Тёмный

Molnár Péter: Egyre több miskolci döbben rá, hogy 2019-ben nem biztos, hogy jól döntött 

Vasárnap
Подписаться 1,9 тыс.
Просмотров 296
50% 1

A KDNP Országos Választmányának ülése után Molnár Péter miskolci önkormányzati képviselőt kérdeztük helyi közéleti témákról. Szóba került a korábban a várost vezető baloldali koalíció által bezárt miskolctapolcai barlangfürdő sorsa, a lassan leépülő közösségi közlekedés az önkormányzat általi fejlesztések hiánya és a szépkorúaktól elvett támogatás is.
Molnár Péter elmondta, hogy 2019 óta, mióta a baloldal vezeti Miskolcot, az önkormányzat által generált fejlesztés nem történt. A nagy fejlesztések kormányzati támogatásokból valósulnak meg. Ilyen például egy úgynevezett turbó körforgalom kialakítása a belvárosban, vagy éppen a diósgyőri vár turisztikai fejlesztése. Ezek mellett az éppen zajló projektek még az előző ciklusban indultak.
A KDNP-s önkormányzati képviselő hangsúlyozta, hogy a baloldali szivárványkoalíció a településen egyszerűen nem működik. A város azért sem halad előre, mert a baloldali koalíció a belső vitáikkal van elfoglalva. Legutóbb például az egyik jobbikos képviselő lett előbb független, majd rá egy hónappal már a Demokratikus Koalíció frakciójába ült be. Érdekes, hogy a korábban szélsőjobbos képviselő előszeretettel szidta Gyurcsány Ferencet, most mégis az ő pártján van. Ez morális mélypont a képviselő szerint.
Az emberek is érzik ezt. Egyre többen döbbenek rá, hogy nem biztos, hogy jól döntöttek 2019-ben. Ennek is köszönhetően idén Miskolc mindkét választókerületét a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meg az országgyűlési választások alkalmával, majd a szeptemberi időközi választáson is győztünk - emelte ki Molnár Péter.
Egy szomorú esetre is rávilágított a KDNP önkormányzati képviselője. Korábban létrehozták a Salkaházi Sára Programot, amely által a miskolci szépkorúak kaptak 12.000 forintos támogatást. 2019-ben a baloldal azzal kampányolt, hogy megduplázzák a támogatás összegét, de közben gyakorlatilag ez a program mára megszűnt. Idén már meg sem kapták a miskolci nyugdíjasok ezt a támogatást, így a Salkaházi pluszból inkább mínusz lett.

Опубликовано:

 

21 окт 2024

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии    
Далее
Strasbourgi csörte
16:53
Просмотров 98 тыс.
aespa 에스파 'Whiplash' MV
03:11
Просмотров 16 млн
Orbán kontra Magyar - ilyen volt a strasbourgi EP-vita
14:14
BakancsLista - Miskolc, ahogy nem gondolnád
30:01
Просмотров 10 тыс.
A magyar szinkron TOP 6 baklövése
10:41
Просмотров 320 тыс.
Ezért Vagy Mindig Fáradt - 7 Alvás Tévhit
17:23
Просмотров 259 тыс.
Ökológiai Intézet - Fenntartható életmód
22:44
Просмотров 16 тыс.
Kövér: Üljön le! Világosan beszéltem? Befejezte!
7:24