Köszi ezeket a teszteket. Én csak érdekességképpen kiváncsian csodálom. Micsoda technikai fejlődés. Egy átlag földi halandó számára is már megfizethető 3D nyomtató ilyet tud. Hogy csak nyomtat, aztán a végén több mozgó elemet tartalmazó tárgy készül egyetlen folyamatban. Hihetetlen.
Tetszik egyre jobban ez a 3D nyomtatásos masinka! Lehet el kellene kezdenem vele komolyabban foglalkozni ! Köszönöm a videót! Rengeteg lehetőséget látok benne!
Karácsony előtt rendeltem. 1 Kg filamenttel, bltouch-al 169dollár volt (karácsonyi akció keretén belül Németo.-ból). Egy hete jött meg, mert nagyon sok volt a rendelés. Érdemes volt várni rá. Pontos, és nagyon csöndes a gép. A videód hatására rendeltem. Nem ez az első gépem. Szeretem a videóidat. Üdv
Én január 4.-én rendeltem banggoodról. Ugye elvileg cseh raktárból jön, de oda meg Kínából érkezik... valamikor. Kicsit megszívtam a kínai újévvel, bár 4.-én még reménykedtem benne, hogy időben leszek előtte. Sebaj, mostmár megvárom türelemmel, mert a sokadik esetet olvasom, hogy sokat vártak rá, de megérte :)
6:11 Én az ender 3-mammal egy év után jöttem rá, hogy ha abs-t akar nyomtatni az ember, akkor az első rétegnél be kell állítani, hogy menjen lessabban a fej. Emellett a tálca és a fúvóka melegítésének felkapcsolása, és a hűtő ventillátor kikapcsolása ajánlott. És egy adag Magigoo beszerzése is célszerű. Így nem pattan fel a tálcáról a nyomtatni kívánt tárgy Akinek nyitott terü nyomtatója van és baja van az abs-sel, azoknak a fenti tanácsok valószínüleg segítenek.
Nekem egy ideje ender 3-al pla-nál is ugyan ez a helyzet ha azt akarom, hogy jól nyomtasson. Ezt betudom annak hogy vagy az anyag minősége problémás vagy az asztal járja már a végét
A problémáidra a megoldás az inverz bowden extruder, a bevezetéshez teflon csövet kell tenni amit hagyj viszonylag hosszúra, illetve a másik végét rögzítsd valahogy fixen ( jobb esetben a karra). Ha a filamentet ide vezeted be, akkor nem fogja rángatni a fej, és szépen fog forogni a filament holderről az anyag.
nagyon jó videó, mondhatni Te is közrejátszottál abban hogy vegyek egy ender 3 v2-t és nyomtatgassak :) azért az érdekes hogy ilyen árkategóriában már direct extruderes, meg azért az az érintőképernyő sem rossz dolog
Bocsi, de miért lenne érdekes, hogy ennyiért direkt extruderes?😅 Volt olyan nyomtató amit tényleg csak a poén kedvéért vettünk meg 25k-ért és jobb direkt extruder volt rajta mint a gyári geeetech bowdenes
Nem gondoltam volna, hogy normálisan működik. Szuper kis cucc. Teljesen korrekt volt a bemutatása a mini nyomtatónak, köszönöm. Esetleg meg tudnád adni a zárható dobozkának a letöltési linkjét? Köszönettel Olivér.
Sajnos nem működik normálisan, az 1 megvezetéses sinnel y tengelyen, 1 db kocsival.. a pro v2-nél ezt némileg korrigálták 2 sinnel, de bár nem látom gyanítom sinenként csak 1 kocsival továbbra is.
Én egy 5-6 éve egy Tronxy X1-et vettem GearBest-en 100$-ért. Azt teljesen nekem kellett összeraknom. Viszont én 3 évig nem tudtam használni, aztán egy 3D nyomtatással is foglalkozó céghez kerültem, ahol kolléga talált nekem megfelelő beállításokat, és azóta is azokkal nyomtatok.
Filametre egy ötlet. Ha szerelsz a gép felé egy polcot, esetleg fúrsz bele egy lyukat és azon fűzöd át a szálat, akkor fentről fogja húzni és nem kopik a bevezető. Ha a görgető elejét kicsit megemeled, hogy hátrafele ejtsen, talán nem ugrik le róla (új láttam a videóban, hogy az eleje és hátulja nem egyforma, lehet csak fordítva használtad?)
Remek, hogy van ilyen. Már nem csak iparilag onthatjuk, a műanyag szemetet, hanem házilag is. Asszem ez olyan, mint a net és még sok minden. Kis százalák az, aki értelmes dolgokra tudja használni, de kell mindenkinek...
