Тёмный

👣SIPOS MIHÁLY: Önellátó közösség - emberhez méltó élet az igények válságának idején - Magfalva 2022. 

Fenntartható visszafejlődés
Подписаться 28 тыс.
Просмотров 40 тыс.
50% 1

👣Ennek az emberi kezek által épített, hibás tudásanyagok százain álló világnak a mi szemünk láttára lesz vége! A változás nyertesei - vagyis túlélői - azok, akik azonnal képesek a változtatásra, leszámolva a hamis kényelem- és biztonságérzettel, valamint a "nem-lesz-semmi baj" érzésével. Az előadás során a közösséget, mint az emberhez méltó élet színterét szemléljük, és azt is megnézzük, mi módon lehet azonnal közösségre találnod! Valódi, működő közösségre!
Időpont: augusztus 27. szombat 9:00-10:30
Helyszín: Gazdálkodók tere
2006 augusztus 20-án mindannyian láttuk, hogy vihar lesz. De biztosak voltunk benne, hogy
“nem lesz semmi baj”, és vártuk a tűzijátékot, ami el is kezdődött…
Ez a hamis “biztonságtudat” a kapaszkodónk, amikor önállóan készülünk szembenézni az
energia- és az élelmiszerválsággal. Napjaink válságával, amelyet mi magunk is táplálunk a
felelősség kihelyezésével. Ezt a felelősséget - mint minden “normális, civilizált ember” - ma nem vállaljuk fel, hanem átruházzuk orvosokra, gyógyszeripari cégekre, politikusokra, oktató és nevelő munkát végző szakemberekre, az élelmiszeriparra és a nagy multinacionális cégekre. Feláldozva magunkat és szeretteinket a profit oltárán, zöldként, hamis fenntarthatóságba ringatva önnönmagunkat.
Ennek az emberi kezek által épített, hibás tudásanyagok százain álló világnak a mi szemünk láttára lesz vége! A változás nyertesei - vagyis túlélői - azok, akik azonnal képesek a változtatásra, leszámolva a hamis kényelem- és biztonságérzettel, valamint a “nem-lesz-semmi baj” érzésével. Az előadás során a közösséget, mint az emberhez méltó élet színterét szemléljük, és azt is megnézzük, mi módon lehet azonnal közösségre találnod! Működő közösségre!
Elérhetőségünk: fenntarthato...
E-mail: szelidmezogazdasag@gmail.com

Опубликовано:

 

9 сен 2022

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 150   
@egonispanovity6136
@egonispanovity6136 Год назад
Üdvözlet Vajdaságból! Valamikor(nem is olyan régen,ötven évvel ezelőtt) a családok alkottak hasonló közösségeket.A nagyszüleim fölnevelték odahaza a disznót,birkát,csirkét,mi apámmal megtermeltük hozzá a kukoricát,amellett,hogy minden létező zöldséget meg gyümölcsöt is megtermesztettünk.Volt idő,amikor a szüleim is már kiestek a munkából,kb negyed lánc földön rengeteg zöldséget gyümölcsöt termesztettem egymagam,méghozzá munka után.Délelőtt a vállalatban dolgoztam,délután lent a falu alatti szőlősben.Szép idők voltak,szerettem a kertészkedést,de végül föladtam,mert nem találtam hozzá asszonyt.Amúgy,lassan leélem az életem remeteként...
@fittybak5215
@fittybak5215 Год назад
Nagyon jó előadás! Géczy Gábor tovább él. Minden jót kívánok!
@elektroncsi
@elektroncsi Год назад
Isten áldása kisérjen sokáig,szívből köszönöm!
@zoltannemeth2403
@zoltannemeth2403 Год назад
Isten áldja minden szavát,Mihály!
@Balumacci
@Balumacci Год назад
Ez igen! :) Nagyon jó videó volt,legyen minél több követőd! (sorstárs) Ez a normális,nem az,ami ma a világban megy...
@h.r.csilla2440
@h.r.csilla2440 Год назад
Kedves Mihály! Köszönöm ezt a videót is. Mit is várhatunk azoktól az emberektől, akik elfogadják, hogy a katasztrófaelhárítás név helyett a "katasztrófavédelem" nevet használják! ?? Azok azt is elhiszik, hogy a jégkármentesítő nem befolyásolja az időjárást.🧐
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
Kedves Csilla! Pontosan! Nagyon szépen köszönjük!
@erzsebettukacs7763
@erzsebettukacs7763 Год назад
Hálásan köszönöm ezt a videót is! Nagy szükség van a Te, a Családod és a Közösségetek munkájára! A legjobbakat kívánom Nektek teljes szívemből!🙏💚🦋👭🌎💚🌞🌞🌞
@freeworld-szabadvilag4454
@freeworld-szabadvilag4454 Год назад
Nagyon felvilágosult a gazdasági meglátásod Mihály! Köszönöm neked, hogy ezt meg is osztod!
@ildyszi2196
@ildyszi2196 Год назад
Köszönjük szépen a nagyon hasznos tanácsokat ! Isten áldjon meg !
@mandulazold6237
@mandulazold6237 Год назад
Régen ott volt az elfogadás nálunk. Nem kellett ott lennem gyerekként ha állatot vágtak és a mai napig nem vagyok ott. Nem kell a vidéken újrakezdők közé mennem, mivel mindig is vidéki voltam és sok mindent meg tudok csinálni magam is. Semmi baj azokkal, akik nem bírják az állatok megölését.
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
Csak, ha vegánok!
@jozsefhorvath2474
@jozsefhorvath2474 Год назад
44 méter mély ásott kutam van hála nagyapámnak , ő ásta ki apámmal , finom , hideg vizet ad , egészséges és mindig van bene 1000 liter víz amit ki tudok szivattyúzni .
