Тёмный

Cegléd Hantháza vasútvonal megszűnése emlékére rövid amatőr film 1978 

Károly Tamás
Подписаться 298
Просмотров 16 тыс.
50% 1

Cegléd - Hantháza kisvonat utolsó útja 1978. 02. 28.
Kossuth Ferenc kereskedelem és vasútügyi miniszter 1909. április 1-jén adta ki a vasút engedélyiratát. Az építés hamarosan meg is kezdődött. Május 3-án alakult meg a részvénytársaság a helyiérdekű vasút építésére és üzemben tartására. Öt hónap múlva október 25-én lezajlott a „műtanrendőri bejárás” és 26-án, ünnepélyes keretek közt beindult a forgalom az új vasútvonalon!
A vasút átvészelt két világháborút, jelentős szerepet töltött be a nyomvonala mellett élők életében, a gazdaságban, a szőlő és gyümölcsök bejutásában a ceglédi piacra. Szolgált hatvankilenc évet és bár voltak tervek a meghosszabbítására, sajnos az nem valósult meg. Sajnos az a sors várt rá mint a kisebb testvérére, a „törteli” kisvasútra, öt évvel azt követően a „csemőit” is megszüntették, a síneket felszedték. Van akit még személyes emlékek fűznek hozzá, a fiatalabbaknak pedig néhány ismert fényképen túl csak ezt, az utolsó járatról készített kisfilmet tudjuk megmutatni.
Cegléd - Hantháza last trip of a small train 28.02.1978.
Ferenc Kossuth, Minister of Commerce and Railways, issued the railway licence on 1 April 1909. Construction started soon after. On 3 May a joint-stock company was formed to build and operate the local railway. Five months later, the inauguration took place on 25 October and on 26 October, the new railway line was officially opened to traffic!
The railway had survived two world wars and played an important role in the lives of the people living along its route, in the economy and in bringing grapes and fruit to the market in Cegléd. It served for sixty-nine years and although there were plans to extend it, unfortunately it never materialised. Sadly it was closed down and the rails were pulled up. Some people still have personal memories of it, and for younger people, apart from a few familiar photos, we can only show this short film of the last run.
Cegléd - Hantháza letzte Fahrt eines kleinen Zuges 28.02.1978.
Ferenc Kossuth, Minister für Handel und Eisenbahnwesen, erteilte am 1. April 1909 die Eisenbahnkonzession. Bald darauf wurde mit dem Bau begonnen. Am 3. Mai wurde eine Aktiengesellschaft zum Bau und Betrieb der Lokalbahn gegründet. Fünf Monate später, am 25. Oktober, fand die Einweihung statt, und am 26. Oktober wurde die neue Bahnlinie feierlich eingeweiht!
Die Eisenbahn hatte zwei Weltkriege überstanden und spielte eine wichtige Rolle für das Leben der Menschen entlang der Strecke, für die Wirtschaft und für den Transport von Trauben und Obst zum Markt in Cegléd. Sie war neunundsechzig Jahre lang in Betrieb, und obwohl es Pläne gab, sie zu erweitern, wurden diese leider nie verwirklicht. Traurigerweise wurde sie stillgelegt und die Gleise wurden abgebaut. Einige Leute haben noch persönliche Erinnerungen daran, und für die Jüngeren können wir, abgesehen von ein paar bekannten Fotos, nur diesen kurzen Film von der letzten Fahrt zeigen.
Cegléd - Hantháza dernier voyage d'un petit train 28.02.1978.
Ferenc Kossuth, ministre du commerce et des chemins de fer, a délivré la licence de chemin de fer le 1er avril 1909. Les travaux de construction commencèrent peu après. Le 3 mai, une société anonyme a été créée pour construire et exploiter le chemin de fer local. Cinq mois plus tard, l'inauguration a lieu le 25 octobre et le 26 octobre, la nouvelle ligne de chemin de fer est inaugurée lors d'une cérémonie !
Le chemin de fer a survécu à deux guerres mondiales et a joué un rôle important dans la vie des habitants de la région, dans l'économie et dans l'acheminement des raisins et des fruits vers le marché de Cegléd. Il a servi pendant soixante-neuf ans et bien qu'il y ait eu des projets d'extension, ils ne se sont malheureusement jamais concrétisés. Malheureusement, il a été fermé et les rails ont été retirés. Certaines personnes en ont encore des souvenirs personnels et pour les plus jeunes, à part quelques photos familières, nous ne pouvons que montrer ce court film du dernier passage.
Cegléd - Hantháza ultimo viaggio di un piccolo treno 28.02.1978.
Ferenc Kossuth, Ministro del Commercio e delle Ferrovie, rilasciò la licenza ferroviaria il 1° aprile 1909. La costruzione iniziò subito dopo. Il 3 maggio fu costituita una società per azioni per costruire e gestire la ferrovia locale. Cinque mesi dopo, il 25 ottobre si tenne l'inaugurazione e il 26 ottobre la nuova linea ferroviaria fu inaugurata con una cerimonia!
La ferrovia era sopravvissuta a due guerre mondiali e aveva svolto un ruolo importante nella vita degli abitanti lungo il suo percorso, nell'economia e nel portare uva e frutta al mercato di Cegléd. Ha servito per sessantanove anni e, sebbene ci fossero progetti di ampliamento, purtroppo non si sono mai concretizzati. Purtroppo è stata chiusa e le rotaie sono state smontate. Alcuni ne conservano ancora un ricordo personale e per i più giovani, oltre a qualche fotografia familiare, possiamo solo mostrare questo breve filmato dell'ultima corsa.

