Az ősrobbanás-kozmológia és az UNIVERZUM múltja | Isten és a végső eredet kérdése 

6:30-nál sajnos a formázás elrontotta a hőmérséklet pontos számát, kérlek nézzétek el nekem. Nem 1032 celsius, hanem 10 a 32.-en celsius fok az. ;)

Most úgy éreztem magam, mintha a PBS Space Time csatorna egyik videóját nézném. Hallgatom, nézek ki a fejemből, szórakoztat, érdekel, de még vagy 10-szer meg kell hallgatnom mire megértem miről beszélsz 😃

Nézegetem mostanában a videóidat és örülök neki, hogy van valaki aki ennyire odaszántan és felkészülten foglalkozik az apologetikával. Remélem folyamatosan lesznek újabb videók.

Ismét szuper munka, köszönöm szépen 🙂

Nekem az a problémám, hogy az elhangzott idézetek egy nagyrészében a mozgások leírására mindig visszatérnek a klasszikus fizika kauzális szerkezetére. Mesterségesen szétválasztva a tér és idő szerkezetét. Ha már csak általános relativitáselmélet szerint definiálok valamit, akkor ez alul definiált állítás, hogy x t-ben létezi, de hol, mihez képest? Nincs abszolút időm, amihez képest tudnám definiálni a kauzális szerkezetét x-nek, ehhez kell még a 4 dimenziós téridő másik 3 paramétere is. Így annak sincs értelme, hogy definiálok t'-t, mert annak meg lesz egy r' másik hely koordinátája. Semmilyen fizikai és metafizikai érvet nem látok arra, hogy miért engedhetnénk el az univerzum téridőszerkezetére vonatkozó ismereteinket, ehelyett bevezetve valami önkényes kauzális szerkezetet.

A kezdőpillanat lehetetlensége a 11:20-nál elhangzott érven alapul. Azonban ez az érvelés előfeltételezi a folytonos időbeli elindulás lehetetlenségét Zénon nyomán. Két ellenérv is felhozható ez ellen. Egyrészt tapasztalatból tudjuk, hogy el lehet indulni, és az érvelésben éppen a folytonosság matematikai definíciójával állunk szemben. Ennek feloldásaként beláthatjuk, hogy nem csak az időpillanatok csökkenthetők végtelenségig nullához közelítve, hanem a mozgások nagysága is. Másrészt bizonyos objektumok nem folytonos módon változnak, hanem kvantumosan. Ezen alapszik a kvantumelmélet. A mozgásállapot változás mindig pillanatszerű. Egy (vagy több) foton energia elnyelődése által a (mozgás)állapot megváltozik. Persze ettől nem lett egyszerűbb a probléma, sőt.

III. rész: Innentől kezdve rátérek saját gondolataim megfogalmazására. 1. Állítás: a fény modellezhető egydimenziós sejtautomatával. Képzeljünk el egy számegyenest, amelynek minden cellájában van egy egyfotonnyi hullámcsomag. Tegyük föl, hogy az ilyen „csomagok” különböző állapotai véges halmazt alkotnak, nyugalmi állapotnak nevezhetjük a foton hiányát az adott időpillanatban az adott cellában. Az átmenetfüggvény rendkívűl egyszerű: tegyük föl, hogy a számegyenes mínusz végtelenjéből érkezik a fény. Legyen egy cella szomszédja az ő baloldali szomszédja. Nyilvánvaló, hogy az így definiált szomszédságfüggvény eltolásinvariáns, vagyis egy tetszőleges vektorral való eltolással keletkezett cella szomszédja a cella szomszédjának a szóbanforgó vektorral való eltolásával keletkezik. Az átmenetfüggvényt pedig definiáljuk úgy, hogy egy cella a következő időpontban vegye fel szomszédjának (jelen esetben bal oldali szomszédjának) előző időpontbeli állapotát. Így az idő diszkrét (vagyis nem folytonos) tulajdonságát, ami a sejtautomataelméletben követelmény, itt teljesen szabályos módon egyenlő időközökre lévő t1, t2, t3, …,tn, … időpontokra vezethetjük vissza és bármely két egymásra következő időpillanat különbsége egyenlő azzal az időmennyiséggel, amire a fénynek szüksége van ahhoz, hogy „egy fotonja egy hullámhossznyi utat megtegyen”. 2. Állítás: a hajnövekedés modellezhető egydimenziós sejtautomata feladattal Képzeljünk el egy számegyenest, amelynek egy véges intervallumán vannak csak nem-nyugalmi állapotú cellák. Az intervallum baloldali legszélső cellája legyen HAJHAGYMA állapotban, az intervallum többi cellája legyen HAJSEJT állapotban. Olyan átmenetfüggvényt kell keresni, amely egy véges idő elteltével az intervallumot „megnöveli jobbról” egy HAJSEJT állapotú cellával, míg a többi cella a kiindulási állapotú lesz ismét. A szomszédságfüggvénytől most is meg kell követelni, hogy csak önmaga illetve bal- és jobboldali szomszédos cellája legyen. A feladat megoldásával nem foglalkoztam, csupán a feladat absztrakt megfogalmazásával.

