Köszönöm Réka az inspirációt! Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan korban élek, amikor már ennyi hasznos információhoz könnyen hozzá lehet jutni. Köszönöm, hogy ehhez Te is nagyban hozzájárulsz! :-)
Kedves Réka, több videódat is végignéztem és nagyon tetszik ahogy felépíted a mondandódat: világos, érthető, őszinte vagy. 56 éves krónikus beteg nő vagyok, akin komoly ( 30-35 kg) súlyfelesleg VOLT évtizedeken keresztül. Tavaly szeptember elsején belevágtam az IF-be, azóta 18 kg-ot fogytam különösebb megerőltetés nélkül. A fizikai aktivitásomat úgy fokoztam hogy első körben fokozatosan mindig többet gyalogoltam, majd kerékpároztam is, újabban heti 3 alkalommal úszom, naponta sétálok, biciklizek, egyszóval igyekszem egész nap talpon lenni. Saját példámmal tudom igazolni mindazt amit mondsz, fogyni minden életkorban lehet, soha nem késő elkezdeni az életmódváltást! ( hosszan tudnék írni arról is hogy mennyivel jobban érzem magamat most, mint 107 kilósan)
Köszönöm Réka, sokat tanultam az előadásodból! 52 éves vagyok, hetente többször futok 5 km-eket, kajakozom a Tiszán! Kertészkedek is. Hízékony típus vagyok, de szerencsére örökmozgó! Legalább 10 évvel fiatalabbnak gondolnak az emberek!
Kedves Réka nagyon köszönöm a hasznos információkat ,én 50 éves lesze 7 éve napi szinten sportolok ,az étkezési szokásimon is próbáltam változtatni igazad van nagyon nehezen megy a fogyás.De nem adom fel a mozgás sokat segít jobb a kondícióm .Egyébként 7 éve kezdtem el az életmód változást ,akkor 22kg -t fogytam 1 év alatt.Sajnos 3 kg vissza jött.
Jó előadás, az éhezéses "női diéta" egy elmebaj, ami csak + kilókat hoz... A szénhidrátok kiirtását az étrendből (paleo táplálkozás?) nem hangsúlyoztad eléggé. Az elsősorban súlyzós edzéssel felépíthető izomtömeget viszont igen, amivel senki nem foglalkozik, pedig a fogyás és jó közérzet alapja.
Kedves Réka! Annyira megragadott az egész személyiséged, a tudásod, az hatalmas energia, ami alázattal, őszinteséggel és empátiával párosulva árad belőled, hogy tényleg nem tudok semmi egyebet mondani, csak annyit, hogy: így tovább és, hogy imádlak 🙂! "Véletlenül" hozott ide a sors, de most itt is maradnék tanulni Tőled! Köszönöm szépen! Üdvözlettel: Réka🙃🙋♀️
Nagyon jól összefoglaltad! Sajnos érintett vagyok ,38 évesen eltávolították a méhem petefészkeimet ,kiderült autóimmun pajzsmirigy alul működésem és inzulin rezisztenciám is van .Most 47 éves vagyok és nagyon nehezen megy a fogyás sőt ha sikerül is nagyon hamar vissza jön.Nagyon várom a következő videót!Köszönjük!!!
Nagyon jó elöadás, Szerintem a férfiaknak is nehezebb a fogyás ebben az életkorban. Talán lehetne ez a témája egy késöbbi videónak.
3 года назад
Köszi, Ferenc! Valóban igaz, hogy a férfiak számára is nehezedik a fogyás a kor előrehaladtával. Szerintem a következő videóm számotokra is hasznos lehet majd. :)
Nekem egyedül a ketogén diétával sikerül valóban gyorsan fogyni. Az más kérdés, hogy kitartónak kell lenni, tehát megtartani nehezebb, de ez a diéta tényleg nagyon hatásos!
Köszönöm az őszinteséged. Fontos, hogy mindezt átgondolhattam és így nézhetek magamra, a testem működésére. (Azzal együtt is, hogy nekem gyógytornám van.) Élem ezeket a folyamatokat, amiről beszélsz és nehéz, de a magyarázataid segítenek, és megerősítenek. Köszönöm.
Kedves Réka! Hogyan fogyjak ha éjszaka dolgozok és muszáj ennem mert nem bírom ki reggelig kaja nélkül? Mit egyek, mennyit és mikor éjszaka? Erről soha senki nem beszél. Nagyon köszönöm ha válaszolsz!