@zsoltkiraly3515
@zsoltkiraly3515 Год назад
És amikor többmilliós éhező tömeg elindul elvenni attól akinek van! amit nem lehet tudni hogy mikor🤔 de sajnos bekövetkezhet.... Hogyan tudunk felkészülni miként védjük meg?? amit fáradtságot NEM kímélve, nehéz munkával meg termeltünk
@freeworld-szabadvilag4454
@freeworld-szabadvilag4454 Год назад
Jézus a szabad világot a szabad világ eszmélyét adta át az emberiségnek azt a tudást amit sokan nem értenek. Mert nem is tudják elképzelni. Tisztelet a kivételnek, akik megértik és akik szeretnék ha a világ úgy működne.
@GiliCanibal
@GiliCanibal Год назад
olyan szuper, hogy feltöltitek ezeket a videókat! hála és ölelés érte. koszonom
@csokizsolti5180
@csokizsolti5180 Год назад
Eggyetértek veled!Tiszta beszéd volt!Most ha itt lenél megölelnélek!Üdv néktek!
@gaborgyorfi9209
@gaborgyorfi9209 Год назад
Kedves Misi én úgy vagyok veled mint a régi csoki reklámba volt. "Ezt nem lehet megunni..." Jó egészséget💪😉
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
Hálásan köszönjük! Ma nem ez lett volna, hanem Balogh Péter, csak nem lett kész!
@jozsefvarju9501
@jozsefvarju9501 Год назад
Az a tej reklám volt...😁
@gaborgyorfi9209
@gaborgyorfi9209 Год назад
@@jozsefvarju9501 Valóban igazad van....tejföl reklám volt.😉
@sorosarpad
@sorosarpad Год назад
Kedves Misi. Jó pár hónapja láttam az elösször néhány videóidból és érdekeltek,mivel pár éve érik a gondolat a visszatéréshez a gyökereimhez. Vidéken Kecskemét mellett születtem tanyán,de a nyugdíjt elérve mindvégig bérlakásban éltem,messze a szülöi háztól...... Miközben egész életemben vágytam vissza és szinte megérett az elhatározás a visza fele való úton. Ebben a videóban annyira életszerüen és egyértelmüen kiviláglik az az út ami a megoldá lehet a ÉLHETÖ TÁRSADALOM fele. Felemelönek érzem a szellemiséget,amiként az öseink is élhettek. Átsüt a videón az az energia,meggyözö lelkesedés,amit én is hittel vallok a jó fele való úton.Az igazság keresése. Köszönöm.
@gr.gr.9886
@gr.gr.9886 Год назад
Hallo Arpad, a nejed, tàrsad is akarja? Remèlem sikerülni fog, kêrd Isten àldàsàt.
@sorosarpad
@sorosarpad Год назад
@@gr.gr.9886 Az élet nagyon sokszor ezerszer bonyolultabb,mint azt sokszor állíjuk.Túl sokszor kell dönteni amikor lehetetlen,mert csak rossz döntés van...Rajtad kivülálló okok miatt. Kivéve akinek szerencsésebbnek születik.Jelen esetben NEM akaráson múlik,mit sokszor. De köszönöm a törödést.
@freeworld-szabadvilag4454
@freeworld-szabadvilag4454 Год назад
A videóhoz. Te kedves Mihály nagyon jó ember vagy nagyon sokat teszel azért, hogy boldogabb legyen az élet. Ezt meg is osztod mindenkivel, hogy tud vagy tudna boldogulni. Köszönjük neked ezt az elhivatott hozzáállást. Sok ilyen embernek kéne lennie ebben a világban és akkor talán nem tartanánk itt!
@siixtin
@siixtin Год назад
Bp. beton-rengetegéből csodálom a ti szép és szépen nehéz napjaitokat. Sok hasznos információt hallhattunk, köszönöm...
@loefflerzs
@loefflerzs Год назад
Szervusz Misi! Nagyon finom volt az igazi tehéntej!Érezni benne a természet erejét(széna). Először volt szerencsém hozzá. A fesztiválon felszolgált ételek,gyümölcsök,zöldségek is igazi ízűek voltak,amit nagyon ritkán lehet tapasztalni manapság.Legutóbb pár éve a Kassai-völgyben tapasztaltam ilyent.Ezeket élelmiSZERből készítették,az tuti.Csak az a baj,hogy lassan már feledésbe merül,hogy minek milyen ízzel kellene rendelkeznie.üdv.Zs.
@katalindunaikovacs4939
@katalindunaikovacs4939 Год назад
🤩Misi! Fantasztikus előadás! Köszönöm! 🙏😘🤗 Olyan jó, hogy aggódhatok testi épségedért.
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
🫂♥️🙏🏻
@franciskahegyi915
@franciskahegyi915 Год назад
Köszönjük nagyon Köszönjük hogy vagytok !!!Fiam köztetek van ! Szeged környékén is jöjjön elő!!!
@freeworld-szabadvilag4454
@freeworld-szabadvilag4454 Год назад
Nagyon jól látod a világ működését a jelenlegi világét! De azt is látod és tudod, hogy mi lenne a megoldás ennek a saját maga alatt vágó fát élő társadalomnak. Sajnos nem mindenki érti!
@freeworld-szabadvilag4454
@freeworld-szabadvilag4454 Год назад
Osszuk meg egymás között azt amit megtermelünk magunknak, ne pénzért hanem azért mert ha megosztunk egymással mindent akkor boldog életet élhetnének!
@freeworld-szabadvilag4454
@freeworld-szabadvilag4454 Год назад
Az a helyzet, hogy az ország eltudja látni magát mindennel és nem kell ehhez pénz! Öszzetartás kell!
@wicked_one123
@wicked_one123 Год назад
Rendkívül motiváló, de annyiban vitatkoznék, hogy ahogy értem a közösséget, az maga a demokrácia ideálja, azaz egy anarchikus rend, ahol mindeki a maga ura, és közösség ilyen agilis módon szervezi meg magát, hogy "együtt, de mindenki önállóan".
