Nagyon jó lett a teszt. Egyetértek, a kompromisszumokhoz képest az árat túl magasra lőtték. Annó mikor az S20 Ultrám és a P40 Pró között vaciláltam pont a gyenge Google alternatívák miatt maradtam a Samsungnál (8 év után is). Az 5G hiánya nem halálos hiba, viszont annyi pénzért már elvárná az ember. Plusz pont a töltő a csomagban, a brutális kamerák (a széleslátó lehetne jobb is) viszont a 256GB tárhelyet díjazom, sok gyártó sem SD kártyát nem támogat és 128GB-al kínálja a prémium készülékeit. Szerintem 300k lett volna az az ár amivel a Huawei visszatérhetne a TOP 3-ba, viszont ennyi pénzért húzósak a kompromisszumok.
Hét elején lecseréltem a P40 Pro-t P50 Pro-ra. Nem bántam meg, napok alatt nagyon sokat használtam. Nem vagyok telefonfüggő, így kevés alkalmazást használok, de amit használok mind fut rajta, és szerintem elég nagy előrelépést hozott. Nekem nagyon tetszik, bátran ajánlom azoknak, akik nem Google függők, valamint megvannak 5G nélkül. Utóbbit amúgy se használtam, mert forrósodott tőle a P40 Pro-m.
@@danielfodor9296 Nem hiszem, hogy beszámolóval tartoznék neked mit miért csinálok. Másfelől pedig felnőtt emberként azt hiszem van jogom eldönteni mit veszek a keresetemből.
Remek videó és hazai viszonylatban hiánypótló, de az ultraszéles kamera kapcsán P40 Pro tulajként nem értek egyet veled és a Mobilarénával. Lehet, hogy a Mate 30 Proval megjelent 40 megapixeles óriásszenzor máig páratlan minőségű ultraszéles képeket lő és megjelenésekor hihetetlen volt, hogy éjszaka ugyanolyan jól szerepelt, mint a szintén 40 megás főkamera a Mate 30 Pron, de a DxO nem véletlenül adott rekord pontszámot a P50 Pronak ultraszéles fotók terén is. A Mate 30 Pro és a P40 Pro ugyanis ultraszéles módban is aránylag kis látószöggel dolgozik és elég szűk mélységtartományt képes fókuszban tartani, makró fotózásra pedig csak korlátozottan alkalmas, ami azért probléma mert az optikai zoom viszont egy bizonyos távolság alatt képtelen fókuszálni, így szimulálni is csak ritkán lehet a makró fotókat. Néha többet ér egy gyengébb minőségű, de univerzálisabb kamera, mint egy viszonylag szűk felhasználhatóságú csúcskategóriás. A magas ár egyébként szerintem betudható annak, hogy egy 100.000 forintos órát azért dobnak mellé, mert úgyis tudják, hogy rétegtermék lesz, így aki szeretné megszerezni, az előrendelésben veszi meg, a többi potenciális vásárló pedig megveszi amikor majdhogynem felére zuhan az ára egy éven belül. A P40 Proval is ez volt anno, 395.000-en nyitott, aztán azon év decemberében meg már 230-ért árulták mindenütt, sokan pl arra is akkor ruháztak csak be, mert lazán hozta az Exynos chippel elátkozott S21 Ultra kamerás tudását(a Snapdragonos verzió kb azóta is az egyik etalon a mobilfotózásban), csak éppen pontosan féláron.
Szia. Én is P40 Pro tulajként egyet értek veled. És lenne egy kérdésem 😅. Ha a Phone Clone alkalmazással appot teszek át egy másik készülékről, akkor azt hol találom meg?
Nagyon minőségi videó lett :) Tegnap óta használom a telefont és nagyon jó a készülék :) Gspace-vel minden google app működik ami kell...Térkép, Gmail, RU-vid, Facebook stb :)
1440p-s kijelző is beleférhetett volna ennyi pénzért. Meg fordított vezeték nélküli töltés. (Ha esetleg van benne, nem hangzott el. Bár a GMS hiánya miatt már amúgy is régen elengedtem a Huaweit.)
