Ott volt az áruraktár a rakodóponknál, amit mutattál. Én még raktam meg itt vagont: vasutas koromban, a MÁV szétdarabolása előtt költöztem Rákosszentmihályról Esztergomba, díjmentes szállítási utalvánnyal. Kaptam egy fedett vagont, bepakoltam a cuccaim, oszt vitte a vonat. Jól jött, mert nem nagyon volt pénzem akkoriban fuvarra... Pusztaszentmihály volt Rákosszentmihály, a XIX. században népesült be a történelem viharai után. Közvetlenül itt csak puszta volt, de a XVI. kerület helyén igazából több falu volt. A török időkben nagyjából elnéptelenedett a vidék, aztán újra benépesült. A tramtrainnnek van értelme, ez egy pilot projekt, csak épp nem a legszerencsésebb. De ez is jobb, mint a semmi. Kérdés, hogy a szakma milyen következtetéseket von majd le belőle. FLIRT-ök járnak itt rendszeresen, az istvántelki bázisról többfelé itt tudnak eljutni, ill. vissza is. Az utóbbi iparvágányt a 2000-es években még rendszeresen kiszolgálták. Már nem emlékszem, mi volt ott, és mit szállítottak, de napi szintű kiszolgálás volt, nem 1-2 vagonnal. A némileg korábban bemutatott iparvágányon már a 90-es évek végén sem volt forgalom.
Bence, ha mégegyszer erre jársz, és innál egy kávét, csak kiabálj be abba a kertbe ahol a videóban 2 autó állt, ott lakunk. 😅 Mielőtt valaki furcsán nézne, szolgálati lakás 😂
Plussz, az a nagy terület, a Thyssenkrupp Ferroglobusé, dolgoztam ott, egy elég szép nagy kiterjedt kis vágány hálózat van bent. Sokan nem tudják, de 2 kis gyöngyszem rendező mozdony bújik az egyik epuletben. Kis koromban amikor még működött , volt szerencsém utazni egy rövid ideig rajtuk. Régen a vasat vonatok hozták be oda, de már csak nagyon ritkán érkezik vonattal, felváltotta a kamion a vasutat.
A susnyás ment bele a vágányba.... Ez a videód különben szuper. Ez egy szép rész ahol jártál. Én laktam a körvasútsor mellett. Sajnos Angyalföldnél Zugló után egy rettenet szeméttelep van.... Legalábbis amikor arra jártam. A Váci vonalról rá is lehet látni. Remélem azöta eltakarították.
A körvasút legutóbb kb. 15 éve volt használatban, amikor a Budapest-Cegléd-Szolnok-Záhony/Budapest-Cegléd-Kiskunfélegyháza-Szeged elővárosi szakaszát újították fel. Bár az is igaz, hogy akkoriban Rákosszentmihály állomást nem használták egyáltalán.
Az első iparvágány amit láttál az egykori Erőkar(Ma már talán Siemens) gyár telepre ment be ami keresztezte a Késmárk utcát is és az egykori Rákosszentmihályi hév vonalat is.
Pécel-Piliscsaba átlós vonatok a vágányzár alatt erre jártak, meg egyébként megy rajta néha ablakos vonat. Régebben az EC vonatok is erre mentek, csak nem álltak meg sehol. Az átlós Pécel-Piliscsaba vonatoknak is nagyobb lett volna a kihasználtsága ha itt megálltak volna.
Miért ne lenne jó helyen? Ott a 92-es busz végállomása, a felüljárón sok busz megy ahhoz is közel van. A tervben van a Molnár Viktor utcai felüljárónál visszaépíteni a régi megállót ill. Rákosfalvánál a Kerepesi híd előtt is épülne egy megálló áthelyezve oda a HÉV megállót lenne átszállási kapcsolat a HÉV-hez is.
Attól az aluljárótól nem messze laktunk régen, úgyhogy jó volt egy kicsit nosztalgiázni :D Az a régi iparvágány amerre először mentél, annak az üzemnek a nevét rosszul olvastad, mert az Gondrand :P Ha még átmentél volna az átjárón és tovább a Mogyoródi úton, felvehettél volna egy 77-es trolit is, mert az pont ott fordul be :)
Most is van rajta némi személyszállítás, nem áll meg semmi, de az éjszakai Metropol vonat itt halad át a 70-es vonalról a Keletibe. Illetve érdemes megemlíteni hogy nemrég a Keleti lezárása alatt erre jártak át vonatok.
Szia Bence! Az a telep a Thyssengrupp Ferroglobus telepe. Kb 10 ève jártam bent. Akkor mèg volt vasúti mozgás. Mèg a csarnokokban is vannak vágányok ha jól emlèkszek
Metropol En jár rajt napi egy pár. 2017-ig a többi Pozsonyi Ec is ezen járt. Nagyon Régen én még emlékszem a Nyugati-Keleti vonatokra. Teherforgalma jelentős
Üdv, Bence! Ha egyszer arra adod a fejed, hogy a pécsi vonalon utazol, van egy kis látni való Tolna megyében, Keszőhidegkút-Gyönk és Tamási közt a pálya megvan, de a vasúti forgalom megszűnt. Az állomásépületet Tamásiban jelenleg a Volán használja. A vonal a 48-as, de arra ment a 49-es is (Dombóvár-Lepsény), viszont annak a sínjeit felszedték már. www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=tama
21:35-nél olyan volt pedig, mintha sínszál lenne, max. egy kisvasúti, illetve csillesín. Vágánykiágazásnál lehetnének/vannak szélesebb talpak, akár fából, akár betonból. A másik kitaposott útvonalat is megnéztem volna a helyedben. ;) :)
Érdekes volt nézni ezt a bemutatást. De közben elszomorít, hogy milyen elhanyagolt és gazos a környék. Ez különben elmondható a legtöbb vasuti környékre. Az állomás épülete is nagyon katasztrófális állapotban van.
1800 Forintért vásárolhatsz egy igazi hagyományos sarlót, amellyel felfedezés közben irthatod magad előtt a bozótot, Papica Bushcraft arról is felvilágosítást adhat neked, hol vásárolhatsz bozótvágókést.
Két dolgot még gyorsan megjegyeznék: Pestújhely állomásból már csak az átjáró maradt meg sajnos, érdemes lenne odáig elnézned, hátha találni valami nyomot róla még. :) A telephelyen belül két-három éve még láttam vasúti mozgást.
szia én is nagyon örülnék neki ha végre újra/meg nyitnák az utasforgalom előtt. esetleg fel is újítanák. 24:50 nél az a thyssenkrupp egy acélipari létesítmény
5:55 Igen az egy rakodó volt még anno sokat jártam oda volt egy nagy mérleg is csak beköltöztek a hajléktalanok és egy jó pár éve leégett elvileg gyújtogatás vagy bent dohányzás miatt emlékszem mennem kellett az öcsémért suliba és nagy füstre lettem figyelmes és már akkor sejtettem hogy ez biztos a rakodó lesz és az is volt teli volt a környék tűzoltókkal meg rendőrökkel csak néztem mint hal a szatyorban talán még van róla videó/kép ahogy égett.
Ez itt kérlek szépen a Thyssenkrupp Materials Hungary Zrt. telepe. Ami pedig acél-, könnyű- és színesfém valamint műanyag kereskedelemmel foglalkozik. (Magyarország egyik legnagyobbja.)