@ceruzaszines2251
@ceruzaszines2251 Год назад
Kedves Mihály! Remek előadás! Rengeteg értékes információ hanzott el. Várom a csatorna többi értékes videóit.
@freeworld-szabadvilag4454
@freeworld-szabadvilag4454 Год назад
Kedves Mihály nagyon jól gondolkozol. Talán beszélnünk kellene egymással. Rengeteg olyan megoldás van ami megoldhatnja a problémáinkat, csak a politika nem engedi. Illetve a politikusok nem engedik.
@janoshavril1600
@janoshavril1600 Год назад
Nagyon jó volt!
@monikastolz2680
@monikastolz2680 Год назад
Nagyszerü mint mindig :)
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
Köszönjük szépen!
@gaborsahin4128
@gaborsahin4128 Год назад
A legmélyebb tisztelettel a 60 hektáros jobbagytelek teljesen valótlan meg se lehet művelni ekkora területet kézzel meg ökorrel vagy lóval. 15 hektárt emlegetnek a külső telekre, én bivalyokkal dolgozom de beledöglenék meg a 15be is, nem volt olyan romantikus élet a jobbágyoke.
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
10% az egyháznak és 10% a földesúrnak. Ma a fizetésiből kb. 50% megy kapásból a földesúrnak és minden további vásárolt terméken 27%... Ez jobb?
@gaborsahin4128
@gaborsahin4128 Год назад
@@siposmihaly az ipari forradalom előtt egységnyi befektetett energiával 4 egységet lehetett megtermelni amióta fustoljuk a légkörbe a fosszilis energiahordozókat ez felugrott 100 egységre. Nem mindegy mennyiből adózol. Ez sem jobb csak természetellenesen legalább olyan rossz. De igazából csak a telek méretére akartam reflektálni mert az eredeti szakmám történész és ezeken hajlamos vagyok fennakadni.
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
@@gaborsahin4128 Nagyon szépen köszönöm! Mekkora volt szerinted egy átlagos jobbágytelek itt a Homokhátágon?
@gaborsahin4128
@gaborsahin4128 Год назад
@@siposmihaly ez tájegységenként és korszakonként is változott, a török hódoltság területe annyira elnéptelenedett amibe az egész Homokhátság beletartozott, hogy fel is hagytak az akkoriban korszerűnek számító nyomásos gazdálkodással mert annyi szabad föld volt, hogy kimerülésig műveltek egy földet aztán feltörtek egy újat, szóval akkor jutott mindenkinek annyi amennyit megbírt művelni. A jobbágyfelszabadításig meg, ahogy nőtt a népesség eljutottunk odáig, hogy az egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy egy jobbágynak egész telke van volt akinek csak fél vagy negyed vagy akinek nyolcad vagy annál kissebb volt azt hívták zsellérnek. Úgyhogy elmondható, hogy a jobbágyok helyzete az soha nem volt olyan stabil, hogy pár évtized alatt ne tudott volna jobbra vagy sokkal rosszabbra fordulni. Általában 25-30 holdat szoktak emlegetni a külső telek méretére 1 holdat pedig a belsőre amin a háza meg a kertje volt. Ez volt egy egész telekkel bíró jobbágy területe, de a külsőt meghatározott időközönként cserélték köztük az igazságosság végett. Egyedül az ingóságaik és a belső egy holdas telek volt ami elidegeníthetetlen tulajdonukat képezte.
@attis02
@attis02 Год назад
A belső 1 hold a külső az 25-30 hold volt a jobbágytelkek mérete átlagosan, MT óta feljegyezve mert az előtt nem volt rendezve, és táj egységenként eltérő volt.
@Aniko1234
@Aniko1234 Год назад
Ugyanezen gondolatok miatt lettünk öt éve tanyasiak. Örülök, hogy nem vagyunk egyedül, holott a környezetünk nagy része bolondnak hisz/lenéz minket. Várjuk a további előadásaid!
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
Kedves Anikó! Merre van a tanyátok?
@Aniko1234
@Aniko1234 Год назад
@@siposmihaly Jászberény külterület
@viragcsillag3089
@viragcsillag3089 Год назад
Anikó! Miért néznének bolondnak titeket??????
@Aniko1234
@Aniko1234 Год назад
@@viragcsillag3089 tudod aki nem áll be a sorba...
@MrAhalmai
@MrAhalmai Год назад
@@siposmihaly ott a környekkel lesz a baj..
@katalinmolnar1518
@katalinmolnar1518 Год назад
Nagyon értékes előadás volt! Köszönet érte!
@zoltanfekete2263
@zoltanfekete2263 Год назад
Nagyon jó kis film volt. Rég óta érzem magaménak azokat az elmeleteket és elveket amikről most beszéltél, és örülök hogy rátok találtam, (akkor is ha csak online) mert eddig bárhol beszéltem kb ezekről a problémákról, kinevettek és vagy le is hü..éztek. Fel buzdulva a szavadion keressük a közösségünket a családommal. Nem egyszerű. De nem adjuk fel! Jól mulattam a videón, nagyon várom a következőt.
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
Nagyon szépen köszönjük! Hajrá!
@anitacsaboda451
@anitacsaboda451 Год назад
Nagyon köszönöm!🙏🤗
@orhelyemreallok1811
@orhelyemreallok1811 Год назад
Szerintem nincs 25 év az emberiség végéig. Utána visszajön Jézus. Ennek tudatában élem a mindennapjaimat. Nincs tanyám, csak egy majd 3000m2-es telkem, amin megpróbálok önmegvalósítani, aztán talán tanya, ha a lehetőségeim engedik. Mindenki mást is arra bíztatok, hogy élvezzétek amit csináltok. Hassa át az életeteket a teremtett világ fantasztikuma, mert bizony, Isten teremtette. Annak ellenére , hogy nem szeretnék ilyen közösséghez tartozni (ahol elásnak adott esetben) :) , örülök annak, hogy működnek. Sok sikert mindenkinek! Béke! Sanyi -Dinnyés-
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
SDG! 🙏🏻♥️🙏🏻
@subliminal81
@subliminal81 Год назад
Csuda egy Jó Ember Vagy. Tisztelettel,
@erzsebetkaskoto2609
@erzsebetkaskoto2609 Год назад
Köszönöm szépen 🙂
@mifolyikDadon
@mifolyikDadon Год назад
Mihály a próféta. Ilyen jó előadást még nem hallottam.