@@knoskamatee_ Nem az a kérdés, hogy hasznos vagy értelmes-e, hanem, hogy a felhasználók mit várnak el, különösen prémiumterméknél. Ha a konkurens termékek (Galaxy S21 Ultra, OnePlus 9 Pro, Pixel 6 Pro) mindegyike tudja az adott funkciót, a tied meg nem, potenciális vásárlókat fogsz veszíteni, főleg úgy, hogy ugyanazt az árszintet célzod meg.
@ Most tényleg filozófiai síkra akarod ezt terelni? A fogyasztói társadalom az irracionális igényekre épül, ebben egyetérhetünk. De most egy KONKRÉT termékről van szó, ami adott árért lényegesen kevesebbet tud a konkurenciánál, tehát nem versenyképes. Ennek néhány hiányosságára hívtam fel a figyelmet (és amúgy rajtam kívül még tucatnyian itt a kommentek között). És mindezt még csak nem is potenciális vásárlóként, mert az életben nem adnék ennyi pénzt telefonért.
Mindenek előtt a teszt nagyon jó volt. A készülékről ugyan ezt már nem mondanám el. Félre értés ne essék, imádtam, imádom a Huaweit. És nem az ő hibájuk, hogy mostanra ott tartanak ahol. Az viszont, hogy 450ezer Ft egy telefonért amibe sem 5G sem GMS támogatás nincs és a kamerát se mondanám annyira nagy durranásnak. Persze 5G még nem elterjedt, de azért illett volna ha előre tekintünk. Azt mondják lehet élni csak HMS-el, de akárki akármit mond nálunk a Google még elég nagy szereplő ahhoz, hogy megérezd a hiányát. Persze mondhatjuk, hogy böngészőből ott van minden, de az mégsem ugyan az, hiszen csak kényelmes ha minden zökkenőmentesen a saját appjából elérhető. A kamerát így első blikkre felejthetőnek mondanám, legalábbis ennyi pénzért igencsak, akkorát nem szólt hogy ennyi pénzt fizetnék egy ilyen hiányosságoktól szenvedő készülékért. Ma már a legtöbb telefon hozza ezt szintet töredék árért, és még az ennél jobbak se kerülnek ennyibe. Nem mondom, hogy rossz telefon, de ebben az árkategóriában semmi keresni valója nincs ilyen specifikációkkal. Egyébként a telefon szép, minőségi, a kijelző gyönyörű de hàt ez előző modellekben sem volt panasz erre. Viszont sajnos nálam itt meg is állt a dolog. Kár a megszorításokért, ha nem lennének ma a Huawei lenne a csúcs android fronton és joggal áraznák be így a telefonjaikat, viszont gyanítom komolyabb tudás rejlene a fényes külső alatt ilyen árcédula mellett.
Jó video lett, én nem rég valtottam le samsung galaxy s21 ultrám egy vivo x60 pro plus-re elég brutál telo 🙂 ha jó kameras telefont akarsz akkor a vivo!!
Ideje lenne már levenni a tiltólistáról.... P9 volt az első Huawei telefonom amit lecseréltem egy P20-ra amit lassan már ideje lenne leváltani :-) P40 lett volna a következő lépés,de GMS nélkül nekem sajnos nem opció :-( A telefon jó lett,a teszt szintén profi :-) thx
@@sallagjanos7288most had ne soroljam , de eleve böngészőből nyitogatni mindent ami a Google el kapcsolatos hat köszi inkább kihagyom 😄 tudom tudom, vannak kiskapuk , ilyen meg olyan másik alkalmazás , de könyörgöm majdnem egy fel milliós telefonról beszélünk ha a videó alanyát nézzük…
Mire a p 50 pro olcsóbb lessz, annyival, hogy fel vegye a versenyt árban is, addigra nem kap támogatást a gyártótól. Ezeknél a drága csúcs mobiloknál , le kéne szögezni, hogy az új szoftvereket, frissítéseket, tovább kapják a gyártótól, mint az olcsóbb modellek, már az ára miatt is. Veszek egy telót 500000 ft - ért nem biztos hogy nem gyüjtöttem rá hónapokig, és szeretném két, három évnél tovább használni , biztonságosan. De az is jó lenne ha ezekre a csúcs mobilokra kicsit több garancia vonathozna, és kicsit tovább, mint az alap, közép szintű telefonoknál, ìgy akár vonzóbb lehet sok felhasználó számára is a magasabb ár mellett. Sok felhasználó az ár érték arány miatt nem veszik meg. Minden szolgáltatóra vonatkozhatna. Nagyon jó tesztet csináltál köszönjük.
