Jó bemutató mint mindig. Véleményem szerint is, még jópár év, és a szép állapotú darabok, pláne a GSI-k és a Cabrio-k ugyanúgy nosztalgikus “klasszikusok” lehetnek, mint elődeik a Kadett-ek.
Nem akarok senkit megsérteni de szerintem az Astra szériábol a H az egyik legrondább legfőképp a belseje egy nagy visszalépés meg egy F-hez képest is..
1994-ben lett egy új F Astrám. 1.4i-s, az SE, hengerenkénti injektoros, 82 lóerős motor volt benne. Hihetetlenül ment, lehetett húzatni rendesen, leszabályozásig, ha elgurult a gyógyszerem, sok embert megdöbbentett, hogy megy. 20 évesen adtuk el emlékeim szerint olyan 230.000 kilométerrel, pöccre indult, egy csepp füst nem jött belőle, olajat egy grammot nem fogyasztott. Sosem romlott el a 20 év alatt! A gyári hangrendszer volt még legendásan jó benne. (A gyári magnót cseréltül le gyári CD-re (Delco)). Szintén sokan elképedtek, mennyire szépen szól. Azóta már több autónk volt, mind magasabb kategóriás, de a gyári zene egyikben sem volt még a közelében sem. És a városi legendákkal ellentétben, egy csepp rozsda nem volt rajta, csakis ott, ahol meghúztuk vagy törés volt rajta. (Szemben a Ford Focus-unkkal, ami 10 évesen már - sérülés nélkül is - kezdett itt-ott rozsdásodni.) Olasz vagy német összeszerelésű volt, nem magyar. Imádtuk, a sírás kerülgetett mindenkit, amikor a nepper elvitte alkatrésznek.
@@gerrardsteven2135 azért a garázsban tartás ténye önmagában kevés ahhoz, hogy jó állapotban maradjon egy autó. Nyilván lehet mondani azt, hogy ezt a példányt alig használták, de nem csak a kilométerek száma rontja az autó állapotát, hanem az is, hogy a tulajok csak tankolják meg hajtják. Na és úgy állnak hozzá, ha motorikusan jó és nem bukik meg az autó a műszakin, akkor le van szarva.
Korrekt videó lett. Annyit hozzátennék, hogy ez a típus nem klasszikus lesz, hanem már lassan az. A bontószökevények szépen lekopnak az utakról, és a presztízse nőni fog. Szerethető autó, a magyar vonatkozás pedig még inkább rátesz majd a megbecsültségére. Én már 13 éve hajtom az enyém, és nem kívánok megválni tőle, pedig tervezem már egy újabb autó vételét is. Elférnek majd ketten a garázsban.
Nekünk a mai napig ilyen autónk van. :D Egy X17DTL motorkódú, fehér Sedan. Egyszerűen elpusztíthatatlan, ki megy a világból.. :D Imádom az összes F Astrát! :D Btw, Szívesen látnék egy videót a C Vectra-ról :D
@@fishhunterteam6043 Szia! Érezni lehet rajta reggel, hogy a legelső indításkor, hogy nem olyan "simán" indul be,(mintha köhögne, vagy nem is tudom.:D) De ennek ellenére, bármikor indul pöcre. :)
Én azthittem hogy ez már egy classic gépjárgány. Nagyon szeretem az F astrákat! Örülök hogy erről az autóról is csináltál egy összeszedett videó Mr. Andris. Remélem még sok más verdát láthatunk a jövőben a kezeid közt!
Csak abban tévedsz András, hogy a '92-es 1milliós vételárat ma 2,5milliónak felelteted meg. 22ezer ft volt a bruttó átlagkereset! Azaz 45havi fizetés volt az F Astra! Ez mai bérekkel egy 10milliós kocsinak felel meg. Nem tudták azt olyan sokan megvenni akkor. Még '96-ban is jóval több Lada volt.
Igaz, hogy van egy veterán korú Mercim, de mellette megvan még a 2001 - es kiadású F-Astra 1,6 benzines 8 szelepes karaván is és a mai napig, ha akarom ronggyá alázom vele (63 éves létemre) Budapestet, tán 360 E lehet benne, nem is tudom. 170 nél még húz. :) Persze nem kötelező elhinni, én viszont tudom.
*Hopppácska, nagyon régen vártam már ezt a videót! :) Nekem egy 2002-es X14NZ motorkódos van, 300.000+km van jelenleg benne és imádom, semmi baja. :) 2 éve van nálam, első autónak vásároltam. Kifizettem érte a 350.000 forintot, vettem rá téli meg nyári szettet, kötelező kiadások, esetleg kopó alkatrészeken kívül SEMMIT nem kellett költeni rá. :)*
Mi tavasszal készülünk "kidobni". Rengeteg pénzt költöttünk rá, és úgy vagyunk vele hogy azt az összeget egy kicsit komolyabb autóra is rá tudjuk költeni. 6 éve van nálunk, de a férjem mindig adott neki egy esélyt, valami mindig elő jött rajta. Pedig nem egy leharcolt darab, mindig jó minőségű alkatrészeket kapott, és időben olajcsere, de valami mindig volt. Meg a szerelők is.... Na mindegy! Lehet hogy hengerfejes, de lehet hogy nem... Sokszor sokmindent feleslegesen kicseréltünk, mert csak ment a tippelgetés! Most már úgy vagyunk vele hogy bírja ki tavaszig! Amúgy nagyon tetszenek a videóid! Csak így tovább!👌😊
Sajnos minden típusnál vannak ilyen szopatós példányok. Nekem például a legendásan hibátlan motoros 1.3-as 8 szelepes Swift csinált olyat, hogy gázadás és gázelvételkor rántott és sokszor gázadásra egy pillanatra megtorpant és alacsony fordulaton kissé gyenge volt. Hónapokig próbáltam rá jönni, hogy mi lehet, de minden a helyén volt, minden érzékelő jó értéken volt és rengeteg dolgot kicseréltem benne.
@@petertoth8187 Ilyen probléma nekünk is volt. Nekünk a gyújtó trafó jeladó csere után megszűnt a baj. Elnézést ha rosszat írok, de úgy tudom ez volt a neve. A trafó alatt van egy valami amit kicseréltünk. Ja és emiatt is vittük szerelőkhöz, de persze nem tudták hogy mi lehet a baj. Olvasgattunk, és ez megoldotta a problémát. Azt mondták ez nem lehet baja! Az F Astrát is sokan dicsérik, csak mi szoptunk vele! Szép estét!
@@tundecsomosneszekelyhidi9519 Én még az injektort is kiszereltem, hogy megnézzem, hogy milyen sugárban porlaszt, gyújtás oldalon is mindent kimértem, átnéztem, próbáltam másik trafót, szóval mindent de semmi. A szerelő nem kezd el hibákat keresni és vizsgálódni csak rá dugja a gépet és közli, hogy nincs tárolt hiba, tehát az autó jó. De mégis érzem, hogy valami nem jó. Na de mindegy is. Ez már a múlt. Most egy 2006-os Swift van, ami nagyon kezesen és finoman viselkedik. Teljesen más, mint a régi, pedig az se volt szar. Önnek is szép estét.
Az én astrámat 4.5 évig (98-as novemberi volt) használtam hengerfejes hibával, még magyarországra is elmenttem vele,és soha nem hagyott cserben. Ez időalatt csak 40€-t költöttem rá! Na ezt csinálja egy mai modern autó utána!!
Szuper videó lett szokás szerint, grat! Csinálhatnál egyet az 1-es Megane-ról is. A mai napig meglepően sok 20 év feletti példány rohangál belőle, ami azt feltételezi, hogy megbízható technika van benne. Érdekelne a véleményed!
Tudom hogy valamiért szokás fikázni őket (főleg VW-s körökben, gondolom azért mert amúgy teljesen potenciális riválisának mondható a G3-nak), úgyhogy jó volt ezt a tesztet látni. És szerintem is ezek lesznek az első modern formájú tömegveteránok.:) Valamiért közel áll a szívemhez.
92-ben egy lakás (ahol én élek) 1.5 millió volt most kb 20 millio, 92 bem az átlagfizetés kb 20e Ft volt most a tízszerese. Szóval az az egymillió inflációval együtt manapság szerintem több mint 2.5 millió. Akkoriban egymillió nagyon sok pénz volt.
Ilyen autóm van. 92 es gyártású példány szép állapotban igaz 1.4 es alap motorral gyenge néha sokat is fogyaszt de szeretem. 1998 as swiftből ültem át és ez volt az alternatíva.
Vettem 600 ért 3 éve egy hasonló korú rozsdamentes corollát, 500 ráment kopó alkatrészre, így van 10+ évre egy hibátlan autóm. Megbízható, semmi váratlan probléma, fagyasztásban teljesen jó, egyszerűen karbantartható, elmennék vele a világ végére is.
@@gaborhorvath5693 Volt évekkel ezelőtt három,néhány éves személyatónk,amiket kecseréltünk alig használt régiekre nem véletlenül,melyek egyikével sincs semmiféle gond.Van egy 1996 januári X16SZR 75 lőerős benzin motorral szerelt B Vectra.Bécsből hoztuk négy éve,akkor volt benne 67000 kilóméter,most 157000 kilóméter van benne.Egy idős,akkor 84 éves bácsié volt a kocsi,aki alig alig járt vele és garázsban tartotta.Az oldalsó fekete műanyag díszlécek is gyári feketék,a mattulás semmi jele nem látható rajtuk.Teljes mértékben újszerű a kocsi.Olajcserétől olajcseréig egy csepp motorolajat sem fogyaszt,igaz 8500 kilóméterenként lecseréjük a jó minőségű olajat és minden nap melegen teszünk meg vele körülbelül 90-100 kilómétert.Az autó 100-as benzint kap,amivel sokkal jobban húz és körülbelül majdnem egy fél literrel kevesebbet fogyaszt.A kopó alkatrészeken kívül(például féktárcsa,fékbetét,hátsó kipufogó dob,olajszűrő,levegőszűrő,pollenszűrő,gyújtógyertya)egy fillért se költöttünk még rá.
Nekem x16xel volt 1.6 ecotec használtan vettem 260.000km-el eladtam 345.000 km volt benne. De simán elment volna még ugyanennyit ha a rozsda nem támadja meg :( motor és az egész rendszer elpusztíthatatlan volt egyedül a karosszéria volt gyenge ennyi év után, ha az bírja akkor az ilyen autókkal bármeddig el tudsz autózni. Mostani elektronikával telibaszott "autók" ott állnak az út szélén ha a legkisebb hibát is jelzi a computer és sok esetben még egy kibasz@tt égőt se lehet cserélni bennük.
@@orionhrdevil Azt senki se tudja előre,hogy egy Ecotec motor tud e 520000 kilómétert!Egész pontosan úgy,hogy akkor még nem eszi a motorolajat.Az viszont biztos,hogy egy olyan nyolcszelepes X16SZR Opel motor,amiben időben lecserélték a motorolajat,a motorolaj szűrőt,a levegőszűrőt és se hideg,se meleg motorral nem hajtották,az még 500000 kilóméter futásteljesítmény esetén se eszi a motorolajat.Több ismerősöm hozott be Németországból ilyen magas futásteljesítményű X16SZR motorkódú Opel Astra G-t,illetve sok évvel ezelőtt Opel Astra F-t és Opel Vectra A-t,amik egyike se eszi az olajat a mai napig se.Ezek az autók mind német szervízkönyvesek voltak és autópályán közlekedtek meleg motorral és ez a lényeg.Ha valaki főleg lakott terülten autózik,abban az esetben 5-6000 kilóméterenként kéne motorolajat cserélni,hogy a motor hosszú életű legyen.Ezt az autó tulajdonosok többsége nem tudja.
üdv Mindenkinek! Nekem is volt egy 94-es C14NZ-s, 5 ajtósom. Amikor megvettem, Suzukikat néztem, ez egyik kollégám édesapjáé volt, csak belebotlottam. Garázsban tartották, és karban, becsületesen. 2016 ban vettem, 220eFt-ért. Innentől kezdve mondhatjuk, családtag lett. Problémám soha nem volt vele, csak kopóalkatrészek, és egy szélvédő csere. Ami baj volt, az az én fejemben volt. Vágytam a nagyobbra, szebbre, bla,bla. két és fél évig volt meg, ezalatt bármikor bárhová indultam, ő el is vitt, és haza is hozott. Egy kinézett B Vectráért elpocsékoltam 190 eFt ért, 15-ös alufelnivel, rajta 4 új gumi, és téli garnitúra. Na, ez volt életem legnagyobb hibája. A Vectrával csak küszködés, szenvedés, 1.6-16v... :) Ezt is lecseréltem, egy B5 Passatra, jelenleg is ez van, de egy betegágy, valami nyűgje mindíg van. Sokszor látom a kis Astrát, mindíg sóvárgok utána. A mostani tulajának, akinek eladtam, felajánlottam 250eFt-ot, csak adja vissza. Azt mondta, 300 ért, se adná...
Ez a példány nagyon szép állapotú. És valóban, amikor megjelent a kínálatban, nagyon modernnek számított, mert az is volt a sok 40 éves konstrukciójú szoci autó mellett. Nagyon eltalált autó volt. Persze sokaknak elérhetetlen álom volt ugyanúgy, magyar fizetésekhez ez drága autó volt.
Nekem is ilyen van lassan 1,5 éve (ez az első autóm), nagyon szeretem, megbízható. A fogyasztása is jó, autópályán 130-as tempót tartva 6,5 liter körül eszik (1.4, 8 szelep, X14NZ). Alkatrészek meg fillérekért vannak hozzá.
Hali! Kié ez a szép patika astra ? :) ugyan ez az enyém is mint szinre mint kárpit szinre ugyan úgy gls ugyan az az 1.6 8v c16nz motoros :) gratulálnák a tulajnak vigyázzon rá! ;) ennyi km-el ez egy kincs! ;)
Ráment a gatyám egy 1995-ös 1,4 Si 82 LE Astrára,10 év alatt egy öninditó 15000+ munkadij,ha a szíjakat,fékbetéteket nem számolom.10 éves korában kerúlt hozzám,elötte egy doktornőé volt.
Az én édesapámnak astra kombi-a van egy sima fehér színben egy 1.4-es motorral anno 4 évesen vette az autót és mai napig is imádja igaz mai napra kisebb rozsda hibákkal de még mindig a legjobb autó !!!!
Hát, szerintem azért a B2-es Omega is minőségi, jó.
4 года назад
Nagyon jó videó , köszönjük ! Becsuld meg nagyon , nekem igaz Vectra A van , az is osztrák , 330ezer kmrel, x16sz... Megy, szép, kényelmes... Most szereztem egy másikat , az is Vectra, de 2.0 c20ne motor, lassan veterán , jelenleg pihen ,motorhibás, de nem volt szívem ott hagyni mikor megnéztük , jövőre 100% hogy gurulni fog... Szívesen látnék ilyent , kezd a c20 is ritka lenni !!
@@londontrucker6804 azis egy nagyon jo motor !! De most keresek egy nagyon opel rajongót aki ért a motorokhoz .nekem van egy A vectrám gyárilag c16nz motoros volt megata magát!! Bele kerult egy x16szr motor .de viszont a gyujtás elosztást nem tudtuk meholdani mivel nekünk a vectrába csak egy trafo volt az atta az áramot a rotornak ezen a motoron pedig aza 4vezetekes bordás eloszto volt .na es kicsereltunk a vezermütengelyt hogy a rotorost tudjuk hasznalni vele mivel azt tudtuk bekotni de valami ert egyik percrol a masik percre elmegy a cikra es nem indul be ..azt szeretnem kerdezni hogy valahogy be lehet e kötni a bordás 4vezetekes gyári elosztoját a kábel kötekbe hogy mukodjon szerintem az megoldja ezt a problémát
Első kocsim a hűséges F astra volt 1.7D kombi sokat mondok ha 2 év alatt 50.000 Ft-ot költöttem rá ültem bele fordult a kulcs és mentem xd kapott mindent földút, zúzott köves út, téli csapatás kézifékkel 😂 kicsit sajnáltam is beszámíttatni de már kellett a szebb jobb autó de elsőnek nem tudtam volna jobbat elképzelni :D
Köszi, hogy bemutattad :) Imádom az F astrákat, mindennapos használatban van a sajátom :) 1.4 sedan .) Imádom :) Szép is, nem gyorsuló bajnok, de mindennapi használatra a legalkalmasabb :) 1.3-as Suzukim volt, de iszonyat kicsi, így lett Astrám. Ha új kocsit fogok venni, akkor is megtartom :) Sosem fogom eladni :)
Nekem 1.4 8 szelep van, a maga kis 60 lovacskájával, de egyszerűen imádom. Hozzáteszem volt 1.6 8 szelepesem is, de nekem valahogy az 1.4 jobban bejön. Ahogy mondtad is ezek a motorok megölhetetlenek. A kasztni viszont foglalkozós, bár a karosszéria lakatos előtt elgondolkodtam, hogy érdemes-e költeni rá ennyit, de nem bántam meg. Jövőre újra fényeztetem és szebb lesz mint újkorában :)
Első éves szakmunkás tanulóként jártam az opel-gyárban tanulmányi kirándulásként, egy élmény volt látni ahogy összerakják és sorban jönnek le a kész autók a sorról, majd rá jó 20 évre volt szerencsém dolgoznom is a gyárba igaz már csak motorokat gyártottak, de még voltak ott régi opelos melósok akik jó kis sztorikat meséltek... aztán megvették az egészet a franciák...
Jó bemutató videó volt! Örülök hogy ilyesmi klasszikust is bemutatsz. Aminek viszont mindenképp örülnék ha egy mk7es Ford Escortot is bemutatnál végre. Ha már vetélytársnak említetted, és mellesleg nekem is ilyen van ;). További szép napot!
Egy 1.4 8v Classic, halhatatlan Fasztrát hajtok én is. 2002 márciusban gurult le egy lengyel szalagról, utolsó Fasztrák egyike... Ár-érték arányban A tökéletes igás ló. :)
Opel Astra F kombi1995 1.4 8 szelep 885.000km 1 kasztnizás. Az igaz hogy ez a varázslatos szám 2db kilométer órában van mert 500.000-nél kifeküdt a gyári. Másikat 0-ra tekertük mert már akkor tudtuk úgyse fogjuk eladni :D
Helló jó a vidi! Nekünk is van egy német kombink c16se 100le majdnem full extrás (légzsák,tetőablak nincs) 400 000km után semmi baja nem volt (csak rozsda persze) és nagyon jó autó!
Egy éve vettem egy 94-es "faceliftes" CC-t. 1.6-os motorral, automata váltóval. A csapotthátút. 80000 km-rel. Imádom. Vannak hibái, persze, egy vagyont lehet beletankolni, néha egy hisztis öregasszonyként viselkedik, de azt tervezem, hogy oldtimert csinálok belőle, és legalább 300000ig hajtom. Akik egy-egy parkolóban megnézik, csak irigykednek :D
A teszt főszereplője egy GLS felszereltségű Astra F, a pre-facelift, azaz 1994 vége előtti időszakból. Ilyen Astrák Magyarországon, annak idején, csak GL felszereltséggel készültek (illetve kombiból készült Club felszereltségű is). Amikor apám 1993 végén elhozta az akkori családi 1.6 i-t, a szentgotthárdi Astrák összesen fehér, piros, kék, bordó, illetve bordó metál színben voltak rendelhetők (igaz, a benzinesekből már elérhető volt az 1.4 Si - 82 LE-vel, illetve az 1.6 Si - 100 LE-vel is).
Volt régen f Astra a családban. 1.4 16 szelepes, ecotech motor. 98as. Na azt az autót 430 ezerrel adtuk el. Brutálisan igénytelen autó volt, a szó jó értelmében.
Sok volt azért '92-ben az az 1 millió. Ha a mostani, 300 körüli bruttó átlagbérhez viszonyítod, akkor valóban jó ár az átszámított 2,5 millió, de akkoriban az átlagos kereset inkább volt olyan 20 ezer táján, amit még akkor is nagyon kevés ha rászámolod az inflációt. Persze megfizethetőbb volt a kortársainál, ráadásul akkoriban már csak az a tény, hogy nyugati autó rengeteget dobott a latba.
Feltörtek az emlékek... Nekem 2 évig volt szintén egy 1.6 szívóm, amikor csak elpotyáztam egy ócska neppernek. Azóta bennem van, hogy kár volt. Bárki bármit mondhat, ennek is örök formája lesz, mint egy e46-nak. (Lesz még F Astrám, az tuti :) )
Zastava Gtl 55-ből ültünk át 93-ban egy 1.6 8v gl-be.Hyperugrás volt! :) Imádtuk!!! 12 év alatt egy tolatólámpa kapcsolót kellett cserélni benne. Nagyon jól fogyasztott a hosszú 5-ik miatt. A rozsda kezdte meg a végén...
szia! en izraelben nezem a videoidat. 50 eves vagyok es a regebbi tipusokat, mint az f astra, v az emlegetett kgst autokat mindet jol ismerem. gratulalok a videoidhoz, nekem szemely szerint idoutazas mikor oreg joszagokat mutatsz be. jo erzes. ami viszont kerdeskent felvetodott bennem, hogy ez alatt a rovid klipp alatt 3 izraeli reklam is volt. ezeket te hogy tudod ellenorizni? ki fizet es milyen modon a reklamokert? a kulfoldi reklamokrol tudtok? bocs a tudatlansagomert, csak erdekel a dolog
Szia! Egyidősek vagyunk. Én is szeretem a régebbi autókról szóló videókat. Te azért kapsz izraeli reklámokat, mert a youtube valahogy érzékeli, hogy te ott vagy. Nekem magyar ( és néha valami szláv nyelvű) reklámokat dob be a rendszer. Gondolom ha pl. Franciaországba lennék, akkor meg francia reklámok jönnének 🙂
Magyar 1996os X14XE (1.4 16szelep ECOTEC) 230ezer kilóméterrel egy csepp olajat sem fogyaszt, pedig én is mindenkitől ezt hallom. Illetve az alvázszámban a 11. karakter a járművet előállító General Motors/Opel gyárra utal. S Szentgotthárd, Magyarország 1 Rüsselsheim, Németország 2 Bochum, Németország
2013-ban vásároltam egy 1992-es ilyen motoros modellt 150e-ért... Két küszöb csere után két évig bárminemű probléma nélkül ment. Csak olajat cseréltünk meg gumit. 6l/100km fogyasztással tűrhető dinamikával egy igazi bármit kibíró gép volt. Sajnáltam is eladni. A futóművel tényleg minden rossz utat kibírt, és a mai autókat megszégyenítő módon tágas volt.
Pont a mai nap csodálkoztam rá az utcán egy f astrára...fogalmam sincs hogy hogyan de 48k.km volt benne és semmi rozsda nem volt rajta... Be kukucs és tádá... A kárpit jobb állapotban volt mint az én h astrámban...és valaki nem rég vásárolta... Ideiglenesen rendszámmal volt... Gratulálok a tulajnak. 😃😉
Én is utálom mikor lenézik ezt a "kis" autót, de ez van, akinek nem volt opel az nem tudja milyen😁 10:25 én majd első autónak egy szalonhoz közeli állapotú F Astrát szeretnék, aminek az állapotát szeretném megőrizni, eladni sose fogom, az már biztos... jó F Astrát nem szabad eladni :D
Én egy Esztergomi swiftből ültem át egy 2000res évjáratú lengyel gyártású Classic sedanba. Ég és föld a 2. Csak nekem szr-em van nem az NZ ami a videóban van. Nagyon szereti a család. A véleményt én is osztom hogy mostmár nagyon kevés belőle a jó állapotú. Nagyon tetszett a videó.
2002 classic caravan, x14nz. Apám vette újonnan, azóta valahogy nálam kötött ki. Melós autó, idén 18. éve, minden nap megyek vele. 402.000km lesz benne a hetekben, motor, váltó, kuplung még a gyári. 3 hete fogyott el a szénkefe a generátoron, 3000ft-ból egy este alatt megcsináltam. Eszem ágában sincs eladni! Fapados, de megbízható, még nem volt olyan hogy ne indult volna, ha gondja volt akkor is hazavitt, fillérekből otthon javítva lett. Ha nagyobb baja lesz akkor is költök rá, mert utána biztos vagyok benne hogy évekig nem kell hozzányúlni. Ilyen autót már nem gyártanak! :)
F Astrából már 10 éve nem lehetett normálisat találni, mindegyiket otthon mókolták, rohadt az egész, az összes 1.7 es dízel már 15 éve hengerfejes volt (és még úgy is ment évekig és mennek most is). Tudom, mert nekünk is volt... mikor megcsináltál rajta valamit, jöhetett a következő, bár így is kevesebbet kellett rá költeni, mint egy swiften kívül bármi másra :) Viszont lehetett ütni-verni, ha egy helyen lekopott a festék, simán rámehettél festékszóróval, rosszabb már úgy sem lett. Nem mondanám igás lónak, annál igénytelenebb, inkább egy öszvér :D