Azért jár kevés busz mert a Dömsödiek majdhogynem egyáltalán nem használják a vonatot, hiszen messze van, ráadásul keskeny és sok helyen borzasztó rossz az Apajra vezető út. Szokott lenni egy két utas, de jelentéktelen. Ez régen is így volt, messze van, kiesik. Dömsödről reggel közel félóránként járnak volán buszok Pestre. Extrém esetben mire kibuszozik az állomásra, megvárja a vonatot, a vonat elengedi a tehervonatot aztán megvárja a szembejövőt (mert az már 30 perc késésben van) és mire végre elindul, addigra egy volán busszal már Soroksáron van. Egyébként a teherforgalom szerintem brutális, ugyanis konkrétan ezen a vonalon szállítják a Pireuszi kikötőből a kínai konténereket a Bilk-be és beljebb is.
Apaj is valamikor Dömsödhöz tartozott. "1945 után uradalmi központ jellege megszűnt, közigazgatásilag Dömsödhöz tartozott. 1985-ben önálló községgé vált, köszönhetően A Kiskunsági Állami Gazdaság fejlődésének. 2008-tól Dömsöd községgel körjegyzőséget hozott létre."
Ezen a vonalon volt még ilyen pl áporka nevű megállóhely ami megszünt mert senki nem használta, ami nem csoda mert busz nem járt a vasút megállóba, a település meg 6-7 km amiből kB 3 föld út, a megállóban csak azok szálltak le akik lopni akartak a közeli földeken a megálló régen Délegyháza után következett. Ha érdekel a vonalon egy érdekes elhagyott rakodó pályaudvar amit szabadon be sétálhatsz, akkor Délegyháza ujbanya ipari megállót javaslom. Ahogy le szállsz Délegyházáról van egy kiágazás balra ahogy a végpont felé tartasz ez egy elhagyott szárny vonal a végén kb 6km sétára egy pályaudvar van az enyészetnek csille töltökkel épülettel stb. Viszont óvatosan mert rengeteg darázs van!
Tápiószentmárton a 120a-n a másik. A megállóhelytől a Tápiószentmárton falu olyan 6-7 km. Ott viszont pont, hogy indokolt lenne egy átnevezés pl. Göbölyjárásra, ami pont mellette van egy kisebb tanyabokor az egész pár házzal és valszeg közigazgatásilag Tápiószentmártonhoz is tartozik annak valami külterületi része, de az beszédesebb lenne és nem lenne megtévesztő. Ott is simán megeshet ,hogy ha valaki nem tájékozódik előre csak pl a tápiószentmártoni gyógyvizes strandra akar menni ott a vonatról leszállva jön rá, hogy vagy 7 km-t még mehet toronyiránt az út szélén addig, mert persze busz sincs.
Van 3 busz tápiószőlősre onnan meg lehet vissza menni olyan 45 percet Tápiószentmártonba! Ez olyan 1ora 20 perces út a három busz ha jól tudom 7 40 14 20 16 20 Szörnyű ez a közlekedés!
Szia Dömsödre szüleim ott élnek közlekednék ha volna busz járat Közlekedés SZAR - , mert nincs minden 3 órában van busz járat Dömsödre be faluba . 2019. oktober 23 Önkormányzati választass ígérte Fidesz mindent be ettetek sok embert
Szia jó lett a videó! Zagyvarékason ugyan ez van, egy olyan 300 méteren van egy újtelep aztán a 32 es fő út és onnan a központ a községháza olyan 3 és fél kilométerre van!
Van hasonló a tapolcai vonalon is. Badacsonytördemic - Szigliget nevü állomás. Kettö dologról is hires. A leghosszabb nevü magyar állomás. Szigliget szintén messze van az állomástól. Aránylag jó búsz közlekedés van.
De miért nem lehetett legalább kötőjellel odaírni az Apajt, ha a Kunszentmiklósi állomás nevében meg ott van a (kb. az attól az állomástól ugyanilyen messze lévő) Tass neve? Másik, ami előtt némileg értetlenül álltam, Balatonmáriafürdő-alsó volt, amelynek Balatonmáriafürdő-felsőnek kellett volna lennie, merthogy Budapest felől haladva Balatonmáriafürdő előtt volt, és a ezen a vonalon, ebben az irányban haladva felső-alsó a sorrend (pl. Zamárdi-felső után Zamárdi).
A hegyeshalmi vonalon Kimle állomás Károlyházán van, és tavaly sikerült elérniük azt, hogy az állomást átnevezzék Kimle-Károlyházára. Amúgy itt is simán átnevezhetnék Dömsöd-Apajra, Dömsöd felé meg lehetne innen normális buszközlekedés. Egy másik állomás: Jósvafő-Aggtelek, ami a két településtől több, mint 10 km-re van, és közigazgatásilag Szinhez tartozik, ráadásul régen Szin volt a neve, de gondolom turisztikai célból nevezték át. Nagymaros-Visegrád is Nagymaroson van, Visegrádhoz meg át kell kompozni, de ott megértem, hogy benne van a Visegrád név. Szóval ez az állomás simán megkaphatná a Dömsöd-Apaj nevet, és én is felháborítónak tartom, hogy ezzel nem foglalkoznak.