Nagyon drága, ahoz képest hogy se 4k kijelző, se 5G,se google, minimum 6,8 col johetett volna már ennyiért, kamerát hiába lovagolja egy gyártó, amig akkora egy kamera optika mint a cigi atmeroje addig ugyse fogja kivaltani a fotos keszulekeket egy telefon sem. A mai napig egy mezei P30at használok, de ez az árazás,.... Sok sikert kivánok 🙂
Amúgy nem úgy volt hogy a Huawei saját processzor magokar fog gyártani? Én azért vettem mindig Huawei telefont mert nagyon nagyon jó üzemidővel bír, vagyis bírt eddig. Sajnálom hogy nincs kirin.
Egy utólagos észrevétel, melyet ázsiai videósok jobban kiemeltek: A Vivo X70 Pro+-on jelent meg tudtommal először, a hátlapi "szelfitükör", ami egy fényes fekete rész volt a kamerasziget mellett, amiben nagyjából torzításmentesen láthattad magad, így hátlapi kamerás szelfiket tudtál lőni a típussal anélkül, hogy ehhez átforduló kamera, vagy abszurd méretű kameraszigetbe pakolt mini kijelző kellett volna. Miután kezembe kaptam egy P50 Prot és szembe jött velem egy Vivo X70 Pro+ teszt azonnal beugrott, hogy a P50 Pro hátlapja színtől függetlenül szintén egy alig torzító tükör, ki is próbáltam azonnal és az eredmény durván jó lett. A kamerák gyakorlatilag minden esetben pontosan fókuszáltak, és ténylegesen hasonló képet adtak, mint amire a tükörkép alapján számítani lehet. Szóval ilyen szempontból szerintem nem hátrány, hanem kifejezetten előny a tükröződő hátlap, az persze más kérdés, hogy a marketing erről teljesen elfelejtett szólni, ahogy arról is, hogy amúgy a P50 Proban előbb volt "Magic eraser" mint, hogy a Pixelek megjelentek volna egyáltalán.
Köszi a tesztet. Megjegyzésként csak annyit (nyilván már sokan leírták és a tesztben is elhangzik), hogy szerintem egy márka csúcskészülékébe (ami közel félmillió forint) 2022-ben nem belerakni az 5G-t (úgy, hogy amúgy jelenleg nem létszükséglet) szerintem gáz. Egy csúcskészülékben legyen elérhető a piac és az adott márka összes csúcstechnológiája.
Hardver tekintetében egy poco f3 szintjén van ami ennél kb 4x olcsóbb telefon, sőt antutun még több pontot is elért a poco. Ennyi pénzért nagyon drága ez a telefon, elvannak szállva mint egy iphone, ár érték arányban gyatra.
Aki csak a google miatt nem vett/venne Huawei-t nézzen utána megoldható hogy legyen másfél éve van mate 40prom tökéletesen fut bármilyen googlel alkalmazás
Persze, bármit meglehet oldani. Csak sajnos a garanciának búcsút lehet mondani akkor. :) Ha megmókolod a telefont hogy fusson rajta rendesen a google, akkor a telefont az utolsó google támogatású Huawei-nek fogja érzékelni azaz a P30 pronak ezért ismeri el a p50 pro vagy a te Mate 40 prod a google-t. Vagyis a telefonod megvan hackelve átvariáltad az agyát. A garancia ilyenkor semmisé válik.
@@ReNeAtLa Ez a sim kártya elhagyás egy baromság és minden amit jelenleg állítanának a 14-ről. Túl sok idő még mire megjelenik ahhoz, hogy bárki hiteles infót szivárogtathasson. A 13-nál is ez volt. A legtöbb bele sem került amivel tele volt a net.
