Тёмный

Érdekes fogyasztást produkált az olcsó francia kisautó 

Vezess TV
Подписаться 90 тыс.
Просмотров 23 тыс.
50% 1

1992-ben a Renault Twingo első generációja elképesztően furcsán mutatott a kereskedésekben. A kis gömbhal megjelenésű apróságot szikrázóan élénk színekben lehetett kapni, a lendülete pedig nem csak a 90-es években tartott ki. 2007-ig majdnem 2,5 millió darab kelt el belőle, így ma sem ritka az utcán, de már leginkább csak a fiatalabbakkal találkozhatunk.
A 2000-es évek elején már az ezüst és fekete színeknek állt a világ, így Twingoból is ilyet találunk leginkább. Ezzel együtt viszont a felszereltség is modernizálódott, a harmonika tető mellett megjelent a nyitható üvegtetős kivitel, légkondicionáló, elektromos ablakok, központi zár is rendelhető volt bele. Ma olcsó kezdőautó a piacon, pár százezer forintért beszerezhető. De milyen ma egy 20 éves Twingo és főleg, mennyit fogyaszt? Minden kiderül a legfrissebb Teletank epizódból!
Feliratkozás a csatornára: bit.ly/VezessTV-feliratkozas
Ez a Vezess RU-vid-csatornája. A vezess.hu Magyarország piacvezető autós lapja, havonta több mint 1,5 millió olvasóval. 2001-ben alapított magazinunkban évente 150-160 új autót tesztelünk itthon és a világ számos országában. Írunk használt autókról, haszongépjárművekről, beszámolunk a motorsport eseményeiről, kiemelten foglalkozunk a Forma-1-gyel. Cikkeinkben igyekszünk minden olyan témával foglalkozni, ami érintheti a közlekedés résztvevőit. Körüljárjuk az autóvásárlás, az üzemanyagok, a rendszámok, a gyorshajtás, az autójavítás kérdéseit, de nem maradnak ki a vicces történetek sem. RU-vid-csatornánkon is megtaláljátok a fenti témákat, de a használt autókkal, az autók fogyasztásával, fedélzeti rendszereivel és a Forma-1 történéseivel külön, kiemelt sorozatokban is foglalkozunk. #vezess #teszt #autóteszt #üzemanyagár #autó
Web: www.vezess.hu/
Facebook: / vezess
Insta: / vezess
E-mail: youtube@vezess.hu

Авто/Мото

Опубликовано:

 

