Azon a napon szadduceusok is mentek hozzá, akik azt állítják, hogy nincs feltámadás, és megkérdezték őt: Mester! Mózes ezt mondta: „Ha valaki úgy hal meg, hogy nincs fiúgyermeke, akkor testvére vegye feleségül az asszonyt, és támasszon utódot testvérének.” Volt nálunk hét testvér: az első, miután megnősült, meghalt, és mivel nem volt utóda, a feleségét testvérére hagyta. Hasonlóan a második is, a harmadik is, és így egymás után mind a hét. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor tehát a hét közül melyiké lesz az asszony, hiszen mindegyiké volt? Jézus így válaszolt nekik: Tévelyegtek, mivel nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát. Mert a feltámadáskor nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. A halottak feltámadásáról pedig nem olvastátok-e, amit Isten mondott nektek: „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene”? Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Amikor a sokaság ezt hallotta, álmélkodott tanításán.
(Máté evangéliuma 22. fejezet 23-33. vers)
Napindító áhítat Nagy József Mihállyal
18 сен 2024