Én motorral már többször jártam erre, nagyon szép vidék, kár hogy méltatlanul elmaradott. Bár ez egész B.A.Z. megyére igaz. Komoly rizikót vállaltál, mert mindennemű kamerázás általában a végsőkig irritálja a kátrányos helyzetűeket.
Aggtelek Jósvafő megállónál voltam már. Nagy nyári melegben az állomás előtti fenyők bármelyik légkondit lekörözik. Sajnos tönkre van minden téve, nincs gondozva, mindenhol szét volt dobálva a szemét, ablakok bedeszkázva, jegypénztár nem működik. Pedig az egész környék gyönyörű. Látszik hogy az az állomás sokat látott lenyomata a vasúti közlekedésnek. A bosszantó hogy vonattal Aggtelekre menni rizikós a buszra való kevés átszállási idő miatt, ha késel vonattal a buszt lekésed, ami sajnos 4 óránként megy, legalábbis mikor utoljára néztem ezzel szembesültem, hogy azóta változott e a menetrend, nem tudom. Viszont Aggtelekről érdemes vonattal menni. Nagyon szép vidék, nem is a vasút korszerűtlensége a gond, hanem hogy nincs rend. Az a 30 km/h még kötelező is, mert a tájat vétek lenne 100al átszelni.
A táj gyönyörű, azok akik ott élnek vagy ép utaznak a vonaton az alapján amit én tapasztaltam szinte már kedvesek ahhoz képest, hogy mi van még Borsodban.
Én minden nyáron szoktam ezen a vonalon utazni és sajnos valóban nagyon érzékelhető ez a társadalmi lemaradás. De eközben a táj gyönyörű, sok túrázási lehetőség van és olyan csodás apró eldugott falvak is találhatóak a környéken, mint Tornabarakony vagy Tornakápolna. Biciklivel nagyon jól be lehet járni a szebb arcát ennek a vidéknek, lehet az út minősége nem az igazi, de cserébe forgalom sincs igazán, ráadásul elég sok rejtett érdekességet lehet útközben felfedezni. Nagy lehetőségek lennének ezen a területen, csak ezt a lemaradást kéne valahogy csökkenteni.
De létezik egy olyan emberi faj ami csak ezeket szereti használni és általában ezt ingyen teszik közben másokat fosztogatva késsel és egyéb könnyű fegyverekkel. Lehet kalózok 😀
Sokat utaztam ezen a vonalon. Azt kell mondjam, hogy pont beletrafáltál az időponttal. 😁 -- Ugyanis pont pénzosztás (Segélyek,családi pótlék...) idején ültél fel a "Bódvavőgyi Expressre".
Ha igazán fokozni kellene a térségi "hangulatot", akkor ajánlom a közeli Bódvalenkét,( de autóban, felhúzott ablakkal, 40km/h sebességgel, nem megállva) ahol meg lehet nézni a "naiv" népi művészet remekeit a házfalakon. Túrázni voltunk arra, de busszal mentünk át Tornabarakonyra (kb 20 fős már csak a lakosság), a következő szituáció: buszos felveszi a csomagokat a 7. számú vegyesboltnál Komjátiban. Beérünk Bódvalenkére, a busz után csapat kölyök szalad. Megállunk, az ajtó kinyitása nélkül a buszos adja le a csomagokat, de előtte kéri a pénzt a bolti csomagért. Igazad van, ezen a környéken olyan "élményeket" szerez az ember, amit sehol máshol. 🙂 Egyébként a táj nagyon szép, rengeteg régi történelmi és történeti emlék található a román stílusú több száz éves templomokon, kolostor romokon, várakon át. A "szlovák" oldalon a Szádelői völgy gyönyörű, úgy 20 évvel ezelőtt készítettünk a hegyekkel háttérben vonatos fotókat Tornagörgőnél.