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
☝️🫂
@Artemispaint
@Artemispaint Год назад
Na ez komoly előadás! Ütős és nagyon igaz!
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
Nagyon szépen köszönjük! 💚🫂
@susacska
@susacska 8 месяцев назад
Szuperek vagytok! Én jobban szeretnék gyakorlati probléma megoldásokról hallani mint a szervezet történetéről és agitpropról. Pl vízgyüjtők építéséről, kutak fúrásáról, fenntartható fűtés módokról... A termények, termékek városba szállításáról és eladásáról
@imreszabo7000
@imreszabo7000 Год назад
Nagyon jó volt.👏
@juditlenar282
@juditlenar282 Год назад
Köszönjük szépen!!!!!
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
🙏🏻💚
@Gandalfonzo
@Gandalfonzo Год назад
"Mibol van penzed, mer nekem nincs". Na itt kezdodnek a gondok. A legtobben mint mindent, ezt is keszen szeretnek kapni, amibe csak bele kell ulni es elvezni. Nem, ellenkezoleg: elobb megteremted a felteteleket hozza, majd felepited, aztan elvezheted a gyumolcset. Szomoru, ahogy le lettek szoktatva az emberek az onallosagrol, felelossegrol, a kuzdesrol, ellenben ennyire vallaltan kulturalatlan, tapintatlan mod kepesek turkalni masok zsebeben.
@szabiracer
@szabiracer Год назад
érzékelte, hogy önellátás hoax(valóság tagadás/megmásítás) van, és feltett egy kritikus kérdést, amit túlszocializált ember nem mer, vagy nincs hozzá elég tudatossága, hogy rájöjjön valami nem stimmel!Végre megtudtuk a Mihálytól is, hogy az önellátás az NEM önfenntartás, és kell rendszeren belüli forrás is(van etikus, és etikátlan is), én ezt hívom félintegrált tanyának!Akkor mi itt a gond?Az. hogy hülyének nézik az emberek egymást, és mást mutatnak, és más a valóság.A legyen b-terved az önellátás csoportban, ez heti szintű probléma,,,,,,,,,,,,letagadják az emberek, hogy túladóztatásból származó "lopott közpénzből élnek", amiből pl, napelemeket vesznek, havi x összegért tankolnak stb, és elhitetik, hogy ők önellátóak, másik meg nem érti, hogy ő miért nem képes erre!
@Gandalfonzo
@Gandalfonzo Год назад
@@szabiracer Ismétlen magam: egy felnőtt embernek el kell mondani, hogy működik a világ? Senki nem néz hülyének senkit, csak van akiknek mindent a szájukba kell adni, megrágva, mert önállóan nem képesek levonni konzekvenciákat, maguktól összerakni a képletet, pláne megvalósítani amit másoknak sikerül. Nem tudom mi zajlik más csoportokban, de amiről itt hallottunk abban semmi tagadás vagy félrevezetés nincs, közpénzből meg ők pláne nem élnek. Mellesleg mindenki része a rendszernek, te is adózol és mások munkájából is élsz, ezért itt őket hibáztatni marhaság. Valamint, kérdezni is lehet intelligens, kulturált módon, ami a hölgynek nagyon nem sikerült.
@SalaKaland
@SalaKaland Год назад
Jó video. Köszönöm.
@freeworld-szabadvilag4454
@freeworld-szabadvilag4454 Год назад
Térjünk vissza a műsor elejére, a házi tejnek és kenyérnek nincs párja. A tojásnak síncs.
@FigyElek-nb2xw
@FigyElek-nb2xw Год назад
nagyszeru eloadas !
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
Köszönjük szépen!
@freeworld-szabadvilag4454
@freeworld-szabadvilag4454 Год назад
Igen pont ez a gondolkodás amiről beszélsz ez a lényeg a fontos. Sanos nem mindenki érti.
@freeworld-szabadvilag4454
@freeworld-szabadvilag4454 Год назад
Segítség nélkül nem lehet sikeres senki. Pont az a lényeg, hogy segítsen mindenki a másikon és akkor tudunk működni úgy, hogy ne a pénz határozza meg az életét mindenkinek, hanem a jólét érdeke!
@freeworld-szabadvilag4454
@freeworld-szabadvilag4454 Год назад
Igen Mihály a szabad világban pont ez van amiről beszélsz!
@leonorabarany5061
@leonorabarany5061 Год назад
Ittam minden szavadat! Nagyon hálás vagyok 🙏 Az egyedülállók beszámolója valahol elérhető? Előre is köszönöm.
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
Sajnos nem járultak hozzá a felvételhez, amit megértek. Így is akad zaklatójuk a fesztivál óta...
@ubul8616
@ubul8616 Год назад
Azon gondolkodom időnként, hogy mi történne akkor, ha az embereknek nem csak egy elenyészőrésze, hanem a többsége indulna el városról falura vagy tanyára. Elbírná azt a falu, a tanya a vidék? Mi lesz akkor, ha tömegek jönnek rá a városból kiköltözve, hogy nekik ez nem való?
@Andras7005
@Andras7005 2 месяца назад
Pedig 30 éve még így volt.
@jhjhjjhjhjhable
@jhjhjjhjhjhable 2 месяца назад
47:35 'Kimenni a komposztvécére'.. Tengizben (a kazahsztáni olajmezőn) a wc falára felírta egy magyar: Édesanyám, mindig azt mondtad.. fiam ha szarnod kell, menj messze a háztól. Hát édesanyám, én jó messzire eljöttem..