Ha készülékdobozokat nyomtatsz ABS-el, akkor az kiváló. Műszaki dolgokat jól lehet nyomtatni vele. Nem műtárgyak készítésére való. Konstrukciós prototípusok kiválóan kialakíthatók vele. Ha annak idején a Videotonban lett volna ilyen technika, a rádiók dobozai csodálatosan készíthetők lettek volna, nem műanyag ficnik összeragasztásával készült volna pl. egy táska-, vagy zsebrádió protó.
Tisztelt Uram! Lenne egy olyan kérdésem 3D nyomtatás területéről, hogy hogyan lehet biztonságosan növelni egy adott nyomtató nyomtatási hőmérsékleti tartomànyàt? A cél 400-450 C-fok lenne, hogy ezt folyamatosan biztonsággal tudja kezelni a nyomtató. Jelenleg egy Creality Ender 5 plus -om van, Nem sok infóm van erről a dologról, egy videón egy CR 3-as ha jól emléxem húztak fel 350 C-fokig csupán a firmvare àtírásával. Ha lehet is ilyet jelenleg nem rendelkezem biztos tudással, hogy oldjam meg, higy ne vàgjam haza az eredeti alaplapot. Valamint jó lenne tudni, hogy egyàltalàn le kezel -e ilyen hőmérsékleti tartomànyt. Ha igen, akkor àt kell irni valahogy a firmware-t és egy hottend valami fűtôpatron csere utàn már kiszélesedne a filament választék melyeket nyomtathatnék. Erről a témàról jó lenne egy Videós alap is youtube-ra mert szerintem sokakat érdekel, valamint köze van a barkàcshoz és az elektronikàhoz is. Előre is köszönöm Tovàbbi szép estèt Üdv.: Roland
Mint teljesen járatlan a 3D-s nyomtatásban, az érdekelne leginkább, ha nem ún. előregyártott tárgyakat akarok nyomtatni, akkor ahhoz milyen 3D-s szoftver kell ami kompatibilis ezzel a géppel és azt külön kell esetleg megvásárolni, vagy letölthető a gyártó weboldaláról "magyarul", vagy legalább angol változatban? Előre is köszönöm a válaszotokat!
@@muya0049 én 6.án rendeltem, tehát elvileg 16.ig ideérhet, ha jövő héten keddig nem kerül postára, akkor már biztos csúsznak. Sajnos számtalanszor tapasztaltam a bangoodon is a cucc elvileg euban van, de mégsem onnan jön. Nem haragszok Walterre, mert nem ő üzemelteti, az más kérdés, hogy visszajelzés után megválogathatja kivel dolgozik..
Kedvet kaptam én is a videóid megtekintése közben. Nagyon jók, én is szeretnék venni. Kb 130-170 eft között szeretnék vásárolni az Anycubic palettájából. Melyik típust ajánlanád? Alkatrészek nyomtatásához kellene.30x30-as asztal fontos lenne! Köszönettel Sanya!
Nekem is pozitív tapasztalatom van vele (de filatartó a tetejére és teflon csövecske nagyon kell hozzá), ezután lehet, hogy küldik a KP5L-t, na az már lesz nem annyira szimpi, alapja jó, de sok beállítási macera van vele. Remélem látom a te csatornádon is. Üdv.
Már megvan egy ideje az első ilyen KP3S nyomtatóm, (aztán később lett egy második is) Viszont óriási probléma van velük, baromira szálaznak. Kaptam sokféle tanácsot, az első nyomtató lett a kisérleti nyúl, volt próbálva Marlin firmware, volt PID autotune, retract beállításokkal próbálkoztam, hőfokot is 170-200-220-230 fokig (PLA esetén nyilván nem mentem 230 fokig, PETG esetén pedig 240 is ki volt próbálva.) Próbáltam másik termisztort is, mert olyan, mintha sokkal magasabb lenne a hőmérséklet, mint amit a kijelző mutat (170 foknál is folyik a fúvókából a PLA, extrudálás nélkül is.) Semmi, de tényleg semmi az ég adta világon nem segít. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennek ilyennek kell lennie. Nagyon szépen nyomtatna, ha nem lenne a szálazás... Mindenki dicséri, és senki nem tapasztal ilyet... Ezért gondolom, hogy vagy velem van a baj, vagy valami nagyon el van babrálva gyárilag ebben a cuccban.
Játéknak jó, de nem látom hasznát. Legalábbis az én szememben ezek a tárgyak amiket csinált, hasztalan porfogók. Ellenben nagyobb kivitelben pl. egy komplett ház nyomtatásában már látnám a fantáziát. A kérdés csak az, hogy tényleg olcsóbb tud -e lenne az anyag felhasználási koncepciójának köszönhetően, mert 3D házak esetén láttam olyan videós prezentációkat, amelyek arról számoltak be, hogy nem olcsóbb.