Bács-kiskunban megszüntetett mellékvonal a 153 Kiskőrös - Kalocsa vonal köztes állomásai Kecel állomás a településtől északra 2 km-re, Kecel-Szilos 1 km-re, Öregcsertő még szerencsés, mert annak az északi szélén van a volt vasútállomás, Szakmár 3 km-re, Kalocsa a városban ugyan, de még mindig a szélén.
Én fszt-ként szoktam az állomáson dolgozni, ezért ha nem is hivatalos információkat, de pletykákat tudok a dologról. Amiket a pénztáros mondott a videóban az úgy is van. Állítólag az utóbbi években az apajiak szerették volna ha bekerül a nevük az állomás nevébe, de nem sikerült a 2 településnek megegyeznie, plusz elvileg a vasút sem nagyon akarta mert akkor mindenhol át kellett volna írni a nevet. Egyébként valóban nagyon megtévesztő, rendszeresek ott a felháborodott utasok akik keresik Dömsödöt. Hozzáteszem jogos a felháborodás, annak ellenére, hogy nekem teljesen érthetetlen, hogy indulás előtt miért nem nézik meg, hogy hova mennek és ott hogyan tudnak közlekedni.
Régebben ilyen volt pl. Csárdaszállás vasútállomás is, ami most sincs közel a faluhoz, de "csak" kb. 2 km, előző neve viszont köröstarcsai tanyák volt, Köröstarcsa pedig onnan jó 8-9 km. Megtévesztő neveket amúgy szokás újonnan is adni ill. beszédes neveket semmitmondóra. Lásd. most a 3-as metrónál, ahol ha minden igaz az Árpád híd állomás Göncz Árpád városközpont lesz, ami az utasok nagy részének semmit se mond, pláne egy nem budapestinek, honnan kéne ebből tudnia az kb. hol van? Árpád híd az ismertebb. Másik a 29-es vonalon van, az egyik megálló neve Balatonkenese üdülőtelep volt, minden lényeges infó megvan laikusnak is. Balatonkenesén van, strand van mellette stb. el se lehet téveszteni Átnevezték Csittényhegyre, amiről 10 utasból 9 azt se tudja mi az és hol van.
Újkér is hasonló. A megálló közigazgatásilag Egyházasfalun van, és magától a lakott területtől is pár száz méterre van, Újkér meg kilométerekre. Nemeskér-Egyházasfalu megálló meg kilométerekre van Egyházasfalutól, ráadásul a megállót 2009-2010-ben gyönyörűen felújították, majd 2012-ben megszüntették. Pedig amikor felújították már akkor is csak alig pár vonat állt meg ott, tehát sejteni lehetett, hogy nem lesz hosszú életű, ennek ellenére mégis felújították. A másik hasonló megálló Pereszteg, amit szintén a megszűnése előtt 2-3 évvel újítottak fel.
Vannak ilyenek. Porpác vasutállomás Vas megye. Igazán 3 közeli településtől ez a legtávolabbi. legközelebbi Bögöt, de Csénnye is közelebb van. De a 117-s vasutvonal tulajdonképenni végpontjai Ohat-Pusztakocs, Görögszállás is a semmi közepén vannak. Elöbbi Egyek utóbbi Nyírtelek községekhez tartozik.
Én is szeretem a flörtöt, főleg ha lesz belőle valami. Amúgy csak azért tartom előnyösebbnek, mert van benne normális dug-alj, egyébként a fecskén jobban lehet aludni, meg nem olyan huzatos. Pokoltanyán egyébként pont úgy volt vasútállomás (nagyapám ott volt bakterológus), hogy megmondta a tanya a vasútnak, hogy vagy lesz itt megálló vagy nem mennek erre. Egyébként Rákosiék nyírták ki ezt a tanyát is, a közművet nem akarták kivinni oda...
Jó messze van Dömsödtől,vicces hogy nem Apaj nevét viseli,az elővárosi személyvonatok itt szoktak keresztezni. Lacházához képest jobb állapotban van. Majd nézd meg azt is,ott is van kontraszt,az állomás épülete elég rosszul fest,de azért mellette tündököl a P+R,B+R is.
A Hatvan-Somoskőújfalu vonalon van egy olyan állomás ahol pont két város van fel tüntetve az egyik max 1 km-re van a másiknak pedig ott van a gyárnegyede. (Apc-Zagyvaszántó)
Csajág is ilyen szerintem....de ott még busz sincs! Max egy laza séta.. Úgy én azt se értem,h a vonatt megáll Zànkán,de miért az a neve,h Zánka-Köveskáll! Köveskáll ide busszal is legalább 20perc! Gyalog meg.......
Szia Dömsödi vagyok :) A Dömsödiek nagy ívben leszarják az a vasútállomást. Azért Dömsödi vasútállomás a neve, mert amikor épült, akkor még nem létezett Apaj. Ennyire egyszerű. De én már rég át írattam volna az állomást Apajra. Úgy lenne a normális. Apajiak használják csak. Én sem megyek arra, max akkor mentem mikor néha mentem át egy két Apaji csajt megdugni de ennyi. :)