha a megoldàst is elmondja a nagy szakèrtő úr ès nem csak a szart. Nem köszi ezt a tartalmatlan tartalmat.
@DenesMarton
@DenesMarton 5 месяцев назад
"Általánosabban, a "Deep Adaptation" feltűnően kevés magyarázatot ad arra vonatkozóan, hogy hogyan következhet be az összeomlás - az olyan elszórt, hiteltelenített forrásokon túl, mint McPherson -, és ehelyett érzelmileg meggyőző leírásokra támaszkodik arról, hogy mit jelent számunkra az összeomlás. Bendell azt írja, hogy "az előttünk álló bizonyítékok azt sugallják, hogy a klímaváltozás bomlasztó és ellenőrizhetetlen szintjei előtt állunk, ami éhezést, pusztulást, migrációt, betegségeket és háborút hoz". Minden komoly előrejelzésnek érveléssel kell alátámasztania egy ilyen kijelentést. De ez nem komoly előrejelzés - inkább egy rendkívül hatékony, tudománynak álcázott érzelmi felhívás a félelemre. Ennyit láthatunk, amikor Bendell azt írja, hogy "amikor azt mondom, hogy éhínség, pusztulás, migráció, betegség és háború, akkor a saját életünkre gondolok. Ha nem lesz áram, hamarosan nem fog víz jönni a csapból. A szomszédaidtól fogsz függeni, ha élelmet és némi meleget szeretnél kapni. Alultáplált leszel. Nem fogod tudni, hogy maradj vagy menj. Félni fogsz attól, hogy erőszakkal megölnek, mielőtt éhen halnál." Az összeomlásnak ez a leírása nagy pátosszal bír, de kevés magyarázatot ad arra, hogy egy ilyen forgatókönyv hogyan vagy miért elkerülhetetlen, vagy akár hihető. A "Mély alkalmazkodás" ezen szakaszának alapos olvasása során nem találunk ilyen magyarázatot. Akár szándékosan, akár nem, a "Deep Adaptation" ügyesen egyensúlyoz a főáramú tudományos források lejáratására tett kísérlet, az ijesztő fordulópontok felállítása, valamint a jövőtől való félelmünkre és a védelmünkre hivatott intézményekkel szembeni jogos bizalmatlanságunkra való hivatkozás között, mindezt azért, hogy elfedje a saját előrejelzéseihez szükséges komoly bizonyítékok hiányát. A félretájékoztatás mintái Korábban írtuk, hogy az éghajlati mozgalom strukturális sebezhetőséget hordoz azokkal szemben, akik félreértelmezik az éghajlati tudományt a nagyközönség számára. Mivel a klímamozgalomban részt vevők túlnyomó többségének nincs ideje arra, hogy saját maga áttekintse a tudományos szakirodalmat, időnként becsaphatnak minket az olyan narratívák, mint amilyeneket a "Mély alkalmazkodás" című könyvben alkalmaznak. Ilyen módon a "Deep Adaptation" feltűnő hasonlóságot mutat az éghajlatváltozás tagadóinak írásaival. Geoffery Supran és Naomi Oreskes jelentése az #ExxonKnew botrányról néhány olyan technikát mutat be, amelyeket a fosszilis tüzelőanyagokból finanszírozott ellenzők használnak, hogy a tudományt meggyőzőnek tüntessék fel. Az Exxon esetében a tévedések szándékosak, a profitjukat rontó szabályozások késleltetésére irányulnak, de nem kell, hogy így legyen. A jelentés a tudomány tagadásának öt technikáját írja le, amelyek mindegyike megjelenik valamilyen formában a "Mély alkalmazkodás"-ban, bár az ellenkező üzenetet támogatva: 1) Hamis szakértők: A más véleményen lévő nem szakértők magasan képzettnek feltüntetése, noha nem publikáltak tényleges éghajlatkutatást és/vagy nem szereztek megfelelő képzést. Guy McPherson, aki nem rendelkezik szakértelemmel az éghajlati tudományok terén, mégis rendszeresen prófétikus előrejelző képességeket állít, mégis komoly figyelmet kap a "Deep Adaptation"-ben. 2) Logikai tévedések: Logikailag hibás érvek, amelyek hamis következtetésekhez vezetnek. A "Deep Adaptation" azt állítja, hogy az éghajlati rendszer nemlinearitása gyorsuló hatásokhoz vezet, és ezért a társadalom a következő évtizedekben összeomlik. De az érvelés ezért megalapozatlan - a "Deep Adaptation" egyszerűen nem szolgáltat logikai érveket, amelyek alátámasztanák ezt. ("Társadalmi összeomlás" sehol sincs definiálva a szövegben.) Abból a feltevésből, hogy "úgy érzed, hogy [az összeomlás] elkerülhetetlen", arra a következtetésre jutni, hogy az valóban elkerülhetetlen, egyenesen logikai tévedés. 3) Lehetetlen normák: Irreális bizonyossági normák megkövetelése a tudomány alapján történő cselekvés előtt. Ez a technika megnyilvánulhat abban, hogy az IPCC előrejelzéseinek mind közel tökéletesnek kell lennie. A "Deep Adaptation" azt állítja, hogy "A megfigyelt jelenségek, a tényleges hőmérsékletek és tengerszintek nagyobbak, mint amit az elmúlt évtizedek éghajlati modelljei a jelenlegi korunkra előre jeleztek". Bár a megfigyelt felmelegedés valamivel magasabb volt, mint az IPCC által használt modellfuttatások eredményeinek átlaga, de bőven az általuk várt tartományba esett. 