A " z" sín megtámasztóját rosszul tetted be. Ahogy te azt betetted, az nem támaszt semmi. Ki kell szedni az oszlopot és úgy a helyére csúsztatni, hogy a téglalap anya széltében legyen a sínben.Így, amikor meghúzod, belekapaszkodik a z sínbe és magához húzza, rögzíti!
Nekem nincsenek ilyenjeim, nem értek hozzá, de nem lehet az a problémás "filamenttartót" a mostani oldalhoz képest 90 fokra (merőleges oldalon) a vízszintes kar előtt elhelyezni? És akkor nem rángathatná oldalirányban.
Átalakításra szorul! Mert az Y- sínből 1 van, 1 kocsival középen, az asztalt pedig lehetetlen be órázni, így a 4 sarkot is beállítani pontosan, mert akkora mozgása van hogy ami az egyik végén beállítok a másik ponton felemelkedik, órás kimérésnél, tehát amit sarkonként beállítok egyik pontja sem marad 0 a többszöri ismétlésre visszaállva, mindemellett meglehetősen görbe a bal oldalon -0,29mm és + 0,05mm összesen 0,34mm a mozgás, jobb oldalon pedig szintén '+0,07mm és -0.529 mm értékekkel, de legnagyobb pontatlansága jobb oldalon összesen 0,6mm ami mozgás eltérés, az állítókerékkel lézeres kikönnyített lemezen, ami az egyetlen kocsira közepén rögzített, Így, kell + 1 sin, + 3 kocsi, + egy alaplemez a gépburkolatra rögzíteni, hogy a második sín jobb oldalt szélen is alátámasztást kapjon, az elsődleges sín a gép Z tengelye felé szélére szerelendő, a közép helyett áthelyezve. Az orsó kocsit vezető kivágásnak is kell egy másik pozíciós kivágás, hogy az alap lemez megfelelő dupla soros csavarozással megfelelő rögzítő merevítése legyen, mivel a kilógó végének majdnem fele lemeznek nincs rögzítő lehetőség. Az alap lemezt valami 5+ mm magas acél lemezből vágatnám ki lézerrel, semmiképpen sem valami alu ötvözettel, vagy egyéb lágyabb anyaggal. Ha megvan a merev alap, lehet felszerelni az asztal szintező lemezt, majd a fűthető asztalt. kár, hogy a csavarozást a fűtőasztalba csak 4 egyszerű furatokkal oldották meg, Amiben jobbára elforog a csavar, ha a beállító keréknél a rugó nem feszít, alátéteket is hiányolok a rugó mindkét oldalára.
Én elsősorban (vagy szinte kizárólag) "gumi" (illetve NAGYON rugalmas műanyag, pl. Shore A 20 és 40 között, vagy még lágyabb) nyomtatásához keresek DD-fejes nyomtatót, és ez a méret - főleg ezen az áron - elég is lenne. De nagyon érdekelne kifejezetten a rugalmas szálanyagokkal végzett tesztek eredménye, kicsit bővebben, mint Walter itteni két mondata. Walaki 😉 tud ilyenről? Egyébként én már jó ideje Ultimaker 3-at használok (dual extruder-es; igaz, messze nem ez az árkategória), amivel teljesen meg vagyok elégedve, de bowden-es (teflon-csöves) szálvezetése van hátfali extruder-ekkel, így gumira teljesen alkalmatlan. (Ezért érdekel ez a Kingroon.) Az Ultimaker-hez "PolyBox Edition II" filament tárolódobozt használok; a nyomtatóba is onnan megy a szál, és teljesen megóvja az anyagot a bevizesedéstől (még hosszabb időn keresztül is), ráadásul könnyen forognak benne a dobok. Szerintem ehhez is jó lenne, csak kell egy megfelelően hosszú tefloncső a doboz felső kivezetése és a fej közé, hosszabb íves ráhagyással.
Ilyen gépen van, több mint egy éve elégedettséggel használom. A tárgyasztal jó hullámos, de PEI vagy üveglap megoldás, azon kívül patent gép. A kábeleket viszont át kell nézni, mert le vannak ónozva és úgy vannak bedugva a csatlakozóba. Érdemes érvéghüvelyezni
Ha ilyen géped van mint a video címben megevezett, akkor meg tudod mondani melyik fúvóka mérette jó? Vagy mindegy, mert csak a befűzendő kábeltől függ? Aztán lehet állítani a hőfokot a méret szerint.. de hogy akkor alapból melyikkel van szerelve? 1.75 / 3 mm? Menet M6, és teljes hossz 13mm?