@siposmihaly
@siposmihaly 2 месяца назад
Hát tényleg jó messze van.
@miklosnagy7806
@miklosnagy7806 Год назад
De jól látjátok a dolgokat!
@evatody1902
@evatody1902 Год назад
Hit - el --------------HItel ----------- Milyen kifejező !
@evazsiak6653
@evazsiak6653 Год назад
Az Alföldön, Békés megyében már 28 m-es fúrt kutakban sincs víz sok helyen!! De a nagy földes gazdák éjjel-nappal vízágyúval locsolják a szántóikat az 50-100 m-es kutakból. Kérdés, mind bejelentett-e egyáltalán! Az Agrárkamara üzemelteti és érdekeltje a jégerezésnek, s lehülyézi, konteózza mindazokat, akik azt állítják, hogy az aszály klímavészhelyzet és nem jégerágyúzás következménye. A chemtrailt, meg a HAARP-ot éppen olyan hülyeségnek, konteónak minősítik az Agrárkamara, az OMSZ-k (végre kiritkították őket!), mainstrem időjárás-guruk a mainstrem média demagóg propagandisták, őket is blokkolni kell, de azonnal, mert horror fizetésekért, juttatásokért, a hatalomért bármire képesek! A Parlament és a kormány felelőssége és vaksága, a politikusok felelőssége, érdektelensége tetten érhető ebben az extrém időjárás okozta aszályban, élelmiszerárak folyamatos növekedésében, a magyar emberek elszegényedésében, a félelemkeltésben a megélhetést, az egészséget, az időjárást, a jövőt illetően mindenben!
@agnesnemes8200
@agnesnemes8200 Месяц назад
Valaki tudja mikor, ès hol lesz előadàs 2024-ben?
@naturandmor
@naturandmor Год назад
Köszi a sok hasznos tippet, tapasztalatot 🙂
@susacska
@susacska 8 месяцев назад
Amúgy Szent beszéd volt!
@kunemese957
@kunemese957 Год назад
50:44 Ez így, ebben a formában még a mai archeogenetikai kutatások tükrében sem igaz. Közünk van hozzájuk. Is. De a szkítákhoz is. És ez így kerek. (Részletek a Magyarságkutató Intézet anyagaiban.) És hát azt talán mondanom sem kell, hogy azért pont ezen - a téma fősodrától kicsit távol eső részleten - "rugózok", mert az előadás lényegi mondanivalójával mélyen egyetértek. Köszönet érte!
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
Vagy nekik hozzánk... Ez egy téves tudás. Pontosabban egy szándékos téves tudás!
@mcload21
@mcload21 Год назад
Az önellátó közösség ugyanúgy egy hibás rendszer, mint azok, amikben most élünk. Ugyanúgy kialakulnak benne a szokásos problémák- kiszolgáltatottság, élősködés, alá-fölé rendelő viszony stb. A megoldás, ha a család, vagy egyén pár hektáron igyekszik minden szükséges dolgot előállítani saját magának...
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
Mi megcsináltuk. Próbáld meg te is!
@judit22222
@judit22222 Год назад
Nagyon kezdő vagyok előre bocsátom! A mulcsos takaráshoz lehet lenyesett füvet is használni? Milyen vastagságban kb., ha igen?
@csacsizaza
@csacsizaza Год назад
Kedves Judit! Ajánlom Önnek Dr Gyulai Iván munkásságát, melynek jelentős része a természetes földműveléssel-kertészkedéssel foglalkozik. Ezen belül is a mélymulcsos technológiával. Nála minden kérdésére választ kap. Itt a youtube -on számos videót talál róla. Tisztelettel: Csereklei Sándor
@zsoltsvelta
@zsoltsvelta Год назад
Még Amerikában Egybesűlhetnek az az államok ,most megvan az esélyűk.
@annaliptak5119
@annaliptak5119 Год назад
fantasztikus- --jó estém volt--az emberhez méltó életek--egy közösség életvitelben-gondolkodásban. --élet a tanyán-erdőkertek---emberhez méltó életek---!! nagyszerű emberek---megértettem miért-olyan szép- volt-anno tanyára járni--játszani--és miért most--nagyon idősen---értem meg--hogy egy zárt-de mégis nyitott közösség--micsoda érték----köszönet--nagyszerű-természet tisztelő közösségeknek-
@miklosnagy7806
@miklosnagy7806 Год назад
13. Percben kimondod amit tervezünk!
@zsoltkiraly3515
@zsoltkiraly3515 Год назад
ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-vPhRQnDlftI.html klíma manipuláció és időjárás háborúk bizonyítékok a videóban
@tiborkovacs568
@tiborkovacs568 Год назад
Sziasztok! Én megoldottam 100ezerből a víz szivattyúzást. Egy napelem és egy akkus szivattyút kell összekötni. Azzal locsoltam egész nyáron. Szeretnék én is csatlakozni hozzátok. Hozzám a Tiszavárkonyi közösség van közel. Segítesz benne kinél kellene jelentkezzem?
@franciskahegyi915
@franciskahegyi915 Год назад
Merre vagy Nekem is Jó lenne4!
@tiborkovacs568
@tiborkovacs568 Год назад
@@franciskahegyi915 Szolnok mellett
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
Kedves Tibor! A Facebookon a Fenntartható visszafejlődés Pártoló Tagság csoportban kellene belépni kezdetben és ott bemutatkozni!
@tothmateadrienn
@tothmateadrienn Год назад
a szkítákról van érdemes forrás/könyv?