Egy technikai javaslat a hirdetésekkel kapcsolatban... Úgy tűnik, hogy időzítve vannak elhelyezve a reklámok a videókban, de valószínűleg nem a legegyszerűbb ezt jól, pontosan beállítani. A gondolatmenet utolsó pár szava előtt már megjelenik a hirdetés :/ Ha néhány másodperccel későbbre lennének időzítve, akkor kevésbé lenne zavaró ;) Nincs problémám azzal, hogy több hirdetés van, hisz többen (ahogy én is) csak ezzel járulunk hozzá a csatorna működéséhez.

X. rész: Továbbmenve, feltehető, hogy ha létezik elektronspinrezonancia jelenség, akkor létezik pozitronspinrezonancia jelenség is és hasonlón automataként értelmezhető a pozitronpár, mint elemi entitás. Most képzeljük el, hogy egy számegyenes mentén a mínusz végtelenből is és a plusz végtelenből is érkezik két-két fénysugár, amelyek párhuzamosak a számegyenessel és „elég” közel vannak egymáshoz. Tételezzük föl továbbá, hogy egyszerre érkeznek a számegyenes origójához. Fény-fény kölcsönhatásból keletkezhet elektron-pozitron pár. Képzeljük úgy, hogy a bal oldalon keletkezik a két pozitron és a jobb oldalon a két elektron. Mivel ezelőtt a képzeletbeli pillanat előtt még csak fény létezett és semmilyen más elemi részecske, így még az is megtörténhet, hogy ez az őselektronpár és őspozitronpár akár hosszabb időre is megtarthatja automata-állapotát. Képzeljük továbbá úgy, hogy valamilyen oknál fogva a pozitronok nem rekombinálódnak az elektronokkal, hanem újabb ilyen párok keletkeznek. Ami lényeges, hogy egy nagyon pici ideig a pozitronpárt és az elektronpárt belefoglalhatjuk egy olyan gömbbe, amely elég pici ahhoz, hogy kisebb legyen egy protonnál. Végezetül még egy hipotézist fogalmazok meg. Mivel az univerzumot alkotó részecskék száma páratlan (13), és ebből 12 részecske-antirészecske párba állítható, továbbá csak rövid időre állítható elő az ismert univerzumban antianyag, így csak egy olyan világegyetemet tudok elképzelni, amely háromrétegű: legbelül helyezkedik el egy többmilliárd fényév sugarú gömb, az általunk valamelyest ismert univerzumrész. Ezt körül kell hogy fogja egy antianyag köpeny, és mivel az is mindig véges, azon kívűl eső tartományban csak fény található. Az antianyag-köpeny és a mi univerzumrészünk határán kell, hogy legyen elegendően vastag Higgs-bozon membrán, amely az antianyag köpeny felől beereszt egy bizonyos energia-anyag-mennyiséget, de a másik irányba nem ereszt vissza ugyanannyit. Így a normálanyag-univerzumrész és az antianyag-univerzumrész is növekszik, és minden határon túl tart a végtelen felé. Ez volna az a szintézis, amit megpróbáltam felvázolni, de bizonyítékok hiányában elismerem, hogy mindez csupán metafizika. Pályázatom célja, hogy ennek révén megfelelő pénzeszközök és szakmailag felkészült segítőtársak segítségével, (villamosmérnök és programozó) létrehozzak egy elektronikus hierarchikus tömbszámítógépet és megoldjak vele egy mintafeladatot.

Néztem ezt a vitát Carol és Craig között, és meg kell mondjam, hogy szerintem Carol a fizikát a saját vallási tételének igazolására használja. Megerősített ez abban, hogy én is ezt tegyem, és abban nem szerepel az ősrobbanás. Viszont az idő kvantatív természete egy jó kérdés.