Nagyon köszönöm az előadást! 51 éves vagyok, mindent amit felsoroltál bizony így van. ( hasi hízás, ízületek fájdalma stb.) Fiatalon is kellett fogyni sikerult is kalória számolással . Sajnos ha mar nem figyeltem: ételbevitel, mozgás visszajottek a kilók. Tavaly komoly làbfájdalmam volt es gyógytornára kellett járni. Jelenleg gyaloglom, otthoni biciklim van. Mar sikerult fogyni is 4 honap alatt 16 kilót de még kell 30 kg kb. Az érzelmi evés a dominál az eletemben de talán már úton vagyok. Szépen összefoglalva mondod el a lényeget. Sok koszonet!
Kedves Réka, Úgy látom, törölted a kommentemet...😞 Nem hiszem, hogy tiszteletlen voltam, hiszen régóta kövelek, és kedvelem a videóidat. Te ismertetted meg velem és férjemmel a böjtölést és a keto-t. A videóid alapján úgy tűntél, mint aki nyitott a tanulásra, és mivel jól tudsz angolul, emiatt gondoltam, hogy megosztom veled azokat az oldalakat, amiket belinkeltem. Ezek szerint "konkurenciának" vetted? Mi volt velük a problémád, hogy ahelyett, hogy nekem választ írtál volna, mielőtt letörölted volna, csak simán törölted? 😞
3 года назад
Kedves Zsófia, úgy van beállítva a csatornám, hogy a linket tartalmazó hozzászólások automatikusan kiszűrésre kerülnek, hacsak külön nem állítom be másként. Miről volt szó a kommenetedben? Szívesen reagálok rá, ha le tudod írni linkek beszúrása nélkül is.
Köszönöm, hogy válaszoltál, így már értem. Bocsánat, hogy azt feltételeztem, hogy letörölted... Szóval amit még szeretnék veled osztani, az a "hiányzó láncszem" a fasting-keto-healthy, proper human diet témaköréhez. Van egy ausztrál fickó, Marty Kendall, aki szerintem "rájött" a titokra, és az elmúlt évek során ki is fejlesztett két rendszert, ami szorosan kapcsolódik egymáshoz. Az egyiket az Optimizing Nutrition oldalon találod, ez választ ad a "MIT együnk?" kérdésre. A másik pedig az általa kifejlesztett un. Data Driven Fasting, ami pedig választ ad a "MIKOR együnk kérdésére". Ha ezekre ráguglizol, még találod az idevágó weboldalakat, illetve ha rákeresel a nevére a YT-on, megnézheted jónéhány előadását. Együtt dolgozik dr. Ted Naiman-el, aki a P:E diet "kitalálója" (lehet nem ez a legjobb szó rá). Most végzem ezeket a programokat, és ahogy az elmúlt hetekben-hónapokban tanulmányoztam az anyagiakat, folyton te jutottál az eszembe, hogy ha te megismerés ezt a tudást, az gazdagítaná azt, amit már most is tudsz, és talán még ennél s jobban tudnál segíteni a magyar embereken, főleg, hogy sokan sajnos nem tudnak angolul, te viszont tudsz 😊
3 года назад
@@SofiaCTardy Köszönöm, hogy leírtad. Még nem hallottam az illetőről.
@ mi a bajod a linkekkel? Te jókat mondasz, de lehet, h más szakembernek más a véleménye. S lehet, h abban is van igazság. A módszerek nem egyformán hatnak az egyénekre. De ez igy normális. Üdv.
Kedves Réka!🥰 Nagyon szépen köszönöm a videóidat, nagyon sokat tanulok belőle.😉Most is egy érthető, precíz magyarázatot kaptam arra, hogy miért olyan nehéz fogyni az 50-es éveinktől.🤔 Kicsit elszomorodtam,😔 mert előző videók hatására eldöntöttem hogy végre leadom a 25 kg-ot ami rajtam van, de most ezzel a videóval kicsit összezavarodtam, nincs reményem a fogyásra? 😭52 éves vagyok, 2 éve kivették a méhemet,( petefészkek maradtak) , ráadásul Hashimotós is vagyok. Melyik étrendet ajánlod? Tudom hogy nagyon elfoglalt vagy , ott a két picikéd, de nagyon hálás lennék a segítőkész válaszodra. Nagyon szeretnék végre lefogyni. További jó munkát, kívánok, Neked! ❤❤❤
Год назад
Első körben javaslom a videó folytatásának megtekintését: ru-vid.com/video/%D0%B2%D0%B8%D0%B4%D0%B5%D0%BE-A4r83u5SOTE.html
Kedves Réka! Téli találat, pont a kellős közepében vagyok! Képtelen vagyok fogyni, a hasi hízás megkezdődött. Sajnos. Rendkívül hasznos ez a videó. Aki előtte van vegye nagyon komolyan és tudatosan talán megelőzheti a nagyobb bajt. Ráadásul kétszer kaptam már el a covidot, ami a megnövekedett fáradságot, még jobban tetőzte. Nem tudom mi lesz, de 3 év alatt 10 kg szaladt fel. 52 leszek nemsokára.
