Új irányzat születik I Saltburn I Challengers I Euphoria 

Me and Earl and the Dying Girl-t is hasonlónak tartom stílusát tekintve. (Csakis egyedül ajánlom megnézésre, mert kijön az allergia az emberen, nagyon...)

Köszi a pozitív visszajelzést és a részletes gondolatmenetet (ismét), de nem értek veled egyet : ) A noiroknak nem elengedhetetlen eleme a krimi. Már attól is noir lehet valami, ha van benne bűnügyi vonulat, ami az Eufóriában és a Saltburnben pont van (akkor már a Challengersen sokkal inkább számon lehet kérni, hogy nem noiros). A noir elsősorban stílusként értelmezendő és csak másodsorban műfajként. (Amúgy a tervezett harmadik évad kapcsán még maga Levinson is noirként hivatkozott az Eufóriára.) Az igaz, hogy a szigorúan vett neo noirba pl. Tarantinot, Lynchet meg Finchert sorolják, de a "neo" szó pont, hogy egy szabadabb értelmezést és alkotást enged meg, újraértelmezhetőek a stílusjegyek, vagy akár új elemeket, új témaköröket, új célcsoportokat vagy korosztályokat is beemelhet. Szerintem elég sok ponton matchel a noirral az Eufória, még a karakterekben is felfedezhetőek a tipikus figurák: Rue, az "alvilág" felé elcsábuló cinikus antihős, Jules kb. femme fatale, az erőszakosságot meg Nate képviseli. A noirban a zenének is nagy szerepe volt, ami akkor a jazz, az most itt a pop. Ott is voltak szokatlan kameraállások, fény-árnyék játék, még a film noir is azt jelenti, fekete film. Az meg, hogy tinik: az már a saját egyéni adalékom a témához. Érdekes az álláspontod, de én azt gondolom, hogy a noirral ellentétben a noirról való gondolkodás nem lehet ennyire fekete-fehér. : )

Rév Marcellről külön epizódot lehetne csinálni. Most nem rajta volt a fókusz.