VII. rész: Egy másik alapvető definícióként a kvázi-halmaz fogalmát szeretném bevezetni: KVÁZI-HALMAZ: a halmazelméletben egy halmaz akkor van megadva, ha felsoroljuk az elemeit. Minden eleme egyedi, különbözik a többitől. A kvázi-halmaz ezzel szemben olyan összesség, amely ugyanabból az elemből egynél többet is tartalmazhat, de csak véges számút. Legyen H={a, b, c, d, e} egy ötelemű halmaz, ekkor pl. a K_H kvázi halmaz tartalmazhat az a elemből 10-et, a b-ből 2-t, a c-ből 1000000-t, d-ből egyet sem, e-ből 1-et, és ezt jelölhetjük a következőképpen: K_H={10*a, 2*b, 1000000*c, 1*e}. Legegyszerűbb esetben, ha pl. H={e}, akkor pl. K(n)_H:={n*e}. A kvázi-halmazt azért tartom hasznos definíciónak, mert az univerzumot minden időpillanatban leírhatjuk vele mennyiségileg és minőségileg is, ha a különböző entitásokat különbözőnek foglaljuk össze, de az azonos cselekvésalgebrával rendelkező entitásokat egy csokorba kötjük, leszámláljuk és a kapott számmal és az entitás jelével vesszük figyelembe a kvázi-halmazban. A kvázi-halmaz azonban inkább mennyiségi, mint minőségi leírásra alkalmas. Ugyanis, pl. az emberi sejtek mintegy 90 százaléka baktérium. Ha olyan kvázi-halmaz leírást szeretnénk készíteni, amelyben külön jellel illetjük a baktériumokat és az embereket, akkor a mennyiségi leírással nem volna semmi baj, de nem lenne figyelembe véve az a körülmény, hogy a baktérium egysejtű formában létezik-e az adott időpillanatban, vagy a soksejtű emberi szervezet egyik építőkockájaként. Az élet igen bonyolult, sokdimenziójú állapotsorozat. Még ha egy időpillanatban adott egy entitás pillanatnyi intelligenciája, amit úgy definiálnék, mint a szükségletek kielégítésére alkalmas algoritmusok pillanatnyi összessége, és adottak a környezeti feltételek, akkor sem determinisztikus az adott entitás viselkedése, mert még függ a pillanatnyi szükségletétől is. Azonban talán posztulálhatjuk azt, hogy ez a három jellemző már determinálja az entitás adott időpontbeli önprogramozását. Egy kicsit visszatérve a cselekvésalgebrára, érdemesnek tűnik bevezetni még egy definíciót: a GENERÁTORHALMAZ fogalmát. Vegyünk egy entitást, amely időről-időre tudatosan, vagy félig-tudatosan átprogramozza önmagát. A cselekvésalgebrájában szereplő P programhalmaz tartalmaz már „lefutott” programokat és potenciálisan a jövőben „lefuttatható” programokat. Ha mindezeket a programokat kettéválasztjuk „egyszerűekre” és „bonyolultakra, akkor az egyszerű programok alkotják a generátorhalmazt. Ezekre a programokra az jellemző, hogy a három alapművelettel nem lehet őket „összerakni” semmilyen további P-beli programokból, mert annyira egyszerűek. Másrészt, igaz ugyan, hogy ezek a generátorhalmazbeli programok az entitás részentitásainak összehangolt eredőjeként adódnak, tehát a részentitások programjaiból származtathatók, és ezek még egyszerűbbek, de egyetlen részentitás sem képes önállóan „lefuttatni” őket.

VI. rész: A matematikai rezonanciaelmélet legalapvetőbb definíciójának javaslom a következő struktúrát: CSELEKVÉSALGEBRA: az (A, P, „+”, „IfThenElse”, „DoWhile”) algebrai struktúrát nevezzük cselekvésalgebrának, ha A és P halmazok, A a környezeti feltételek halmaza, P pedig a belső programok halmaza. A többi három az idézőjelek nélkül a három művelet, amelynek értelmezése: összeadás („+”): legyenek p1 és p2 a P elemei, tehát belső programok. Ekkor a p1+p2 program is legyen P eleme és jelentse azt a programot, hogy időben először a p1 kerüljön végrehajtásra és közvetlenül utána a p2. feltételes művelet („IfThenElse”): legyen a egy környezeti feltétel, p1 és p2 P-beli programok. Ekkor IfThenElse(a,p1,p2) is legyen P-beli program és jelentse azt, hogy a p1 program kerüljön végrehajtásra, ha az a környezeti feltétel igaz, és p2 legyen végrehajtva ha a nem teljesül. feltételes ismétlés művelet („DoWhile”): legyen a egy környezeti feltétel, p pedig egy P-beli program. Ekkor a DoWhile(a,p) is legyen P-beli program és jelentse azt a programot, hogy a p program végrehajtása mindaddig ismétlődjék, amíg az a feltétel igaz. Megjegyzések: 1. A három művelet független egymástól. 2. Az összeadás nem kommutatív, nem mindegy, hogy először megeszem a levest és utána teszek a tányérba sót, vagy először teszek sót a tányér levesbe és utána eszem meg a levest. 3. Az A halmaz elemeitől csak annyit követeljünk meg, hogy minden időpillanatban kiértékelhetőek legyenek, vagyis eldönthető legyen, hogy a feltétel teljesül-e, vagy sem. Például: minden időpillanatban eldönthető egy adott földrajzi helyen, hogy esik-e az eső, vagy sem. 4. Példa az IfThenElse műveletre: ha van itthon túró és tészta, akkor túróstésztát főzök, ha nincs, akkor paprikáskrumplit - így is beprogramozhatja önmagát egy háziasszony. 5. Példa a DoWhile műveletre: a zarándok algoritmusa, mindaddig tesz egy lépést, amíg el nem jut Rómába. De egy másik példa lehetne Szent-Györgyi Albert „algoritmusa”, aki mindaddig vizsgálta a növényeket, míg csak meg nem találta a C-vitamint pl. a paprikában. 6. Az entitások valamennyien önmagukat programozó lények, amelyek azonban nem függetlenek a környezettől. Minden időpontban rendelkeznek egy intelligenciaállapottal és egy szükségletállapottal, de ez még nem határozza meg az adott időpontbeli viselkedésüket, mert a környezeti feltételek is hatással vannak rájuk. 7. A szükségletek és az őket kielégítő algoritmusok érdekes kapcsolatban vannak egymással: egy szükségletet egy adott időpillanatban nulla, egy vagy akár több algoritmus is kielégíthet. Ugyanakkor egy algoritmus egymagában több szükségletet is kielégíthet, így tehát nincs köztük egyértelmű függvénykapcsolat. 8. Létezik azonban egy szembetűnő szükséglet-algoritmus összefüggés a cselekvésalgebra kapcsán. Az például, hogy a programok összeadásának kommutatív volta igencsak szükségletfüggő, vagyis adódhatnak olyan szituációk, amelyekben a szükséglet által generált p1+p2 program adekvátan elégíti ki a szükségletet, de egy másik szükséglet p2+p1-et kíván. Sőt vannak olyan esetek is, amikor egy szükségletet p1+p2 éppúgy kielégít, mint p2+p1. 9. A szükségletek között mindig van domináns szükséglet, de a környezeti feltételek megszakítást generálhatnak. Az ilyen megszakítások felfüggeszthetik a domináns szükségletet kielégítő algoritmus folytatását, és ezt filozófiailag úgy értelmezhetjük, mint az entitás alkalmazkodását a környezethez. A matematikai modellezés szemszögéből nézve olyan ez, mintha a korábbi domináns szükséglet egy időre elvesztené a domináns jellegét és az alkalmazkodás, mint biológiai alapjelenség egyszerűen értelmezhető lenne azáltal, hogy az alkalmazkodás nem más, mint a környezet szükségletével való azonosulás a korábbi domináns szükséglet felfüggesztésével, ami az entitás önprogramozásának megváltoztatásával jár együtt.

