Takarítónő lesz belőled, lányom! - Makara Mihály a negatív gyerekkori élményekről | TÖLTSD VELÜNK! 

Csodálatos előadás, úgy érzem az ilyen és hasonló jellegű témákat kötelezővé kellenne tenni. Annyit fűznék hozzá, hogy nem minden család “diszfunkcionális” ahol esetleg érzelmi bántalmazás , illetve és érzelmi kirekesztettség , elhanyagolás folyik. Sajnos az emberek nagy többsége nincs is tudatában az itt felmerülő témáknak, illetve felvetődik az a kérdés, hogy mi a helyzet azokkal a szülőkkel akik úgy gondolkodnak, hogy engem is megvert az apám , mégse lett semmi bajom, itt vagyok felnőttem, néha az , az egy pofon nem árt meg senkinek. Úgy gondolom nagyon sokan nem is sejtik , hogy micsoda életre kiható sérüléseket okoznak. Talán ha tesztet lehetne íratni a szülőkkel mielőtt gyermeket vállalnak. Tudom ez őrültségnek hangzik, de ha azt veszem, hogy egy munkához is a legtöbb esetben több éves tanulás , képzés , még a vezetéshez is tanulni tesztet oldani, akkor egy egy ennyire fontos kérdésben mint egy gyermeknevelése , talán hasznos lenne egy alkalmassági . Más téma , az idősek otthona és árvák közötti programról hallottam, úgy gondolom ez egy csodálatos kezdeményezés , nagyszerű jövőt látok benne, rengeteg segítséget nyújtana mindkét félnek. Köszönöm az előadást , érdekfeszítő , felettébb aktuális téma.

Nagyon hasznos beszélgetés volt! 👍

Lassan merem csak nézni ezeket a podcastokat és őszinte leszek: nagyon nehéz elhinni azt az optimizmust ami kifejeződik benne. A gyerekverő és testi/lelki/sz*xuális bántalmazó szülők IQ-ja és EQ-ja annyira alacsony, hogy "Neki nem szól be a pszichológus meg a tanár, hogy ne ordibáljon meg ne verje meg a gyereket". Akkor ott a vallási fanatizmus is "a keresztény nem féti a pálcát a gyerektől". Nekem örökbefogadó anyám volt, aki önmaga is bántalmazó családból került ki, amit nemcsak megismételt de még adott is hozzá "elemeket". Apró baráti köröm volt a lakótelepünkön, de egyet nem tudok mondani akit szintén nem vertek és még durvább dolgok. Egyet sem. A tanárok (90es években) tovább "bullyztak" a adhd viselkedés miatt, és egy ördögi körben éltem le a gyerekkort ami abból állt, hogy rúgtak belém kint meg otthon meg kint meg otthon. Az én anyámnak azt mondta a pszichológus, hogy komoly változásokat kell tennie hogy egyáltalán legyen valami. Ő meg ordibált vele egyet, hogy ugyan neki ne mondja meg senki. Igy elég nehéz a közösséget változtatni, ha az egyéneknek minden építő kritika vagy tanács a pszichológustól/tanártól csak egy "egó-sérelem". És azt hinnétek, hogy mikor kaptam mentális betegségről diagnózist akkor megállt volna és elgondolkozott volna. Nem - ez is őt igazolta a saját szemében. "A gyerekkel van a baj nem velem.". És ha egyedi sztori lenne, de nem az.... Többen említik a telefonozást, a 90es években nem volt okostelefonozás, mégis (ironikus modon) telefonfülkékben vártam esőben éjjel hogy anyám beengedjen a lakásba mikor hazajön ki tudja honnan. Aki el akarja hanyagolni a gyereket, az akkor is el fogja ha minden kütyüt elveszünk tőle. Én őszintén nem tudom, hogy ebből hogy lehet felmászni mint társadalom.

Ezt az online kérdőívet hol lehet kitölteni?

46 perc - ezt tanítják a Magatartástudományi Intézetekben