Tech2 Laci, nem szándékozod a bevágott fotókat és videókat teljes képernyő méretben megjeleníteni? Sokkal hasznavehetőbb lenne nekünk úgy, főleg ha még pixel szintig bele is nagyítasz.
Amennyire piacvezető cég volt Európában a mobilok terén, most annyira a lista végén kullognak méltatlanul. Elhiszem, hogy fejlődik a HMA és egyre több az app, de a Google már szinte minden ember életében jelen van, nagyon nehéz nélküle élni. Jó telefon lenne, se az ára vicc, főleg a piacon jelen helyzetben elfoglalt helyéhez is viszonyítva. Sajnálom, hogy ennyire kinyírták a céget a mobilpiacon. Arra pedig annyira kíváncsi vagyok, hogy a hazai promóterek mennyire is tudják használni, GMS nélkül…
Nem tökmindegy,hogy fényes,csúszós a hátlap,amikor ott az alap szilikon tok. Aki meg egy méregdrága,több százezres mobil-t mindenféle védelem nélkül használ,és karcos lesz a készüléke,vagy esetleg kicsúszik a kezéből,az meg is érdemli.
Hmm, huawei is beérte árban a samsungokat és az iphone-t.. Ki gondolta volna? 😂😂 Laci, tök jó videó ismét. Egyébként 500 ezret, milyen fogyatékos ad telefonért? Havi 1 millát keresnél is merészség, max ha nincs jövőképed, életed, és minden áron elakarod baszni a pénzed. 😀 Bírom, hogy az átlag fizetések 100-300 ezerig terjednek, ki jön egy telefon az meg 400-700 ezer. 😂
Szia Laci! Nagyon örülök hogy létrejött ez a Tech csatorna! Egyrészt azért mert olyan videókat csinálsz amiből az emberek nagy része tanulni tud úgymond az elektronika világából! Köszönjük az eddigi jó tartalmakat így tovább! 😌😌😌🙂
Kedves Laci, állítólag a Huawei egy tokot készül júliusban kiadni ami 5G képességekkel ruházná fel a telefont. Mit szólsz hozzá? Én minden ellene szóló érvet félretéve megvettem a készüléket, mert kézbe véve ez volt az egész Telekom üzletben a legminőségibb hardver, a legszebb kijelző és a legjobb kamera (plusz óra)- az Oppo tesztednél jót nevettem, hisz tökéletesen lefestetted, hogy lehet egy ilyen nem túl tájékozott embert (engem) a készülék külsejével megvenni ... Régen volt Microsoft telefonom is, kifejezetten szerettem azt a rendszert is. Örülök az újnak, androidos voltam általában és picit úgy érzem eluralkodott a Google az életemen, megőrit a Gmail nehézkessége. Tetszik a Harmony OS design és a Harmony OS 3 szuper intuitív ötletekkel jön. Az 5G tok pedig zseniális, Bár nem nagyon értem, hogy ez miként kerüli ki a problémát hogy nem férnek a technológiához politikai okokból és hogy váltja ki az 5G chipet???!!!!
Az rendben van, hogy nem futnak rajta a Googleval kapcsolatos appok, de egy külső Google eszközzel, pl chromecastal tud e hibátlanul együtt működni? (gyári állapotában)
Nálam az előlapi kamera sziget, kivágás, mi egy más kizáró ok telefonnál, annyira én nem szelfizem magam, hogy kelljen, így maradok Asus Flip telefonjainál. Nekem azok beváltak, szeretem is, kamerában lehetne erősebb, de egyébként meg vagyok elégedve velük.
Na, MOST mondja ezek után valaki, hogy a Samsung Galaxy S21 FE 8/256 GB-s változata versenyképtelen lenne a maga 299 ezres vételárán (főleg hogy előrendelés esetén egy nem éppen két filléres Buds is járt hozzá). Kétharmada a nyitó vételár a Huawei P50 Pro-hoz mérten, mégis ott van benne a GMS, az 5G, az optikai nagyításhoz kellő telefotó lencse, a videózás közben változtatható lencse használat, a remekül kiegyensúlyozott kamera képminőség és a nagyszerű éjszakai mód (avagy a megapixel nem minden jeligére), a kiváló kijelzős megjelenítési minőség, a csúcskategóriás hardver, a fordított vezeték nélküli töltés és az alapból Android 12-vel indítás is. Még ha külön kell hozzá megvenni a 25 Wattos gyorstöltőt, akkor is jókora pofont ad ennek a P50 Pro-nak az összesített ár/érték arány terén. Remélem, ez most felnyitja azok szemét, akik szerint a Galaxy S21 FE túl drágán nyitott a mai mezőnyben.