II. rész: Roland Vollmar Sejtautamata algoritmusok című könyvében említést tesz további érdekes feladatokról is, amelyek közül most csak hármat ragadok ki: 1. A Sortűz-szinkronizációs algoritmus. Tegyük fel, hogy egy Neumann-féle egydimenziós sejtterünk van, vagyis képzeljünk el egy számegyenest, amelynek minden két, szomszédos egész szám által határolt intervallumában egy véges állapotú automatácska foglal helyet. Minden ilyen automatácska úgy veszi fel következő időpontbeli állapotát, hogy jobb és baloldali szomszédja, valamint önmaga aktuális állapothármasához a lokális átmenetfüggvény által hozzárendelt állapotot választja. Mivel a számegyenes összes automatácskája egyszerre reagál így a környezetére, a lokális átmenetfüggvény globálissá válik. A Neumann-féle sejtterekben mindig van egy ún. nyugalmi állapot, amire az jellemző, hogyha egy automatácska összes szomszédja nyugalmi állapotban van, akkor ennek az automatácskának a következő állapota a nyugalmi állapot lesz. A Sortűz-szinkronizációs feladat a következő: vegyünk egy olyan egydimenziós sejtteret, amelyben csak egy véges intervallum tartalmaz nem-nyugalmi állapotú cellákat. Továbbá a szóbanforgó intervallum legbaloldalibb cellája egy GENERÁLIS állapotú automatácskát tartalmaz, a többi cellában pedig KATONA állapotú automatácskák vannak. Olyan állapothalmazt és olyan lokális átmenetfüggvényt kell konstruálni, amely nyugalmi állapotban hagyja az intervallumon kívüli automatácskákat, az intervallumra pedig úgy hat, hogy az intervallum globális átmenetsorozata egy alkalmas t időpontban csupa TŰZ állapoú automatácskát produkál, a megelőző időpontokban pedig egyetlen automatácska sem kerül TŰZ állapotba. Ez a feladat meg van oldva egy konkrét esetre a Vollmar-könyvben. Számomra ez a feladat a Darwin-féle evolúciós elmélet absztrakcióját sugallja. A GENERÁLIS egy olyan önszerveződési forma (automata-állapot), amely legalkalmazkodottabb lévén továbbviszi a fejlődést, egyedül „nyomja rá bélyegét” a környezetére, a KATONA-kra és végül mindenki ugyanabba az állapotba kerül (TŰZ). Azt is mondhatnám, hogy a minőség mennyiségbe való átcsapásának modellezése ez a feladat. 2. A „legkorábbi madár”-feladat (Early Bird-probléma) Ez a feladat filozófiai értelemben az előző feladat megfordítása: a mennyiség minőségbe való átcsapásának absztrakt modellezése. Egy kör mentén véges sok homogén automatácska foglal helyet. Kezdetben minden automatácska a HÜLLŐ állapotban van. Mindegyik automatácska önmaga, valamint bal- és jobboldali szomszédja előző időpontbeli állapota függvényében veszi fel következő időpontbeli állapotát. Így persze minden időpontban megegyeznének az aktuális állapotok. Hogy ez ne így legyen definiálva van még az „ébresztés” fogalma, ami annyit jelent, hogy a külvilág is beavatkozhat a körbeli automatácskák életébe. Mégpedig úgy, hogy valamelyik automatácskát „felébreszti”, vagyis ad neki egy kívülről jövő stimulust. Rosenstiehl, Fiksel és Holliger úgy oldotta meg ezt a feladatot, hogy a külső jel egy adott időpillanatban csak egy automatácskát stimuláljon, a stimuláló hatás mindig ugyanolyan legyen, vagyis a stimulált automatácska mindig egy fix állapotba kerüljön a stimulálás után, akármilyen állapotban is volt. 17 állapotú automatácskákra véges algoritmust (átmenetfüggvényt) konstruáltak, akármekkora is a körben lévő automatácskák száma, és az algoritmus azt tudja, hogy véges időn belül kiválasztja az elsőként „felébresztett” automatácskát, amely MADÁR állapotba kerül, míg az összes többi HÜLLŐ állapotban marad. Így tehát új minőség keletkezik. 3. A Francia zászló-probléma. Ezt a feladatot csak azért emelem ki külön, hogy szemléltessem, mennyire hatékony eszköz a sejttér fogalom bizonyos biológiai jelenségek absztrakt matematikai modellezésére. A modellezett biológiai jelenség a gilisztáknak az a képessége, hogy ha szelvényezett testüket valahol elvágjuk, akkor mindkét részből egy új giliszta fejlődik ki, függetlenül attól, hogy a FEJ, a TÖRZS, vagy a VÉG helyén vágtuk őt ketté. A modell ismét egydimenziós sejttér, ahol három egymással egybefüggő véges intervallumban balról jobbra nem-nyugalmi állapotú automatácskák vannak. A teljes intervallumtól balra a mínusz végtelenig, illetve jobbra a plusz végtelenig csupa nyugalmi állapotú cella található. A három intervallumban balról jobbra, az elsőben csupa FEJ állapotban lévő automatácska foglal helyet, a középsőben csupa TÖRZS állapotú, a jobboldaliban pedig csupa VÉG állapotú. A teljes intervallum valamely belső cellaelválasztó pontjában „kettévágjuk” az intervallumot. Wolpert vetette fel ezt a problémát és meg is tudta oldani, tehát talált olyan átmenetfüggvényt, amely képes volt megvalósítani azt , hogy a szétvágással keletkezett két intervallum FEJ, TÖRZS, VÉG állapotú intervallumokra tagozódjon egy véges idő elteltével. Természetesen az egyes cellák (szelvények) szomszédai itt is csupán önmaguk, valamint bal- és jobboldali cellaszomszédjuk.