22 дек 2022

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 60   
@Meeetya77
@Meeetya77 Год назад
Ez egy mocskos jó kis autó! A már 16 szelepes egykettessel szerelt darabok nagyon szuperek lettek már, de a Mk 2 a legjobb. Vagy volt az ismeretségi körben, vagy van épp egy. A 197 centimmel még hátul is elférek teljesen hátratolt üléspaddal. Minimál autó, de a legjobb, ami városba, és középtávokra is jó! Én vennék.
@gergo70
@gergo70 Год назад
országúton 100-as tempónál 5,2 L/100 km evett meg az 1,2 es 8 szelepes-em.
@Breakdowner100
@Breakdowner100 Год назад
Nem is értem, hogy legalább 2-3 biciklit miért nem raktatok arra a tetőcsomagtartóra, hogy releváns legyen a kijött érték?!
@donatkovacs8140
@donatkovacs8140 Год назад
Nekem 96-osom van és annak is egy álom a váltója. Még nem néztem végig a riportot, nekem 80km/h mellett, óvatosan vezetve többször produkált 4,6-os fogyit. Pedig Ő még az 54 pónis ős Twini😍
@istvankovacs2759
@istvankovacs2759 Год назад
Szerintem hozta a hozzá illő fogyasztást, boldog karácsonyt mindenkinek!
@kornelmuller3866
@kornelmuller3866 Год назад
Ha már fogyasztásmérés, akkor a tetőcsomagtartót tényleg leszedhettétek volna. Pár deci biztos elment rajta, pláne városon kívül, és talán pályán a menetzaj is csökkent volna valamelyest. Amúgy legnagyobb hátrányának azt látom, legalábbis 3 gyerekkel, hogy csak 4 személyes.
@trebihun
@trebihun Год назад
Jöhetne már a Teletankba egy Honda Insight is. Boldog karit .
@Twingotwongi
@Twingotwongi Год назад
Pont, hogy a régi C3G golyóálló és hallhatatlan. A családban van nekünk is kettő. Egy 95-ös C3G-vel és egy 98-as a D7F motorral. Mind a kettő a jól fogyaszt és megbízható.
@stsimon7
@stsimon7 Год назад
Ez így igaz!
@82Fular
@82Fular Год назад
Remélem egyszer lesz majd szerencsém egy"vasaló"Swifthez lehetőleg a standard 1.3-as mocival. :)
@gerrardsteven2135
@gerrardsteven2135 Год назад
idióta.............
@zoltankiss346
@zoltankiss346 Год назад
A miénk ugyan ilyen motorral télen 6,2 l-ben megáll Budapesten és pályán, országúton kevesebb, illetve nyáron kb 0,6-0,8 l-el kevesebb. 20 éves az is, csak 70 ekm van benne, első tulaja vagyunk és második autónak használjuk. A 130-at utálja, mi is, borzasztó zajos. Országúti tempóig elmegy. Vezetni egy idő után fárasztó minden szempontból, viszont célszerszám. Miénk belül nem zörög, de a kevés km ellenére némely műanyag elfáradt, mint pl kilincsek, ülésállító karok, kormány burkolat, illetve a külső műanyag elemek. Mivel egyszerű szerkezet a karbantartási költsége olcsón megúszható. A szerelők utálják a francia építési logikát.
@kleavenae
@kleavenae Год назад
A régi motorok szeretnek meghalni? Tudtommal az a 70-es évekbeli láncos technika kinyírhatatlan. Nekem volt '94-es Twingom, sok gondja volt, de a motorral soha semmi. Hidegben, melegben tized másodpercek alatt beindult. A vége felé próbálgattam, hogy meddig pörög ki (azt hiszem 7000 és gyönyörűen szaggatva szabályozott le). Azt is teljesen jól viselte.
@vanishoxiaction7885
@vanishoxiaction7885 11 месяцев назад
Raktál bele fordulatszám mérőt ‽¿?
@kleavenae
@kleavenae 11 месяцев назад
@@vanishoxiaction7885 vannak alkalmazások amik hang alapján megmondják a fordulatszámot. Elég nagy pontossággal ráadásul
@krisztianzeke7845
@krisztianzeke7845 Год назад
Az autó rendszámtesóját használom futár kocsinak, az enyémnek is IDR a rendszáma gondolom egyszerre intézték a rendszámot. Csak teli rakom, mindig kiszámolom a fogyasztást. Vagy ez 6,74 vagy 7,28 jön ki néha egy egy század eltérésel, nem tudtam még rájönni minek a függvénye.😂
@MzperX..
@MzperX.. Год назад
Az autó méretéhez, súlyához és a teljesítményéhez képest kissé magas a fogyasztás....
@demorfaravell4913
@demorfaravell4913 Год назад
Pontosan. Simán 5.5-6 litert kellene hogy egyen azon a tesztkörön.
@pitthe7676
@pitthe7676 Год назад
Azért szomorú,hogy akkora nagy technológiai fejlődést hirdetnek mindig de az autók fogyasztása évtizedek óta sem tudott lejjebb csúszni.Az egyre sűrűbben kiadott új autók se tudnak kevesebbet fogyasztani,tudom nincs érdek arra,hogy kevés legyen egy autó fogyasztása.
@Findt.J
@Findt.J Год назад
Ha tesztelnél egy 4 éves Toyota Aygo fogyasztást, kölcsön adom szívesen. 😁