Опубликовано:

 

21 ноя 2022

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 25   
@Adani12345
@Adani12345 Год назад
Hatalmas kincs ez a videó, köszönet érte. 2 éve bejártam a vonalat keresve a nyomait.
@boyrezy6524
@boyrezy6524 6 месяцев назад
Na ez az Adani 12345 úr .....
@palastiemma
@palastiemma Год назад
elképesztő milyen kincsek kerülnek elő, köszönet érte
@akoshorvath5118
@akoshorvath5118 Год назад
elképesztő milyen kincsek kerülnek elő, köszönet érte!
@emidukai7658
@emidukai7658 Год назад
Köszönet a közzétételért! 😢
@ildikopeto5506
@ildikopeto5506 Год назад
Húúú de klassz! Köszönöm! Én még kisiskolásként utaztam ezen a vonaton :)
@bencepetras8605
@bencepetras8605 Год назад
Hatalmas kincs!!! Köszönet érte!!! :) Tram-trainként működhetne ma ez a vonal! Amúgy ez normál nyomtávú volt! A Tiszajenő-Vezseny felé vezető vonal volt keskenynyomközű!
@LypkaChannel
@LypkaChannel Год назад
Köszönet a felvételért!
@andrasbiro5433
@andrasbiro5433 6 месяцев назад
Csodálatos kincs!!! Adani videoi hasonlóképpen fantasztikusak
@karolytamas
@karolytamas 6 месяцев назад
Köszi!
@andrasbiro5433
@andrasbiro5433 6 месяцев назад
@@karolytamas mi köszönjük! Különösen agyas és okos a polyglott szöveg
@ColtM-zw2tk
@ColtM-zw2tk Год назад
Jó lett volna tram trainnek.
@horvath-komjatimartongerge8695
@horvath-komjatimartongerge8695 6 месяцев назад
A '70-es években nemhogy Magyarországon, de nyugaton sem volt ismert a Tram Train fogalma.
@Adani12345
@Adani12345 Год назад
Majd 50 évvel kséőbb meg úgy kellett vadászni, ami maradt a vonalból. ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-blaxqo3xWi0.html Alsóerdő megálló beállója megvan ma is Felsőcsemő és Hantháza állomás is. Cegléd határában pedig megmaradt egy áteresz meg pár méter sín.
@NandiPlavec
@NandiPlavec Год назад
Még én is lefotóztam akkoriban, de nem sokkal később felújítottâk a kerékpárutat, s eltűntették a maradék síneket is.! Az állomás mellett maradtak meg a tárolóvágányok és a műhely, raktár, stb.
@horvath-komjatimartongerge8695
@horvath-komjatimartongerge8695 6 месяцев назад
@@NandiPlavec A kerékpárút alatt máig megvannak. Legalábbis a Gerje-híd és a SZE-SZO közötti részen biztos. Ezt magam láttam 2021-ben.
@boyrezy6524
@boyrezy6524 6 месяцев назад
ADANI 12345 a elveszett vonalak királya mert mindig bejárja ezeket !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@Tybeee
@Tybeee Год назад
Ejha, bámulatos! Eddig még csak fekete-fehér képeken láttam a megállókat! Nagyon köszönöm a feltöltést! :)
@attilatasciko4817
@attilatasciko4817 Год назад
AZTA... ! KÖSZI , DE JÓ LÁTNI A MÚLTÚNKAT , VISSZAIDŐZITŐKÉNT - IGÉZŐKÉNT . stb...
@horvath-komjatimartongerge8695
@horvath-komjatimartongerge8695 6 месяцев назад
Tisztelt Károly Tamás! Arra nem tudok rájönni, hogy a Mizsei utat pontosan hogy érte el a hantházi vasútvonal. Az Újváros valamint a Gerje megállási pontok pontosan hol voltak?
@karolytamas
@karolytamas 6 месяцев назад
Több ábra elérhető a keresett két megálló helyéről, ide sajnos képet nem tudok csatolni. Talán itt tudjuk tisztázni: ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-EuFC7zGJihQ.html A vonat jött ki a városból a mai Csutak Kálmán utcán, az Erdő utca után jobbra kanyarodott a Várkonyi István utcára (természetesen ívben, a felszámolása után oda épült a két piros és az egy fekete tetejű ház) és az út baloldalán, még a Diego áruház előtt (kb. ott ahol a bordó tetejű épület látszik) volt az Újváros megálló. Majd tovább haladva ívben balra kanyarodott a mai SZE-SZO területén és ott volt a Gerje megálló. Majd haladt tovább a Mizsei úton Csemő felé az úttest mellett a bal oldalon még most is megvan a töltése. A két megálló túl közel volt egymáshoz, talán ezért történt meg, hogy "A Magyar kir. Államvasutak 1924. november 16-ától két stáció, Déli út és Újváros megállóhelyek forgalmát beszüntette."