Fizikat keresztezve filozofiaval =/= tudomany. Csupan jatek a szavakkal. "Fizikarol" csak matematikaval lehet bezelni, minden mas ures fecseges. Hihetetlen szamomra, hogy barki fizetest kap ezert. :D

Készítsd el a következő videót kérlek! Most találtam meg ezt a sorozatot és zseniális!

Neked mint reformátusnak mi a véleményed Ként Hovindról és a Hovind elméletről?

💚🙏😇🙏💚

Még csak negyed órát néztem meg a videóból, de már most van egy csomó fenntartásom. A legfőbb, hogy annyira sűríted a témát, illetve a részterületek is annyira komplikáltak, hogy speciális fizikusi-kozmológusi diploma nélkül, még a művelt ember számára sem érthető meg. Hivatkozol olyan érvelésekre, például az időskála logaritmikus mérésére, ily módon a nulla pillanatnak a végtelen múltba kitolására, amelyek már nagyon régen túlhaladottak. Más: A fizika a tények tudománya. Filozófiai eszközökkel történő érvelés ezen a területen inadekvát. Egyáltalán, a fizika anyanyelve a matematika és minden nyelvi megfogalmazás, legyen bármilyen logikus is, félrevezető! A Planck hőmérsékleten a relativitás elmélet jól bevált fizikája nem működhet, mivel a kvantummechanika és a relativitás elmélet egyenletei ellentmondanak egymással. Ezt az ellentmondást majd az ötven év múlva megalkotandó kvantumgravitáció elmélete fogja feloldani. A kvantumgravítáció már húsz éve is ötven évre volt előttünk, és valószínűleg 2030-ban is ötven évre lesz... Az ősrobbanás elmélet semmi módon nem áll ellentétben a teremtés elmélettel. A kettő szembeállítására semmilyen fizikai érv nincs. Amely érveket előkotornak a sublótfiókból azok filozófiai és nem fizikai érvek. Az "Ős Ok" keresése szerintem nem tudományos kategória, hanem bölcseleti-ez pedig korfüggő. Ha valóban mélyrehatóan érdekel a fizika és a kozmológia, akkor javaslom, hogy a doktorid megvédése után iratkozz be valamelyik egyetemre ezen szakok egyikére, követve le Maitre példáját, aki pap létére lett fizikus. Ha szerencséd lesz, az ELTE atomfizika szakán Dávid Gyula nyugdíjasként még taníthat téged... Az eszed és az intelligenciád meg van hozzá, nosza!