A Bódvaszilasnál az Esztramos hegyi kőfejtő felé kiágazó felhagyott vágány sztem egy lábjegyzetet megérne ehez a vonalhoz. Ajánlom mindenkinek, aki arra jár, akár az OKT-n.
elmész mellettük és pont, le kell szarni őket.. Pesten legalább már a többség megtanulta azt hogy nem éri meg pofázni és próbálkozni ilyen ovodás trükkökkel, mert mindenféle képpen a kalauznak lesz igaza és amig nincs lerendezve, nem fog tovább menni se a vonat se senki..
Csak akkor nem mikor megjöttök borsodból meg nógrádból. Meg vanb még pár megye. Most éppen a soproniak fuldokolnak a borsodiaktól, éppen lezárták az osztrákok a hatá egyik részét mert reggel átvonult az ork horda aztán ők még nem szoktak meg titeket.
Budapesti vagyok, a fővárosi közbiztonság azért egyáltalán nem rossz, sőt. Ellenben mikor ilyen kis falvakban járok akár biciklivel, akár vonattal, akár autóval, mindig bennem van a félelem, nem is állok meg, a főútról nem is térek le. Nyilván a Keletiben és a Nyugatiban a nagy forgalom miatt akadnak fura alakok, de ezerszer inkább bolyongok ott, mint ilyen elmaradott térségek aprófalvaiban.
Azt hiszem, túlzott kockázatot vállaltál a vonal bejárása érdekében. Ha ezt a feelinget akarod mégegyszer átélni, menj el Érd-felsőről Ercsibe, és beszélgess a kalauzokkal. A táj itt is nagyon szép.
Nem tudom mennyit keres egy jegyvizsgáló, de ezen a vonalon, ha a háromszorosát kapná az is kevés lenne.... Azon is csodálkozok, hogy van még ember aki idamegy dolgozni.... Egy állandó harc és fenyegetés lehet az orkokkal
Hali, Arra fele van egy esztramos nevezetű hegy, a mai napig megvan a kiágazása a régen bezárt vasérc bányának, ami egészen bevezet a hegyig, ahol 3 vágány lesz, épületek stb. mai napig ott vannak, kár, hogy kihagytad, fent a hegy oldalában még a bányavasút maradványai is megvannak.
Milyen jó látni a házunkat, plusz azt h sétálok a vonattol haza 😀 Ha bármi információ kellene, itt lakom Boldván 27 éve, tudok mondani információkat neked.
Miskolc...., sőt Borsod, a magyar Detroit. Sokkal többet érdemel. Egy kellemes nyugatias üdölőtelepet kellene itt építeni, s többen élveznék a hegyi levegőt. Aggtelek világörökség, vasútvonal kellene oda, közvetlen IC-vel Budapestről. A Bz kattogó hangja megnyugtató.
Azt hittem a címből, hogy neked szóltak be, esetleg beléd kötöttek. Örülök, hogy nem ez történt. Így viszont a cím egyáltalán nem illik a tartalomhoz szerintem, annak egy lényegtelen mozzanatát emeli ki. A Wikipédia csak kiindulásnak jó, a pontos infót nem érdemes onnan szedni. Az ilyen beutazásoknál inkább javaslom a vasutallomasok.hu-t.
Igen, és amellé még érdemes alaposan a google map-en is végig menni virtuálisan a vonalon, továbbá ínyencek mellé használhatják az open street map-et is.
Szevasz Bence !! Nagyon szép táj az egész aki el látogat oda annak biztos élményekben gazdagodik . Mindig érdekes helyekre látogatsz el és mutatod be annak vasúti hálózatát . Bence köszönöm mezt az élményt csapatom a like ott. 🙂🙂
Kaptál egy kis ízelítőt Magyarország mélyszegénységben ragadt vidékeiből. Tömegek élnek szörnyű körülmények között, kilátástalan nyomorban. Fővonalon ilyet ritkán látsz, vagy maximum a felszínét.