Tetszett a videó. Top quality folyamatosan amit csinálsz és végre nem olyan szürke/tompa a color grading, mint eddig. Köszi (bár nyilván nem miattam csináltad :D ) A telefonról nincs mit mondanom. :|
Számomra tökéletes lenne, ahogy mondtad is nekem a kamera számít, a (tényleges) gyors töltés, illetve mivel vidéki vagyok az 5G számomra puszta vágy álom 😄 néha még a 4G ért is meg kell küzdeni, az pedig hogy nincsenek Google szolgáltatások nem gond én simán el vagyok nélkülük. De ahogy ezután mondtad a P30 Pro nagyon be talált és nem véletlen az a jelenlegi telefonom. Tetszik a P50 Pro nagyon, szívesen cserélném rá a P30Pro-t csak hát az ára az túl magas, mert hiába nem zavaró számomra sem az 5G sem a Google szolg. hiánya de olcsóbban megkapom ezeket is, túl lett árazva legalább 100 ezer Ft al, ha olcsóbb lenne és úgy adnák hozzá a Watch Gt 3at akkor teljesen oké lenne, de így valóban nem fog tudni berobbani sajnos
az S22 Ultra mindent tud, fotoban verhetetlen. Mit ér 1 ilyen kinai csoda ha nincsen rajta használhato szoftver. Az ok hogy vidéken nem kell neked 5 G de ezt sem te fogod eldönteni, hanem a szolgáltato. Amugy ilyen alapon vehetsz 1 fényképezöt és külön telot. Birom mikor igy kiszépiti valaki hogy google szolgáltatás nélkül is megvagy és ezért 500.000 Ft kidobsz, csak mert 1x huaweied volt. Legközelebb egy üres huawei es dobozt is megveszel 600.000 ft ért mert Huawei van ráirva
@@borillkageza1443 jelenleg a Huawei Mate 50-pro telónak a legjobb a kamerája de nemcsak szerintem hanem a DXOmark szerint is ahogy a videóban említik:)
Utoljára P40em volt. Meggyőztek róla, hogy nem gond a google hiány. Nos bárki bármit mond, igenis gond. Pl nem volt a nembankomnak alkalmazása rá, ami azért 2021ben (akkor volt), igenis elég nagy probléma. Nem tudom, hogy azóta sikerült-e előrelépniük az appok bővítése terén, de ha nem akkor rakhatnak bele akármilyen hiper szuper kamerát, nem fog érni egy kalap szart sem.
Az arcfelismerés nem 3D-s a P40 Pro-nál sem, hanem 2D, éjszakai móddal. Itt a P50 Pro-nál elveszett az éjszakai mód. A 3D-s arcfelismerés csak a Mate szérián érhető el (30 Pro, 20 Pro...), és nem 2 hanem 4 szenzor kell hozzá. Ezenkívül az EMUI 12 nem Android 11, hanem ugyanúgy Android 10.1 alapú mint az EMUI 11 is volt. API szintben nincs emelkedés. A kijelzőre azt szerepel a videóban hogy Widevine L1 de az amerikai szankciók miatt tudtommal ezen sem érhető el az L1, csak az L3. Ezt leszámítva jó teszt. Jó telefon lett, de extrém módon túl van árazva.
A teszt király volt. De ez a teló nem ér fél misit, az tuti. Túl sok minden hiányzik belőle. Pl a google, az 5G (amit nem is értek) kijelző felbontás is lehetett volna combosabb, normális sd kártya bővítés stb...
