Csataterek - 1. rész: Kalandozások, 899-970
A 9. sz. vége óta kalandozó hadjáratoknak vagy kalandozásoknak nevezik azokat a magyar hadjáratokat, amelyeket a honfoglalást követően a magyarság vezetett Európa különböző vidékeire. 862 és 970 között bizonyosan legalább negyvenhét hadjáratot indítottak a magyar seregek, ebből harmincnyolcat nyugati, kilencet déli irányba. A hadjáratokban a magyar haderőnek csak egy része vett részt. A legfeljebb ötezer lovasból álló magyar sereg célját sokszor több száz - nem ritkán ezernél is több - kilométer megtétele után, sokszor ellenséges területen áthatolva érte el. Ez a tény egyrészt a hadjáratokat irányító magyar vezetők magas szintű hadvezéri képességeit bizonyítja, másrészt kétségessé teszi azt, hogy a hadjáratok egyedüli célja a zsákmányszerzés volt.
A magyar hadjáratokat az tette lehetővé, hogy a magyar hadművészet jelentős fölényben volt a nyugat-európaival szemben.
A magyar történelem nagy csatái elevenednek meg az animációs technika segítségével. A Honfoglalás korától dolgozzák fel a magyar történelem legnagyobb jelentőségű csatáit.
Szakértő-történész: Baltavári Tamás.
A Media Partners Hungary sorozata
www.mediapartne...
Feliratkozáshoz katt ide:
/ @csataterek-tortenelmi...
Kövess minket a Google Pluson:
plus.google.co...
6 окт 2024