@@attilaalmasi842 szerintem ilyenné lett, és beleragadt.... sajnos..... ..... az ország egyes részein, pl. Dél-Baranyában ezek a társadalmi problémák már a 70-es, 80-as években fennáltak, csak akkor a szőnyeg alá voltak söpörve. Számos, YT-on is fellelhető dokumentumfilm szól erről... .... persze itt pl. a rendszerváltáskor jött felszínre a probléma, a nagyipar összeomlásával.
Barlangászok anno ezen közlekedtek Aggtelekre illetve Bódvaszilasra, Bódvarákó-Esztramos , kutatni és túrázni... Egyébként Tornanádaska fölé magasodik az Alsó-hegy amiben rengeteg úgynevezett függőleges akna barlang van amit zsombolynak hívnak...
Bizony, a kedvenc helyem az Esztramos és az Alsó-hegy, rengeteg zsombolyt megnéztem már, és a Rákóczi-barlangot is. Ott szoktam hagyni a kocsit Bódvaszilason vagy Nádaskán, kicsit izgulok mindig, hogy lesz-e alatta katalizátor mire visszaérek a fél napos túrákról. 😊
Volt idő, amikor kerékpáros túráim során gyakran igénybe vettem ezt a szakaszt. Ide a legbunkóbb jegykezelőket vezénylik, akiknél a nemzetiség ingyen utazik, a teljes áru jegyet elővételben megváltót meg zaklatják. Ehhez képest az Ózdra vezető vonal maga a Kánaán. Üdvözlettel Szarvas András.
Megnéztem térképen a "Jósvafő-Aggtelek" vasútállomást. Hát nem tudom, hogy általános iskolai földrajból hogy engedték át az elnevezőjét, mert a legközelebb valóban Szin, illetve Szögliget van, a központjuk 3 és 4 km-re... Aggtelek 18 km... De máshova is jutott a jó földrajzosokból: M6 autópálya Érd - észak kijárat: az a lehajtó konkrétan Érd legkeletibb pontja...
Mondanám, hogy az Ormánságot is érdemes megnézni e témában, de ott már vonat sincs mindenhol. Ahol van, a pedig a jobb rész. Szinte hihetetlen, hogy ezeken a helyen még a 70-80-as években is "normális" lakosság volt, és az után kezdett az lenni, ami most van.
Az Ormánság vasútjáért nagyon kár! Csodás vidék, csodás vonalakkal. Csak a pécsi igazgatóság elrendezte. Mint mindent. :-( Pedig sok vonalnak ott lenne létjogosultsága... (Mármint az igazgatóság területén..)
Régen sokat utaztam vonattal. Egyszer a "fegyveres biztonsági szolgálattal" utaztunk egy kocsiban,egyterű volt. IGen,MÁV. ... Megjöttek a kisebbségiek,már elment :D
Valójában a Jósvafő-Aggtelek állomáshoz legközelebbi település nem Szin,hanem Szögliget. Kirandulási lehetőség Szádvár, a Szlovák karszt,a Hucul ménes meg ilyenek
Gyakori látogatója vagyok a borsodi vidékeknek és azt kell mondanom azért némileg túlzóak azok a negatìv jelzők amiket felhozol. Budapesti lakos vagyok egyébként, de nekem paràbb az 1-es vili vonala vagy bármelyik HÉV-vonal. Igazad van a tájak csodásak, a like amúgy ment 😉
Hol a váltó nagyi recseg, az állomás Sajóecseg! Én is utaztam párszor ezen a vonalon. Egyszer megálltunk a semmi közepén este, és a határőrök szállítottak le 5-6 khmm.. potyázni próbáló kalandvágyó helyi erőt. Hát érdekes volt..
Én autóval jártam párszor azon a környékeny, főleg a Szádelői szurdokot tudom ajánlani az oda tévedőknek. És én egyáltalán nem tudom sajnálni az ottani vadakat.