@horvath-komjatimartongerge8695
@horvath-komjatimartongerge8695 6 месяцев назад
@@karolytamas Azt sejtettem, hogy nagyjából a mostani SZE-SZO területén kanyarodhatott a kisvasút rá a Mizsei útra, viszont nekem az alapgondolatom sokkal inkább egy Kőrösi úti érintéssel volt kapcsolatos, viszont 2024. január 17-én egy kötöttpályás közlekedés iránt érdeklődő videós által bemutatott videó alapján szembesültem azzal, hogy a kisvasút a mai Petőfi utcában haladt. Ha lehetne, akkor a videót nézze már meg, amit belinkelt, mert annak semmi köze nincs sem Ceglédhez, sem pedig a Cegléd-Hantháza vasútvonalhoz. A linkelt videó leírása (csak a magyar) "Az ezer kasbah völgyének nevezett út Quarzazate és Marrakesh között vezet Marokkóban. A kasbahok kőből, sárból épített erődítmények voltak, az abban lakók évszázadokon át ellenőrizték is az útvonalon zarándoklókat. Egy részük még ma is lakott, némelyikben szálloda működik. Az idő rongálja az épületeket, azokat időnként újra tapasztják - ma már ilyen stílusban modern épületek is épülnek - de sok már nagyon elhanyagolt. Az egyik legősibb a Kasbah Aït Ben Haddou ma már a világörökség részét képezi, ezt látogattuk meg."
@karolytamas
@karolytamas 6 месяцев назад
@@horvath-komjatimartongerge8695 Jaj, elrontottam! Két oldalam volt megnyitva és sikeresen összekevertem. Bocsánat! Ezt szerettem volna: www.google.com/maps/place/Cegl%C3%A9d+Family+lak%C3%B3park/@47.1625303,19.7853837,754m/data=!3m1!1e3!4m15!1m8!3m7!1s0x4741708bceb602bd:0xef120e64902ee045!2zQ2VnbMOpZCwgVsOhcmtvbnlpIElzdHbDoW4gdS4sIDI3MDA!3b1!8m2!3d47.1621692!4d19.7895572!16s%2Fg%2F1v2d_8l0!3m5!1s0x474171186008c227:0x82822ba219a4c756!8m2!3d47.1625085!4d19.7885968!16s%2Fg%2F11l20zqj8r?entry=ttu
@horvath-komjatimartongerge8695
@horvath-komjatimartongerge8695 6 месяцев назад
@@karolytamas Nagyon szépen köszönöm! Délután pontosabban megnézem. Bár igaz, hogy van arra egy közel 10 éves jártasságom, így már azért van elképzelésem, hogy miként közlekedett a vonat. A Cegléd-Vezseny vasútvonalról nincs esetleg valamiféle emléke? Arról ugyanis sokszor hallottam, de egyszerűen elképzelésem sincs, hogy hol volt a kiinduló állomása Cegléden és hol közlekedett. Az biztos, hogy a hantházi pályájára nem tudott felhaladni, mert a nyomköztávolság teljesen más volt.
@karolytamas
@karolytamas 6 месяцев назад
@@horvath-komjatimartongerge8695 Itt elég jól látható, hogy merre indult ki a városból savasut.hupont.hu/felhasznalok_uj/1/0/103873/kepfeltoltes/cegledi_kisvasutak_____026_1037497_3887_n.jpg Egyébként a Cegléd-Vezseny vasút történetéről 2014-ben megjelent Tasnádi Tamás: Cérnán Guruló Vacak című könyve (sajnos már csak antikváriumban érhető el), két év múlva a Cegléd-Hantháza vonalról a Cegléd füstöse című, az még kapható. Mindkettőnek én vagyok a felelős kiadója.
Далее
I'm Excited To see If Kelly Can Meet This Challenge!
00:16
McCormick Stillman Railroad Park
1:16
Просмотров 2
Volt egyszer egy Kismuki
31:35
Просмотров 11 тыс.
A férfi, aki beleszeretett egy gőzmozdonyba
11:51
Просмотров 107 тыс.
100 Movie Stars' Transformation | Young to Old
16:24
A Figyelmetlenseg Ara
16:14
Просмотров 31 тыс.
38 - Hungary, Romania 1979 (Ivor Harding)
27:22
Просмотров 8 тыс.
2020.05.24 Vonalbejárás Cegléd-Hantháza
37:38
Просмотров 3,9 тыс.
Kandó-mozdonnyal kapcsolatos híradók 3
23:05
Просмотров 14 тыс.
Orbán Népmesék: Ludas Matyi
8:16
Просмотров 305 тыс.