@user-bj3cr6sq7d
@user-bj3cr6sq7d 8 месяцев назад
Miért lett vége a sorozatnak? Legyen újra teletank én élveztem mindig!
@JBalazs
@JBalazs Год назад
1.2 8V D7F-et kellett volna. Az a Renault legtakaréskosabb kis benzinese. Nekem már a 3. Clio-m van D7F motorral, legrosszabb esetben fogyasztanak 6 elejét. Sok várossal, télen. A mostani Clio-m D7F 726, nyáron klímával eszik 6 litert. Meg télen, ha sok a város. 3 éves fogyaztási átlaga 5.6.
@palmaliget3824
@palmaliget3824 Год назад
❤️
@MrCoolcsar
@MrCoolcsar Год назад
6,5 literes fogyasztásnál soha nem volt rosszabb nálam ugyanezzel a motorral, és az csak városban. Pályán 110-zel 5,2 volt a legtöbbször számított átlagfogyasztás, egyszer kijött 4,7-re is. Szoktam 130-150-nel is közlekedni egészen addig amíg a hengerfejtőmítés meg nem adta magát.
@cposkywalker6529
@cposkywalker6529 Год назад
Hmmm, országúton 100 körül 4,6. Klímával 5,2 353000 km van benne.
@erdoslacika
@erdoslacika Год назад
1.2 16v?
@cposkywalker6529
@cposkywalker6529 Год назад
@@erdoslacika igen
@zoltanriczu2129
@zoltanriczu2129 Год назад
Új korába mennyibe kerül?
@256ikarus5
@256ikarus5 Год назад
Egy Skoda Fabia 1 és egy Octavia 1 fogyasztása érdekelne, mivel ebben a két autóban gondolkozom, ami a vételt illeti.
@bazsii94
@bazsii94 Год назад
Egy lupo 3L -t vagy egy saxo 1.6D -t szívesen megnéznék nálatok hogy menne-e a gyári adat egy agyon használt típusnál :D
@flashboot
@flashboot Год назад
Saxo-ban csak 1.5D létezett. Az 1.4D motort váltotta le ,amit a Peugeot 106-ba és a Citroen AX-be szereltek leginkább. Tudott 3,5-et is enni országúti tempónál. Fénykorában a futárok kedvenc autója volt.
@adamtoros8981
@adamtoros8981 Год назад
@@flashboot Micra k11-be is volt. Mi hajtottunk egyet bő 2 évig. Vegyes életszerű hasznàlattal az 5l körül azért bekapta....
@Peter-mb9pu
@Peter-mb9pu Год назад
Én még ezt a fogyasztást is sokallom...2 -es laguna ami 1380kg 1.6 107le vegyesben eszik ennyit, télen 7.2 nyáron 6.3...1.8-as 120le 7.1 stabilan 3 éves átlag ... Ezek többnyire 20-20km es munkábajárós távokon vannak használva 35e fős város, de pályán sem esznek többet 110-120ig...az 1.6 ráadásul kombi, egyszer 500km-et (nem itthon) 160-180as tempóval vezettem le akkor jött ki 7.8 ra... Szóval 1.2 840 kg....valahogy sok...
@Quercuscerriscerris
@Quercuscerriscerris Год назад
Nekem 5.7-6.2 között volt az átlagom 3 év alatt egy 2001-es 16 szelepes Twingoval. Hétköznap Bp. 11 ker. Stadionok kb.10km. Hétvégén kirándulás vagy rokon látogatás. Jó idő esetén a tetején még 2 db biciklivel. A 64.000 km alatt a motorban csak az olajat és a szűrőket kellett cserélni évente egyszer. A futóműben az első lengéscsillapítók és a rúgók szorultak cserére valamint kétszer kellett stabpálcát cserélni és ennyi volt az össz szervíz igénye. 244.000km-rel adtam el.
@Peter-mb9pu
@Peter-mb9pu Год назад
@@bg11LL nevessél agyhalott...... Ne akard már kiforgatni a szavaim...Mivel 4e forog már 130 nál, nem üvöltetem feleslegesen az autót....nem szoktam gyorsabban menni...az az egyszer valóban egyszer volt...180 közel végsebesség közeli tempó (195)....így szerintem jónak mondható a 7.8 ( ami ráadásul rátankolásos módszer volt) ... De nem kell elhinni...nem akarok semmit sem bizonygatni...1.2 től nagyon sok ez a fogyasztás...lépj be egy laguna csoportba ott is vannak extrémen alacsony és extrémen magas fogyasztási adatok, azt hogy te a neten megnézed spritmonitoron... semmit sem jelent...pl én se töltöttem fel oda adatokat...nem mérvadó, lehet egy két bolond ezzel szórakozik, mert jobb dolga nincs... ....205/45 r16 ettől is kevesebb(0.5l), most 225/45 r17 van rajta, ráadásul állandóan téli...meg ki hol használja, városban, dugóban biztos lehet több, de írtam is a gyengébbek kedvéért mint amilyen te is vagy , hogy 20-20 km munkábajárós távok és 35 e fős város, nem sok dugó, illetve lámpa...hosszabb táv sem nyomja meg 110-120 ig, de ezt is írtam...amúgy most néztem gyári országúti fogyasztása 5.7 vegyes 7.2..de mindegy okoskodjál...
@adambende9170
@adambende9170 Год назад
Volkswagen Up is lehetne a műsorban
@SAABo86
@SAABo86 Год назад
Ezt az útvonalat meg lehet találni valahol?
@VezessTVChannel