@@adampaloczy5600 Nem tudok róla videót. Keresd meg térképen. 37-es főúton haladsz (a vasúttal párhuzamosan) Sátoraljaújhely felé. Előbb jön Olaszliszka aztán Vámosújfalu - ott jelöli a vasútállomást - és Tolcsvára meg közúton a vasútállomás után balra kanyarodva lehet eljutni.
@@Kiborg23 arra gondoltam, írtad valakinek hogy jártál nem rég Sátoraljaújhelyen, azt hittem erről van videó, mivel én itt lakom. :) Ismerem a környéket, de megnéztem volna pl. Kuhár Bence szemszögéből is. Volt anno itt is delta (Borsi - Nové Mesto - Újhely), de az nem csak h megszünt, fel is szedték a vágányokat.
Sok minden ki maradt Büdöskútnál az a katonai raktár a hegy oldalaba , Szalonnan van mészkőpor feladás ,plusz kamionnal hordják szlovakba .cement alapanyagnak .Aggteleken .meg időnként fafeladas is van !
Csak megkérdezném, tényleges kötözködés, kóstolgatás, beszólogatás, verésveszély, vagy efféle volt-e, vagy csak hozták a megszokott kvantumfizikusi és agysebészi szintet? Tán tíz éve Ózd felé jártunk, előtte az egyik igen sötét faluban elkezdett köhögni a kocsi motorja. Na mondom neki, ha nem akarod, hogy gazdáidat megegyék, te meg a fimtelepen végezd, akkor szedd össze magad.
Mi a bátyámmal kirándultunk egyszer Borsodban,ő ott él. Voltak olyan falvak,ahol azt mondta: Itt ha defektet kapunk akkor se állj meg,csak nyomjad tovább.....az egyik faluban egy tanárt öltekmeg.mert kiszsaldt a gyerek az útra.
04:51 - nèl erre mondja Aranyosi Pèter, hogy "Borsod az más".😀
Год назад
Azért ez kemény. Átlagsebesség: 38 km/h. Ezt a MÁV helyében én szégyellném. Meg azt is, hogy a vonalak nagyon kis hányada az, ahol egyáltalán beszélhetünk minimum 90 km/h-s átlagsebességről. Valahogy az embernek az az érzése, hogy ha utazni kell, akkor bármilyen hosszú vagy rövid is legyen a szakasz, a MÁV tesz róla, hogy a rövidebb szakaszokra is ugyanannyi időd legalább elmenjen, mint a hosszabb szakaszokra. LOL Legjobb volt a vége. :D Amúgy ne aggódjál a fővonali személyeken is vannak néha ilyen balhés alakok.
Volt még egy állomás ezen a vonalon méterekre a határtól: Hidvégardó (rakodóhely). Ez azonos Bódvavendégi állomással: maga a (színmagyar) falu már Szlovákiához, az állomás még Magyarországhoz tartozik, de a két világháború között is Bódvavendégi nevét viselte.
A színmagyar falukról annyit, hogy most már a szegény, kiürülő magyarországi falvakat is elkezdték felvásárolni a szlovákok (szlovákiaiak), mivel Kassán és környékén eszement árak vannak, egyfajta agglomeráció alakul ki, illetve sokan hétvégi házaknak, nyaralóknak veszik meg ezeket.
Bár a pestiek szimpik az eredeti pestiek nem betelepült (pásti vagyok) félék :-D és szépen fejlődik is a város amit jó látni. De képzeld Miskolc is nagyon szépen fejlődik.
Minden országban vagy városon belül vannak elmaradottabb részek. Nem lehet az egész ország egyforma társadalmi helyzetben. Cél az, hogy minél kisebb legyen a különbség. Fővárosban is van Svábhegy meg Józsefváros. Szeretek Budapesten utazgatni, de például a 28, 37-es villamost nem erőltetem, mert mindig van legalább egy olyan utas rajta, aki az átlag emberben félelmet kelt. Rájuk se szólhatsz már, mert egyből kést rántanak elő. Itthon nem félek, mert ők a munkahelyek hiánya miatt élnek szegénységben. A pesti "társaiknak" lenne munka, de inkább a dolgozókat lejmolják, zaklatják.