@kissgabriella2058
@kissgabriella2058 Год назад
Grandpierre K. Endre: ATILLA ÉS A HUNOK - A SZKÍTA-HUN-MAGYAR FOLYTONOSSÁG Titokfejtő Könyvkiadó , Megjelenés: 2013. február 13. Obrusánszky Borbála: Szkíta-magyar múltunk ragyogása Koronás Kerecsen Kiadó kiadó, 2013 Obrusánszky Borbála: Szkíta tájon pata dobog Obrusánszky Borbála: Szkíta íjnak húrja pendül I. B. Brasinszkij: Szkíta kincsek nyomában Helikon Kiadó; 1985 Némäti Kálmán: Hun örökségünk, szkíta dicsőségünk Szkítia kiadó, 2021 Vetró Mihály: Az ősi kelme-A Szkíták nemezei (2017)
@tothmateadrienn
@tothmateadrienn Год назад
@@kissgabriella2058 Szia Gabriella, köszönöm szépen az könyvajánlatot, már meg is rendeltem.
@csk6307
@csk6307 Год назад
👍👍👍
@judit22222
@judit22222 Год назад
az orvosoknak megemelték a fizetésüket..-1millió fölött + a magánpraxis is van. szóval a tanárok, igen nincs megemelt fizetése, de az orvosokat már megvették.
@gaborl6837
@gaborl6837 Год назад
A kormány szét akarja verni az oktatást, mert a hazánkba beköltözött német multik gyártósorai mellé nem szükséges érettségi, vagy főiskolai, egyetemi szintű képzettség. Bőven elég ide a szakmunkásképzés, ahhoz pedig sokkal kevesebb tanár is elegendő.
@Petya-kj8fm
@Petya-kj8fm Год назад
Megint egy kicsit feltöltődtem. ✌️
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
🙏🏻🫂
@freeworld-szabadvilag4454
@freeworld-szabadvilag4454 Год назад
Igen nem a pénz a lényeg hanem az összetartás.
@zsoltsvelta
@zsoltsvelta Год назад
Műanyagot majd kibányásszák ha olcsóbb lesz a technológia.
@freeworld-szabadvilag4454
@freeworld-szabadvilag4454 Год назад
Dehát Mihály az elmúlt időben is volt jégeső a hírekben is bemondták, fent volt a Facebook on is. Akkor most mi az igazság?
@ildikom
@ildikom Год назад
40:10-hez ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-sfaFgZ0z3aA.html ...mert KozosEg! vagy kozos csuzli...
@lilalali6753
@lilalali6753 Год назад
Kölcsönös nagylelkűség.
@freeworld-szabadvilag4454
@freeworld-szabadvilag4454 Год назад
Hogy tudnánk ott én tanyát vasarolni amikor egy olyen közösséget senki nem akar eladni.
@kiss.izolda
@kiss.izolda 4 месяца назад
19:21 talán nem könnyebb az ősz végén kipusztult paradicsomok szárait komposztba/mulcsba tenni, mint egy csirkét levágni? :) 28:24 aki felvette a covid elleni oltásokat közelébe se menjen a Gyüttment Fesztiválnak?
@siposmihaly
@siposmihaly 4 месяца назад
Én személy szerint oltatlan túlélő vagyok!
@freeworld-szabadvilag4454
@freeworld-szabadvilag4454 Год назад
Van ennek az egész pénzvilágnak egy, nagyon jó megfogalmazása a kizsákmányolás!
@gaborpatajeno1501
@gaborpatajeno1501 4 месяца назад
Amit a 9 percnél mondtál, az megtörtént! Elrugaszkodtak az élelmiszer árak, még pedig nem is kicsit!
@siposmihaly
@siposmihaly 4 месяца назад
Még durvább dolgok jönnek, már készül a következő téma!
@gaborpatajeno1501
@gaborpatajeno1501 4 месяца назад
@@siposmihaly Géderlakon vagyok plébános, nem is olyan messze tőletek :D Csupán 1 hónapja, advent elején - a keresőmotornak hála, vagy a Gondviselőnek - dobta fel Stumpf Bíró Balázs Mélyalkalmazkodás című könyvének bemutatóját a Y2, aztán rábukkantam a Tanyaegyetem (Stumpf B.B. előadása), csatornára - Dr. Magyar Gábor előadása, aztán Rád, kedves Mihály és bumm, beütött a téma!!! Ami igazán foglalkoztat, az a közösségek szervezése, mint a régi faluközösség (Géderlak, ahol 9 éve plébánoskodom, a kornyékben ékesen élen járt összetartás tekintetében, de sajnos a széthullás jelei itt is markánsak. LÁTOM, HOGY ESIK SZÉT A FALU, AZ EMBEREK, A GYERKEK A KATOLIKUS ISKOLÁNK, AZ OVINK, SZÉTHULLIK A FALU KÖZÖSSÉGE, minden és mindenki!!!), ahol számíthattak egymásra az emberek, az összefogás kérdése, hogyan lehet egymással szót érteni, vagy szót értetni...kb tudod miről van szó! A magam erejéből, tudásából ezt a széthullást megállítani nem tudom és ez dühít, bánt! Szerinted, merre induljak, mit olvassak, miről kommunikáljak (iskola, ovi, híveim, barátaim, kollégáim - vannak főrumok, ahová elhallatszik a hangom), vagy X ideig hagyjam hogy először bennem munkálkodjanak a gondolatok, hagyjam hogy érlelődjek bennem, figyeljek-tanuljak?