IV. rész: Ezzel lezártam a sejtautomataelméleti részt. A továbbiakban egy olyan matematikai modellrendszert szeretnék bemutatni, ami kiküszöbölni igyekszik a sejtautomataelmélet bizonyos korlátait, de elveit tekintve arra épül. A sejttér fogalmában szereplő automatácskák homogén volta egyrészt előnyös tulajdonság a természetben előforduló objektumok viselkedését tekintve, hiszen semmi okunk megkülönböztetni pl. két hidrogénatomot csak azért, mert a proton körül keringő elektron „tér-idő pályájának története” más. Hasonlóan nincs okunk nagy különbségtételre két macska, vagy két gépkocsi, vagy két karóra között, stb. De vajon miért tehetünk közéjük „egyenlőségjelet”? Erre egyetlen épkézláb magyarázatot látok csupán: „az egyazon kategóriákba tartozó egyedek fő tulajdonsága, ami elnevezésükkel együtt tudatunkba vésődik, hogy milyen szükségleteket elégítenek ki.” Amikor egy gépkocsira vágyik az ember, elsősorban azt a szükségletét szeretné kielégíteni, hogy tetszőleges időpontban tetszőleges földrajzi helyre viszonylag gyorsan eljusson vele. Ez tehát az autó ideájának a legfontosabb eleme. Ha sorra vesszük a világban azokat az objektumokat, amire szükségünk lehet, akkor észre kell vennünk, hogy ezek a dolgok, legyenek akár tárgyak, akár élőlények, akár gondolati termékek, három lényeges tulajdonsággal bírnak: többkomponensű, hierarchikusan szervezett, egészként funkcionáló létezők. E felsorolás alól csak maguk a legelemibb részecskék kivételek abból a szempontból, hogy nem többkomponensűek és önmagukban nem hierarchikusan szervezett egészek, más kérdés, hogy minden egészként funkcionáló létező belőlük épül föl. Azt vettem észre a természetben, hogy az egyes kategóriákba tartozó létezők azáltal jelölik ki helyüket az univerzumban, hogy milyen szükségletek kielégítését várják el a környezetüktől, illetve a környezet milyen szükségletek kielégítését várja el tőlük. Az egyes, önálló egészként létező egyedek életük során algoritmusokat tanulnak meg ahhoz, hogy a környezet és önmaguk szükségleteit kielégítsék. Azt gondolom, hogy a többkomponensű, hierarchikusan szervezett létezőket akkor nevezhetjük élőnek, ha tanulásra képesek, vagyis időről-időre bővíteni tudják algoritmuskészletüket, tehát vagy egyre többféle szükséglet kielégítését tanulják meg, vagy ugyanannak a szükségletnek többféle módon való kielégítését tanulják meg. Hosszú absztrakciós folyamat eredményeképpen arra a következtetésre jutottam, hogy hét alapfogalommal az univerzum összes ilyen objektumát és a közöttük kialakuló kapcsolatokat leírhatjuk. Ez a hét meggondolásra javasolt alapfogalom a következő: 1. A tér 2. Az idő 3. A rész 4. Az egész 5. A szükséglet 6. A kölcsönhatás 7. A tanuló-automata Magát a matematikai elméletet, ami erre a hét alapfogalomra épülne matematikai rezonanciaelméletnek nevezném, ami utalna arra, hogy az univerzumot egymással kölcsönhatás-sorozatokat létesítő tanuló-automaták hálózataként modelleznénk vele.

Őőő..... a kötőszavakat értettem. Azthiszem. 😅

Amit most a világból látunk, az valószínűleg nem a teljes univerzum, hanem csak egy porszem a Himalája oldalából. Nem tudjuk, volt-e ősrobbanás. Semmi okunk feltételezni, hogy a világ keletkezett. Nem kellenek ide olyan szavak, mint a végtelen regresszió. A világ egyszerűen csak létezik és kész. A létezésnek nincs oka.

VIII. rész: És végül még egy definíciót szeretnék bevezetni: a HIERARCHIKUS TÖMBSZÁMÍTÓGÉP fogalmát. Ez, mintegy megkoronázása az eddigi definícióknak és egyúttal reményt nyújt a gondolkodó gépek jövőbeni megkonstruálására. Tegyük föl, hogy egy entitást egy adott időpillanatban le tudunk írni önszerveződésének minden szintjén egy kvázi-halmazzal. Először is tegyük fel, hogy fel tudjuk sorolni az összes legelemibb részecskét szám szerint az adott pillanatban. Én úgy tudom, hogy az univerzum 13 elemi részecskéből áll, és Gerhard T’hooft holland fizikus ennek igazolásáért kapott Nobel-díjat 1999-ben. Ezek: az elektron, az elektron-neutrínó, a pozitron, a pozitron-neutrínó, a müon, a müon-neutrínó, három kvark, három antikvark, és a Higgs-bozon. Képzeljük tehát el, hogy a háromdimenziós derékszögű x-y-z koordinátarendszer z>0 koordinátájú félterét az egész koordinátájú osztópontokkal felbontjuk egységnyi oldalú kockákra, a z=0 és z=1 közötti tartományban „alkalmasan” elhelyezzük a 13 elemi részecske által meghatározott kvázi-halmaz felbontását a szóbanforgó entitás adott időpontbeli állapotának. Az „alkalmasan” szó alatt azt értem, hogy egymás szomszédai legyenek azok a részecskék, amelyek szerveződéséből előáll egy eggyel magasabb szerveződési szint. Ezután a z=1 és z=2 közötti ún. második kockasíkon helyezzük el a második szerveződési szint kvázi-halmazának elemeit és minden ilyen kockát kössünk össze azokkal az első szinten lévő kockákkal, amelyek szerveződésével jöttek létre. Aztán ezt a sorozatot képzeletben vigyük felfelé, míg csak el nem jutunk a „tetejéig”, ahol már csak egy kockát kötünk össze az eggyel alacsonyabb szerveződési szintet képviselő kvázi-halmaz kockáival. Mivel a legfelső, egyetlen kockából álló szerveződési szint egy egyelemű halmaz, amely tekinthető elfajult kvázi-halmaznak is, (mint bármely más halmaz is kvázi-halmaznak tekinthető), kaptunk egy piramist. Az egyes kockák szomszédait egyszerűen úgy nyerjük, hogy megvizsgáljuk, mely kockákhoz fűzi őket „egységnyi hosszúságú” nyíl. Így tehát a legfelső kockától eltekintve minden kockának lesz egy fölső szomszédja, és annyi alsó szomszédja, ahány eggyel alacsonyabb szerveződési szintű entitás hozta létre. Továbbá minden piramisbeli kockához hozzárendeljük az ő adott pillanatbeli generátorhalmazát. Az így keletkezett piramis működése a következő: a legfelső kocka minden időpillanatban rendelkezik egy szükségletállapottal. Ennek függvényében és adott időpontbeli generátorhalmazának függvényében utasítást ad az alatta lévő szerveződési szintnek. Úgy képzeljük, hogy az előbbiekben posztulált három állapot, ami determinálja az entitás viselkedését, és amiből most kihagytuk a környezet állapotát, implicite benne foglaltatik a legfelső kocka adott időpontbeli szükségletében, hiszen eszerint igyekszik az entitás kialakítani a magatartását. Mivel a környezettel csak a legfelső egyetlen kocka tartja a kapcsolatot, így az ő adott pillanatbeli szükséglete, amely már, mint mondtuk modulálva lett a környezeti feltételekkel, meghatározza a piramis következő időpontbeli állapotát. Megjegyzés: ilyen hierarchikus tömbszámítógépet nem lenne nagy dolog elektronikailag megvalósítani. Téglatest alakú tömbprocesszorokat kéne gyártani és minden processzorsík (kockasík) összes processzorát össze kéne kötni az eggyel alatta levő sík összes processzorával. Továbbá az egyes síkokon minden egyes processzort elérhetővé kellene tenni a sík összes többi processzora számára. Ezután olyan programozási nyelvet kellene kifejleszteni, amely alkalmas az ilyen módon összehangolt működésű tömbszámítógép változássorozatának kiszámítására. A gép inputja maga a legfelső kocka szükségletsorozata lenne. Nyilvánvaló, hogy minél nagyobb hierarchikus tömbszámítógépet tudunk építeni, annál bonyolultabb élő rendszerek válnak modellezhetővé, továbbá, ha ilyen gépeket hálózatba kapcsolunk, akkor nagyon érdekes módon kifürkészhetjük, hogy hogyan „tanul” a természet.