45 évesen daganat miatt kemoterápiában volt részem.Hirtelen leállt minden női aktivitás.Mivel hormonális volt a dolog,évekig olyan tablettát szedtem,ami teljes menopauzát idézett elő.Ezeket megfejelve még cukorbeteg is lettem.Nem állítom,hogy csak egészséges ételeket eszek,és azt sem,hogy csak annyit amennyi a szükségletem.És igen az érzelmi evés is felütötte a fejét.Teljesen elvesztettem a kontrollt,tényleg nem tudom van- e,lehet-e reményem arra,hogy lefogyjak???😬
Egy fiatal harmincas éveiben járó nő testépitő bajnokságra készült. Combos körte alakja van. Néhány kilót lekellet leadnia a verseny miatt. Ami sikerült. Nem lett sovány csak szálkásabb kicsit. Viszont a havi ciklusa ennél a testsúlynál elmaradt.
Kedves Réka, említetted a fehérjedús étrendet, sajnos ebben a korban a vesékre nem kàros?
3 года назад
Kedves Katalin, a szakértők szerint ettől nem kell félni. Bemásolom ide az egyik fent is hivatkozott tanulmány részletét (az angolul tudóknak): "In fact, neither the Institute ofMedicine nor the WHO acknowledges that protein intake contributes to functional declines in renal function with age. As stated, “Correlation of creatinine clearance with protein intake showed a positive linear relationship … suggesting that the low protein intake decreased renal function. These factors point to the conclusion that the protein content of the diet is not responsible for the progressive decline in kidney function” . Metaanalysis of intervention trials has shown that the GFR, as a working index of kidney function, does not decline when individuals have higher protein intakes, but rather increases. Forrás: Traylor, D. A., Gorissen, S. H. M. & Phillips, S. M. Perspective: Protein requirements and optimal intakes in aging: Are we ready to recommend more than the recommended daily allowance? Adv. Nutr. 9, 171-182 (2018).
Kedves Réka! A böjt illetve az intermittent fasting nem csökkenti az alapanyagcsere szintjét?
3 года назад
Kedves Vivien! Amennyiben a böjti időszakon kívül megfelelő az energia- és fehérjebevitel, valószínűleg a böjt nem csökkenti számottevően az alapanyagcsere szintjét.
Köszi, Réka, nagyon hasznos és őszinte volt. Mikor lesz a következő videó arról, hogy mégis mit tehetünk , főleg az izomépítés érdekelne ebben a korban?
3 года назад
Köszönöm! :) Remélhetőleg jövőhéten arra a videóra is sor kerül! :)
Rusnya ördögi kör ez sajnos. Alvás nuku, ha sportolok, mindenem fáj, ha nem sportolok, kicsit kevésbé. Két évente kifekszik valamelyik ízületem. Innen pedig indul a lavina. Muszáj sportolnom, mert anélkül egyszerűen nem tudok fogyni, már csak azért sem, mert a sport segít tartani az étrendet és összeszedettebbnek lenni. Nem lassacskán hízok egy kicsit, hanem egy hónap alatt 8-10 kg, aztán ez marad. Se le, se fel nem megy. Eltelik fél év, újabb egy hónap alatt 8-10 kg.
3 года назад
Kedves Bernadett, egy hónap alatt 8-10 kg hízás? Hűha, az nagyon sok! A pajzsmirigyed rendben van?
@ papíron igen. Gyógyszerelt hashimotom van. Valami krach néha beüt és akkor minden hatástalan.
3 года назад
@@scarabosco3394 Sajnos a Hashimoto egy olyan autoimmun betegség, amire meglehetősen holisztikus terápiával lehet a legjobban hatni. A hormonpótlás sok esetben nem elégséges, ahogy azt Te is és sokan mások is tapasztalják.
@ igazából már nincs pajzsmirigyem, a háromnegyedét kivették úgy 16 éve. Úgyhogy ez IR-rel megdobva, nem egy sikoltozós nagy élmény. Bevallom, belefáradtam. 21 éve ezt játszom.
Egy kérdést tegyél fel magadnak: több kalóriát eszel-e mint amennyit a tested eléget? Ha igen: hízni fogsz Ha nem: fogyni fogsz. Ezt semmilyen hormon nem befolyásolja.