Vettem 1-et, eddig 2-őt nyomtattam vele, és jó....persze nem az a menüje, ami a könyvben, van, meg az összeszerelési utasítás sem teljesen könyv szerinti, meg az sd kártyán sem azok a filek voltak, amiket beígértek, de teljesen meglepett, hogy összeraktam, és nyomtat. Mit mondjak, nem ehhez vagyok szokva....
Koszi a videot 😊 a te videoid alltal ismertem es szerettem meg a 3D nyomtatast. Illetve a videoid altall valasztottam ki az elso nyomtatomnak ezt kis gepet 😊
Üdv! bocsi a zavarásért, szeretnék kérdezni...valamit és tanácsot kérni 3D nyomtatás ügyben. tálaltam egy ócsó labists sx1 es x1 tipusu 3D mini nyomtatót 30 e ft körül van az ára meg kérnélek hogy véleményezd légyszíves a kütyüt, hogy érdemes e meg vennem . csak aprób alkatrészek és fogas kerekeket nyomtatnák vele játék autó, só,bors őrlő, hez valo fogaskerekek et. illetve Mia véleményed a nyomtatott áramkör készítésénél ezzel egy rétegben rányomhatni a réz fóliára az áramkör rajzott és utána vasclorid al kimaratni ? járható ez a technika?
Szia, A szoftver upgrade-et, filament tartó model-t az sd kártéyára meg hogy nem volt jó a formázása jelzed a gyártó felé hogy, ha tudják javítsák és bővítsék ki? Ez is egy jó videó lett.
Nem sokkal jobb. Mindkettő jó kezdő gép, én a Kingroon-t választottam. Még nem érkezett meg, ellenben egy ismerősömnek már igen, és nagyon elégedett vele. :) Munkahelyemen Ender 3 V2-van, az se rossz, csak például utólagosan kell rá a direkt extruder, viszont nagyobb nyomtatható méretekkel rendelkezik. Kingroonon nekem nagyon szimpi a mágneses tárgyasztal.
Nekem ender 3 van, használtan vettem. Szerintem tökéletes kezdőknek, de valószínűleg ezzel sem nyúlsz mellé. Ender 3 nyomtatófelülete nagyobb, plussz elég sokan használják ezért talán kicsit könyebb információt találni róla
Én 299 dollárért vettem meg az eleego neptune x et, amire azt hittem olcsó, igaz az nagyobb nyomtató, több kellékkel, de ez a kicsi is nagyon tetszik. Igaz én csalódott vagyok, mert a pla nekem semmire nem jó, mechanikai alkatrészek, nyolonból ami fontos lenne, hogy mennyen, de nem az igazi vele sehogy. Pctg, meg petg, jó alternatíva, mindent abból csinálok, dobozok, csapágy ház, persely, fogaskerék, de ez tudni kell, hogy mikor 220 mm átmérőjű fogaskereket nyomtattam, igaz már kisebbeknél is, ha meg is tudtam tapasztalni rendesen az asztalon, felhúzza a mágneses lappal együtt a torzuló munkadarab, elég cicomás és idegesítő...
Mivel a gyártó ezeket garantálja: PLA, TPU, PETG, ABS. így ezen anyagok max. hőjét bírja biztosan. vagy legalábbis kéne bírnia, ha benne van a 270, akkor tudja.
Üdv Walter szeretnékn segítséget kérni egy ehez a 3d nyomtató hoz hasonló gépről kérnék véleményt vágy tesztet mint szak avatót szakembertől . ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-aLAftx-8y40.htmlfeature=shared Nekem csak erre tellik sajnos, rajtad kívül nincs más szaki aki meg bízható lenne ez ügyben. Válaszod előre is köszönőm.
Vajon a 3D szkennerek mikor kerülnek olyan árkategóriába hogy pár olcsóbbról szintén tudnál teszt videót gyártani ? Illetve én örülnék sima papír lézernyomtató teszteknek is. 🖨
És mikor lehet vele olyat nyomtatni amit én akarok , nem mindenféle haszontalan vackot ?! Pl kellene egy tv távirányitó elem tartó fedele ezek az eszközök akkor lesznek jók , ha bármit ki tudok vele nyomtatni , de mivel nem tudom bevinni az adatokat , és nincs semmi adatbázis , addig csak egy jó kis móka az egész
Esetleg megtanulni 3D modellezni, aztán tervezni magadnak olyan dolgokat, amiket kinyomtatsz? :) Illetve azért vannak hasznos dolgok thingiverse-en például.