Ez szép, és jó, de 2000 éve, a Föld volt a világ közepe, és 5 bolygót ismertek. Tehát a Bibliában nem írhatták le az univerzum kezdetét. (csak véletlen egyezés) 50-50 % Vagy volt kezdete, vagy nem. Ott azt írják, volt. (bejött) Ez semmit nem bizonyít..... Isten elárulta az embereknek, hogy a világ teremtődött, de nem részletezte a Naprendszert, Galaxisokat, stb. (a legtöbb vallásban van teremtés, mert az embereknek, ezt könnyebb elfogadni)

Azért mindig megmosolyogtató ahogy Craig leiskolázza a komoly asztrofizikusokat. Nyilván ő a kisujjából kirázza azt, amit mások évtizedekig tanulnak. :/ Gondoltam hogy szóba hozod a Borde-Guth-Vilenkin tételt. Az igazság az, hogy Vilenkin maga is azt nyilatkozta, hogy nem következik belőle az, amit Craig állít. Úgy érzem ez a dobálózás a nevekkel és elméletekkel is csak arra volt jó, hogy Átlag Józsit bevigye az erdőbe. Számomra a műsor lényeges mondandója: 1. Se a végtelen, se a véges univerzum nem bizonyítható a jelenlegi tudásunkkal. 2. Továbbra is keveredés van a univerzum (amiben élünk) és az "univerzum" (minden ami létezett, létezik és valaha létezni fog) fogalom használatában a teológiai vitákban. 3. Itt se volt kifejtve, miért van értelme az okozatiságnak idő nélkül. 4. Craig elég szabadon használ intuitív érveket. Nincs kifejtve miért lehetetlen a végtelen múlt logikailag. 5. Amennyiben feltételezünk egy első okot (nem is beszélve arról, ha ez egy entitás), ugyanazokkal a problémákkal nézünk szembe, mint az "univerzum" eredeténél.

Kicsit sűrű halmaza ez a videó az elméleti (filozófiai) feltételezéseknek. Maga az ősrobbanás léte a fizikában (mint kísérleti tudományban!) nem bizonyított tény. Már "elméletileg" is kizárt, hogy megfigyelés (azaz kísérletek) útján bizonyítható legyen. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy csak kb. 100 éves csillagászati megfigyelések alapján történő EXTRAPOLÁCIÓ eredménye maga az ősrobbanás fogalma és időpontja is (13÷14 milliárd évvel ezelőtti "esemény"). Márpedig matematikából tudjuk, hogy még az "interpoláció" módszerével is óvatosan kell bánni (sok feltétel mellett remélhetünk csak értékelhető eredményt), az "extrapoláció" pedig csak egy merész, elvetemült feltételezésen alapuló megoldást adhat. 🙂

Isten dicsősége az, hogy a dolgokat elrejti. A királyok dicsősége az, hogy a dolgokat kikutatják. Példabeszédek 25.2 Bár sok ponton hiányosnak tartom, mégis Gánti Tibor Az élet általános elmélete c. könyve jó téma lehetne egy jövőbeli videó számára.