@freeworld-szabadvilag4454
@freeworld-szabadvilag4454 Год назад
Egy kis történelem, mert nem mindenki ismeri. Pedig nem ártana! JÉZUS KRISZTUS. A héber Jésua, Jehosua, Jósua (üdvöt hozó, üdvözítő, szabadító, megváltó; Jahve az üdvösség, a szabadítás) görög alakja: »Jesous«; Ő a »Massiach«, görögül; »Christos« = »felkent«. Krisztus tehát annyit jelent: »a Felkent« (Csel 10,38), Jézus pedig: »Megváltó«, »Üdvözítő«, »Szabadító« (Mt 1,21.25; Lk 1,31). Jézus a neve, Krisztus (a Felkent) a méltósága. 1. Élete és munkássága. A Biblia bizonyságot tesz Jézus préegzisztenciájáról (előzetes létéről), azaz hogy már emberré válása előtt Istennél volt (Jn 1,1). Minden Őbenne, Őáltala és Őreá nézve teremtetett (Kol 1,16). Már Mózes és az ÓSZ-i próféták is róla szóltak (Jn 5,46; Lk 24,27.44). Az ÓSZ-i korban mint »az Úr Angyala« jelent meg (1Móz 18,1-19). Testté válásakor emberi természetet vett fel, hogy Istent ezáltal még tökéletesebben jelentse ki az embereknek (Jn 1,14.18), és hogy az embereket megváltsa (Mk 10,45). Még most is »Emberfia«, és Isten előtt a mennyben közbenjár a szentekért (1Jn 2,1; Zsid 7,25). Egy napon majd visszajön az Ő népéért, minden embert megítél, és felállítja itt az 1000 éves királyságát, melyben bűn és halál még lesz (Ézs 65,20). 2. Földi szolgálata. Az ÓSZ-ben megígért Messiás akkor jött el, amikor eljött az idők teljessége (Gal 4,4). Isteni előrelátásban Isten előkészítette a megfelelő hátteret és feltételeket a Messiás megjelenéséhez és küldetése betöltéséhez. Láthatjuk pl. Isten kezét abban, miként használta fel Augustus császárt eszközül arra, hogy Jézus a próféták által megjövendölt helyen jöhessen a világra (Lk 2,1-7; Mik 5,2). A pásztorok és napkeleti bölcsek jelentik egyfelől a szegények és kicsinyek örömét, hogy láthatják a Megváltót, másfelől a pogányok vágyakozását, hogy részesek lehessenek Jézus emberré válásának áldásaiban. Jézus nem volt egyszerűen Isten követe, mint az ÓSZ-i próféták, hanem Isten örök Fia, Aki emberi természetet vett fel, és mégis mentes maradt a bűn legkisebb foltjától is. Személyében isteni és emberi természetet egyesített. A gyermek Jézus úgy nőtt fel, mint minden más gyermek, növekedett testben, bölcsességben és ismeretben. Csodákat csak nyilvános működésének megkezdése után tett. A Jordánban történt (megkeresztelésekor) bemerítésekor elnyerte a Szent Szellem kenetét, hogy így fel legyen készítve a szolgálatra. Rögtön azután megkísértette a Sátán, hogy szakadjon el a Mennyei Atyától való közvetlen függésétől, és csak arra alapozzon mindent, hogy Isten Fiának tekintik. Ő azonban ellenállt a kísértésnek. Működése és szolgálata csak rövid ideig tartott, két és fél - három és fél év között. János evangéliuma kiegészíti a szinoptikusokat azzal, hogy közli munkásságának színtereit. Eszerint Jézus szolgálatának nagy része Júdeában történt, míg a szinoptikusok inkább a Galileában végzett munkásságára összpontosítanak, bár ezek is megemlítik, hogy Jézus működése kiterjedt egészen Tírusz és Szidón vidékéig (Mt 15,21-28); Cézárea Filippiig (Mt 16,13kk.); Tízváros vagy Dekapolis területére (Mk 7,31) és Samáriára (Lk 9,51-56). Galileai működése alatt állandó szálláshelyévé Kapernaumot tette; innen járt ki a környékre, betegeket gyógyított, démonokat űzött ki és hirdette az Isten országának eljövetelét. »Isten országa« Istennek az emberek fölötti királyi uralmát jelenti, amelyet azok, mint az Ő teremtményei, engedelmesen és készségesen elfogadnak. Ez az ország éppúgy jelenlegi, mint jövőbeni valóság. A már most megjelenő Isten országába azáltal lép be az ember, hogy hisz az Isten Fiában. Végső szakasza pedig azzal veszi kezdetét, hogy Jézus visszajön hatalomban és dicsőségben. Jézus egyik jellemző tanítási módszere a példázatokban való beszéd volt. Ezeket egyfelől azért használta, hogy az igazságot elfedje ellenségei elől, akik csak arra lestek, hogy mond-e valami önmagára nézve terhelőt, aminek alapján elfoghatják; másfelől a példázatokkal akarta Jézus az igazságot barátai számára minél világosabbá és érthetőbbé tenni. Szolgálatának elején Jézus főként a nagy sokasághoz fordult tanításával. Népszerűsége a tömegek előtt addig tartott, amíg az ötezrek megvendégelésekor nem volt hajlandó elfogadni, hogy Izráel királyává tegyék, és amikor félreérthetetlenül kifejezésre juttatta, hogy Ő nem politikai megváltó és messiás, hanem »mennyből való kenyér« (Jn 6). Ettől kezdve a nagy tömegek elmaradtak mellőle, és Jézus idejének nagy részét azzal töltötte, hogy a tizenkettőt oktassa, kiváltképpen az előtte álló kereszthaláláról és feltámadásáról. De még legmeghittebb tanítványai sem tudták belátni, miért kell meghalnia, még akkor sem, amikor felismerték benne a Messiást, az élő Isten Fiát, ahogyan azt Péter Cézárea Filippinél kijelentette (Mt 16,13kk.).Legnagyobb ellenfelei az írástudók és farizeusok voltak, akik rossz néven vették tőle, hogy a törvény hagyományait - amelyet ők oly kínos pontossággal betartottak - elvetette, és