Тёмный

TMG Gazdafórum - No-till direktvetés a homokon 

TMG Egyesület
Подписаться 601
Просмотров 3,4 тыс.
50% 1

Bátraké a szerencse, avagy hogyan boldogul egy fiatal az alföldi homokon saját direktvetőgép nélkül. Előadás, tapasztalatok megosztása, vetési bemutató, őszi növények szemléje.
A TMG REAG oktatási sorozatának következő része volt a 2023.04.11-i nap, amely Szabó Zoltán TMG gazda kiskunmajsai földjén zajlott.
A nap házigazdája Szabó Zoltán, segítőtársa pedig Hargitai Sándor volt.
A délelőtt első felében elmélettel kezdtünk, melynek során a dolgok mélyére sikerült mennünk, hiszen a résztvevők nagyon sok kérdéssel érkeztek, melyeket a házigazdák a megjelent TMG gazdák bevonásával igyekeztek megválaszolni. Szó esett a regeneratív gazdálkodás alapjain túl a homoki gazdálkodás kihívásairól, azok megoldási kísérleteiről, a talajtakaró növényekről, annak legeltetéséről, illetve a tápanyag kijuttatásról - illetve ki nem juttatásról.
A gyakorlati bemutató 10 órától kezdődött, első részében a tritikálé-borsó köztesvetés létjogosultságát magyaráztuk el az állomány szemléje közben. Az októberi vetés módjáról és apropójáról, felhasználási céljáról is volt szó az eddigi kísérletek tapasztalatai tükrében.
A következő téma minimum tápanyagos őszi árpa bemutatása volt.
Végül kukorica direktvetését lehetett látni, melyet Reto Stocker, a TMG Egyesület egyik tagja végzett a Svájcból hozott John Deere direktvetőgépével, közben elmesélte, miért ezt a vetőgépet használja, mire alkalmas a gép, min változtatott rajta.
A vetéssel egy menetben tápanyag kísérlet beállítása is történt, hiszen Zoli kíváncsi arra, vajon vannak-e olyan állapotban a talajai, hogy ne legyen szükség műtrágyára. Így lesz egy rész, ahová kerül nitrogén, egy másiknál pedig nem. A végső cél, hogy egyáltalán ne kelljen plussz nitrogént kijuttatnia földjeire.
www.tmg.hu

Опубликовано:

 

18 апр 2023

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 2   
@istvancsizmadia3613
@istvancsizmadia3613 Год назад
Üdvözletem. Minden tiszta és világos számomra csak egy dolog nem. Ha minden évben azzal kezdjük a gazdálkodást hogy lefújjuk totállal a földet, akkor nem e veszítettük el az előnyét ennek a típusú gazdálkodásnak? Mitől jobb talajt építeni, dupla mennyiségű vegyszer terhelés mellett? Hisz ezek eleve mérgek a talajnak és ezt csak fokozzuk. Számomra így nem vonzóbb ez a művelési forma.
@tmg_egyesulet
@tmg_egyesulet Год назад
Kedves István! A talaj takarása a lényeg, mert a fedetlenség okozza a legnagyobb kárt a földjeinken és a művelés, a talajbolygatás. Miután a talaj épül, a benne lévő szervesanyag dúsul, aminek pufferhatása van: az élő talaj sokkal könnyebben bontja a kemikáliákat. A regeneratív gazdálkodók egyébként jellemzően kevesebb vegyszert használnak, mint a hagyományos gazdálkodásban: itt okszerű vegyszerezés van. A jól megválasztott okszerű gyomirtással jobb talajépülést ér el, mint az állandó talajműveléssel. De ha nem szimpatikus a vegyszerhasználat, akkor termináláshoz használhat szárzúzót is - ahogy tagjaink közül is sokan teszik. Biztosan meg fogja találni az Ön számára megfelelő megoldást, ha ezt az utat szeretné választani.
Далее
No-Tiller Magyarországon
17:53
Просмотров 3,3 тыс.
Best exercises to lose weight ! 😱
00:19
Просмотров 12 млн
When A Gang Leader Confronted Muhammad Ali
11:43
Просмотров 4,7 млн
80 Year Olds Share Advice for Younger Self
12:22
Просмотров 1,6 млн
Best exercises to lose weight ! 😱
00:19
Просмотров 12 млн