Ha volt kezdete (ma ez a leg valószínűbb) miért is ne.... ?! Számunkra (kezdet) mindenképp!

Hawking szerint a semmi nem létezett. Tehát a semmi sem létezett! :D index.hu/tudomany/2018/03/05/mi_volt_az_osrobbanas_elott_hawking_szerint_tok_mindegy/

V. rész: A teret kvantáltként javaslom kezelni, vagyis kis kockák által kitöltött háromdimenziós térként. Az időt olyan diszkrét időpontok sorozataként, amelyek nem feltétlenül ekvidisztans időközökre vannak egymástól. A rész és az egész megkülönböztetését azért tartom fontosnak, mert pl. igaz ugyan, hogy egy kutya is atomokból, molekulákból, sejtekből áll, de se egyetlen atomja, se egyetlen molekulája, se egyetlen sejtje nem tud ugatni, viszont a kutya, mint egészként létező igenis tud ugatni. Vagyis az egészként létezőnek éppen az a tulajdonság adja a kategória besorolását, hogy mik azok a szükségletei illetve algoritmusai, amelyeket a részei külön-külön nem tudnak felmutatni, az egész viszont igen. A szükségletet is muszáj alapfogalomként értelmezni. Az egészként létező, többkomponensű rendszerek úgy tűnik, nemcsak az ember, hanem az állatok, stb. esetében is valamiféle szükséglethierarchia szerint viselkednek. A szükségleteket alapvetően két csoportra oszthatjuk minden egészként létező esetében: időről-időre felbukkannak olyan szükségletek, amelyek kielégítésére az entitás már rendelkezik megfelelő algoritmuskészlettel, másrészt létezik a szükségleteknek egy olyan halmaza, amelyet nem tud az adott időpillanatban kielégíteni. Ez a körülmény készteti az entitásokat tanulásra. Utalnék itt a Maslow-féle pszichológiai elméletre, amely a szükségletpiramis fogalmán alapszik. Maslow 5-szintű piramist lát a szükségletek osztályozásában: a legalacsonyabb szinten az alapvető biológiai szükségletek (evés, ivás, alvás, stb.) foglalnak helyet, a második szinten a biztonságigények, a harmadik szinten a szeretet, megbecsülés iránti igények, a negyedik szintén a teljesítmény igények, az ötödik szinten pedig az önmegvalósítási igények. Betyár nevű kedvelt puli kutyám magatartásán megfigyeltem ennek a szükségletpiramisnak a létezését. Kennelben tartom a kutyámat, és ez rendkívűli módon fokozza szabadság iránti vágyát. Havonta kétszer-háromszor el szoktam vinni sétálni a közeli erdőbe, természetesen minden nap etetem és időnként kiengedem a kennelből a kertbe. Megfigyeltem, hogy ha nagyon éhes, akkor rövid időre nyitva hagyhatom a kennel kapuját, mert úgyis az ételre koncentrál és esze ágában sincs kiszökni onnan. Ha hosszabb időre nyitva hagyom a kennel ajtaját, akkor összekombinálja az éhség leküzdésének szükségletét szabadságvágyával, és a húsdarabot a szájába fogja és kiszalad vele a kertbe. Mindig ugyanarra a helyre cipeli a húst, de ez szerintem csak a szokás hatalma nála, mert annak a helynek nincs különösebb funkciója az életében. Ha azonban olyankor viszek neki kaját, amikor jóllakott és egyáltalán nem éhes, szinte lehetetlen feladatnak bizonyul benntartani a kennelben, mert a szabadságigény dominánsabbá válik az evésnél. Ilyenkor élem át René Descartes élményét, aki az állatokat és a növényeket automatáknak tekintette. Mint már említettem, a szükségletek kölcsönhatásokra kényszerítik a létezőket, és ezek a kölcsönhatások az esetek nagy részében meglévő algoritmusokat aktivizálnak, máskor pedig tanulásra késztetik az entitást. Végül a hetedik alapfogalom a tanuló-automata, amelynek fogalmát úgy körvonalaznám, hogy olyan létező, amelyik képes felismerni önmaga és a környezete szükségleteit és ennek függvényében vagy aktivizálja meglévő algoritmuskészletét, vagy tanulással kibővíti azt, más szóval időnként meg tudja változtatni önmaga algoritmusát. Az ember alkotta tárgyak is automatáknak tekinthetők, hiszen az ember éppen azért alkotta őket, hogy szükségleteket elégítsen ki segítségükkel. A tárgyak azonban nem rendelkeznek az önálló tanulás képességével, tehát fogalmazhatnánk úgy is, hogy olyan automaták, amelyek nem tanulnak semmit, de tudnak valamit. Descartes-nak tehát nincs igaza, amikor azt mondja, hogy „gondolkodom, tehát vagyok”, mert a tehát kötőszó miatt ezt úgy is mondhatnánk, hogy vagyok, tehát gondolkodom. Márpedig a hamutartó és a törülköző is létezik, pedig nem tud semmi újat megtanulni.

Nem Isten teremtette a foldet!!!

13:15 ugyan ezzel az érvel azt is mondhatnám hogy a világ a semmiből jött létre.... csupán a minden napos tapasztalataink általánosítása hogy valami nem jön létre a semmiből...