megbotránkoztak azon, hogy isteni származásúnak mondta magát, és mert igényt tartott arra, hogy az embereknek megbocsáthassa bűneiket. Ezek azután ellenfeleikkel, a sadduceusokkal és heródespártiakkal összefogtak, hogy Jézust megöljék.Megdicsőülése után Jézus tántoríthatatlanul ment Jeruzsálem felé, hogy ott a kereszten betöltse küldetését. Valamennyi evangélium tudósításának legalább a negyedrésze Jézus szenvedéséről és feltámadásáról szól, amiből láthatjuk, hogy ezeknek az eseményeknek milyen kimagasló jelentőséget tulajdonít a Szent Szellem. Krisztus azért jött, hogy meghaljon. Feltámasztása által azonban az Atya megerősítette, hogy mindaz, amit Jézus önmagáról és a küldetéséről mondott: igaz. 3. Nevei, címei, tisztségei. A Jézus név azt jelenti: »szabadító« (Mt 1,21), és a héber »Jósua« névnek felel meg. Rendszerint más neveivel együtt használatos, ha egyedül áll, akkor kétségkívül ember voltát hangsúlyozza. Krisztus annyit jelent: »felkent«, Krisztus a héber »messiás« szó görög megfelelője. Ez a címe gyakran a határozott névelővel együtt fordul elő, hogy így mutasson rá: nála »a megígért Krisztus«-ról van szó. Jézus olykor megtiltotta az embereknek, hogy őt Messiásként ismertté tegyék (Mt 16,20). Jézus tudta, ha a zsidók ezt a címét nyilvánosan használják Vele kapcsolatban a nép előtt, az egyszerű emberek föllelkesednének és politikai messiást látnának benne. Mivel ez nem állt Jézus szándékában, megtiltotta ennek a névnek a használatát, az apostolok kivételével (Mt 16,16). Az »Immánuel« név mindössze kétszer fordul elő (Ézs 7,14; Mt 1,23), és azt jelenti: »velünk az Isten«. Názáretben töltött évei miatt gyakran a »názáreti« (a héber »nécer«-ből Csemete, Vesszőszál) melléknevet adták neki (Lk 24,19). Amikor Jézus önmagáról beszélt, rendszerint ezt a melléknevet használta: az »Emberfia«. Lehet, hogy ezzel alkalmanként az ember voltát is hangsúlyozni akarta, főként azonban arra szolgált ez a megjelölés, hogy lényének földöntúli voltára, személyének mennyei jellegére utaljon (Dán 7,13). Az »Isten Fia« elnevezés az Isten egyszülött Fiának egyetlenszerűségére utal. Figyelemre méltó, hogy Jézus, valahányszor az Atyáról beszélt, egy olyan sajátos, egyedülálló viszonyt engedett fölismerni, amilyenben egyetlen ember sem lehet Istennel. A »Dávid Fia« (Mt 21,9; Lk 18,38) messiási cím, amely úgy mutat Reá, mint aki a Dáviddal kötött szövetséget betöltötte. Csak kevés hely mondja ki nyíltan hogy Jézus maga »Isten« (Jn 1,1.18; 20,28; Róm 9,5; Tit 2,13; Zsid 1,8). Az »Úr« megjelölés (Csel 2,36; 10,36; Róm 10,9; 1Kor 8,6; Fil 2,11) Jézus felségéről és hatalmáról beszél, arról, hogy Ő a feje mind az egyes hívőnek, mind az egész Gyülekezetnek, és Úr mindenek felett. »Az Ige« (Jn 1,1.14; 1Jn 1,1) elnevezés arról beszél, hogy Jézus Isten kijelentője, és Benne teljesedett be Isten szava és ígérete. A »szolga« (Fil 2,7) szó azt mutatja, hogy az ősgyülekezet meglátta Jézusban Azt, Akit már az ÓSZ Isten rabszolgájának nevez (Ézs 53; vö. még Mt 12,17-21). Az »üdvözítő« név arra utal, ami végett Jézus erre a világra jött (Lk 2,11; Jn 4,42). Jézus szabadító küldetésére utal az »Isten báránya« címe is (Jn 1,29-36). A Zsidókhoz írt levél »Főpap«-nak is mondja Jézus Krisztust, az 1Tim 2,5 pedig »közbenjáró«-nak. Pál használja az »utolsó Ádám« kifejezést (1Kor 15,45), ellentétben az »első Ádám«-mal, amellyel a bűn végzetes következményeit kívánja kifejezésre juttatni, amely Ádám engedetlensége által jött a világba, és amelyet Jézus megváltó tettével érvénytelenített, és következményeit felfüggesztette. 4. Jelleme. Lehetetlenség Jézus minden jellemvonását tökéletesen leírni. De meg kell említenünk néhány tökéletes tulajdonságát; ezzel azonban nem azt akarjuk mondani, hogy ezekért lett volna magasabban minden földi halandónál.
@siposmihaly
@siposmihaly Год назад
♥️
@freeworld-szabadvilag4454
@freeworld-szabadvilag4454 Год назад
Mihály nagyon fontos az amiről beszélsz! Addig amíg saját magunknak adjuk pénzért azt amit megtermelünk, addig nem lesz változás! Kizsákmányoló társadalom van. Nem megosztó társadalom. Amíg ez nem változik addig csak a szegénység a multik és a köztük lévő harc megy.! Addig amíg senki nem tesz azért, hogy mindenki boldog életet élhessen addig nem lesz változás!
@freeworld-szabadvilag4454
@freeworld-szabadvilag4454 Год назад
Jól látod a helyzetet és a megoldást a problémák megoldásához is közel vagy nagyon! A tényleges megoldás az minden problémánkra, Te sem mered kimondani és nem is lehet megvalósítani már, mert senki nem hiszi el. Ebbe a világba születtek bele az emberek nem tudnak elképzelni ennél szabadabb világot. Soha nem fog megváltozni amíg teljesen tönkre nem tesszük a gazdaságot és leszz egy nagy világgazdasági válság ami hazavágja az egész világot. Ennek mi értelme van. Akkor ha nem tudnak a gyermekeink sem, nem is látják értelmét, hogy miért tegyenek a közösségért, addíg elveszett eszme ez az egész!
Далее
Haydarlar oilasida tug'ilgan kun | Dizayn jamoasi
00:59