@VezessTVChannel Год назад
Szia, a korábbi videók elején látható az animáció.
@zoltantoth3017
@zoltantoth3017 Год назад
Jó sokat eszik
@DoktoUr_Youtubecsatorna
@DoktoUr_Youtubecsatorna Год назад
Ez ilyen, nem kell 3 litert elvárni, 5-8 között teljesen normális a matiz is dettó ugyan ez.
@sola9740
@sola9740 Год назад
Egy Polo 1.4 pd tdi jöhetne
@VezessTVChannel
@VezessTVChannel Год назад
Amint lesz rá lehetőség, hozzuk!
@danielpazar4233
@danielpazar4233 3 месяца назад
70.000 km-en keresztül írva (16 szelepes) 4,7 l/100 km. Jellemzően NEM autópálya, 130-as sebességgel.
@tranelarod
@tranelarod Год назад
Hogy a fenebe keveredik bele a videoba karacsonyi zene ?
@ladazotya8306
@ladazotya8306 Год назад
A méretéhez,súlyához ezzel a teljesítménnyel szerintem sok.Nem kötekedni akarok. Nekem egy VW Touranom van 1.6 102 pacival,és nekem pont ennyit szokott kb fogyasztani. Azért a két autó közt van akkora különbség,hogy kis Twingo felével is beérhetné. Ha a biztonságot nézem ezzel a fogyasztással inkább maradok a Touran tankomnál,nem baj ha nagy az 🙂 Édesanyámnak meg egy Thaliaja van,az is 1.4 16 szelepes motorral azt hiszem 100 ló körúli,és az sem fogyaszt ennyit.
@erdoslacika
@erdoslacika Год назад
Persze Touran 6.7 et 🤣🤣🤣🤣
@eszekiistvan7953
@eszekiistvan7953 9 месяцев назад
"Ez kevesebb mint a gyártói érték" nos nem jó a számitásod! elöször mennyit cal a km óra?egyszerű példa.ha 100km sebességnél 96km a valós sebesség,akkor 2 szer is átverted magad!jelen esetben 104km kell megtenned+nem96 km órás sebeséggel ,hanem valós 100 km/h,ami ugye 104.ha igy kiszámolod akkor gyári értéket fogsz kapni!😳😳😳😳😳😳😳😳
@chrsblgh01
@chrsblgh01 Месяц назад
Akkora ordenáré baromságot írtál , hogy a hajam lobog tőle....Mi köze a sebességnek a megtett távolsághoz ?
@zsoltminich4361
@zsoltminich4361 Год назад
Twingohoz kisebb motor nem volt, nagyobb sem, csak egykettes. :)
@csipi89
@csipi89 Месяц назад
Abszolút vidámság .. Fekete :D
@istvanjuhasz9241
@istvanjuhasz9241 Год назад
Jobbos fényszóró nem világít.
@marklestyan5442
@marklestyan5442 Год назад
ennek valami baja van hogy ennyit fogyaszt !
Год назад
gyenge, könnyű kisautóhoz képest ez nem olyan jó fogyasztás szerintem
@MzperX..
@MzperX.. Год назад
Egyetértek
@Quercuscerriscerris
@Quercuscerriscerris Год назад
Ez kisautóban nem gyenge. Gyorsulásra simán tudja azt amit a korabeli 1.6-os G Astra, Focus vagy egy 3-as BMW. Persze végsebessége óra szerint is csak kicsivel lépi át a 170km/h-t. A fogyasztása engem is meglepett. Amit én használtam annak kicsivel 6L alatt maradt az átlagfogyasztás 64.000km alatt. Jellemzően 5,7-6,2 között fogyasztott, de a rekord 4,1 volt egy májusi Balaton kerülő kiránduláson nyitott tetővel.
@zsoltpapp3363
@zsoltpapp3363 Год назад
Ennel tenyleg nincsen lejjebb. Os Swift ehhez kepest Maserati
@Quercuscerriscerris
@Quercuscerriscerris Год назад
Hát azért ezt erősen kétlem. Ez egy kényelmes, négy személy számára tágas kisautó, amire nem jellemző a rozsdásodás és az ilyen 2001-től gyártott példányoknál egy baleset túlélésének az esélye is sokkal jobb mint egy ős Swiftben ( Persze tudom a nullánál nem nehéz jobbnak lenni).
@szmaron11
@szmaron11 Год назад
Én sem tudok vele egyetérteni, úgy hogy tavaly jártam egy 2002-es Swift-el, amiben valós 60 ezer km volt (barátom szülei vették újonnan). Nagyon szerettem, főleg hogy ennyire újszerű volt, de azért a lengéscsillapítás, és a zajkomfort (szélzaj vagy ha esett az eső borzasztóan zörgött a teteje) és érezhető volt rajta, hogy a 80-as évek szülöttje. Most egy ugyanilyen Twingo van, mint a videóban, és sokkal csöndesebb, kellemesebb rossz úton, és nagyobb tempónál sincs akkora zaj benne. Csomagtartóban is sokkal jobban variálható. A Swift egy dologban egyértelműen jobb volt, a 68 lovas motor nagyon jól vitte és a gázreakció is mérföldekkel jobb volt.
@frankdrebin9052
@frankdrebin9052 Год назад
Egy fosadék swiftért ezt meg se mutatnám!
Далее
Renault Twingo tartósteszt
27:18
Просмотров 68 тыс.
мы встретились 🔥
00:16
Просмотров 28 тыс.
Renault Twingo 2 - teszt
17:42
Просмотров 20 тыс.
Megvettük a LEGOLCSÓBB AUTÓT az országban!
8:53
Просмотров 666 тыс.
Nepper TV - Merjek-e dízelt venni?
7:32
Просмотров 544 тыс.