Szerintem nagyon túl lett árazva. 5G hiánya nem fog fetűnni szerintem egy darabig, de a google hiány már sokkal rosszabb. 4. évét tapossa nálam egy Mate20pro. Ütött-kopott, repedt a hátlap, esett-kelt, munkahelyen nagyon sokat tölt vaspor társaságában de nincs rá panaszom. Bírja a próbát. Talán egy kicsit lassú, de simán együtt lehet vele élni. Nem fagy le, szép képeket lehet vele csinálni és minden benne lévő funkció müködik. Hamarosan eléri azt hogy le cseréljem, tanácstalan vagyok hogy mire. Ez a p50 pro egy oltási nagy pénzkidobás számomra. fél millió ft és nagyon sok alkamazás van amit nem fogok tudni rajta használni. Mire érdemes lecserélni? Iphone, Samsung? Esetleg Xiaomi ?
Szia! Nem kötözködésképp de ezt most nem értem :D :D 1:15-nél - Fél óra alatt 75% 10:38 -nál - 50 perc alatt teljes feltöltés. Amúgy köszi a munkád, jó teszt lett ez is! :)
75% nál visszaveszi a tőltés sebességét de minden gyorstőltő ilyen valamennyit tőlt maxon aztán lejjebb veszi a tempót hogy ne melegedjen túl vagy valami
olyan nem létezik,hogy valaki rárak google támogatást egy zug műhelyben? szeretnék egy csúcs kategóriás fotós mobilt amit a telekom forgalmaz,de nincs olyan és nem is látok esélyt rá.
Szuper telcsi csak ajánlani tudom mindenkinek. GMS nélkül is van élet. 3 év alatt szerintem elég jól összerakta a Huawei a HMS ököszisztémát és mivel elhatározás, pénz van ezért ez csak még jobb lesz hosszútávon.
Nagy kár sajnos, h a GMS nem lehet rajta, sajnálom, h így alakult, nagyon meghatározó márka lett volna, erős versenytárs (konkurencia), kiváló (talán a legjobb) fotós képességekkel, és talán elfogadhatóbb árral lett volna kapható, ha nincs ez a visszaesés kényszer helyzete. Az itt bemutatott teszt fotók látszatra nagyon kiválóak ugyan, de sajna a hétköznapibb teszteknél én látok olyan problémát, h gyenge fényviszonyok között eléggé pirosas színárnyalatúak lesznek a kész jpg képek, amit nem is értek miért van, miért nem javítják ki, mivel a P40 Pro-nál is ez a színkezelési hiba látható néha. Viszont a fotók részletmegjelenítése valóban a legjobbak közé tartozik. Szerintem is az uw kamerát (na meg a telefotó kamerán is lehet még javítani) kellett volna fejleszteni a monokróm szenzor helyett.
Szép telefon jó hardver,de a gms nélkül hát hiába minden sokan panaszkodtak most is az otp oldalán megszünt a régi a app az új meg majd talán lesz.Sokaknak ennyi elég! Köztük nekem is!De minden elismerésem a telefon nagyon jó az 5G hiányát szerintem még lehet nyelni!A teszt meg megint szuper volt!
Ezt a 300 ezer megapixeles dolgot meg ezt a holdfotózást elengedhetnénk már.. 2 nap után megunja az ember (telefonon)... nem 200 méterről fognak profilképet lőni rólad.. kamera terén szerintem ez már túlzás.. a felhasználóknak Tárhely,Aku,Gyorsaság,Rendszer meg ilyenekre van szükségük nem kamera országokra...
én nem is értem a Huaweit.....Kínán kívül a telefonjai Kompromisszumokkal járnak....de az ára meg az egekben van....ahhoz képest meg még csak nem is mindenből a legjobbak vannak benne....ha már ennyi pénzt költök rá akkor miért vennék Huaweit?
Az ár irreális, ilyen mezőny mellett nem is értem a huawei üzletpolitikáját ,nem kérdés ,hogy az iphone 13 pro sokkal jobb választás . Nem gondolom ,hogy jó ötlet volt a huawei nek europába hozni a készüléket. Szuper lett a video Laci!
A teszt szokás szerint remek lett, köszönet. Lássuk csak, nincs 5G, egy évvel ez előtti forrósodó proci, idejétmúlt lehajló kijelző, zongora lakkal bevont hátlap, ósdi bővítőkártya. Bocs, de ez mitől csúcskészülék?