4) Cseresznyeválogatás: Olyan adatok szelektív kiválasztása, amelyek egy olyan kívánt következtetést támasztanak alá, amely eltér az összes rendelkezésre álló adatból adódó következtetéstől. Amint azt fentebb tárgyaltuk, a "Deep Adaptation" elveti az IPCC teljes, metánnal kapcsolatos munkáját azzal, hogy egyetlen, a metán-klatrátokról szóló tanulmányt idéz, és nem tesz említést arról a több tanulmányról, amelyek nem értenek egyet a következtetéseivel. 5) Összeesküvés-elméletek: Egy titkos terv felvetése több ember között, általában egy aljas terv megvalósítása érdekében, például egy igazság eltitkolására vagy félretájékoztatás fenntartására irányuló összeesküvés. A "Deep Adaptation" arra kéri olvasóit, hogy "fontolják meg a mainstream nézetek elhagyásának értékét", mintha ezek a nézetek eredendően hibásak lennének, mivel mainstreamek. Az eredeti blogbejegyzés címe: "Az összeomlásról szóló tanulmány, amelyről úgy gondolták, hogy nem kellene elolvasnod - még". A tudomány több módszerrel igyekszik védekezni e veszélyek ellen: szakértői értékelés, logikai pozitivizmus, konszenzus és szakértelem. A szakértői értékelés folyamata segít kiszűrni a hibákat, tévhiteket és a meglévő munkák tudatlanságát. A logikai pozitivizmus gyakorlása a bizonyítás terhét az állítást megfogalmazó szerzőre hárítja. A konszenzus több elemzés közötti egyetértést kér, mivel az egyetlen tanulmányban bemutatott bizonyítékok hibásak vagy hiányosak lehetnek. Az akadémiai testületek megkövetelik a releváns szakterületen való bizonyos szintű szakértelem bizonyítását. E módszerek miatt az IPCC több száz szerző munkáját összegzi, és több ezer tanulmányra támaszkodva vonja le következtetéseit. Lehetséges, hogy egy olyan tudományos munka, amely nem alkalmazta ezeket a biztosítékokat, még mindig helyes, de ez sokkal kevésbé valószínű, különösen, ha ez azt jelenti, hogy a szakértői értékelésen alapuló tudomány teljesen téves. A "Deep Adaptation" megkerüli az IPCC-t, és ezzel a fenti technikák mindegyikét alkalmazza. A dokumentum legalább két indoklást ad a közelmúltbeli tudományos szakirodalom külön elemzésének elvégzésére. Először is azt állítja, hogy "valós idejű adatokra van szükség a jelenlegi helyzetről és az abból következtethető tendenciákról" ahhoz, hogy megértsük a közelmúltbeli felmelegedés valódi következményeit - amihez túl kell lépni az IPCC-n, mivel az általában néhány évvel korábban közzétett tudományos eredményeket összegez. Már láttuk, hogy ez az állítás mennyire téves. Az olyan nagy, kaotikus rendszerekben, mint az éghajlati rendszer, a kiszámíthatatlan viselkedés rövid életű trendekhez vezethet, amelyek pusztán a jövőbe extrapolálva tűnnek katasztrofálisnak. A valós idejű adatok azért fontosak, mert több információt nyújtanak az éghajlati rendszerről, és lehetővé teszik számunkra, hogy folyamatosan finomítsuk előrejelzéseinket. Nem bizonyítják, hogy a közelmúltbeli nem lineáris változások a jövőben is folytatódni fognak. Másodszor, a "Deep Adaptation" azt állítja, hogy az IPCC "hasznos munkát végzett, de a változás ütemét jelentősen alulbecsülte", és arra a következtetésre jut, hogy jobb, ha az egyes "neves éghajlatkutatókhoz" fordulunk, akiknek előrejelzései pontosabbak voltak. Már megmutattuk, hogy ezek közül a "neves klímatudósok" közül sokan sokkal rosszabb előrejelzéseket tettek, mint az IPCC. De még ha az egyes szakértők időnként jobb előrejelzéseket is tesznek, mint az IPCC, ez nem jelenti azt, hogy a módszereik jobbak. Mivel a klímatudomány egy hatalmas, összetett és kaotikus rendszert tanulmányoz, mindig megvan az esélye annak, hogy egy szerencsés egyén olyan előrejelzést ad, amely közelebb van a modellek által készített előrejelzésekhez. A "Deep Adaptation" című könyvben idézett magányos szakértők többségéről kiderült, hogy nem voltak ilyen szerencsések, de még ha egyszer-egyszer pontosan jósoltak is, ez nem ad okot arra, hogy az IPCC egésze felett bízzunk bennük." The faulty science, doomism, and flawed conclusions of 'Deep Adaptation' The claim that runaway climate change has made societal collapse inevitable is not only wrong - it undermines the cause of the climate movement. www.opendemocracy.net/en/oureconomy/faulty-science-doomism-and-flawed-conclusions-deep-adaptation/
@krisamagus1
@krisamagus1 5 месяцев назад
nincs megoldás te.....! Attól ,hogy nem veszel tudomást valamiről attól még az van.
@arosamia
@arosamia 4 месяца назад
@@krisamagus1 dehogynincs megoldás... csak nem ezt a fickót kell hallgatni. A pénzügyi részt illetően Ertsey Attila pl.
@mihalykun6715
@mihalykun6715 Месяц назад
​@@krisamagus1Megoldást?Nem mondod komolyan.Pont arról beszél,hogy mindenki találja ki a maga megoldását.😊🕊
Далее
2024 youtube check✅
00:40
Просмотров 1,8 млн
Final muy increíble 😱
00:46
Просмотров 9 млн
Проверил на логику певца L’one
00:17
Stumpf-Bíró Balázs: Abnormális az életvitelünk
46:04
Őszintén a fenntarthatóságról
40:23
Просмотров 17 тыс.
2024 youtube check✅
00:40
Просмотров 1,8 млн