@@pannoniakapitany9150 Tegnap anyámat megvártam a kocka utcánál és a Kozma utcáig kimentünk egy csövessel ott ordibált szálljon már le mert végállomás. Új köztemetőnél visszaszált és a Blahán keltette fel hogy szálljon le de először nem szállt le csak másodjára. Aztán Blahán visszaszált ekkor már csak a Teleki László térig ment és micsoda véletlen meg is lepődtem de leszált. Szóval a 28 nem egy baráti villamos vonal.
@@rajmundszedlacsek6598 Ez szín igaz. Én se sűrűn utazok vele, ha tehetem inkább kerülöm. Főleg ha valamilyen oknál fogva a Blahára és környékére kell menni.
Szinte éreztem, hogy mikor megláttam a videó címét akkor a 94-es vonalról lesz szó. A táj valóban szép, csak hát sajnos ez a sok "nem napbarnított" emberke lerontja a környék imidzsét. A betonaljak azért vannak a pálya mentén mivel a vonalat karbantartják de csak épp annyira, hogy járható legyen.
Északi részeken sajnos a pénzcsapok el vannak zárva, ha kapnak is egyéb nagy fejesek azok meg zsebre teszik... Ez a rész sosem akar nem tud fejlődni. Bár sajnos nagy részt ez köszönhető a hanyagság trehanysagnak ami van (néhány ) embernek....
Ez a rész sosem akár fejlődni hmmmm micsoda bölcs gondolat igazi hasmra csapok magyar vagyok eszmefuttatás. A Miskolci egyetem Rákosi óta működik egy ideig az ország legerősebb gépészmérnöki kara itt volt. Az ország első kőszínháza itt épült Miskolcon. Nem fejlődik hmmm. Láttad már a Skoda villamost és a fölgáz üzemü Man buszokat? Nem. Az új városi uszodát? (Kemény Dénes Uszoda) Diósgyőri vár felújítása??? Miskolctapolcai strand felújítása Ellipsum strand? Ez is csak egy jó magyar fröcsögés.
@@peterlevai7176értelmezd az írást mielőtt kiforgatod más szavait... Talán nézz szét mennyi minden le rohad le pusztul aztán vegyük figyelembe mi minden az ami meg újul....
Ezt nem szabad tölük komolyan venni. Sok vidéki helyen Magyarországon eléggé jól látszik a szociális lemaradottság, meg ez a fajta reménytelenség, és az emberek ezt ki is sugárzik. Nem vannak jól börben. Ezekkel foglalkozni kell, hogy fejlődjenek.
Bence szuper kezdö vasutaskoroban2 itt jart 424 es gözös tolatos teherrel jartam itt meg a hidasnameti vonalon.A hidasnemrtiröl meg a megszünt3 sajoecseg sajobabonyi titkos vegyiüzem Tnt gyar lesz video A babonyi vonalon volt utadforgalom. Ma bidikliut van de a mais hadi vonal sinei agyarbanmeg van
@@erigabu a MÁV-os szakértők közös tulajdonsága,hogy életükben nem ültek vonaton. Emellett sajnos abszolút hiányzik a kreativitás, és bizonyos fokú üzleti gondolkodás
Edelényben van a Borsodi Földvár! És mostmàr elmonhatod hogy voltál Mordoban is 😉. Van egy vonal Eger- Ózd ha még létezik a legszebb kilátással ,de lehet hogy megszüntették.
köszi a videót ma is hógy alig váróm már a következő útazásúk már a yutuber csatónán dón is mèt ja a múgy köszi de tèleg köszi ma útazásúka is mèt 🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚄🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅🚅