Újabb nyár, a tarjáni csapat újra útnak kelt, hogy immár negyedjére meglátogassa törzshelyét Balatonlellén. Idén újra felszerelkezve indultam, így videóanyag is készülhetett az 1 hét alatt amit ott töltöttünk. Viszont idén már nem korlátoztam magam, minden vonatot felvettem ha éppen az állomás környékén jártam. Az összeállítások nem sokat változtak tavalyhoz képest: a Balaton InterCity vonatok továbbra is imázsvonatként továbbítják a felújított 1. osztályú- és étkezőkocsikat. Talán a legnagyobb különbség, hogy már itt is előkerülnek a FLIRT színterves Halbi kocsik, egyes szerelvényekben nagy számban. A Tópart InterCity vonatok továbbra is a kerékpárosok járata, hiszen minden szerelvényben ott virít középen a nagypakli (jobb esetben nem az egyajtósok valamelyike...). A Déli Parti InterRegio vonatok tavalyhoz hasonlóan FLIRT motorvonatokkal közlekednek, viszont rögtön első nap sikerült kifogni egy mozdonyos szerelvényt. Élén a még friss külsejű 152-es Szili dolgozott. Az átlós vonatok terén a miskolci és záhonyi körzetből még mindig a Schlieren kocsik dominálnak, viszont eltűntek a biciklis IC+ kocsik, azok helyét 1. osztályú 2G-k vették át. A Budapestre vagy annak elővárosába közlekedő járatokon továbbra is a KISS motorvonatok díszelegnek, így azokból is felvételre került 1-2. Nemzetközi téren történt kis változás, sajnos visszafelé, mivel nem indult újra a Gradec IC, amivel reggel lehetett elindulni Zágrábba. Csupán az Agram maradt, ami elég sokszor megmutatkozott az utasszámokban is. Sikerült kifogni egy napot mikor a 201-es számú vonat késés nélkül közlekedett: mivel nem várta meg a nemzetközi vonatrészt. Az, az éjszakai Bagolyvonattal haladhatott tovább Budapestre. És persze meg kell említeni az Adria IC-t is, mely szokásos szerelvényével vágtatott végig a parton az adott napjain.
Jó szórakozást!! :D
Csatlakozz a Discord szerverünkhöz: / discord
Tartalom:
- Intro (0:00)
- Déli Parti IR Balatonszentgyörgy-Siófok-Budapest Déli (1:20)
- Déli Parti IR Budapest Déli-Fonyód (2:48)
- Tópart IC Budapest Déli-Siófok-Nagykanizsa (4:30)
- Balaton IC Keszthely-Siófok-Budapest Déli (6:21)
- Aranypart expressz Záhony-Debrecen-Szolnok-Székesfehérvár-Fonyód (8:12)
- Tópart IC Budapest Déli-Siófok-Nagykanizsa (10:00)
- Balaton IC Keszthely-Siófok-Budapest Déli (10:47)
- Balaton IC Budapest Déli-Siófok-Keszthely (11:38)
- Balaton IC Keszthely-Siófok-Budapest Déli (12:28)
- Balaton IC Budapest Déli-Siófok-Keszthely (13:23)
- Agram-Tópart IC (nemzetközi vonatrész nélkül) Nagykanizsa-Budapest Déli (14:27)
- Balaton IC Budapest Déli-Siófok-Keszthely (15:17)
- Déli Parti IR Budapest Déli-Fonyód (16:20)
- Adria IC Budapest Keleti-Gyékényes-Zágráb-Split (17:02)
- S35 - Bagolyvonat (Agram nemzetközi kocsijaival) Nagykanizsa-Budapest Déli (17:45)
- tehervonat (18:42)
- szerelvénymenet Balatonszentgyörgy-Székesfehérvár (19:34)
- Vitorlás IR Szolnok-Nagykáta-Székesfehérvár-Fonyód (19:58)
- Tópart IC Nagykanizsa-Siófok-Budapest Déli (20:51)
- Jégmadár expressz Szob-Vác-Székesfehérvár-Fonyód (21:35)
- Tópart IC Budapest Déli-Siófok-Nagykanizsa (22:34)
- Ezüstpart expressz Miskolc-Tiszai-Hatvan-Székesfehérvár-Fonyód (23:35)
- Aranyhíd expressz Szeged-Kecskemét-Cegléd-Balatonszentgyörgy (24:22)
- Outro (25:15)
16 июл 2024